Kelet-Magyarország, 1999. október (56. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-11 / 237. szám
1999. október 11., hétfő 2. oldal □ Tiltakozó nap A francia középiskolások országos gyűlésének küldöttei vasárnap Párizsban úgy döntöttek, nem mondanak le az oktatási tárcával szembeni követeléseikről, s október 19-én ismét országos tiltakozó napot tartanak. □ Hivatali eskü Atal Behari Vadzspaji, a régi-új indiai kormányfő, a múlt vasárnap befejeződött maratoni hosszúságú választások győztese szerdán teszi le a hivatali esküt —jelentette be vasárnap pártja, a hindu nacionalista Indiai Néppárt. □ Robbanások Három nagyerejű robbanás rázta meg vasárnapra virradóan a szerbiai Koszovó tartomány északi részén fekvő Kosovska Mitrovica városát, de nem voltak áldozatok, s anyagi károk sem keletkeztek. Óvatos optimizmus A BUX pénteken 6830,98 ponton zárt, ami 191,43 pontos, 2,88 százalékos emelkedés a múlt pénteki 6639,55 pontos értékhez képest. Hétfőn megjelent a folyó fizetési mérleg augusztusi adata, mely jobb lett a várakozásnál. A NABI közgyűlésen felhatalmazták az igazgatóságot az alaptőke 25%-os felemelésére, valamint az alaptőke 10%-ig saját részvény vásárlására. Az amerikai jegybank (FED) nem emelt kamatokat, de monetáris szűkítésre utaló jelzést adott. Az ÁPV. Rt. által felkínált 25,3%-os Humán csomagra nem jelentkezett érdeklődő. Az OTP Bank Rt. bejelentette, hogy értékesítette saját részvényeit, azonban azokat tőzsdén kívüli kereskedelemben hamarosan vissza kívánja vásárolni. A Pannonplast Rt. a közeljövőben jelentős külföldi beruházásokat tervez. A Matáv jövőre átlagosan 4%-kal emeli a telefonálás költségeit. A lakossági tarifák előreláthatólag 10%-kal emelkednek majd. Ezzel a lépéssel a MATÁV a korábbi becslésekhez képest kismértékben csökkenti majd a nyereségét, de felkészültebben várhatná a távközlési piac liberalizációját. Megemlítendő a 2000. év problémaköre, melyről egyre többet hallani, és elemzők szerint ez is az oka a külföldi befektetők fejlődő piacokat illető óvatosságának. RÉSZVÉNY «V. 10. 01 «9. 10. 08 VÁIT-PM BCHEM 6830 7100 3,9 DÉMÁSZ 17650 18100 2,5 EGIS 7100 7110 0,1 GRABO 1800 1890 5,0 MATÁV 1304 1337 2,5 MÓL 5015 5160 2.9 OTP 10500 10800 2,9 SYNERGON 2860 2.800 -2.1 RÁBA 2155 2245 4,2 RICHTER 9600 10150 5,7 TVK 3615 3740 3,5 ZKERÁMIA 1680 1715 2,1 ^ Nyíregyházi Képviselet: PRO/ENT SAVE RT. 1/ 4400 Nyíregyháza, Epreskert u. 4. 1111 x r f ti & i ti. T: 42/501-045, 501-040 Pápai áldás II. János Pál pápa tegnap Rómában felkereste a Szent Katalin-plébániát, ahol kicsinyeket is megáldott APA/EPA-felvétel Elmarad a tanítás Budapest (MTI) — Feltételezhetően az elektromos vezetékrendszer hibájából vasárnap dél körül tűz ütött ki Budapesten a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola és Gimnázium központi épületében — tájékoztatta Dé- vánszkiné Molnár Katalin polgármester az MTI-t. A polgármester elmondta: az iskola 32 tanterméből a központi épületben lévő 26 tanterem elektromos áram hiányában, valamint a füstössé és kormossá vált falak miatt használhatatlanná vált. Ezért hétfőn elmarad a tan- tás. A keddi tanítás rendjéről hétfőn a sajtón keresztül tájékoztatják a tanulókat. Ä háromszintes épület elektromos vezetékei szinte teljes egészében kiégtek. jr Uj márkák is bemutatkoztak Elbűvölte a látogatókat a kiállításon a kétszemélyes sportkocsi Vérengzés Nairobi (MTI) — Burundi katonák vérfürdőt rendeztek egy polgári személyeknek létesített internálótáborban — jelentette vasárnap a BBC brit rádió. A beszámoló szerint péntek este hat embert agyonlőttek a 260 ezer kitelepített számára felállított 30 tábor egyikében. Az internálótáborokban szinte kizárólag Bujumbura főváros térségéből kitelepített hutu él, akiket a kis kelet-afrikai állam kormánya szeptemberben kényszerített arra, hogy a kijelölt lakhelyekre költözzenek. A kormány biztonsági okokkal indokolja a kitelepítéseket, mert az érintett térség az utóbbi hónapokban ismételten véres összecsapások színhelye volt a hutu és a tuszi nép között. A nemzetközi megfigyelők mégis hutuknak létesített internálótáborokról beszélnek. Nyíregyháza (KM) — Nagy közönségsikert aratott a hét végén a Bujtosi Szabadidő- csarnokban megrendezett Őszi Nyírségi Autószalon. Gálik Imre, a kiállítás rendezője az eseményt követően lapunknak elmondta: mintegy 27 márkakereskedő — közülük huszonegyen a Kereskedelmi és Iparkamara Jármű Márkaképviseletének tagságához tartoznak Budapest (MTI) — Két, önmagát pénzszállítónak kiadó férfi kirabolta az Europarkban lévő Interspar áruházat szombaton este fél tíz körül Budapesten — tájékoztatta a Budapesti Rendőrfőkapitányság (BRFK) sajtóirodája az MTI-t vasárnap. A BRFK közleménye szerint, az álpénzszállítók a szokott időpont előtt egy órával érkeztek az áruházba, amit azzal magya—, hozta el a szebbnél szebb masinákat. A közel hatezer látogató és több száz szakember 33 autómárkát és 132 járművet csodálhatott meg. Többek között elbűvölte a látogatókat a Jaguár S osztály és a hazai készítésű kétszemélyes sportkocsi. Több új autó is bemutatkozott, köztük az új Seat Ibiza-Cordoba, Primera és Pun- to. Mindezeken kívül láthattak az érdeklődők kis ős nagy teheráztak, hogy elromlott egy autójuk, így át kellett szervezni a szállítási útvonalat. Az Interspar áruház két főpénztárosa még ezt megelőzően a napi szokásoknak megfelelően elszámoltatta a pénztárosokat, és elszállításra készre rendezte az aznapi bevételt, a mintegy húszmillió forintot. Ezt az összeget a korábban érkezett szállítók úgy vették marautókat. Nem utolsósorban a háttéripar is kitett magáért. Bemutatták az autófelszerelési és ápolási cikkek széles skáláját, az audió berendezéseket és a legmodernebb garázsajtókat is. Ez alkalomra kiirt közlekedés- biztonsági rajzpályázatra közel 400 pályamű érkezett a megye- székhely általános iskoláiból. Szakzsűri értékelte a diákrajzokat, amelyek közül számos alkotást díjazott. gukhoz, hogy nem Íratták alá az elszállítást igazoló menetlevelet. A két főpénztáros azonban nem gyanakodott bűncselekményre, hanem csak szabálytalanságra. A bűncselekmény ténye akkor vált egyértelművé, amikor egy órával később — a szokásos időpontban, 22 óra 30 perckor — megérkeztek az igazi pénzszállítók. Álpénzszállítók kirabolták az áruházat Kutatás Túlélők után kutatnak a sártengerben a mexikói Huehueymicoban a térséget sújtó, pusztító földcsuszamlás után. A katasztrófa miatt eddig 250 ember vesztette életét Mexikóban MTI-felvétel Bilincset a szexkereskedelemre Reykjavik (MTI) — Hillary Clinton, az amerikai elnök felesége vasárnap Reykjavíkban dicsérte a volt kommunista országok haladását a demokrácia irányában, mindamellett hozzátette, hogy segítségre van szükségük az átmenetből adódó nehézségek leküzdéséhez. A first lady, aki európai körútja végén közéleti szerepet játszó amerikai, orosz, balti és észak-európai nők — politikusok, vezetők és aktivisták — előtt beszélt az izlandi fővárosban, egyebek között szólt arról is, hogy meg kell fékezni a szexkereskedelem növekedését Oroszországban és Kelet-Európá- ban. Egyetlen állampolgár vagy kormány sem lehet nyugodt, amíg véget nem vetünk a rabszolgaság e modern formájának, meg nem védjük áldozatait, és fel nem lépünk felelőseivel szemben — mondta Clinton asszony. Élő kutyákat találtak a romok alatt Tajpej (MTI) — Egy lapjelentés szerint Tajvanon a hét végén megtaláltak és kiszabadítottak a romok közül két kutyát, amelyek túlélték a szeptember 21-ei pusztító földrengést. A China Times lapnak egy Nantu megyei férfi elmondta, hogy fontos családi iratok után kutattak a ház romjai között, amikor meghallották a kutyák nyüszítését, és kiszabadították őket. Az állatok 437 órát töltöttek a világtól elzárva. Kiderült, hogy egy erős faszék alatt találtak menedéket, a közeli fagyasztószekrényből származó kiolvadt húst ették, és egy akvárium vizét itták. Holttest egy csatornában Valószínűleg hajléktalan volt az illető Szeged (MTI) — Ismeretlen férfi holttestére találtak rá szombaton este a járókelők Szegeden egy csatornában — tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság ügyeletese vasárnap az MTI-t. A 45-50 év körüli férfinél nem voltak okmányok. A rendőrség feltételezése szerint hajléktalan volt, legalábbis erre utal elhanyagolt külseje és öltözete. A környéken lakók elmondták, hogy gyakran látnak a városnak ezen a részén hajléktalanokat. Az elsődeges orvosi vizsgálat megállapítása szerint a férfi vízbe fulladt. A holttesten nem találtak sérüléseket. Súlyos baleset Jeruzsálem (MTI) — Tizenöt izraeli állampolgár életét vesztette, harmincöt megsebesült szombaton az ország észak részén egy közlekedési balesetben. Az őket szállító turistabusz a síkos úton megcsúszott, majd egy 20 méter mély szakadékba zuhant. Izrael állam létrejötte óta ez volt eddig az egyik lesú- lyosabb közúti szerencsétlenség. A mentőalakulatok katonai helikoptereket is bevetettek, hogy idejében kiszbadítsák a túlélőket a busz roncsai közül. Több sérült állapota válságos. Az utasok beszámolója szerint a jármű vezetője — aki köny- nyebben sérült meg — túl gyorsan vezette a buszt a veszélyes útszakaszon. Kőolaj a Néván Moszkva (MTI) — Mintegy 300 tonna kőolaj ömlött szombaton a Néva folyó vizébe annak következtében, hogy Szentpétervárnál elsüllyedt egy orosz tartályhajó. A vízijárművet eddig ismeretlen okokból érte baleset. A helyi katasztrófaelhártó szervek munkatársai megkezdték a mérgező anyag kiszivattyúzását a Néva vizéből. Tüntetés A kelet-timori harcok során elhunyt indonéz katonák hozzátartozóit tömörítő, Fokpost nevű szervezet tagjai Ausztrália- ellenes jelszavakat skandáltak az ausztrál nagykövetség jakartai épülete előtti tüntetésen szombaton MTI-felvétel Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sípos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (információ), Galambos Béla (gazdaság), Nagy István Attila (kultúra), Marik Sándor (társadalom), Mán László (sport), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax: 501-970. Postafiók: 47-4401. Hirdetés: 25-4401. Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. TeÚfax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel.rfax: (44)310-651. E-mail -szerk.: kelet®iscomp.hu —hird.: kelethird@iscomp.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/413-101 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: 06-80/306-306. "T~ Lapunk eladott példányszámát v"? rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Stúdió Kft., fax: 501-970 Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú péntforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 715 forint, negyedévre 1990 forint, fél évre 3990 forint, egy évre 7790 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 39 forint, pénteken a TV Plusszal 44 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, Írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058.