Kelet-Magyarország, 1999. április (56. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-08 / 81. szám
1999. április 8., csütörtök 3. oldal Kdét# HÁTTÉR I nternet: egy évtizede még csak a szűk szakma ismerte. Ma nincs középiskolás, aki ne tudná használni, az általános iskolások jelentős hányada ért hozzá, és egyre több felnőtt is. Az Internet kilépett az akadémiai kutatóintézetek, a felsőoktatási intézmények keretei közül, életünk egyre nagyobb hányadát kezdi átszőni, kiszolgálni vagy éppen uralni. A múlt héten három napig Nyíregyháza volt a hazai internetfőváros, itt randevúzott a szakma színe-java. Már az is jelzésértékű, hogy az egyébként halmozottan hátrányos helyzetű megye egy ilyen rohamléptekkel fejlődő értelmiségi szakma évi szemléjét látja vendégül, s tud olyan eredményeket mutatni, amelyekre felfigyelnek a „guruk" is. Lehet, hogy nem túl sokára ez lesz a foglalkoztatás egyik kitörési pontja, hiszen a távmunka esetében mindegy, hogy öt méter, vagy ötszáz kilométer van két számítógép között, az adatok másodpercek alatt teszik meg a távolságot. Nemcsak könyvet, lézerlemezt, színházjegyet lehet már rendelni számítógépen Internet segítségével, hanem például autót — nyíregyházi cégtől is. Az otthoni (vagy munkahelyi) számítógép képernyőjére percek alatt behívható a könyvtárak, levéltárak megannyi kincse, akár külföldről is. Új jelenség, hogy most már a gazdaság gerjeszti a Hálózat fejlődését, iszonyatos gyorsasággal. Mégis feltehető a kérdés: áldás vagy csapás az Internet? Most — a hódítás időszakában — csak a legpesszimistábbak és a rossz- indulatúak adnák a barátságtalanabb választ. Kétségtelen, e fehérgalléros környezetben is vannak a szakmát kiválóan értő betyárok, akik illetéktelenül kutakodnak, netán pusztán virtusból vírust küldenek idegenek számítógépére, akadnak, akik még pénzt is tudnak csapolni a máséból — de ilyesmi több ezer éve van számítógép nélkül is. H a a kényelmet nézzük, a Világháló kiállja a hasonlítást minden eddigi találmánnyal, amely könnyebbé, gazdagabbá tette életünket.Jókor, jó időben, kellően fel- készülten csatlakoztunk az információs szupersztrádához. □ Méhészeknek gyűjtenek Az árvíz 500 méhcsalád pusztulását is okozta megyénkben. A méhészek most társaik megsegítésére gyűjtenek. Az OTP-nél nyitott számla száma: 11744027-20013138 □ Milliók a szocialistáktól Tegnap megérkezett megyénkbe az a közel két és fél millió forint, amit az MSZP parlamenti frakciójának tagjai ajánlottak fel az ár- és belvízkárosultak javára. A képviselők egyhavi tiszteletdíjuk egytizedét gyűjtötték össze, hogy segítsenek. □ Verseny a környezetért Április 22-én kerül sor arra a hagyományos, a Föld napja alkalmából rendezett megyei környezet- és természetvédelmi versenyre, melyet a kislétai dr. Jósa István Általános Iskola gyermekszervezete rendez. Pénz a családi gazdaságoknak Agrárpolitika szociális célzattal • Az államnak is mielőbb lépnie kellene Több lesz az agrártámogatás Martyn Péter felvétele Nyíregyháza (KM - Gy. L.) — Néhány napja az Európai Unió 15 tagállamának állam- és kormányfői elfogadták a szervezet belső reformját célzó Agenda 2000 csomagtervet. Az Agenda 2000 azonban a bővítés programja is egyúttal, tehát nem mindegy számunkra sem, mit tartalmaz. Horváth Zsuzsa, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Európa-jogi tanszékének adjunktusa többek között az európai közösség agrárpolitikájáról tartott előadást a minap a Megyei Pedagógiai Intézet és Továbbképző Központban. Őt kérdeztük: mit jelent számunkra az Agenda 2000 elfogadása? — Az Európai Unió összes reformdokumentuma szerint a családi farm az alapja a közösségi agrárszerkezetnek. Ettől ők nem akarnak eltérni a bővítés után sem. Tehát nekünk is a családi farmgazdálkodást kell megvalósítani, ami azért nehéz, mert szerkezeti átalakítást igényel, hisz nálunk a nagybirtok volt korábban a meghatározó. Ennek anyagi és szemléletbeli háttere szerintem, ma még nincs biztosítva. E kérdésben az államnak kellene lépnie. Itt van például a földkivonások rendszere. Nálunk általában beruházási (építési) célú felhasználását rendezi a jogszabály. — A közösségben alapvetően a földkivonásnak nem az építkezés a célja, hanem a mezőgazdasági termelés visszafogása olyan módon, hogy a földterület agrárpotenciálját ne veszítse el, bármikor vissza lehessen kapcsolni a mezőgazdaságba. Ez jól kapcsolódik a környezetvédelmi célokhoz. — Az Agenda 2000, amely a közép-európai országok csatlakozásával kapcsolatos feladatokat határozza meg, sok agrárreform- kérdést is tartalmaz. Ami számunkra igen fontos, hogy kimondja: az agrárszférában a támogatásokra továbbra is szükség van. Az új agrárpolitika nemcsak gazdasági célokat tűz maga elé, hanem igen erős szociális, társadalmi célzatú is. Ez reményteljes a mi számunkra, hiszen azokat az eszközöket, amelyeket a jelenlegi tagállamok számára megtartanak, nyilván Magyarország is élvezi majd a csatlakozás után. A támogatás mértéke a korábbinál ugyan kisebb lesz, de lényegesen nagyobb, mint amit most a mi farmereink, gazdáink kapnak. — Olyan támogatási formák is vannak, amelyek nem kifejezetten a mezőgazdasági termelésre vonatkoznak, hanem éppen az agrárnépességnek a megélhetését biztosítják. Akiknek nem célszerű agrárgazdálkodással foglalkozni, mert nem kedvezőek az adottságok, azoknak ipartelepítési programot finanszíroznak agrárpénzekből. Ilyen például az élelmiszerfeldolgozó-, a kézműves ipar, a turisztika. A csomagterv a felkészülési időszakra is jelentős támogatást tartalmaz a szerkezeti átalakítást valósítására. Leégett egy melléképület Nyíregyházán a Debreceni u. 210. szám alatti lakóház melléképülete kedden este hét óra előtt gyulladt ki, amit a kivonuló tűzoltók percek alatt eloltottak. Szerencsére személyi sérülés nem történt, a tűz okát vizsgálják Martyn Péter felvétele MEGKÉRDEZTÜK: ÖN HOGY SZOKOTT NAPOZNI? N agyon szeretem a napsütést, alig vártam, hogy a hatalmas télből valahogy kikecmeregjünk. Télen négy szoláriumozás után már látható az eredmény, de a nap is hamar megfog. Az egyébként is barna bőröm jól bírja a napot, én pedig, mivel „benne” vagyok, szintúgy. Imádom a forró nyarat, a vízpartot. Sajnos, napközben a munkám megfoszt ebbéli szenvedélyemtől, ám minden nyáron üdülni megyünk. Szondiné Ténai Judit KÖZTISZTVISELŐ A látható barnaságom a közelmúltbeli krétai út nyoma. No, meg az állandó szabad levegőé, merthogy a munkám, szerencsére nem íróasztalhoz kötött. Egyébként alaposan ki vagyok oktatva a napozás jótékony és káros hatásairól, a feleségem ugyanis kozmetikus. A mostani tavaszi nap kimondottan kellemes, megfürödhetünk benne. Húsvétkor egy kisebb nudizmust megengedtem magamnak a kertünkben. Gróf Lajos ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ Kérdezett és fényképezett: Lefler György A kétéves Orsival és Dáviddal együtt imádjuk a napot. Most éppen a Körte utcai új játszótérre igyekszünk. Igazán pompás hely a gyerekek számára. Minden természetes anyagból, fából készült, így a mászóka, a lipityó- ka, de még a hinta is. Homokozókészletet viszont hiába kerestünk a játékboltban. Sokat vagyunk szabad levegőn, Dávid biciklizései a homlokáról is „leolvashatók”. Hegyi Tiborné GYESEN LÉVŐ TANÁRNŐ S zeretem a napot, a saját tapasztalatom, egykori problémám ugyanakkor óvatosságra is int. A túlzott sütkére- zés megbosszulhatja magát, különösen a délelőtt 11-től délután 3 óráig tartó időszakban meggondolandó a napfürdő, mert veszélyes. A telkezést is emiatt hagytam abba. Egyébként pedig délelőttönként a főtéren szoktam a barátaimmal találkozni, afféle szabadtéri klub a miénk. Kovács László NYUGDÍJAS T élen három-négyszeri szolárium, azt követően pedig a nap, a nap az éltetőm. Ám a mesterséges napozással is legalább annyira csínján kell bánni, mint a természetessel. Amióta a köztudatban ismertté vált a kevésbé jótékony hatásuk, jobban odafigyelek mindkettőre. A korábbi, a strandokon való nyolcórás süttetést, napozva olvasást lecsökkentettem, délelőttre, délutánra bepor- ciózva. dr. Bihari Albertné GYERMEKKÖNYVTÁR-VEZETŐ j'J ÓV rj y rjj'jj1 A hódító Internet Marik Sándor A tavasz illata Ferter János rajza