Kelet-Magyarország, 1999. július (56. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-03 / 153. szám

1999. július 3., szombat Kelet«» HÉTVÉGE 8. oldal KÖZELKÉP Egy élet egyenruhában Györke László Harmincnyolc év szolgálat után eljött a búcsú ideje június 30-án. Egy kicsit szomo­rú, egy kicsit megható. Különösen, hogy olyan ember vonul nyugállományba, akit az egész megyében, sőt, annak határain túl is jól ismernek. Zákány László ez­redes, a Megyei Hadkiegészítő Pa­rancsnokság immár exparancsnoka nagy utat tett meg. A Kántorjánosihoz tar­tozó Boglyatanyán látta meg a napvilá­got földműves szü­lők első szülött fia- , ....................... ként 1943-ban. Né- Zakan* LaSZ,° gyen követték még testvérek. A tanyasi is­kolában kezdte, de itt csak négy osztály volt, Vaján fejezte be az általánost. — Bár nem tegnap volt — mondja —, még jól emlékszem kedves tanítóimra, An­tal Zoltánra, Balogh Sándorra és feleségé­re, Kati nénire. A pályaválasztás érdekesen alakult: mi­vel Nyírbátorban járt gimnáziumba, ahol nem voltak ritka vendégek a határőrök, elhatározta, hogy ő bizony zöldsapkás tiszt lesz. Hanem amikor a felvételire került sor, azt tanácsolták neki, legyen inkább páncélos, mert most arra nagyobb szükség van. Hagyta magát meggyőzni. Az Egyesí­tett Tiszti Iskolát 1965-ben fejezte be. Sza­badszállásra került a harckocsiezredhez. — Az itt töltött másfél évtizedre szíve­sen emlékszem vissza, hiszen ekkor vol­tam fiatal — mondja. Végigjárta a lépcső­fokokat a szakaszparancsnoktól az ezred­parancsnok-helyettesig. — Bármennyire is jól éreztem magam Szabadszálláson, csak hazahúzott a szí­vem, és 1980-ban Nyíregyházára kerültem. Négy évig a Damjanich laktanyában vol­tam hadosztály-törzsfőnökhelyettes. A megyei „kiégnél” 1984-ben kezdte a szolgálatot mint a parancsnok mozgósítási helyettese. — Több ezer remek hadkötelessel is­merkedtem meg. Akkoriban még többen vonultak be, mint manapság. Kiemelke­dett a honvédelmi dandár, ami itt alakult meg az országban elsőként, s ebben há­romezernél is többen szolgáltak. Utódjával, Kiss Pál alezredessel A szerző felvételei Az utolsó előtti fontos dátum: 1991. júni­us 15. Ezen a napon nevezték ki „kieg”-pa- rancsnoknak. Nem éppen könnyű idősza­kot fogott ki, hiszen a rendszerváltással já­ró létszámleépítést — akkor az állomány 118 tagú volt, ma 60 katona és közalkalma­zott látja el gyakorlatilag ugyanazt a fela­datot — nagyobb megrázkódtatás nélkül nem volt könnyű levezényelni. — A pályafutásom alatt nagyon sokat köszönhettem feletteseimnek, többek kö­zött Pálóczi alezredesnek, Annus altábor- nagynak, Holló vezérőrnagynak és Nagy Attila ezredesnek. A sajtónak, elsősorban a Kelet-Magyarországnak is sokat köszön­hetek, mindig időszerűen, tárgyilagosan segítette tájékoztatásával a munkámat. Hogy milyenek lesznek a nyugdíjas évek? Egy biztos, júliusban nem hajlandó mással foglalkozni, csak két és fél éves Alex nevű unokájával. Két szenvedélye van: a labdarúgás és a kertészkedés. — Ahol pattog a ladba, én ott vagyok. Van olyan játékvezető, aki megnézi, ott vagyok-e, mert addig el sem kezdik a mér­kőzést. Van egy 150 négyszögöles telkem Kabaláson, és egy kétszáz fás almásom Va­ján. Most már erre is több idő jut majd. Felesége, menye a nyíregyházi, fia pe­dig az ibrányi polgármesteri hivatalban dolgozik. Fia ugyancsak nagy focirajongó, sőt, játszik is az ibrányi csapatban. — Eseményekben, élményekben gazdag volt a pálya. Azt fontolgatom, hogy megí­rom. Ketten már jelentkeztek is támogató­nak, szponzornak. Most már nem csapha­tom be őket... A záhonyi táltos szerint egy hét alatt elsajátítható a lovasíjászat Kovács Bertalan táltos tanítványai a ninjutsu, a tai jutsu, a terep- és lovasíjászat, a combat-lövészet mellett ősi gyógymódokat is megtanulnak. Papp Miklós szerint azok, akik több éves gyakorlatot szereztek a harcművészet — fizikai és szel­lemi — tudományából, egy egy­hetes tábor ideje alatt képesek elsajátítani a lovasíjászatot. Ap­ropó, lovasíjászat! Ezt az egykoron véresen ko­moly sportágat honfoglaló őse­ink is mesteri szinten űzték — no persze az ellenséggel együtt. Nincs mit csodálkozni tehát azon, hogy a záhonyi harcművé­szek nemigen ismerik el népünk finnugor eredetét, ellenben bizo­nyítottnak vélik a pártus-hun- magor(magyar)-japán népek kö­zös gyökereit. De vajon mi vonzza a harcmű­vészetekhez a fiatalokat? A kor­hű ruhák, fegyverek láttán az A szerző felvételei ember azt hihetné, hogy a külső­ségek, a rendszeresen megrende­zett versenyek és találkozók ku­lisszái sem közömbösek — külö­nösen a fiatal — harcművész-je­löltek számára. Vezetőjük sem titkolja, kívülről bizonyára érde­kesek a színes ruhák, furcsa fegyverek. Amikor azt firtatom, hogy minden bizonnyal költsé­ges sport a harcművészet (lovak, fegyverek, ruhák), a záhonyi tál­tos elnéző mosollyal csak annyit mond: — A heti három edzésen használt eszközök többségének beszerzését önerőből oldottuk meg, de a dolgok önmaguktól is jönnek, ha nagyon akarjuk. E kijelentésből is sejthető, semmiféleképpen nem a felszí­nen, hanem a nagyon is a mély­ben, s korunk kórtüneteink ellen­pontozásának szándékában kere­sendő a harcművészet egyre nö­vekvő népszerűsége. Tény ugyan­akkor, hogy tőlünk nyugatra, a távol-keleti országokban és a ten­gerentúli államokban, különösen az USA-ban és Kanadában jobban és főleg többen átérzik a harcmű­vészet lényegét, amelyről Papp Miklós így fogalmaz: A felszín és a mély — Ma az emberek nem fordíta­nak elegendő időt testük és szel­lemük fejlesztésére. Nem beszél­ve arról, hogy sokszor jó lenne egy kicsit egyedül lenni, s elmé­lyedni gondolatainkban. Ha ezt felismeri az ember, rájön, hogy eddig nem volt teljes az élete. Az is természetes hajtóerő, hogy az ember szeretne erős és legyőzhe­tetlen lenni. Azonban roppant lé­nyeges, hogy a harcművészet a legkeményebb küzdelemre, de nem az erőszakra nevel. Az ala­pok elsajátításakor én is azt mondom minden tanítványom­nak: Mielőtt ellenfeledet megpróbá­lod földre vinni, tanulj meg biz­tosan állni a saját lábadon! A mester kedvenc fegyverei, tárgyai között Sokan azt hiszik, hogy a harc­művészetek a Távol-Keletről: Kí­nából és Japánból erednek. Ez már csak azért sincs így, mert hajdanában az említett népeken kívül más országok fiai is művé­szi szintre emelték a ki-ki ala­pon vívott emberi küzdelmet. Sok egyéb mellett már az óe­gyiptomi sírkamrák falán is ta­lálni olyan figurális ábrázoláso­kat, amelyek egyebek között a botvívás és egyéb önvédelmi praktikák meglétére, minél töké­letesebb művelésére és azok gya­korlására utalnak. Mindezt Papp Miklós, a záhonyi Történelmi Harcművészetek Szövetsége ve­zetője hangsúlyozza, amikor a kívülálló számára rejtélyes, de egyben igen érdekes harcművé­szet lényegéről faggatom. Miklós civilben vállalkozó, szúkebb kör­nyezete azonban elsősorban nin­jutsu instruktorként, illetve tál­tosként ismeri. Világtalálkozók — A rengeteg „verekedés” akci­ófilm divatossá tette a keletiként ismert küzdősportokat, sőt ma­gát a keleti filozófiát is. A harc­művészet lényege azonban nem elsősorban a fizikum fejlesztésé­ben rejlik, mint ahogyan célja sem az (ahogyan ezt sokan felszí­nesen gondolják), hogy az ember meg tudja védeni magát. Tény persze, sokan kifejezetten ezért kezdenek el foglalkozni a külön­böző harcművészeti ágakkal, mint ahogyan sokan meg is áll­nak azon a szinten, amikor már gyorsakká és keményekké let­tek. Pedig az izmok véges lehető­ségein túl létezik egy tágabb vi­lág, s akik ezt megérzik, azok fi­zikumfejlesztő edzéseiket mind gyakrabban egészítik ki a belső erőt adó meditativ gyakorlatok­kal — foglalja össze dióhéjban az igazi harcművészet lényegét a záhonyi táltos. Papp Miklóst nem a divat, ha­nem az őszinte érdeklődés sodor­ta a harcművészetek felé. Bár a záhonyiak harcművészeti szö­vetségét már 15 évvel ezelőtt megalapította — s 1990-ben (első íjjra fel! ízben) már a harcművészek ka­nadai világtalálkozójára is kiju­tott — szíját bevallása szerint a dolog lényegét neki is csak fél évtizeddel ezelőtt sikerült megta­lálnia. Az évek alatt Európa szá­mos országában, az USA-ban és Japánban rendeztek a harc mű­vészeinek olyan vüágtalálkozót, amelyeken a záhonyi fiatalem­ber is részt vett. Ezek az alkal­mak, valamint az ugyancsak rendszeresen szervezett nemzet­közi szemináriumok legfőbb ho- zadéka és haszna, hogy a részt­vevők megismerkedhetnek, s ami ennél is fontosabb tanulhat­nak a világ legnagyobb mestere­itől. A mester és tanítványai Időközben a záhonyi mester ta­nítványokat is toborzott maga köré. Mára a Záhony környéki falvakban létrehozott klubok tagjaival együtt a záhonyi harc­művészek szövetsége a hétesz­tendős gyermektől a negyvenes évei végét taposó érett férfiig több mint száz tagot számlál. Sőt, a lehető legtermészetesebb, hogy a gyengébb nem sincs el­tiltva e különös sporttól, ami már inkább életmód és filozófia. Annál is inkább, mert a záhonyi Szavaink eredetéről Sokan azt hiszik, hogy isten szavunk keresztény eredetű, pedig ősi emlékeket őriz. A régi fejedelmi méltóságne­vekben a Ten-Ég (Úr Isten) jelentésű (japán Ten-No, be­senyő Ten-Jü, szkíta Tan Jó, hun Tan Hu, magor (ma­gyar) Ős Ten). A fejedelem, az uralkodó az ég fia volt, vagyis égi származású, Isten szavunk tehát Ős Urat jelent — vélekedik a záhonyi tál­tos, majd hozzáteszi: — A tengu (egy olyan misztikus lény, akitől a szamurájok és nindzsák a tudásukat szár­maztatják) szó a Ten (Isten) és a Guru (mester) szavak­ból összeállítva egyértelmű­en isteni mestert jelent, míg a bennünk lévő isteni képes­ségekre utal a tenmagam (tenmagad) szavunk is. Harcművészet a keleti végeken Értékeink Kevés turista vetődik el a határ mentén lé­vő településre Zsurk- ra. Pedig itt található megyénk egyik leg­szebb haranglába. A helyi hagyomány sze­rint 1560 körül épült, így a legrégibbnek te­kinthető a megyében. Mindenesetre a leg­magasabb ilyen épít­mény. A torony szok­nyáját többrétegű vö­rösfenyő zsindellyel borították, míg a törzs és az eléggé ki­ugró négyíves csipké­zett galériás sisak lucfenynyővel fedett. A torony egyébként hatszintes Elek Emil felvétele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents