Kelet-Magyarország, 2000. március (60. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-20 / 66. szám
2000. március 20., hétfő Kelet« MEGYEI TÜKÖR 5. oldal HÍREK O Déri János klub Újra indul a Déri Jánosról elnevezett klub Nyíregyházán, a Váci Mihály Művelődési Központban. A klubalakulót március 28-án, kedden este 6-tól tartják, az előadó Kisfaludy György. □ Nyílt nap Nyílt napot tart a sóstóhegyi két tanítási nyelvű szakközépiskola március 22-én szerdán 14 órától, melyre minden érdeklődőt várnak. □ Országos verseny A szakma kiváló tanulója kozmetikai verseny országos döntőjét tartják Nyíregyházán március 23-án és 24- én. A programnak a Wesselényi Miklós Szak- középiskola ad otthont. Az.első napon a gyakorlati, a másodikon a szóbeli versenyre kerül sor. ű Óraigazítás Március 26-ától, vasárnaptól kezdődik a nyári időszámítás, mely október 29-éig, vasárnapig tart. HETI PROGRAM Tárgyal, emlékezik Nyíregyháza (KM -FA.) — Ese- ménydús hét elé néz Balogh Zoltán, a Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményeinek vezérigazgatója. Ma egy budapesti befektető keresi fel a céget. Többek között a tevékenység bővítéséről is tárgyalnak. Kedden szintén fővárosi vendégeket fogad. Áttekintik a Nyírségi Nyomdaüzem folyamatban lévő technológiai felújítását. A feladat sürgető, hiszen a több mint 200 millió forintos beruházás befejezésének határideje augusztus vége. Szerdán vezető kollégáival tárgyal a 2000. évi fejlesztésekről, mivel néhány napon belül be kell adniuk az idei pályázatokat. Csütörtökön Budapesten az Országos Szociális Tanács ülésén vesz részt, miközben egy másik országos tanácskozásra is készül, ahol a Védett Szervezetek elnökeként tart előadást a megváltozott munkaképességűek képzéséről és munkába állításáról. Pénteken a Nyíregyházán megrendezésre kerülő egészségkárosodottak napján vesz részt. Az eseményen állami és politikai vezetőkkel találkozik. A megbeszélésen szeretné a Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány által működtetett iskola további sorsát és megtartását egyeztetni. Szombaton ismét Budapestre utazik, ahol a felügyelő bizottság elnökeként vesz részt a Mozgáskorlátozottak Országos Küldöttgyűlésén. Az estét a régi cimborákkal tölti el, a 35. érettségi találkozón felidézik az emlékeket. Vasárnap pihenésképpen kilátogat a telkére. Egyelőre megszemléli, hogy mivel is kezdje a tavaszi munkákat. Azután gondolatban már készül a következő mozgalmas hétre. Balogh Zoltán KM-reprodukció Gazdanap Fehérgyarmat (KM - M. K.) — Gazdanapot rendezett a fehér- gyarmati 142. Sz. Móricz Zsigmond Szakképző Iskolában a Független Ifjúság március 18-án. Az oktatási intézmény bitumenes pályáján láthatták az érdeklődők többek között a Kiskun Kutató Központ kínálatát, a Carmo Suzuki autóit, a VÉPISZ akciósán értékesített konzerveit, az Agroker és a Szabolcs Gabona Rt. termékeit, a Crystal-Trade Kft. mezőgazdasági gépeit. Az agrárbörze résztvevői tanácsokat is kérhettek. A Független Ifjúság a sportcsarnokban kulturális programról is gondoskodott. Fellépett a tarpai citerazenekar, az ököri- tói tánccsoport, Papp Rita és Bodnár Attila, Ihos József, valamint nagy sikerrel szerepelt a Mandala Dalszínház, Korda György és Balázs Klári. A Szívtiprón együttes muzsikájára éjfélig ropták a táncot a gazdanapi mulatság résztvevői. Jubilált a tanszék Kedves ünnepség színhelye volt a Nyíregyházi Főiskola szombaton este. A 30 éves nyíregyházi ének-zenetanár képzés jubileuma alkalmából ugyanis hangversennyel ünnepeltek, amelyen a főiskola kórusai adtak műsort. A jelenlevők köszöntötték Tárcái Zoltán nyugalmazott tanszékvezető tanárt is, akinek érdemei elévülhetetlenek az énekzene oktatás területén Balázs Attila felvétele A minőség kötelező gyakorlatai Az áruhitel futamideje legalább 3 hónap, de tavaszi vetésű növényeknél 6 Nyíregyháza (KM) — A reorganizációs program keretében a növénytermelésben hektáronként 15 ezer forint kamatmentes garantált hitelhez juthatnak a gazdák a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium márciusban meghirdetett idei támogatási rendelete szerint. A 15 ezer forintot azonban nem költheti el saját kútfejéből vett elképzelések szerint a gazda. A minisztérium jól átgondolt határozata szerint ebből az összegből hatezer forintot fémzárolt vetőmagra, hatezret műtrágyára, s végül háromezer forintot növényvédő szerekre kell fordítani. Nem véletlen e három termelő eszköz előnyben részesítése a minisztérium részéről. Az ellenőrizetlen körülmények között megtermelt saját vetőmag biológiai értéke a legtöbb esetben töredékét teszi csak ki a technológiát szigorúan betartó, tapasztalt vetőmagteremlő gazdaságok által ellenőrzött körülmények között előállított fémzárolténak. A másik jelenős hányada a hektáronkénti összegnek a talajok utóbbi évek során erőteljesen lerabolt foszfor és kálium tápanyag-készletének némi szaporítására szolgál. A növénytermelés jobb minőségű produktumainak érdekében hatezer forint nettó értékben kell foszfor (P) és kálium (K) műtrágyát vásárolnia a kamatmentes hitelt igénybe vevőnek. Ebben máris alkotó együttműködését jelentette be a egyetlen hazai foszforműtrágya-előállító Tiszamenti Vegyiművek (TVM) Rt. A szolnoki gyár P és PK műtrágya formájában kamatmentes áruhitelt nyújt a jogosult mező- gazdasági termelők részére. Az áruhitel futamideje legalább 3 hónap, de tavaszi vetésű növényeknél legfeljebb 6, az őszieknél pedig legfeljebb 12 hónap lehet. Egy gödöllői agráregyetemi vizsgálat eredménye szerint a 6 ezer forintnyi P, K műtrágya 0,9 tonna hektáronkénti minőségi kenyérgabona többlettermést eredményezett, amelynek a piaci értéke 18 ezer forint körül mozog. Más növények esetében is közel ekkora haszonnal jár az fenti értékű alapműtrágya felhasználása. Kórusrandevú Fehérgyarmat (KM - M. K.) — A fehérgyarmati Bárdos Lajos Ének-Zene Tagozatos Általános és Zeneiskola, valamint a város önkormányzata nemzetközi kórustalálkozót rendezett március 18- án. Erkel: Éljen a haza című művének összkari számával kezdődött a találkozó, amelyen a továbbiakban szerepelt a helyi Bárdos Lajos Pedagóguskórus, a Szatmárnémeti Leánykar, a Beregszászi Kamarakórus, a vásáros- naményi Liszt Ferenc Vegyeskar. Vasárnap a Szatmárnémeti Leánykar a fehérgyarmati református egyház szertartásán is közreműködött. Rajzfilmek — Nyíregyháza (KM — B. I.) — Nem csak Walt Disney és társai, hanem a magyar művészek és rendezők is figyelemre méltó rajzfilmek tömkelegét alkották. Erről győződhettek meg mindazok, akik a hét végén ellátogattak Nyíregyházán az animációs filmnapok rendezvénysorozatára. Az érdeklődők több mint ötven rövid és hosszabb rajzfilm megtekintése között mustrálhattak. Gyerekek és a szüleik, nagypapák és az unokák érdeklődése mellett már péntek délután megkezdődött a maratoni vetítés, amely szombaton és vasárnap is folytatódott. Két helyszínen: a Kölyökvárban és a művelődési házban válogathattak a nézők ízlésük és igényeik szerint. Akit pedig a műfaj komolyan is érdekelt, akár az alkotókkal és pszichológusokkal is beszélgethetett. Megszűnt a készültség Nyíregyháza (KM — K. D.) — A tiszai árhullám elhagyta megyénk területét, így megszüntették a védelmi készültséget, miképp a vízminőség-védelmit is. A belvízhelyzet gyakorlatilag változatlan. A Tiszán levonuló árhullám tegnap elhagyta a Felső-Tisza-vi- déki Vízügyi Igazgatóság működési területét, így a Tisza Nagy- halász-Tokaj, valamint a Ló- nyay-főcsatorna torkolat és Ke- mecse közötti szakaszának védvonalai mentén is megszüntették az árvízvédelmi készültséget — tudatta lapunkkal Fazekas László igazgató, védelemvezető. Hozzátette: a vízminták vizsgálati eredményei alapján szombaton délben megszűnt a másodfokú vízminőség-védelmi készültség is. A belvízvédelmi fokozatokban továbbra sincs változás, kilenc szakaszon másodfokú a készültség. Jelenleg 13 300 hektár áll víz alatt. 0% KAMAT RÉSZLETEZZÜK? Március 1 7-től kamatmentes részletre* is vásárolhat CITROEN JUMPER-t, JUMPY-t, BERLINGO-t vagy Cl 5-öt. Bármelyiket is választja, egy megbízható, takarékos, erős, praktikus és kényelmes haszongépjárműhöz jut, amely kamatostul behozza (kamatmentes) árát. 'kezdőrészlettől és futamidőtől függően Az Ön Citroen márkakereskedője: K & N Trade Kft. - 4400 Nyíregyháza, Debreceni u. 118. Tel./fax: (42) 508-357, 508-258 CITROEN