Kelet-Magyarország, 1999. október (56. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-11 / 237. szám
1999. október 11., hétfő 3. oldal mmn Korok és nemek M. Magyar László _________ A elmúlt években hozzászokhattunk hazánkban a pártok nagygyűléseihez, tanácskozásaihoz. A tagságnak szóló kongresszusok hallatán már fel sem kapjuk a fejünket, ám a múlt héten pénteken a legnagyobb ellenzéki párt jubileumi rendezvényéről szóló híreket hallgatván mégis megütötte valami a fülem. Mint a híradásokból megtudhattuk, a frissen elfogadott alapszabály meghatározza azt, hogy a párt választott testületéiben legalább húsz százalékos képviseletet kell kapniuk a fiataloknak és a nőknek. Természetesen nincs jogom bírálni egy párt alapszabályát sem — nem is ez a célom —, ám érdemes elgondolkodni a fia- talítás-idősítés kérdésén, illetve a hasonló adminisztrációs döntések eredményességén. Jól emlékezhetünk még arra az időre, amikor a hetvenes-nyolcvanas években az akkori állampárt előnyben részesítette a felvételkor a fiatalokat. Hiába szeretett volna valaki negyvenévesen a párt lelkes és őszinte tagja lenni, még várakoznia kellett, mert állítólagos statisztikák, illetve a káder- politika szerint 20 éves fiatalra, s ráadásul nőre volt szükség. A magyar politikai életben érdekes ellenpéldát mutatott be a most hatalmon lévő párt. Ifjúsági szervezkedésnek indult mozgalmuk, s épp ezért kezdetben harmincöt évnél húzták meg a tagok életkorának felső határát. Néhány év múlva azonban felülbírálták ezt a szabályt, s aztán már akár nyolcvan évesen is be lehetett lépni a pártba, illetve képviselőként bejutni a Parlamentbe. Természetesen mindenhol szükség van a fiatalokra, hiszen ők jelentik a folytonosságot, a jövőt. Szükség van azonban az idősebbek tapasztalatára, bölcsességére is. A tehetség, a rátermettség, a képesség, a tenniakarás legyen minden esetben a döntő szempont a különböző szintű vezérkarok összeállításánál, ne pedig az, hogy milyen életkorú és nemi összetételű csapat lenne statisztikailag a leginkább kívánatos. Ó, túl gyorsan nem hajtott... Csak tül alacsonyan repült... Ferter János rajza □ Fogadónap Kiss Pál ezredes, a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság vezetője október 12-én 9 és 12 óra között tartja fogadónapját hivatali helyiségében. □ Olcsó vásár a Vöröskeresztnél A karácsonyi szeretetakció keretében október 13- án és 14-én 9 és 17 óra között Nyíregyházán, Bethlen Gábor u. 61/a sz. alatt jó minőségű ruhaneműt, élelmiszert, vegyi és papírárut vásárolhatnak. □ Nyugdíjasok a városfejlesztésről A Nyugodt Élet Nyugdíjasklub október 12-én 14 órakor tartja összejövetelét, amelyen részt vesz Tukacs István, Nyíregyháza alpolgármestere is. A beszélgetés témája: a városi önkormányzat ezredfordulóra való felkészülése. Szóba kerül a kiskertgondozás, a parlagfűirtás is. Védelem az áldozatoknak Jogászok, pszichológusok, nyugdíjas rendőrök, szociális munkások segítenek Fullajtár András Nyíregyháza (KM) — Kormányrendelet mondja ki: a bűncselekmények sértettjei és hozzátartozói érdekei hatékonyabb érvényesítésének elősegítése, támogatása, a jogsértések erkölcsi, egészségügyi és anyagi következményeinek enyhítése és orvoslása végett áldozatvédelmi hálózatot kell működtetni az országban Irodák Ennek érdekében elsőként létrejött a Belügyminisztérium Áldozatvédelmi Iroda, illetve a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület. Az utóbbi egyben tagja az Európai Áldozatvédő Fórumnak. Mindezek következményeként megyénkben is beindultak szerveződések, így ma már minden rendőrkapitányságon és őrsön van kinevezett áldozatvédelmi referens, aki néhány hete gyakorolja az áldozatvédelemmel kapcsolatos tevékenységet. Az elmúlt hét végén megyénkben járt Kővári András, a Belügyminisztérium Álodazatvédel- mi Iroda vezetője, a Fehérgyűrű Közhasznú Egyesület elnöke, aki előadást tartott egy továbbképzésen részt vevő mintegy harminc áldozatvédelmi referensnek. Minél hamarabb Az országos vezető elmondta: elvárás, hogy Nyíregyházán rövid időn belül áldozatvédelmi iroda nyíljon, illetve a kapitányságokon a referensek döntsék el, hogy mennyire indokolt az ilyen jellegű szolgáltatás. Javasolta, hogy ez ügyben sokat segíthetnek a polgármesteri hivatalok úgy helyiség, mint a megfelelő szakember biztosításával. Az irodákban feltétlenül szükséges, hogy rendelkezésre álljanak jogászok, pszichológusok, nyugdíjas rendőrök, és nem UtolsósorBárkiből lehet áldozat ban szociális munkások, akik a bűncselekmények áldozatainak segíteni tudnak a széles körű problémák megoldásában. Rendőrségen kívül Az áldozatvédelem eddigi tapasztalatairól Herka Béla alezredes megyei áldozatvédelmi referenst beszélt. — A hivatásos állományból kijelölt referensek hetente két alkalommal tartanak fogadóórát a kapitányságokon vagy őrsökön. Mindenképpen célkitűzésünk, hogy később a rendőrség épületén kívül legyenek az áldozatvédelmi irodák, hiszen a civil környezetben sokkal oldottabbak az emberek, sőt lehetnek esetek, amikor rendőr ellen tesznek panaszt. így mindenképpen indokolt a semleges terület. Egyetértek a nyíregyházi iroda mielőbbi létrehozásával. Ennek érdekében már korábban is tettünk lépéseket. Nagyon bízom benne, hogy az önkormányzat támogatásával az iroda még ebben Martyn Péter felvétele az évben megkezdi működését a szükséges személyzettel együtt. Megyei referensek A megyénkben tevékenykedő áldozatvédelmi referensek: MRFK: Herka Béla alezredes, Nyíregyházi rendőrkapitányság: Belméné Szabó Éva hadnagy, Szendreiné Farkas Judit zászlós, Balta Brigitta főtörzszászlós. Rendőrőrsök, Baktalóránt- háza: Tóth Pál főhadnagy, De- mecser: Pásztor Gyula főhadnagy, Ibrány: Simon István százados, Kemecse: Horváth Zsolt főhadnagy, Nagykálló: Balcsák György százados, Ra- kamaz: Nagy Katalin hadnagy, Újfehértó: Garamvölgyi Zsolt hadnagy. Városi kapitányságok, Kis- várda: Takács Erzsébet főhadnagy, Lippai Beáta. Mátészalka: dr Szabó Sándor alezredes, Prekub János hadnagy, Kun Ádám zászlós. Fehér- gyarmat: Fórizs Erzsébet hadnagy, Gere Tamás zászlós. Nyírbátor: Fekete Szabolcs főhadnagy, Pavelcsák Miklós zászlós. Vásárosnamény: Koncz László százados, Balogh Andor főhadnagy. Záhony: Harmati Gábor őrnagy, Balogh Lajos őrnagy, Varga Ferenc hadnagy. Tiszavasvá- ri: Papp Ernő hadnagy, Oláh Tünde. A számadás évszaka Bodnár István ___________________ K icsit mintha későn szedte volna össze magát az idei nyár, ám igyekezett jóvátenni mindazt, amivel csalódást, olykor keserűséget okozott. Igyekezett felszárítani tengernyi esők nyomait, az áradások könnyeit, a komisz, gyü- kos napok csalódásait. Úgy döntött hát, hogy még szeptemberben is marad, nem adja át könnyen a helyét az ősznek. Aztán az egyik éjszaka mégis elment a nyár. Nem bú- csúzkodott, csak egyik napról a másikra csöndesen tovább állt. A költöző madaraknak lett igazuk, akik azt mondták, a hosszú nyár csak szemfényvesztés, és ösztöneiknek engedelmeskedve még a szeptemberi kánikulában útrakeltek. Szomorúak viszont a dáliák, csalódottan tapasztalják, hiába igyekeznek felágaskodni a magasba, hiába akarják napfényben fürdetni arcukat, nem cirógatja őket már a biztató meleg. Napjaik meg vannak számlálva. Hűvös szél rázza az erdők rokolyáit, s a bokrok ledér, színes ruhába öltözködnek. A gazda is gyakran megpihen: a számadás évszaka ez, de már tavaszra készülődik. Nem volt igazán rossz ez a mostani nyár. Birtokán, ha kellően öntözött, locsolt, megtalálta számítását. A meggyfái most pótolták a tavalyi lemaradást, igaz, nem kerülgette őket az idén a pusztító mo- nilia. A cseresznyefa is évről évre nagyobb termést hoz, és a feketeribizke is biztatóan fejlődik, hogy újrafelfedezett, egészséges gyümölcsével és annak levével megörvendeztessen minket. A barackfák hozták az idén az igazi meglepetést: sárga és őszi fajtáji roskadoztak a zamatos gyümölcstől. Azoknak lett igazuk, akik bízva a jó termésben, alaposan megmetszették a virágzó fákat. A szőlősgazdák pedig az évtized borára számítanak. Elcsendesedett a kert. A virágok színpompás ideje lassan lejár. A mediterrán hangulatot idéző leandereken még néhány virág, ám szívesen követnék ők is a dél felé tartó vándormadarakat. Ehelyett sajnos néhány hét múlva téli pihenőjükre száműzik őket. IVIintha a házőrző kutyánk is megváltozott volna, nem hiába, egy évvel ő is öregebb lett. A hűvös idő beálltával újabb pihenőhelyet keres magának. Nem kapargál már magának hűsölőt az örökzöldek tövében, hálás, ha a halo- ványodó nappal néhány órácskát sütetheti magát. A hűvös éjszakákon álmában néha megrázkódik. Talán rémeket lát. Lehet, hogy az a tavalyi irdatlan hó jut eszébe? Magasban és mélyben Fábiánháza (M. K.) — A szatmári térség településein jól ismerik Rácz István vállalkozót és munkatársait. Fábiánházáról többen járják naponta az utat, hogy például napjainkban Fehérgyarmaton csapadékvíz-elvezető rendszert építsenek. 20-25 család megélhetését biztosítják Oláh Béla mátészalkai vállalkozóval közösen. Bár a munkák egy része gépesített, de van még bőven kézimunka is. Rácz István saját járművével szállítja falubeli munkatársait a mindenkori munkahelyre. A vállalkozó jelentős szerepet játszik falujában akkor is, amikor a gyermekintézményeket, a falu életét kell segíteni. Most Fá- biánházán kívánnak olyan üzemet beindítani, ami helyben teremtene új munkalehetőséget. Persze a magas- és mélyépítési munkát más falvakban is végzik továbbra is. Nyírmeggyesen telefonhálózat-bővítést, a megye más részein optikai kábelépítést, szennyvízvezeték fektetést végeznek. Mint Gyulai Géza a fehérgyarmati polgármesteri hivatal referense megfogalmazta, precíz munkát végeztek mindig, határidőre, betartva a vállalási költséget. Fontos a precíz munka A szerző felvétele-iát