Kelet-Magyarország, 1999. július (56. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-31 / 177. szám
1999. július 31., szombat 7. oldal □ Egyházzenei est Mátyus Gabriella orgonaművész tart zenei estet a nyíregyházi evangélikus nagytemplomban augusztus I- jén 18 órától. A műsorban Bach, Buxtehude, Frank és Gárdonyi Zsolt művei hangzanak el. □ Templomi koncert A Sóstói Múzeumfalu kisdobronyi templomában St. Martin koncertezik július 31-én 20 órától. □ Makettkiállítás Országos makettkiállítást rendeznek Nyíregyházán a Kölyökvár- ban. A látványos bemutató — amelyen szabolcsi alkotók is részt vesznek — augusztus 13-15. között várja a látogatókat. A zongora ünnepe Tiszadobon Nyíregyháza, Budapest (KM - B. I.) — Augusztus elején ismét Tiszadob lesz néhány napra a zene fővárosa. Ebben az évben ugyanis újból megrendezik a Zongora ünnepe keleten című zenei fesztivált, amelyet tavaly a magyar zongoraművészek lelkes csapata hozott létre Hauser Adrienne zongoraművész kezdeményezésére. Mint a tegnap Budapesten tartott sajtótájékoztatón elhangzott, a koncertsorozat nemcsak zenei fesztivál, hanem az ország keleti régiójának bemutatása a hazai és külföldi zenekedvelők előtt. (A fesztivál két hangversenyét egyébként a Magyar Rádió Bartók adója is közvetíteni fogja.) Az öt napig tartó fesztivál azért is különleges, mert ezen a főszerep a zongoráé és a zongoreművészeké. A pénteki sajtótájékoztatón megjelent Kocsis Zoltán pedig úgy nyilatkozott, hogy a szabolcsi zongoraünnep számára ugyanolyan rangú program, mint egy salzburgi vagy luzerni fellépés. Hauser Adrienne szerint azért is érdekes lesz a gála, mert a művészek fellépés előtt többnyire maguk állítják össze repertoárjukat. Ennek az egyedülálló kezdeményezésnek immár második alkalommal ad otthont Tiszadob, és teremt méltó körülményeket az Andrássy-kastély. Az augusztusi fesztiválon szereplő művészek , valamennyien világhírűek, nevüket a zenerajongók kivétel nélkül ismerik, és zenei kiadványaik biztos sikert jelentenek a világ lemezpiacán. A fesztiválon fellép Hauser Adrienne, Kocsis Zoltán, Mocsári Károly, Oravecz György, Jean Efflam Bavouzet (Franciaország), Igrid Fliter (Argentina) és Cyprien Katsaris (Franciaország). Az idei fesztivál nyitógálával augusztus 5-én kezdődik, és az ezt követő négy este folytatódnak az előadások. Az augusztus 9- i záró gálakoncert érdekessége, hogy három-zongorára írt darabot is megszólaltatnak. A zongorafesztiválon közreműködnek a Weiner-Szász Budapesti Kamaraszinfo- nikusok Kocsis Zoltán vezényletével. (A közönség számára bizonyára jó hír, hogy a koncerteket megelőző minden nap lesz szúnyogirtás). A tiszadobi zongorafesztivál megálmodója, Hauser Adrienne egyébként az augusztus 8-i koncert teljes bevételét a tiszadobi árvízkárok helyreállítására ajánlotta fel. A hangversenyek teljes anyagáról hangfelvétel és CD készül, amely még az idén megvásárolható lesz a hanglemezboltokban. S SÁR Üröm az örömben Ha harc, legyen harc...?! A nem régen még funkcionáló reklámtábla felületén alkalmazott festékhasználatból és az ismeretlen festő „ecsetkezeléséből" úgy tűnhet a városba dél felől érkezőknek, mintha a gigászok eddig sportszerű versengése a vásárlókért egy kissé eldurvulna Nyíregyházán Galambos Béla felvétele Fújnak itthon, fújnak külföldön Meghívás, fellépés, nagy-nagy siker • Nincs a mazsoretteknek keresztapjuk Szőke Judit Csak rövid, stílusosan szólva levegővételnyi szünetet tartanak az olasz és a francia turné között. A nyár javát is fellépésekkel tölti a nyíregyházi Szabolcs Koncert Fúvószenekar. Az olasz adriai Giulioanova zenei programjainak menedzsere nyíregyházi származású ugyan, de nem csak ez volt az oka annak, hogy másodszor vettek részt egy Nemzetközi Sport- és Kulturális Fesztiválon. Fellépéssorozat Hatvanfős csapatuk Olaszországban nyolc városban aratott nagy sikert — este fél tízkor kezdődtek a műsorok —, így aztán a jövőre szóló meghívás is elhangzott. A nagy augusztus 20-ai program után következik (érdemes lesz elmenni 21-én is a Kossuth térre, mert ott egy, a Fekete-erdő mellől érkező vendégzenekar is fellép) egy franciaországi fellépéssorozat, de persze addig is számtalan kérésnek kell eleget tenni (évente átlag húszat vissza kell utasítaniuk a torlódások miatt). Tavaly 74 koncertet adtak, vélhetően ez évben is megközelítik ezt a számot. A városi és megyei önkormányzat (ez utóbbinál kiemelt a státuszuk) támogatja anyagilag őket, de tanfolyami, képzési bevételekre is szükségük van — a hangszerek, a ruhák, az utazások sokba kerülnek — ezek költségeit maguk állják. Nem értik Suszter Csaba, az együttes vezetője kapósságukat a térzene népszerűsége, hatásos, látványos mivolta mellett a szakmai színvonallal magyarázza. Ezt számos, tekintélyes zsűri által odaítélt díj, elismerés is alátámasztja. Nagy örömmel mennek el minden megmérettetésre, mert az mindig igen inspiráló. A versengés nem hagyja őket ellaposodni, pedig az a zenében nagy veszély! — erősíti meg Rosta Sándor karnagy. Feszült figyelem a próbán A tagok legfiatalabbika 13, a rangidős 51 éves. A felnőttek valamennyien dolgoznak, próbadijat nem kapnak, nem hivatásos zenészek, szerencsére mind csaSzőke Judit felvétele ládjaik, mind a munkáltatók nagy megértést és türelmet tanúsítanak a hangos, de imádott kedvtelés iránt. Szívesen látnának még több olyan érdeklődőt, akinek van hangszeres gyakorlata, s bekapcsolódna az utánpótlás-nevelésbe. Nem nagyon értik, hogy a Művészeti Szakközép- iskola zenetagozata miért nem használja ki rutinszerző terepnek az ő létüket és 62 éves tapasztalatukat... (Ki gondolná, hogy már a mazsorettek is 28 éve szórakoztatják a közönséget?!) Ami a távlati terveket illeti — meglepetéseket is tartogatnak (például az újévi koncertre, amire már szeptembertől gyakorolnak), s nagyszabású elképzeléseik vannak egy olyan show-ra, mely jövőre a Nyíregyháza Testvérvárosai Zenei Találkozóján valósulna meg. Erre pályázat is született. 2000-ben megjelenik első CD-jük, mely zenei csemegének ígérkezik. Ki a keresztapa? Kapcsolataik nagyon kiegyensúlyozottak, jó partnerük a VMK — a környezetük is hozzájárul ahhoz, hogy öregbítsék hírnevünket a világban. Mindig magukkal viszik Nyíregyháza disz- zászlaját, üzleti szponzoruk azonban nincs. Talány, hogy a velük egységben működő, az országban az egyik legjobb mazsorettegyüt- tesük miért nem keltette fel egyetlen cég reklámérdeklődését sem, s ugyan miért nem vállal valaki felettük keresztapaságot?... Amatőr felvétel Az olasz Adriánál jutott egy kis pihenésre is idő Jancsó József Olcsvaapáti (KM - K. D.) — Az ész mindig a szakmájával jár az olcsvaapáti Jancsó Józsefnek, akinek eredeti szakmája cipész, most viszont révészként keresi kenyerét. Fiatal kora ellenére változatos életutat tud maga mögött, hiszen budapesti születésű, de az ott töltött másfél évtizedet követően lakott már Vitkán, Vásárosnaményban, s Székesfehérvárott is. — Fehérgyarmaton volt (bérelt) cipészműhelyem — meséli —, de amikor megismerkedtem a fehérvári feleségemmel, bezártam a műhelyt, s odaköltöztem. Szerettem a szakmámat, de bérelt műhelyben költséges dolgozni. Ha sikerül sajátra szert tenni, lehet, hogy visszatérek egyszer eredeti szakmámhoz. Olcsvaapátiba költözésüket követően adódott a lehetőség a révészi munkára, azért is vállalta el, mert minden munkalehetőséget meg kell ragadni ezen a vidéken, ahol nem egyszerű állást találni. Nem könnyű munka ez, kemény fizikai megpróbáltatásokkal is jár, nem véletlen, hogy tavasztól tíz kilót fogyott a túlsúlyosnak egyáltalán nem látszó Jancsó József Balázs Attila felvétele fiatalember. Télen felszed néhány küót, majd tavasztól leadja — ez már visszatérő jelenség nála. Érdekesnek tartja munkakörét, amit váltótárssal együtt lát el, hisz jó levegőn van, és sok emberrel találkozik, akikkel olykor jókat lehet beszélgetni. Igaz, a pirkadattól napnyugtáig tartó révészkedés során a hideget és a hőséget is egyaránt el kell viselni. Felesége jelenleg gyesen van két kislányukkal, az egyik három-, a másik egyéves. Asszonya helybe viszi a reggelit, ebédet, s vacsorát, hiszen arra nincs mód, hogy a kompot otthagyva hazaugor- jon az étkezésekre — elkopnának az utasok. Jancsó József szabad idejében szívesen horgászik, az idei legnagyobb zsákmánya eddig egy 157 centis, 20 és fél kilós harcsa. Százan húzzák a vonót Bangó Margit lesz a zenekar szólistája Nyíregyháza (KM - N. I. A.) — Véglegesedett a Mandala nyár '99 néhány programja. Augusztus 8-án este nyolckor a megyeháza belső udvarán Esze- nyi Enikő önálló estjére kerül sor. A népszerű művésznő-rendező vígszínházi fellépéseiből állított össze műsort, amelyben a prózai részletek mellett helyett kaptak zenés betétek is. Lényegében ezzel indul a Mandala nyár ’99 programsorozatának az a része, amely a megyeháza hangulatos belső udvarán kapott helyett. Ugyanitt este fél küenckor a Sevillai borbély prózai változatát mutatják be a debreceni Csokonai Színház művészei. Másnap egy közismert sztár vendégeskedik Nyíregyházán. Kulka János magyar és francia sanzonokat énekel. A dalok szüneteiben hangulatos élményidézés lesz, amely myilván kitűnő szórakozást nyújt majd. Augusztus 18-án a Szabadtéri Színpad lesz a helyszíne a kolozsvári Állami Magyar Opera Gül baba című előadásának. A kolozsvári művészek évek óta vendégei a nyári programoknak. Huszka Jenő zenéje, a közismert dallamok, a százhatvan tagú társulat igazi nagyszínházi élményt ígérnek. Augusztus 20-án, este kilenckor először lesz módja a nyíregyházi közönségnek megismerkedni a Száztagú Budapest Cigány- zenekar művészetével. A műsor első részében frakkos öltözetben klasszikus darabokat játszanak, a másodikban magyar nóták és népdalok hangzanak el. A zenekar szólistája Bangó Margit lesz. Vízi macska ingyen utazik Nyíregyháza (KM) — Az állategészségügyi igazgatási szolgáltatások díjáról szóló rendelet, amely az ügyfelek kérelmére végzett hatósági ellenőrzésekre terjed ki, május végétől hatályos. A díjak tartalmazzák a szolgáltatás eredményét igazoló bizonyítvány kiállításának költségét is. Teljes tárgyi díjmentességben részesül az ügyfél a határállomási ellenőrzésnél, átvitelnél a kiléptetéskor, a magyarországi rendeltetésű és célú segélyszállítmány beléptetésekor, a látás- károsult beteggel utazó vakvezető eb ki- és beléptetése során, a vízijárművön állandó jelleggel tartózkodó eb, macska vagy díszállat be- és kiléptetésekor, a Magyarországról külföldre irányuló segélyszállítmányok kiléptetésekor. Az ügyfél a vizsgálat megkezdésekor köteles a helyszínen azonnal, készpénzben megfizetni az igazgatási szolgáltatásokért fizetendő díjat, függetlenül az elvégzett szolgáltatás eredményétől. líülfj'm HAZAI TÁJON ______ (ARCKÉP