Kelet-Magyarország, 2000. március (60. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-11 / 60. szám
2000. március 11., szombat 8. oldal Kerekes Elek képei A Képzőművészeti Főiskolán diplomázott több mint egy évtizede a nyíregyházi Kerekes Elek festőművész. Festő-restaurátor szakon végzett. Azóta számtalan kiállításon szerepelt, voltak önálló tárlatai. Képeire jellemzőek a belső történések kivetítései, úgy, ahogyan csak ő látja. Éppen ezért az általa fontosnak ítélt dolgokat emeli ki, s kerül a vászonra. Nem határolja be magát egyetlen stílusba sem, ám ez nem stílustalanságot jelent. Teljesen egyéni, az ő látásmódjának legjobban megfelelő színek, formák kerülnek ki az ecsete alól. Ezt bizonyítják korábbi, s legutóbbi alkotásai is. Ezeket nemrég a nyíregyházi tárlatlátogatók is láthatták a Városi Galériában rendezett kiállításon, de a megye, az ország művészetkedvelő közönsége előtt is bemutatkozott már. Mind idehaza, mind külföldön sok magángyűjteménynek megbecsült darabjai Kerekes Elek alkotásai. Krétai emlék József Attila Március A föld alól a gyors csirák, kidugják fejüket, a fák, mint boltos áruját, kirakják a rügyet, kamaszok arcán pattanás, férfiajkon a csók, mind egy repeső kapkodás, a szoknyák lobogók, s már itt és ott fölhangzanak, elűzve kínt, fagyot, a szívbe húzódott szavak, eszmék és kardalok. Rápolt híre Svájcig eljutott Afféle rendes falusi portává alakulva nemsokára benépesült a „jövevények” udvara Galambos Béla Hét esztendeje szokatlan esemény adott beszédtémát a Szamos mentén megbúvó kis falu, Rápolt lakóinak. A település hajdani első gazdájának főtéren álló, valamikor szebb napokat látott házát egy külföldi házaspár vásárolta meg. A Svájcból érkezett idegenek betelepedése már önmagában is eseményszámba ment a környéken. Hát még amikor kiderült, hogy a nálunk kicsit nőiesen csengő keresztnéven bemutatkozó fiatalembernek a foglalkozása sem mindennapi: Heini — azaz Heinrich — Schorno ugyanis szobrászművész. Hozzá képest feleségének, a kedvesen természetes Christine-nek lótenyésztői és — mint idővel a faluban is kiderült — aerobikoktatói tevékenysége ehhez képest már egész szokványos elfoglaltságnak tűnt. Sikeres beilleszkedés A rápolti meglepetések ezzel persze még nem értek véget. Afféle rendes falusi portává alakulva nem sokára benépesült a „jövevények” udvara, errefelé addig nem igen látott formájú, színű kutyákkal, macskákkal, különféle egyéb háziállatokkal. Amikor azután a lovak is megérkeztek a Zürich melletti korábbi otthonukból a rápolti istállóba, mindenki számára nyilvánvalóvá vált: a svájci házaspár komolyan gondolta, hogy itt Szatmárban telepszik le. Az arrafelé nem régen még hóboritotta utcáról nyíló udvari kiskaputól a házigazda Heinrich biztonságot nyújtó közelségében, három jókora juhászkutya díszkíséretében érjük el a bejárati ajtót. A szépen rendbe szedett parasztház kényelmes konyhájában régi, faragott parasztbútorok teremtenek barátságos hangulatot, amelyet a háziasszony kávéja, s az asztalra került szil- vórium tesz percek alatt még otthonosabbá. — Kislányunk éppen alszik — ejti a magyar szavakat meglepő tisztasággal a szomszédos szoba zárt ajtaja felé intve Christine — Rebeka kétéves és őt már teljesen magyar közegben akarjuk felnevelni. Ezért is intéztük úgy, hogy minden nap órákat tölt egy itteni fiatal család gyermekei között. így neki már biztosan gyorsabban sikerül beilleszkednie, mint ahogy nekünk sikerült. A Schorno házaspár 1993-ban a számukra szimpatikus, azóta végképp szívükbe zárt Magyar- országon keresett helyet, ahol — mint a negyvenesztendős művész fogalmaz — lehet szobrász- kodni, van mód állatokat tenyészteni, egyszóval lehet élni a szó legteljesebb értelmében. A szimpátia nem véletlenül alakult ki irántunk. Heinit már gyermekkorában öszehozta a jósorsa két remek hazánkfiával: tiz éves korában egy magyar származású kiváló tanárnőtől tanult zongorázni, három évvel később pedig, mint nagyreményű ifjú lovas egy alkalommal megismerkedett, a magyar távlovagló bajnokkal. így azután nem kell csodálkozni rajta, hogy jó pár évvel később, már huszonévesen, képzőművész alkotói pályára készülve, Magyarországra jön szobrászatot tanulni. 1982- 84-ben két évet jár Budapesten, a szinte családként működő egykori osztálya révén benne azóta is kellemes emlékeket keltő Képző- művészeti Főiskolára. Áldozatot kell hozni Jó adag új mesterségbeli tudással és szoros baráti kapcsotokkal felvértezve megy vissza Svájcba, ahol rálép a világ szinte minden fiatal művésze számára kijelölt rögös útra. Ám nem csak az alkotómunka, a Schorno szobrokat értőn-szerető közönség megtalálása jelentette a nehézségeket. Kedvesével, a lovak iránt tőle is nagyobb vonzalommal viseltető Christine-nel hamar megtapasztalhatták jelentős áldozatot kell hozni hobbijukért. Túlságosan nagy hajszával lehet csak előteremteni ott a lótartás meglehetősen súlyos költségeinek fedezetére szükséges anyagiakat. A művész ember különösen rosszul tűri a rabságot. Heinrich is jóval több kötetlenségre vágyott alkotói munkájában, mint ami az otthoni körülmények között megadatott. Ezért gondoltak egy merészet: olyan helyet keresnek, ahol az általuk ideálisnak tartott, tartalmas életet tudják majd élni. Ahol kevesebb pénzzel is megadatik az alkotóművész számára a vágyott nagyobb szabadság, mindkettejük számára pedig a közös szerelem: az állattartás . Sokfelé nézelődtek Magyarországon, míg végül a főiskolai barát, a Mátészalkán élő, alkotó Bíró Lajos szobrászművész mutatta meg nekik a rápolti portát. Egy csapásra beleszerettek a házba. A megvásárlást követően volt rajta mit rendbe tenni, de a barátok segítettek, miként a berendezéséhez vásárolt gyönyörű pa- rasztbútorok fölkutatásában is. — A művészetben, miként a lótenyésztésben is, a virtuozitás elérése a célt, azt kell keresni — kapcsolja össze az élet maga számára fontos dolgait egyfajta ars- poeticában Heinrich Schorno. — Ehhez szükséges az emberben szív azaz szeretet, összegyűjtött tudás és nem kevés tapasztalat. Az életünk akkor lesz teljes, ha mindkét szakmában megelégedettek lehetünk saját magunkkal. Mi már rájöttünk nem kell ott élnünk ahol a. pénz terem. Bár tény, működik a pénz világa is, de mi jobban érezzük magunkat ebben a másik, természetibb közegben, ahol mindenért meg kell küzdeni. A munka lelkileg is megerősíti az embert. Magyar- országot megszerettük, magunk választottuk új otthonunknak. Itt a faluban, igaz szívós akarattal, de tudunk végre stresszmentesen élni. Ez számomra nagyon fontos, mert a művészet egyfajta meditáció. Márpedig a stressz elvonja a figyelmet a valóságtól, a dolgok lényegével való azonosulás lehetőségétől. Eleinte kétlaki volt a Schorno házaspár. Ingáztak Winter Thur és Rápolt között. Azután egy szép napon rádöbbentek: teljes életet csak úgy tudnak élni, ha végérvényesen itt telepszenek le. Kiállítótermet szeretne Tudták azt is, teljesen be kell illeszkedniük a falu közösségébe. Lassacskán ez is sikerül. S hogy a helybéliek egyre inkább kezdik őket elfogadni, mi sem jelzi jobban mint, hogy évről évre több helyről kapnak kóstolót a disznóölési szezonban. Heinrich alkotó munkáján is nyomott hagyott az elmélyülésre több lehetőséget hagyó, inspiráló élet. Állítja, absztraktabbak, egyszersmind lényegibbek lettek a szobrai. Legutóbbi svájci kiállításán meg is jegyezték a kinti kollégák: merőben más külső és belső világról árulkodnak a Magyarországon készült Schorno alkotások. Amerre csak jár, a svájci szobrász igyekszik népszerűsíteni a „Rápolti” nevet, amelyet a kinti barátok is jól ismernek már. Beszélt nekik is legújabb tervéről, amelyet a krónikással már az udvari karámban, a lovaik körül szétnézve osztott meg. E szerint egy kis falusi kiállítótermet szeretne kialakítani a faluban. A Rápolti Galériában — mert így hívják majd — kiállításokat akar rendezni a hozzá hasonló, környéken dolgozó művészek alkotásaiból. A tárlatok pedig majd a környék idegenforgalmának fellendítéséhez is hozzájárulnak. Búcsúzáskor, mint új hazájáért felelősséget érző polgár még hozzáteszi: bízunk benne, hogy Magyarország, s főként ez a vidék nem sokára túl jut majd jelenlegi nehéz helyzetén és köny- nyebb megélhetési lehetőséget nyújt majd a rápoltiaknak is. Itt lehet stresszmentesen élni, mondja a svájci szobrász Balázs Attila felvétele Nevezetességeink Tiszavasvári büdi részén található a régi idők hangulatát idéző Dogály-, vagy Korniss-kúria. A volt kastély, ma Kornissné Liptay Elza Szociális és Rehabilitációs Kht-ként működik. A kúriát a Dogály testvérek építették a XÍX. század elején. Bejárati vaskapuja kovácsolt remekmű. A kastély szecessziós stílusban épült. Ötös osztású, változatos homlokzatú, klasszicizáló épület Elek Emil felvétele Szerelem kép Páros játék Balázs Attila felvételei
