Kelet-Magyarország, 1999. május (56. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-08 / 106. szám

1999. május 8., szombat 9. oldal □ Kistérségek A megyében működő kis­térségi társulások vezetőinek bevonásával tart szakmai tanácskozást május 10-én 10 órától Nyíregyházán, a Megyeháza 102. sz. termében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Tanács, illetve a Megyei Fej­lesztési Ügynökség. □ Fogadókész ipari park Július végére befejeződik a közművesítése, s attól kezdve fogadókész lesz a 12 hektáros salgótarjáni ipari park. Az infrastruktúrát a parkot övező közterületsávon, a park határáig építik ki, együttesen 380 millió forint költséggel. □ Mesterek találkozója Országos ká- dármester-találkozót rendez május 22-én a magyar gasztronómia és bor éve jegyében a keszthelyi Hungaricum Bor- és Kádármúze­um. Az ország elismert mesterei közül töb­ben hordókészítő bemutatót tartanak a bor­múzeum udvarán. □ Rendszerben A Dunaferr-konszern fej­lesztését „rendszerjellegű felfogás" szerint kí­vánja végrehajtani a cég menedzsmentje, ami a magas szinten feldolgozott termékek körének szélesítését jelenti. íjász partnerek Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — „Egy hú­ron pendültek” a Szabolcs Gabona Rt. Ta­karmányipari Üzletágának hagyományos partnertalálkozóján a vendégek és a házi­gazdák. Ugyanis a rendezvény helyszínén, a Sóstói Múzeumfaluban különböző prog­ramok színesítették a szakmai találkozót, melyen a résztvevők az íjászat ősi mester­ségéből is ízelítőt kaptak. Az állattenyész­tők mellett Rácz István üzletági igazgató (jobbról a második) is az íjászok sorába lé­pett. A partnerek mellett a cég alkalmazot­taira is megkülönböztetett figyelmet fordít a társaság, ezt jelzi, hogy idén csaknem hétszáz résztvevővel rendezték meg a vál­lalati majálist. A bemutató résztvevői A szerző felvétele Határidők cégvezetőknek Nyíregyháza (KM) — Május 10. Egészségügyi szolgáltatók adatszolgálta­tása az OÉP-nek; havi adójegyigény beje­lentése; magánnyugdíjpénztárak adatköz­lése a tagokról; elszámolóházak adatszol­gáltatása; befektetési vállalkozások jelenté­se a jegyzési garanciáról az ÁPTF-nek; tár­sas vállalkozások tb-járulékfizetése. Május 11. Nyitott pozíció jelentés. Május 12. Osztalékadó megfizetése; százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás megfi­zetése; tételes egészségügyi hozzájárulás megfizetése; személyi jövedelemadó megfi­zetése; személyi jövedelemadó előleg meg­fizetése; termőföld bérbeadásából szárma­zó jövedelemadó befizetése; foglalkoztatók tb-járulék fizetése; táppénz hozzájárulás megfizetése; magánnyugdíjpénztáraknak szóló bevallás megküldése; egyéni vállal­kozók tb-járulék fizetése; cégautó adó befi­zetése; tb-összesítő bevallása megküldése. Május 14. Vámáru-nyilvántartás hitelesíttetése; befektetési vállalkozók nagykockázati je­lentése. Május 15. Mezőgazdasági termelők jövedéki adó visszatérítése; átképzési támogatás igény­lése; befektetésialap-kezelők jelentése; ma­gánvámraktárba helyezett áru vámkezelé­se; közteherjegy-értékesítés; termékmér­leg-nyilvántartás; helyi adó bevallása; jö­vedéki termék adómentes felhasználása; idegenforgalmi adó befizetése; vágóbarom­fi tenyésztési támogatás igénylése; külföldi rendszámú tehergépjármű-adózás. Korszerű ültetvények elismerése A gyümölcs megfelelő tárolásával az értékesítés biztonsága növelhető Biri (KM - Ny. Zs.) — Negyven hektárnyi gyümölcsös kor­szerű művelésének köszön­hetően Biriben őrizhetik a Magyar Gazda miniszteri díját. Az elismerést jelképező szobrot első alkalommal Nyíregyházán adta át Torgyán József minisz­ter. A cim és a szobrocska birtoko­sa Brátán György, akire a Föld­művelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által indított Ma­gyar Gazda országos rendez­vénysorozatát megelőzően (a la­punkban megjelent szavazólapo­kon) adták le voksukat a térség gazdálkodói. Az elismerésre méltó almaül­tetvény családi alapokon nyug­szik, amely az 1993-95-ös új tele­pítésekkel érte el jelenlegi mére­tét és formáját. — Tíznél is több fajta találha­tó most a kertben, de a Jonagold és a Golden Delicious a meghatá­rozó — ad képet birtokáról Brá­tán György, aki a szakmai alapo­kat a Debreceni Agrártudomá­nyi Egyetemen erősítette meg, s most ugyanitt végzi a növényvé­dő szakmérnökit levelező tagoza­ton. Felkészült gazdáról árulko­dik a gyümölcsös: az intenzív műveléshez szükséges vízután­pótlásáról csepegtető öntözéssel gondoskodnak, a telepítési rend­Brátán György, a Magyar Gazda-díjával Elek Emil felvétele szerre pedig (alanytól függően) a 4,5-6,0 méteres sortávolság illet­ve a 1,2-3,0 méteres tőtávolság a jellemző. Öt-hat éve éppen mélyponton volt az almatermesztés, de a kor­szerű technológiába vetett hit erősnek bizonyult Biriben. Az áru elhelyezését, értékesítését egy 20 és egy 80 vagonos hűtőtá­roló segíti. Előbbinél idén veze­tik be az ULO technológiát, amely jelentősen növeli az érté­kesítés biztonságát. Kezdetben a volt Szovjetunió utódállamaiból érkezett a legtöbb vevő, ma már kizárólag belföldre adják el a gyümölcsöt nagykereskedelmi hálózaton keresztül. A jelenlegi támogatási rend­szer főbb elemeit megfelelőnek tartom, a gépek beszerzésében például létfontosságú az állami segítség — fejti ki véleményét Brátán György. Attól viszont tart: az ipari alma felvásárlásá­hoz nyújtott árkiegészítő támo­gatás lelassítja az elöregedett, korszerűtlen ültetvények felszá­molását, lecserélését, az ő gyü­mölcsöseiben például a termés 90 százaléka étkezési áru. Az is tény: a minőségi problémák mel­lett piaci zavart okoz a göngyö­leg hiánya is, hiszen akinek nincs miben és nincs hol elhe­lyeznie ősszel a termést, az áron alul kénytelen megszabadulni tő­le. Szigorúan ellenőrzött növények Az export feltétele a termelő hatósági nyilvántartásba vétele Nyíregyháza (KM) — Kü­lönleges növényegészségü­gyi előírások, köztük beje­lentési kötelezettség szabá­lyozzák a vetőmagvak és a szaporítóanyagok hazai elő­állítását, export-import for­galmát. — E szigorú növény-egészség­ügyi feltételeknek egyaránt meg kell felelnie a termelőnek, a sza­porító területnek és az előállított terméknek, hangsúlyozza a me­gyei növény-egészségügyi felü­gyelő, Merő Ferenc. A növényvédelemről szóló jog­szabályok előírják, hogy az el­lenőrzésre kötelezett vetőmagva­kat, szaporító anyagokat és azok vetésterületét be kell jelenteni a szakhatóságnak. Ugyanezt kell tenni export esetében, amikor is a célország növény-egészségügyi előírásaiban meghatározott egyes növényeket, növényi ter­mékeket, az előbbiekhez hason­lóan faj, fajta, szaporítási foko­zat, területi adatok, szaporító­anyagoknál darabszám közlésé­vel évente május 15-ig be kell je­lenteni a megyei Növényegészsé­gügyi és Talajvédelmi Állomás­nak. — Bejelentésre kötelezettek: az importból származó anyagok, hazai vezetőmag és szaporító­anyag előállítás, exportra ter­mesztett vetőmagvak és szaporí­tóanyagok, szlovák exportra szánt friss alma, körte, birs. — Hasonló a teendő az étkezé­si- és ipari burgonya Európai Unió tagországaiba irányuló ex­portja esetén. Magyarországról a beviteli tilalom feloldását köve­tően ugyanis 1998-ban már több mint 12 000 tonna került kiszállí­tásra EU-országokba. Az export feltétele a termelő nyüvántartás- ba vétele a területileg illetékes növény-egészségügyi hatóságnál, melyet évente írásban kell kérel­mezni. Egy sor növény és növényi termék EU-tagországokba törté­nő bevitele még útipoggyászként is tilos, hívta fel végül a növény­egészségügyi szakember az ex­portáló cégek és az EU-országok- ba kiutazó magánszemélyek fi­gyelmét! Ilyen például a gesztenye kér­ge, a burgonya vetőgumó, a sző­lő növény vagy növényi részei (kivéve a termés), a citrus féle növények és hibridjeik (kivéve termésüket és magjukat). Telepí­tésre szánt bizonyos évelő dísz­füvek növényei (a magvak kivé­telével). Az utasforgalomban a beviteli tilalom alatt nem álló, úti- poggyásznyi mennyiségű ellen­őrzésköteles növények, növényi termékek csak növény-egész­ségügyi bizonyítvánnyal léphe­tik át a határt. Terítéken a nyulak Nyíregyháza (KM) — Házi- nyúl-tenyésztési fórumot rendeznek május 14-én pén­teken 18 órától Nyíregyhá­zán a Városmajori Művelő­dési Házban (Városmajor út 5.). A legnagyobb hazai fel­dolgozó a Bajai Nyúlvágó- híd közreműködésével szer­vezett szakmai fórum részt­vevőinek a gazdaságos há- zinyúl-tenyésztésről Jurás- kó István az Országos Nyúl Terméktanács tagja tart előadást. A szó szoros értelmében ennivaló tapsifülesek te­nyésztőit helyben megszer­vező szakemberek révén szó lesz továbbá a tenyész­tők kedvezményes takar­mány-, tenyészállat- és gyógyszer-ellátásáról is. Jeges kötelezettség Büntetésnél tippeket is adnak Fél évre fél támogatás Nyíregyháza (KM) — A földa­lapú növénytermesztési támo­gatás éves összegének csak a felét igényelhetik az APEH-től június 30-ig a gazdálkodók, hívja fel a figyelmet az FVM megyei hivatala. Két egyenlő részletben tör­ténő igénylésre ad lehetőséget a támogatási jogszabály, még­pedig az APEH által rendsze­resített 9911. számú „Bevallás a egyes államháztartással szembeni juttatások igénylésé­hez” nyomtatványon. Az igényléshez mellékelni kell a megyei FVM Hivatal által kia­dott igazolást, valamint a köz­tartozásokról szóló nyilatkoza­tokat. A támogatások első részleté­re (50 százalékára) legkésőbb június 30-ig, a fennmaradó összegre vonatkozó igényt pe­dig november 15-ig beérkezően lehet benyújtani, hangsúlyoz­za az FVM megyei hivatala, miután az eddigi tapsztalatok szerint sok igénylő az egész éves támogatási összeget sze­repelteti az adóhatósághoz be­adott nyomtatványon. Összeolvadt biztosítók Debrecen (KM - Ny. Zs.) — Ami eddig csak figyelmes­ség volt, az ma már kötele­zettség a magasabb kategó­riába sorolt vendéglátóhe­lyeken. Ez volt a legfontosabb üzenet a közelmúltban Debrecen rende­zett Hoventa Regional szakkiállí­tásnak, amelyet a vendéglátóipa­ri gépek, berendezések egyik tér­ségi bemutatójaként jegyez a szakma. Egy hatályos rendelet ugyanis szigorította azokat az előíráso­kat, amelyek megszabják: az egyes ételeket, italokat milyen módon kell tárolni, s legfőképp hogyan kell azokat felszolgálni. A megfelelő hőmérséklet például olykor hűtést, más esetben mele­gítést igényel: nem szabad példá­ul jég nélkül a vendég elé tenni az üdítőt, de ugyanígy súlyos szakmai baki a hideg csészébe öntött kávé is. Nem csoda, ha az étjéggép vagy az edénymelegítő berende­zés is felkerül a vendéglátásból élők beszerzési listájára. Az idegenforgalom, a turiz­mus megyénk gazdaságának stratégiai ágazatai között szere­pel, s a magasabb igényekkel, szigorúbb követelményekkel sze­rencsére a vendéglátóipar is igyekszik lépést tartani — fejti ki véleményét a Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász- Nagykun-Szolnok cégei mellett megyénket (egyetlenként) képvi­selő Farnetti Vendéglátótechni­kai Kft. ügyvezetője, Pásztor István. Úgy véli, a szakma látvá­nyos fejlődésen ment át az el­múlt években, s a fokozott figyel­met sajátos példával is megerősí­ti. A Hoventa szakkiállítást az Állami Népegészségügyi és Tisz­tiorvosi Szolgálat szakemberei is látogatták. A vendéglátóhelyek ellenőrzé­se során ugyanis nemcsak bün­tetik a szabálytalanságokért a vállalkozókat, hanem eligazítják őket, hogy hol szerezhetik be a zavartalan működéshez szüksé­ges gépeket. Korszerű berendezé­sekre nemcsak a vendéglátóipar­ban van szükség, az üzemi kony­hák, menzák, vagyis a közétkez­tetés szereplői is igénylik ezeket, a Farnetti például legutóbb a megyeszékhely önkormányza­tának megrendelésének tett ele­get. Nyíregyháza (KM) — A Cégbí­róság április 30-án bejegyezte a Generali és a Providencia bizto­sítók korábbi közgyűlésein elha­tározott egyesülésével létrejött biztosítótársaságot. A cég neve Generali Providen­cia Biztosító Rt., amely május 1- jén megkezdte hivatalos műkö­dését. Alaptőkéje 1,5 milliárd fo­rint. A biztosító az előzetes ada­tok szerint az 1999. első negyedé­ves díjbevétel alapján a második helyet foglalja el a társaságok rangsorában. A Generali-Provi- dencia Biztosító Rt. részvényei­nek 86,67 százaléka a Generali Holding Vienna AG, 10 százalé­ka a Magyar Posta Rt. és 3,33 százaléka a Postabank Rt. tulaj­donába került. Az egyesült biztosító stratégi­ai üzletágként az életbiztosítási ágazatot tekinti, amely területen a piaci átlagot meghaladó növe­kedési ütemet kíván elérni. A biztosító Forródrót szolgálatot tart.

Next

/
Thumbnails
Contents