Kelet-Magyarország, 2000. március (60. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-18 / 65. szám

2000. március 18., szombat 2. oldal 'H-)-1' v rim WisMÚ □ Havel gyógyul Némileg javult Václav Havel állapota, de a cseh államfő legalább a hét végéig még a kórházban marad — kö­zölte az államfő kezelőorvosa. A hatvanhá­rom éves Havelt idült hörghuruttal kedden szállították be a prágai Központi Katonai Kór­házba. □ Felségvízsértés Az albán parti őrség feltartóztatott egy üres orosz fehérhajót, mi­vel megsértette az ország felségvizeit. Az al­bán rendőrség közlése szerint a Melma Ma- delda névre keresztelt, 15 fős legénységű hajót csütörtökön délután tartóztatták fel az észak-albániai Velipoje térségében. Ezt a kör­zetet gyakran használják tankhajók üzema­nyag Albániába csempészésére. □ Felülvizsgálat Megfelelő türelmi időszak után felül kellene vizsgálni az Auszt­riával szemben alkalmazott korlátozó intéz­kedéseket és helyreállítani a kétoldalú kap­csolatokat — vélekedett pénteken a finn kül­ügyminiszter. A kapcsolatok helyreállításának nem feltétele, hogy Jörg Haider szabadság- pártja távozzék a bécsi kormányból, ele­gendő az, ha a kormány tiszteletben tartja a demokratikus normákat. □ A királyi ház non grata Az egykori olasz királyi ház tagjai továbbra sem léphet­nek be Itália területére, miután az Európai Parlament szerdán úgy döntött, nem kötele­zi Olaszországot alkotmánya ezzel kapcsola­tos cikkelyének megváltoztatására. □ Kohl megjelent A német törvényhozás pénteken ünnepi ülésen emlékezett meg az NDK-beli első (s egyben utolsó) szabad par­lamenti választások tizedik évfordulójáról. Az ülésen négy hónapi távoliét után először je­lent meg a Bundestagban Helmut Kohl, akit pártja, a CDU vezetői hiába próbáltak lebe­szélni a részvételről. Békedíj Clintonnak Biü Clin­ton, az Egyesült Államok elnöke veszi át az Amerikai írek Alapítványa békedíját a Nemzeti Múzeum épületében. Az ünnepsé­gen részt vett az ír miniszterelnök és Hil­lary Clinton is APA/EPA-felvétel Kelet m Magyarország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sipos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (információ, 128-as mellék), Galambos Béla (gazdaság, 114-es mell.), Nagy István Attila (kultúra, 122-es mell.), Marik Sándor (társadalom, 113-as mell.), Mán László (sport, 118-as mell.), Elek Emil (fotó, 125-ös mell.), Csonka Zsolt (tördelés, 140-es mell.) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47-4401. Hirdetés: 25-4401. Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel./fax: (44)310-651. E-mail -szerk.: kelet@iscomp.hu -hird.: kelethird@iscomp.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/413-101 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: 06-80/306-306. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Stúdió Kft., fax: 501-970 Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési dij egy hónapra 780 forint, negyedévre 2250 forint, fél évre 4390 forint, egy évre 8490 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 39 forint, pénteken a TV Plusszal 44 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. A folyószennyezés nem lehet véletlen- mondta Csurka István, a MIÉP elnöke Fehérgyarmaton, kihelyezett frakcióülésen Csurka István pártelnök a sajtótájékoztatón Balázs Attila felvétele Fehérgyarmat (KM — M. S.) — A Magyar Igazság és Élet Pártja országgyűlési frakció­ja kihelyezett ülést tart a hét végén Fehérgyarmaton. Csurka István pártelnök — aki pénteken tizenegy képviselő tár­ságában érkezett a szatmári vá­rosba — elsőként sajtótájékozta­tón mutatta be Vékony Miklóst (képünkön), a MIÉP képvi­selőjelöltjét, majd ismer­tette pártjá­nak állásfog­lalását folyó- vizeink s z e n y - nyezéséről. Elmondta: ő is megkapta 13 tér­ségbeli polgármester miniszte­relnökhöz intézett levelét, és a MIÉP felkarolja a térség jelenle­gi legnagyobb gondját. Kiemelte: mivel már sorozat­ról van szó, amely nem lehet vé­letlen, mielőbb meg kell szüntet­ni az egész magyarság érdekeit veszélyeztető folyószennyezés lehetőségeit. — Képviselőinkkel most hely­színi tapasztalatok gyűjtésére jöttünk a térségbe, javaslatain­kat haladéktalanul az ország- gyűlés elé fogjuk tárni — jelen­tette be a pártelnök, aki ezt követően arról beszélt: a körzet­ben, ahol a mezőgazdaságnak jut döntő szerep a foglalkoztatás­ban, más cél nem lehet, mint az agrárágazat felemelése. Munká­hoz, kenyérhez kell juttatni a Szatmárban élő embereket — hangsúlyozta Csurka István. Csurka István kérdésre el­mondta, hogy pártja következe­tesen foglalkozni kíván a ma­gyarság tragikus fogyásával. A megoldást nem a betelepítések­től várják, hanem munkahely- teremtéstől és a családok olyan támogatásától, hogy ne ütközzön nehézségbe három gyermek fel­nevelése. A MIÉP-frakció tegnap orvo­sokkal találkozott a fehérgyar­mati kórházban, ma az épülő csengersimai határállomást te­kintik meg, majd Csengerben polgármesterekkel, Csengerújfa- luban gazdákkal beszélnek gond­jaikról. Miniszteri szemle a határon Katona Kálmán a csengersimai átkelőnél • Folytatják az M3-ast Csengersima (KM — M. S.) — Csak a határátkelő forgalmá­nak felfutása kényszerítheti ki a hozzá vezető utak széle­sítését, további elkerülő utak építését. Katona Kálmán közlekedési, hír­közlési és vízügyi miniszter mondta ezt pénteken a csenger­simai magyar-román határátke­lőhelyen, ahol megnézte az épít­kezést és a már átadott létesít­ményeket. A miniszter 1998 ok­tóberében tette le az Európai Unió támogatásával épülő, első HIRDETÉS ütemében 800 millió forintba kerülő 12 sávos, modern határál­lomás alapkövét, ahol a tervek szerint a második ütemben a te­herforgalom lebonyolítására ka­mionterminál is épül. Jelenleg hat személyforgalmi sáv üzemel a legkorszerűbb útlevél- és rend­számfelismerő v technikával, újabb hat átadási határideje áp­rilis 30. A miniszter a látogatást köve­tő sajtótájékoztatón elismerés­sel szólt az európai szintű határ- állomásról, majd kérdésre el: mondta: minden akadály elhá­rult az M3 autópálya Füzes- abony-Polgár közötti szakasza építésének folytatása elől, hama­rosan kezdődhet a munka. Kez­denék a nyíregyházi elkerülő szakaszt is, de ennek előkészíté­sében még komoly feladatok vannak hátra. Katona Kálmán ezután — Len­gyel János képviselőjelölt társa­ságában — lakossági fórumon vett részt Csengersimán, majd Cégénydányádon a környék köz­útjairól, a térség megépítésre vá­ró szennyvízhálózatáról beszél­getett helyi lakosokkal. Kék-zöld kutak a minőség szolgálatában Ausztria legnagyobb vállalatának magyarországi érdekeltsége — sikertörténet az üzemanyagpiacon. Szinte senki sem gondolja, hogy nyugati szomszédunk legnagyobb vállalatának termé­keivel és szolgáltatásaival majdnem mindenütt találkozhatunk az országban. Az OMV — vagy ahogy sokan ismerik: a kék-zöld színvilágú töltőállomás-hálózat — tulajdonosa és üzemeltetője Közép-Európa egyik vezető kőolajkonszemje, Ausztria legnagyobb vál­lalata, amelynek éves forgalma meghaladja a 65 millárd osztrák schillinget. Fő tevé­kenységi területei az energiaipar, a vegyipar és az alapanyaggyártás. Az OMV AG ma­gyarországi kúthálózata 113, magas minőséget kínáló töltőállomásból áll. A bécsi székhelyű óriásvállalat 1990-ben hozta létre magyarországi leányvállalatát az OMV Hungária Ásványolaj Kft.-t, amelynek alaptőkéje 1999-re már 15,2 milliárd forint­ra emelkedett. Első üzemanyagtöltő-állomását Rábafüzesen nyitotta meg 1991-ben. A cég középtávú tervei szerint a közeljövőben további 6 milliárd forintot kíván befektetni hazánkban. A rábafüzesi kút megnyitása óta az OMV Hungária határozott, dinamikus növekedést mutat. A Q8 majd a BP magyarországi hálózatainak felvásárlásának is köszönhetően napjainkra a magyar ásványolajipar dobogós helyét tudja magáénak. Az OMV előkelő piaci pozícióját azonban nem csupán folyamatos növekedésének, töltőállomás-hálózata bővítésének, hanem a minőség folyamatos javításának is köszön­heti. Akiváló színvonalat leginkább a kutatásokra és fejlesztésekre áldozott komoly pénzösszegeknek, illetve a schwechati finomító biztosította kimagasló minőségű alap­anyagnak köszönheti. A tervek szerint az OMV töltőállomásainak száma hamarosan eléri a 120-at, öt éven be­lül pedig több mint 130 kúttal a hazai ás­ványolajpiac második legnagyobb szerep­lőjévé kíván előlépni. Az OMV Németországban, Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Horvátország­ban, Bulgáriában, Romániában és Olasz­országban üzemeltet még üzemanyag-ál­lomásokat, így a kék-zöld színvilágú benzin­kutaknál a magyar autós a határokon túl is a megszokott, magas minőségű szolgál­tatásokat veheti igénybe. Csökken a hiány Budapest (MTI) — Az ál­lamháztartás hiánya jövőre a privatizációs bevételek nélkül a GDP 3 százaléka lesz — mondta Járai Zsig- mond pénzügyminiszter pénteken, Budapesten. A pénzügyminiszter Matolcsy György gazdasági minisz­terrel tartott közös sajtótá­jékoztatót a magyar gazda­ság idei és jövő évi folya­matairól. Az államháztartás elsőd­leges egyenlegének többlete az idei 2,6 százalékról 2 szá­zalékra mérséklődik. Az ál­lamadósság a GDP 55-58 százalékát teszi ki 2001-ben. Adókarbantartás Nyíregyháza (KM) — Az Anten­na Hungária Rt. március már­cius 20-án hétfőn 9.30 és 13.30 között adókarbantartási munká­kat végez az alábbi helyeken, ahol a felsorolt televízió- és URH rádióműsorok sugárzása szüne­tel. Tokaj: MTV1, TV2, RTL Klub, Petőfi, Bartók, Kossuth, Danubi­us, és Sláger rádió. Március 20-án hajnali 2.00 és 6.00 óra között az ismertetett okok miatt az MTV2, a Duna Tv és azt ATV adása is szünetel a műhold teljes körzetében. m Állatorvosi ügyelet Nyíregyháza (KM) — Március 18-19-én a következő állatorvo­sok tartanak ügyeletet: Nyíregy­háza város területén dr. Ast János (Nyíregyháza, Sóstói út 19., tel.: 06-30/2060-633 vagy 402- 440), Nagycserkesz, Nyírtura, Nyírtelek községekben dr. Hor­tobágyi Béla (Nyírtelek, Váci M. u. 4., tel.: 06-60/356-121 vagy 210-251), Kemecsén és vonzáskör­zetében dr. Prakonekham Sengpraseuth (Demecser, Dózsa tér 25., tel.: 06-30/9534-367 vagy 233-021. .:í.A __________________| Március 16., csütörtök 2 6 91415 20 21 26 29 31 33 36 41 50 56 59 64 69 76 78 MINDENFELŐL

Next

/
Thumbnails
Contents