Kelet-Magyarország, 2000. március (60. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-28 / 73. szám
2000. március 28., kedd Kelet W FEKETE OLDAL 5. oldal .. ....' HÍREK □ Rablás Újfehértón Kerékpárost borított fel Újfehértó egyik útkereszteződésében egy helyi lakos, majd áldozatát — pénzt követelve — egy tárggyal bántalmazta, végül a sértett farzsebéből kivett 10 570 forintot, □ Túlerőben Hasonló bűncselekmény miatt indult eljárás egy rozsálypusztai férfi és dögéi társa ellen. Ők előbb Tuzsér határában bántalmaztak egy tiszamogyorósi lakost, majd egy másiktól erőszakkal elvettek két zsákot, benne alumíniumhulladékkal. □ Kórházban lopott Miskolci férfit vonnak felelősségre a mátészalkai rendőrök, az illető ugyanis a szálkái kórházban több kórteremből, s a nővéröltözőből különféle értékeket tulajdonított el. □ Pénz a presszóból Még ismeretlen tettesek törték fel egy vásárosnaményi presz- szót, melynek lemezszekrényéből 450 ezer forintot vittek el, a rongálással 150 ezer forintos kárt okoztak. □ Fiatal betörők Három fiatalkorú és egy 18 éves fiú Nyíregyházán, a Petőfi téren feltört egy újságos pavilont, ahonnan 1630 forint értékben emeltek el olvasnivalót. Arról nem szól a hír, milyen újság volt a favorit... A TÁRGYALÓTEREMBŐL Ok nélkül szúrt Nyíregyháza, Érpatak (KM) Életveszélyt okozó testi sértés miatt állt a megyei bíróság dr. Bodnár Zsolt büntető tanácsa előtt az érpataki K. Györgyné (60), aki tulajdonképpen ok nélkül szúrta nyakon egyik ismerősét. A múlt év április 28-án délelőtt nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott az asszony, majd délután átment az egyik ismerőséhez. Cigarettát kért tőle, s mikor a „nincs” választ kapta, előrántotta zsebéből hat centiméter pengehosszúságú bicskáját, nyakon szúrta a férfit, majd kiszaladt a helyiségből. Áldozata jelentős vért vesztett, csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg életét. A vádlott — aki az elmeorvosi szakvélemény szerint személyiségzavarban szenved, s kismértékben korlátozva volt cselekménye következményének felismerésében — beismerte tettét, a bíróság előtt őszinte megbánást tanúsított, a sértett is megbosá- tott neki. A súlyosító és enyhítő körülmények figyelembevételével a megyei bíróság két év, fogházban letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta K. Györgynét, feltételes szabadságra félidőben bocsátható. Két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is. Az ügyész és a vádlott tudomásul vette az ítéletet, így az jogerős. Vak kerékpárok Nyíregyháza (KM — F. A.) — A Nyíregyházi Rendőrkapitányság területén az év első két hónapjában mintegy 101 szabálysértési feljelentés történt kerékpárosokkal szemben. Ennek oka, hogy a biciklisek továbbra sem veszik komolyan, miszerint a kétkerekű járgányokon is kötelező a működőképes világítás. Nem utolsósorban nekik is a KRESZ előírásai szerint kell közlekedni. Az is tény, hogy sötétben „tapogatózó” kerékpárosok számos balesetet okoznak, és legtöbbször ők húzzák a rövidebbet. A helyzeten sokat javítana, ha a kereskedelmi forgalomban lévő kerékpárokat világító berendezéssel együtt lehetne megvenni, így legalább kezdetben mindengyi- ken lenne lámpa. Igaz, meg lehet vanni, s kellene is, hiszen számos esetben életet menthet. Bizonyára a szülők is nyugodtab- ban engedik el kerékpározni gyerekeiket, ha tudják, hogy a drótszamár műszakilag rendben van. A rendőrség ezentúl még nagyobb figyelmet szentel a szabálytalankodó kerékpárosoknak. De nemcsak azért, mert március 1- jétől az új szabálysértési törvény szerint súlyosabb pénzbüntetésre számíthatnak. Az oldalt szerkesztette és írta: Kováts Dénes. Fotók: Balázs Attila és rendőrségi. Több az ittas vezető az utakon Ha jön a jó idő, felelőtlenebbek a sofőrök, s gyakoribb a baleset • Tíz volt halálos Nyíregyháza (KM) — A fokozott rendőri jelenlét és megelőző munka ellenére az év eddigi időszakában a tavalyi hasonló intervallumhoz képest tiz százalékkal nőtt a balesetek száma megyénkben, az országos arány is hasonló. Mindezt Kovács Gábortól, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztályának vezetőjétől tudjuk, aki elmondta: az idén 10 (tavaly ugyanebben az időszakban 11) halálos baleset történt, 58 (48) súlyos sérüléssel, míg 74 (69) könnyű sérüléssel járó. A tapasztalatok szerint rossz időjárási viszonyok közepette óvatosabbak a sofőrök, ilyenkor gyakoribb az inkább csak anyagi kárt eredményző balesetek, míg a jó időben a bátrabb (sőt, felelőtlenebb) vezetési stílus következtében a halálosak és a súlyosabb sérüléssel járók száma több. A gyorshajtás mostanában ritkábban szerepel a sofőrök Gyakrabban kell szondázásra számítanunk KM-illusztráció bűnlajstromán, ennek oka, hogy valamennyi sebességmérő rendőrautó működőképes, és járja a megyét. Sajnálatos, hogy emelkedett a leleplezett ittas vezetők száma is — aminek persze előnye is van! —, az idén már huszonkilencen akadtak fenn a rostán a tavalyi tizenkilenccel szemben. Előfordult, hogy egy ellenőrző ponton fél óra alatt két ittas vezetőt lepleztek le. A tíz halálos balesetből kettőnek oka volt ittasság. Nem véletlen tehát — derült ki Kovács Gábor szavaiból —, hogy fokozzák az ellenőrzéseket e téren is, mind több járművezetőt szondáznak majd meg az akciók során. Friss hír, hogy vasárnap este négy ittas vezetőt csíptek fülön a rendőrök. Szabálysértés esetén a bírság százezer forint is lehet, a jogosítvány bevonása mellett. Személyi sérülésnél három évig terjedő börtönbüntetést is kiszabhatnak, ha halállal végződik a baleset, akkor még többet. Megkéselte a taxist Postarablás Páty (MTI) — Kirabolták a pátyi postahivatalt hétfőn reggel. Eddig annyit lehet tudni, hogy két farmernadrágos férfi, harisnyát húzva a fejére fegyverrel a kézben lépett be a postára. Három alkalmazottat beterelték egy raktárhelyiségbe, s rájuk zárták az ajtót. Ezek után egyelőre nem tudni, menynyi pénzzel távoztak. Azonnal megkezdődött a tettesek után a nyomozás. Debrecen (MTI) — Hosszúpá- lyiban gyorsan elfogtak a rendőrök egy fiatalembert, aki fizetés helyett késével megszúrta az őt szállító taxist. A könnyű sérülést szenvedett taxis közlése szerint a fiatalember Debrecenből vitette magát szombaton este 11 óra körül Hosszúpályiba. Ott közölte: nincs nála pénz, de szerez és kifizeti a viteldíjat. Amíg elment pénzért, a taxisnál hagyta a gyűrűjét és a személyi igazolványát. Rövidesen visszajött, s közölte: nincs pénze, de egy másik lakásban tud kérni, menjenek oda. Ott azonban fizetés helyett késével megszúrta a taxist. A könnyebben sérült taxis kérte: ne bántsa tovább, elengedi a viteldíjat. Ő ebbe beleegyezett, de négyezer forintot kért a taxistól, s egy közeli diszkóba vitette magát. A diszkóhoz érve a taxis meglátott egy rendőrkocsit, mellé érve megállt, és kiugorva segítséget kért. Utasa elmenekült, de a rendőrök üldözőbe vették és elfogták. Komputer-razzia, lefoglalásokkal Nyíregyháza (KM) — Üzletszerűen elkövetett szerzői és szomszédos jogok megsértése bűntett alapos gyanúja miatt indított eljárást a megyei rendőrfőkapitányság A. Tibor, N. Attila (23) nyíregyházi lakosok ellen. A napokban szakértők bevonásával tartottak ellenőrzést a két gyanúsított számítástechnikai üzletében, s ott az ellenőrzés során több számítógépes játék- programot, s hangfelvételeket tartalmazó számítógép által készített CD lemezt foglaltak le. Az eddigi adatok szerint A. Tibor a számítástechnikai szervizében és lakásán a tulajdonában A lefoglalt komputerek lévő számítógéppel 1998-tól másolta a hangfelvételeket és játékprogramokat, s az így sokszorosított CD-ket értékesítette. Cselekményével százezer forintot meghaladó kárt okozott a kiadóknak. Az N. Attila számítógépes játékok bérbeadásával foglalkozó üzletében tartott ellenőrzés során nyolc számítógépet foglaltak le, melyekkel 156 illegálisan másolt játékprogramot üzemeltetett. Erre nem volt engedélye, így a kiadóknak 1,2 millió forint vagyoni hátrányt okozott. A pontos kárérték megállapítása a szakértők feladata lesz. Eredményesek Ófehértó (KM) — Évértékelő értekezletet tartottak az ófehértói polgárőrök. Vida Elemér, elnök a múlt évi munkáról elmondta: a 45 polgárőr 284 esetben 1540 órát szolgált, s 17 500 kilométert tettek meg. A benzinköltséget az önkormányzat adta, a polgármester maga is polgárőr. Vida Elemér jónak ítélte meg az ön- kormányzattal és a rendőrséggel fennálló kapcsolatot. A helyi polgárőrök az oktatást követően eredményes szakmai vizsgát tettek. Vas Miklós polgármester azt emelte ki, hogy a helyi lakosok örömmel veszik a polgárőrök önként vállalt figyelőszolgálatát, melynek eredményeként javult a közbiztonság. A idén félmillió forinttal támogatják a szervezet működését. Az összejövetelen — melyen jelen volt Ignácz István megyei rendőrfőkapitány, Lakatos András országgyűlési képviselő és Fényes László, Nyírbátor rendőrkapitánya — tizenhatan kaptak oklevelet. A megyei szövetség nevében Bakó Károly négy polgárőrnek adta át a Polgárőr Szolgálatért Érdemérmet. Eltűnteket keresnek, információkat várnak Kertész Zoltán Szitha Andrásné Pethő Gábor Rézműves János Kerekes Ágnes Katalin Nyíregyháza (KM) — Több eltűnt személy hollétének kiderítésében kéri olvasóink segítségét a rendőrség. Aki valamit tud bármelyikről, jelezze a 107-es vagy a (42)311-004-es (üzenetrögzítős) telefonon, illetve bármelyik rendőrnek. Kertész Zoltán (50) Nyíregyháza, Ferenc körút 22. alatti lakos 1999. december 10-én lakásáról ismeretlen helyre távozott, azóta nem adott életjelt magáról. A férfi 172 cm magas, vékony testalkatú, fehér bőrű, haja ősz. Szürke 3/4-es dzseki, cippzáras, mustárszínű pulóver, sötétkék aprókockás szövet nadrág és fekete bőrcipő volt rajta eltűnésekor. Szitha Andrásné (sz. Bodnár Erzsébet) (51) Nyíregyháza, Kiss E. u. 31. alatti lakos a megyei Jósa András Kórház egyik osztályáról 1999. június nyolcadikán távozott el, azóta nem tudják, hol tartózkodik. A hölgy 170 cm magas, vékony testalkatú, fehér bőrű, haja szőke, szeme zöld. Távozásakor fehér színű joggingot viselt és hozzá edzőcipőt. Pethő Gábor (17) Petneháza, Kossuth u. 127. alatti lakos február 25-én a kisvárdai II. Rákóczi Ferenc Szamunkásképző Intézetbe indult, de oda nem érkezett meg. 180 cm magas, átlagos súlyú, haja szőkésbarna, rövidre nyírt, szeme kék. Különös ismertető jele vakbélműtéti heg, bal vállán papucsforma anyajegy. Öltözéke fekete volt: bársonydzseki, pulóver, farmer és cipő. Rézműves János (47) Nagy- kálló, Akácos u. 28. alatti lakos 1999. október 7-én a nyíregyházi Tokaji úti Vásártérre indult, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. 175 cm magas, vékony testalkatú, haja őszesbarna, fülei elállóak, bajuszos. Akkori ruházata: kék melegítőfelső, fehér-piros csíkos, alatta kék póló, fehér ing, barna és bordó pulóver, sötétkék szövetnadrág, fekete bőr félcipő. Kerekes Ágnes Katalin (13) Csenger, Arany J. u. 15. alatti lakos február 29-én a késő délutáni órákban távozott ismeretlen helyre. 165 cm magas, haja fekete, hosszú, természetes göndör, szeme fekete, bőre barna, közepes testalkatú, fejlett leány. Eltűnésekor viselt ruházata: vastag szürke gyapjú pulóver, fekete kabát, oldalán fehér csíkkal, fehér, nagy talpú cipő, szilvakék csípőnadrág.