Kelet Magyarország, 1999. december (56. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-24 / 300. szám
1999. december 24., péntek Kelet« KARÁCSONY 10. oldal Diákgaléria '99 ^Jyári élményeiket fogalmazták meg a képzőművészet sajátos eszközeivel azok a fiatalok, akiknek legjobb munkáiból kiállítás látható a Városmajori Közösségi Házban. A nyári tiszadobi alkotótábor jó lehetőséget nyújtott arra, hogy avatott szakemberek segítségével megtanulják kifejezni önmagukat. A kiállított alkotások az eddig megtett út legjobb eredményeit mutatják be. Dobó Edit: Lövi kakas Nagy Adrienn: Nap Görög Eszter: Bohóc Balázs Attila felvételei Reményik Sándor A karácsonyfa énekel Ha szűk szoba: hadd legyen szűk szoba. A szűk szobában is terem öröm, Gyűl apró gyertya ínség éjjelén, Ó, csak ne legyen sorsom bús közöny, Ó, csak legyek a fény forrása én, Apró gyermekek bálványozott fája, én az idegen, én a jövevény. Égő fenyőfa, égő áldozat, Akit az Isten ősi otthonából Emberek örömére elhozat. Csak rajzolódjék mélabús árnyékom S imbolyogjon a szűk szobák falán. Mindegy, hogy mi lesz velem azután. Távol azoktól, akiket szeretek Mezei Zoltán három hónapig nem mehetett haza • A kollégák azt mondták, nincs veszteni való idő Nagy István Attila |'Jco — Mezei Zoltán, a Móricz Zsigmond Színház fiatal művésze. Még három éve sincs, hogy jött, látott és győzött. Nagybecskereken, a Bánát fővárosában született. Ettől harminc kilométerre található Torda, ott éltek a szülei, amikor megszülett. 1976- ban Szabadkára költöztek. Zoltán már városi gyereknek számít, bár szinte minden nyarat a nagyszüleinél töltött. A nagyapja szigorú ember volt, sokat köszönhet neki. Olyan volt, akitől tisztességet, alázatot, munkaszeretetei lehetett tanulni. Megtanulta, ha akar valamit, akkor azért tenni is kell. Korai sikerélmények — Szabadkán az általános iskolában kezdődött a színházzal való találkozásom. Különféle iskolai ünnepségeket szerveztek, s a tanító néni mindig gondolt rám. Ezeken gyakran voltak sikerélményeim, igazából teljesen természetes volt, hogy később majd színész leszek. Az iskolai színjátszó csoportból szinte egyenes út vezetett a főiskolára, hiszen az egyik tanárnőmnek a férje a szabadkai színházban dolgozott. Az amatőr színjátszó mozgalomnak volt az egyik vezéralakja. Kovács Frigyes ma az újvidéki színház igazgatója. 1988-89 nyarán Budapesten készült egy vajdasági-magyarországi kooprodukcióban egy film Gion Nándor Engem nem úgy hívnak című munkájából, amelynek a főszerepét én alakítottam. Nagyon szerettem ezt a munkát. Ezután már nagyon erős volt bennem az elhatározás, hogy a színészetet választom. Nem volt sokszoros a túljelentkezés, nem úgy, mint Magyarországon. 1991-ben kezdtem meg főiskolai tanulmányaimat, akkor kezdődött a háború, így nagyon hamar színpadra kerültünk. A katonaköteles férfiak átjöttek Magyarországra, a társulatnál az idősebbek és a főiskolai tanulmányok miatt védett fiatalok maradtak. Sok mindent kellett játszani. A nyakunkba szakadt a repertoár, olyan szerepeket kaptunk, amelyekért másutt és máskor nagyon meg kell dolgozni. Nincs olyan becsülete a színháznak a Vajdaságban, mint Magyarországon. A közönség elidegenedett a színháztól. Nem tudom, mi ennek az oka. A kisebbségi színházakat igyekeznek elfojtani, a vezetés annak örül a legjobban, ha rosszul megy a színházaknak. A Vajdaságban egy-egy elődás kezdete előtt kikukucskáltunk: vannak-e harmincán vagy negyvenen. Ha telt ház van, az borzasztóan jó. Inkább az izgalom volt a jellemző, vajon el tudjuk-e Nevezetességeink A fényeslitkei református templom nyugati román kori tornya félig lép ki a templom homlokzatából. A két külső és két belső pilléren emelkedő torony első emeleti szintjét tölcséres kerek ablak, második szintjét kettős, a harmadik szintjét mind a négy égtáj felé néző változatos osztású ablakok törik át. Az eredeti keskeny homlokzat mögött épült 1831-ben a jelentősen kiszélesített új teremtemplom, keleten félköríves záródással, vakolt mennyezettel. A templom orgonáját Rieger Ottó építette 1942-ben Elek Emil felvétele Gosztola Adél, Csorna Judit és Mezei Zoltán a Tartuffe-ben játszani a darabot vagy sem. A színházvezetés állandó harcot vívott azért, hogy meg tudjon finanszírozni egy-egy előadást. □ Hogyan kerültél a nyíregyházi színházba? Verebes hívta — A főiskola elvégzése utáni két évet ott töltöttem Újvidéken. Nagy volt a pangás, infláció, egyáltalán nem volt pénz a színházra. Amit össze tudtunk szedni díszletet és jelmezt a raktárból, azt állítottuk a színpadra. Alig voltak előadások. Ennek a korszaknak a végén érkezett a színházba Verebes István rendezni. Együtt dolgoztunk Moliere Amphytrion című darabjában. Egyszer megkérdezte tőlem, hogy nem lenne-e kedvem a nyíregyházi színházban játszani. Nem akartam hinni a fülemnek, de aztán többször keresett és megismételte az invitálást. Zavarban voltam, hiszen előttem még ott volt a katonaság, s annyi minden kötött Újvidékhez: a barátaim, a kedvesem. Hosszas gondolkodás után rábólintottam az invitálásra. A magyarországi színházakról abban az időben nagyon rossz véleményem volt. Azt tudtam, Mezei Zoltán A szerző felvétele hogy kemény a pálya, farkastörvények uralkodnak a színházakban, féltem belemenni, mert felfalnak, nem tudok bizonyítani. Távol vagyok azoktól, akiket szeretek. A kollégáim azt mondták, hogy nincsen veszteni való időm, még mindig visszatérhetek. □ Átjöttél, aztán bezárult a kapu. Balázs Attila felvétele — Az idén tavasszal három hónapig nem mehettem haza, de napi kapcsolatban voltam az otthoniakkal. Volt egy vámos ismerősöm, aki naponként tájékoztatott, hogy hazamehetek, de nem engednének vissza. Ezért maradnom kellett. Tehetetlenül néztem a televízióban a bombázást, a drámai képeket, s arra gondoltam, mi történik otthon. Úgy éreztem, haza kellene mennem. Féltem, nem katonai jellegű célpontra esik a bomba, s elveszíthetem azokat, akiket szeretek. Nem jöttem el végleg □ Mi lesz veled karácsonykor? — Karácsonyra mindenképpen hazamegyek. Nyugalomra vágyók, békére. Szeretnék együtt lenni a barátnőmmel, aki a szabadkai színház tagja, meglátogatni a barátaimat, sétálni a korzón. Szeretnék feltöltődni, mert itt nagyon magányos vagyok. Sokat tanultam itt. Kipróbálhattam a zenés vígjátékot és sok minden egyebet. Szembesültem azzal is, hogy másképpen vannak a dolgok, mint ahogyan a főiskolán tanultuk. Nagyon szerettem az Arzén és levendula című darabot vagy a Senki sem tökéletest. Az volt az első nyíregyházi bemutatkozásom. Szerettem A tanítónőt is. Úgy érzem, elég jó helyzetben vagyok a színházban. ö Hazamész vagy inkább elhozod azt, aki a számodra fontos? — Annak idején úgy jöttem el, hogy haza kellene vinnem azt, amit tanultam. De jelenleg még többet tudok használni a színháznak, ha itt vagyok, mert egyegy kollégának tudok szerezni átszási lehetőséget. De nem úgy öttem el, hogy felégettem ma'am mögött mindent. Az első út haza Elmentem a határig, a nővérem átjött gyalog, elbeszélgettünk, átadtam egy csomagot, cukrot, lisztet, sót és más fontos élelmiszereket. Három hónap után sem volt igazán garancia arra, hogy ha hazamegyek, akkor vissza is jöhetek. De muszáj volt hazamennem. Amikor megérkeztem, Szabadkán sötétség fogadott. Az út szélén rendőrautók várakoztak, de nem igazoltattak senkit. Velem szemben a másik oldalon jött egy rendőrautó, mögötte két tucat tank. A katonák derékig kilógtak a tankból, lengették a zászlókat, ünnepelték magukat. Furcsa volt az egész, hiszen Szabadka mindig békés és nyugodt város volt.
