Kelet-Magyarország, 2000. március (60. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-20 / 66. szám

2000. március 20., hétfő 4. oldal HAZAI TÁION i?-.r fei □ Választás Az Oroszországi Föderáció budapesti nagykövetsége államelnöki válasz­tásra hívja a hazánkban ideiglenesen vagy állandóan tartózkodó oroszországi állampol­gárokat. A szavazni szándékozók március 26- án, vasárnap reggel 8 és 20 óra között vok­solhatnak Budapesten a Vágány utca 12- 14. szám alatti oroszországi iskolában. Igazo­ló okmány, meghívólevél szükséges. □ Agrártámogatás Az idei évben igé­nyelhető agrártámogatásokról tartanak elő­adást március 20-án hétfőn este 6 órától Nyírbátorban, Máriapócson és Nagykálló- ban. □ Műhelytitkok Műhelytitkok az Opera­házból címmel tartanak filharmóniai hang­versenyt március 23-án délután 3 órától a vásárosnaményi művelődési házban. Fórum lesz a mezőgazdaságról Dögé (KM) — Lakossági fórumot tart az időszerű mezőgazdasági kérdésekről Deme­ter László, a kisvárdai FM-iroda vezetője Dögé községben március 20-án. A házas­ságkötő teremben rendezik meg az elő­adással egybekötött fórumot, amely 18 óra­kor kezdődik. Divatgála Nyíregyháza (D. M.) — A nyíregyházi Váci Mihály Művelődési Központ és a Monarchia Modellstúdió közös szerve­zésében már második alkalommal rendezik meg a mozgáskorlátozottak divatgáláját. E rendezvény lehetőséget nyújt a divat vi­lágába való bepillantásra, s egyben taná­csokkal szolgál a mozgáskorlátozottaknak, hogy ők is lehetnek szépek és divatosak. A gála mondanivalója a külvilág számára: az egészséges emberek is figyeljenek oda a mozgáskorlátozottakra, és lehetőségeikhez képest segítsék őket. A szervezők célja egy vidám közösség megszervezése, amelynek a tagjai az est fo­lyamán ruhákat mutatnak be, valamint produkciókkal (vers, ének, zene, tánc) is szerepelnek. A fellépők között ott lesznek a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány Speciá­lis Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a Budapesti Body Art Testmúvészet Egye­sület Gördülőtánc Szakosztályának tagjai, Mészáros Árpád színész, a Monarchia Mo­dellstúdió manökenjei, a Kenguru Aerobic Csoport és Magyar Zsuzsa énekes. Műsor­vezetők: Baranya Magda és Négyessi Péter. A szervezők a bevétel húsz zsázalékát fela­jánlják az Élim Egészségügyi Gyermekott­hon javára. Módszerek Galambos Béla jAlmint a gazdaság bizonyos ágazatokban hullámvölgybe kerül, rögvest újra felüti a fejét a nem fizetés divatja. Általában az „erősebb kutyák” kezdik. Már mint azt, hogy az általuk egyre nagyobb palimada­raknak nézett kisebbek leszállított áruit minél később fizessék ki. A tartozás fél egészség — mondják a késve teljesítést gyakran taktikából elkezdő pénzesek, hogy aztán fejétől büdösödve általánosan elha- rapódzzon a nem fizetés. Úgy, ahogy ez mostanában az élelmiszer-gazdaságban megint érzékelhető, egyszersmind jelezve is azt a bizonyos hullámvölgyet, amibe ke­rült az ágazat. Egy Záhonyon túli területekre sokat utazó kereskedő ismerősöm mesélte, ho­gyan vélekednek a kinti partnerei az arra­felé dúló gyilkos leszámolásokról, ame­lyeknek az áruért túlságosan későn (szállí­tást követően - csak hetek múlva!) fizetni akaró (tudó) svihákok (balekok) az áldoza­tai. „Néhány év alatt kihullik a férgese, s onnantól a kelet-európai kereskedelem maga lesz a tisztesség netovábbja.” Hát, ez is egy módszer... Biztonság a keveset tárcsázóknak!?) Nem jelent megoldást azoknak a telefonálóknak, akik nagyon sokat szoktak beszélni A telefonálási szokásoktól függ, ki mennyit fizet a szerző felvétele Horányi Zsuzsa Nyíregyháza (KM) — A MATÁV megemelte a havi előfizetési díjat. Igaz, kidol­goztak egy biztonsági cso­magot, de akik ezt választ­ják, mindössze 250 Ft-ért beszélgethetnek. Sokan véle­kednek úgy: a MATÁV min­dent megtehet, mert jelen­leg monopolhelyzetben van. — Nem jó, ha így látják az elő­fizetők. Nem a monopolhelyze­tünk miatt történt a tarifastruk­túra átalakítása, hanem éppen ellenkezőleg: a liberalizált piac­ra való felkészülés miatt — véle­kedik Kozma Zsolt, a MATÁV gazdasági szabályozói osztály- vezetője. Költségszint — A 2000. évi tarifaszerkezet azt jelenti, hogy többet fizetünk az előfizetésért, de csökkentek a forgalmi díjak, azaz a perc és kapcsolási tarifa. Ezt a változást az indokolta, hogy a távközlési szolgáltatások díjait a nemzet­közi gyakorlatnak, így az EU-kö- vetelményeknek megfelelően költségorientálttá kell tenni. Ez a teljes távköltségi liberali­záció, azaz a versenyhelyzet megteremtésének egyik alapfel­tétele. Mint mondja, az előfizetési dí­jak még mindig a költségszint alatt maradtak, és az ebből ter­melődött veszteséget csak a for­galmi tarifákkal tudják kompen­zálni. A forgalmi díjak csökken­tését az előfizetési díj növelése teszi lehetővé. Nem magyar spe­cialitás, hogy a hálózat fenntar­tásából eredő költségeket fedezi az előfizetési díj, hiszen minde­nütt így van a világon. Az új struktúra már közelít a tényle­ges költségekhez, de még mindig nem fedezi. Háromszoros díj A tarifaszerkezet-átalakítás ked­vezően érinti a sokat telefonáló­kat, és hátrányosan azokat, akik keveset beszélnek. Ez utóbbiak­nak dolgozták ki a biztonsági csomagot, amelyben nem emel­kedett az előfizetési díj. Akik át­jelentkeznek erre a csomagra, 755 Ft-ot megtakarítanak, és 250 Ft-ig a már csökkentett forgalmi díjon telefonálhatnak, s ha ezt túllépik, ezt követően lép életbe a háromszoros díj. De még ez is csak azt jelenti, hogy ezt követően kezdik el felélni azt a megtakarítást, amit a csomagra való jelentkezéssel szereztek meg. így nemcsak 250 Ft-ért be­szélhetnek, hanem az előbb emlí­tett megtakarításért is. Ez a cso­mag valóban nem jelent megol­dást azoknak, akik nagyon sokat szoktak beszélni, ám azok job­ban járnak, akik a telefont első­sorban arra használják, hogy őket hívják. A telefonálási szo­kásoktól függ, hogy az összegha­táron belül tudnak maradni vagy ezen túlmennek. Akiknek az elmúlt évben a számlájuk ke­vesebb volt, mint 2200 Ft, azok­nak érdemes átjelentkezni. Ötvenezren kérték Egy hónap alatt ötvenezren kér­ték a biztonsági csomagot. Mind­ezt még akkor tették, mikor az új tarifákkal nem látták a szám­lájukat. Az előfizetők a napok­ban kapták kézhez az első tele­fonszámlát. Ez alapján érdemes átgondolniuk, hogy a biztonsági csomagra történő átjelentkezés­sel tudnak-e költséget megtaka­rítani, vagy sem. A MATÁV fel­mérései alapján több százezer előfizetőnek megérné ezt a cso­magot választani... Bagoly Jánosné házfelügyelő Nyíregyháza (KM - H. Zs.) — Eredeti szakmáját tekintve cukrász Bagoly Jánosné, azon­ban volt már lángossütő, kocs- máros, fagyialtos, gyrosos, majd gyesre ment. Megszüle­tett Cintia és Janó, s a két gyermek mellett már nem akart a vendéglátóiparban dol­gozni. Úgy érezte, kevés időt tölthetne gyermekeivel, igy in­kább elvállalta a házfelügyelői állást. Nem tagadja, hogy állami gondozott volt. Iszonyatos akaraterőre volt szüksége ah­hoz, hogy talpra tudjon állni, s ne süllyedjen a szülei szintjére, akik nem vetették meg az alko­Bagoly Jánosné a szerző felvétele holt, ezért három gyermekük állami gondozásban nőtt fel. Ma már sajnálja, hogy szét­választották testvéreitől, akik­kel egyáltalán nem tartja a kapcsolatot. Őszintén bevallja, sokszor elkelne a szülői tá­masz, hiszen hétéves korától csak önmagára számíthat. Ren­geteg megaláztatás érte a csalá­di háttere miatt, pedig erről egyáltalán nem tehet. Szerencsére férje és anyósa mindenben segíti. A házfelü­gyelői állást sem tudná ellátni, ha férje nem lenne mellette. Gyermekeinek pedig duplán próbálja megadni azt a szerete­tek amit ő nem kaphatott meg a szüleitől. Nem könnyű a házfelügyelői állás, hiszen 112 lakás körül elég sok probléma akad. Nem­csak a lépcsőházat takarítja, hanem az előkertet is parkosít­ja. Igyekszik tőle telhetőén rendben tartani a házat. Nem magas a fizetése, de az anyagi­akat bőven pótolja az a szere­tet, amit gyermekeitől kap. Eredeti szakmáját is gyako­rolhatja, hiszen a kisfia na­gyon édesszájú, gyakran süt neki finom süteményeket. Védelem a dolgozóknak Nyíregyháza (KM - L. Gy.) — Közel negyven cég munkavédel­mi szakembere, illetve szakszer­vezeti képviselője vett részt azon a munkavédelmi konferencián és szakkiállításon, amelyet pén­teken rendezett az MSZOSZ és az ÉDOSZ megyei szervezete Nyír­egyházán a Szakszervezetek Há­zában. Az Országos Munkabiztonsá­gi és Munkaügyi Főfelügyelő­ség (OMMF) Megyei Felügyelő­ségének munkatársa elmondta, hogy tavaly kilencszázötven- hét regisztrált munkabaleset történt a megyében, amelyek so­rán négyen az életüket vesztet­ték. A megyei felügyelőség 6 millió 75 ezer forint bírsággal sújtotta a munkahelyek szabálytalansá­gait. A szakkiállításon bemutatták a legkorszerűbb egyéni munka- védelmi eszközöket és felszerelé­seket. „CSENGŐFRÁSZ..." Emlékek, történetek az állambiztonságról Nyíregyháza, Budapest (KM) — A Történeti Hivatal pályá­zatot hirdet az 1945 utáni állambiztonsági és erőszak- szervek működésével kap­csolatos tárgykörökben. Pályázni lehet — maximum 50 oldal terjedelemben — egyéni sorsok bemutatásával, a szerv­iek) Magyarországon vagy kül­földön megtapasztalt tevékenysé­gét ismertető, eddig még nem publikált írásokkal, dokumentu­mokkal az alábbi kategóriákban: 1. A meghurcoltatást bemuta­tó visszaemlékezéssel, dokumen­tum-összeállítással, a személyes érintettség körén belül maradó (szülő, közeli rokon vagy barát) sorsát feltáró írásokkal. Pályadíjak: 1. díj: 100 000 Ft., II. díj: 75 000 Ft., III. díj: 50 000 Ft. 2. A szerv(ek) alkalmazásában eltöltött időszakról, az ezenköz­ben végzett tevékenységről, illet­ve a szerv(ek) belső működési mechanizmusáról szóló visszae­mlékezéssel, dokumentum­összeállítással. Pályadíjak: 1. díj: 75 000 Ft, II. díj: 60 000 Ft., III. díj: 40 000 Ft. Pályázatok beérkezésének határ­ideje: 2000. december 1. Ered­ményhirdetés: 2001. március 15. A pályázat jeligés, kérjük lezárt borítékban a nevet és elérhe­tőségi címet megadni. Ugyanitt kérjük annak jelzését is, ha az érintett küétét a pályaművek el­bírálását követően sem kívánja nyilvánosságra hozni. A Törté­neti Hivatal a beérkezett pálya­munkák mindegyikét elhelyezi különgyűjteményében, azok má­sok számára való hozzáférhető­ségéről a pályázat elbírálása után, készítőjével való egyezte­tés szerint járunk el. 3. A Történeti Hivatal a fenti­ek mellett érdeklődéssel vár olyan jelentkezőket, akiknek az állambiztonság (ÁVH, határőr­ség, rendőrség) korabeli tevé­kenységét idézi dokumentumok, tárgyi emlékek, fotók, diák, ama­tőr filmfelvételek vannak a bir­tokukban, s azokat adomány­ként, letétbe, másolásra vagy megvételre felajánlják a Törté­neti Hivatal gyűjteményének gyarapítására. A pályázatok a Történeti Hi­vatalnak címzendők: H-1369 Bu­dapest, Pf. 367. A borítékon kér­jük feltüntetni: „CSENGŐ­FRÁSZ”. Információ: minden kedden 9-11 óra között a 478 6055-ös telefonon, www.th.hu Élete a művészet Aranyosapáti (M. K ) — Aranyosapáti alkotótábo­rát egyre több művészet- kedvelő keresi fel. Ez szerencsére azt is jelenti, hogy mecénások is akadnak, s nemcsak alkotni vágyók. Az egykori beregi kislány, Sz. Bíró Csilla két éve került kapcsolatba az alkotóházzal. Tűzzománcosként is egyre többen ismerik a kisyárdai gimnáziumból Hollóházán a szakmával ismerkedő alkotót. — Nagyon szeretem a kö­zösséget, ezért várom már az idei nyitányt. Mód van más művészeti ágakkal való is­merkedésre is. A táboron ke­resztül jobban el lehet jutni a közönséghez is. Ez több mint hobbi, életem fontos része. Első kiállítása Sátoraljaúj­helyen volt. Az ország más te­lepülésein is bemutatkozha­tott, s nagyon büszke arra, hogy a Beregi Expo program­jában is helyet kapott. A tervek szerint március­ban a Hajdúság központjában, Debrecenben mutatkozhat be. Akik ellátogathatnak beregi otthonába, egy kis múzeumba érkeznek. A falak, a bútorok Kedvenc ikonjával A szerző felvétele jelzik a grafika, a porcelán, a tűz értőjének sokszínűségét. Kemencéjét gyakran befúti, hogy az éppen égetésre váró tárgyak elnyerhessék végső formájukat. Mint elmondta, a megye e téren ismert művé­szeivel tartja a kapcsolatot, s egyre gyakrabban nyűik mód arra, hogy határainkon túli művészek alkotásaival, mun­kamódszerével is megismer­kedhessenek. Sz. Bíró Csilla alkotásai kö­zött jelentős teret foglalnak el az ikonok. Mások véleménye szerint is hiteles e téren is. IpnansH | ARCKÉP

Next

/
Thumbnails
Contents