Kelet-Magyarország, 1999. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-27 / 72. szám

1999. március 27., szombat Kelet«» HÉTVÉGE 8. oldal KÖZELKÉP A zongoraművész orvos Györke László Dr. Spenik Vladimir Vasmegyeren házior­vos. Munkácson született, most negyven­éves, tiz éve él Magyarországon. Ötéves korában kiderült róla, abszolút hallása van. Ilyen rendkívüli képességgel — azt hihetnénk — csakis a zenei pálya jöhet számításba. Úgy is indult. — Ajánlólevéllel kerültem tizennégy éves koromban a moszkvai Csajkovszkij Dr. Spenik Vladimír Konzervatóriumba, azaz a zeneakadémiá­ra. Ezt megelőzően ukrajnai versenyt nyertem. De Moszkva messze volt és ide­gen számomra a környezet, ezért aztán egy hónap elteltével hazahozott a hon­vágy. Akkor eldöntöttem, hogy orvos le­szek. Tanulmányi eredményem addig is jó volt, a moszkvai „kirándulás” után tuda­tosan készültem a pályára, pontosabban a felvételi vizsgákra. Persze a zene szenve­délyes szeretete megmaradt és arra sar­kallt, hogy ne hagyjam abba. Mint ungvá­ri orvostanhallgató, ötödik évfolyam után beneveztem a zenélő egyetemi hallgatók országos versenyére, melyet Vilniusban rendeztek. Nagy élmény volt, hiszen az ak­kori hatalmas birodalomban én egy kis várost, egy kis egyetemet képviseltem és Rachmaninov cisz-moll prelűdjével meg­nyertem a vetélkedőt. A lírikus zenét szereti, s szinte termé­szetes, hogy Csajkovszkij b-moll zongora- versenye a kedvencei közé tartozik. — Sokszor és sokféle környezetben el­játszottam már a Csajkovszkij-koncertet. Többek között a Szabolcsi Szimfonikusok­kal, Budapesten a Kongresszusi Központ­ban is. Egy másik — kü­lönösen ér­dekes — vál­tozat, ami­kor a szimfo­nikus zene­kari kísére­tet CD szol­gáltatja. Ez különösen nehéz „mű­faj”, hiszen nem hozzám igazodik a zenekar, ha­nem én iga­zodom a CD- hez. Viszont a közönséget az ellenkező­jéről kell meggyőznöm, hiszen csak így nyújtja az élő zene illúzióját a dolog. A felvételt egyébként David Same amerikai zongora- művész készíttette el. Ezzel lehetővé vált, hogy a zongoraversenyt olyan termekben is előadják, ahol egy szimfonikus zenekart képtelenség elhelyezni. Három éve Nyír­egyházán, a művelődési központban is ku­riózumnak számított ez a fajta előadás­mód. Ezt megelőzően, ’94-ben Chicagóban a Szent István-templomban már előadtam így a zongoraversenyt. Nagy élmény volt, hogy ugyanazon a hangszeren játszhat­tam, amin Kocsis Zoltán két héttel koráb­ban. Most pedig a június 12-ei zenélő orvo­sok koncertjére készülök, amely Nyíregy­házán, a zeneiskola hangversenytermében lesz. — Sajnos arra háziorvosi teendőim mel­lett nem jut idő, hogy új darabokat tanul­jak meg olyan szinten, amellyel pódiumra állhatok. Bár nagyon könnyen tanulok, a hangverseny azonban más. Csak akkor szabad közönség elé állni, ha tökéletes az interpretáció. Spenik Vladimir másik szenvedélye a tenisz. Az országos amatőr ranglistán a 26., Lippai Istvánnal az oldalán párosban viszont a 14. Sőt, nemrég Nyíregyházán a Magyar János emlékversenyt megnyerték. Felkészülés az június 12-ei hangversenyre Éjjeli (polgár)őrjárat — a földön Az első regionális akciót több is követi majd • A bűnmegelőzés a cél Kovács Bertalan sokszor össze-összeverődnek több mint gyanús alakok. Amió­ta azonban a kisvárdai állomás kívül-belül újjászületett, a vilá­gos és főleg tiszta helyiségek ere­deti szerepkörüknek megfelelő­en működnek. A restiben sincs két-három vendégnél több, az ál­lomáson pedig egy árva lelket A kisvárdai Mészáros Károly egy szombat éjszakára nagy csendben (képzavar ide, vagy oda) összetrombitált harminc embert a környékről. Mondhat­ni, az ő esetében ez nem nagy kunszt, hiszen testnevelő tanár és jeles sportszervező lévén összehozott ő ennél már jóval nagyobb tömeget is. Ezúttal azonban nem a testmozgás volt fókuszban, de még csak nem is iskolaigazgatói minőségben szólt az egybegyűltekhez. Mészáros úr ugyanis azon túl, hogy egy ideje elnökli a helyi polgárőr-egyesületet, a rend civil strázsáinak december végén megalakult regionális tanácsát is vezeti. ▼ ♦ T Az ominózus éjjel — közvetlenül az első térségi akció előtt — al­kalmi csapatunk folyamatos és ütemes bővülése miatt kezdjük kinőni az igazgatói irodát. Van­nak, akik professzionális foci­A „bevetés" előtt taktikai értekezletet tartottak a rend hivatásos és nyitány tévés sárdagasztását kí­sérik figyelemmel, egy kisebb csoportban viszont nem túl régi polgárőrös sztorikat eleveníte­nek fel. ▼ ♦ T A stáb lassan teljes lesz, a helyi­eken kívül Berkesztől Mezőladá- nyig számos faluból érkezik egy­civil Őrei A szerző felvétele sem látunk. A rajtunk kívüli lé- lekszámot tekintve hasonló kép fogad bennünket később a kisál- lomáson is, de ami az állapoto­kat illeti... Nos, a legenyhébb jel­ző is: balkáni. Ezen persze a jár­őröző polgárőrök sem változtat­hatnak, mint ahogyan úgy tű­nik: a polgárőri ellenőrzési pon­tok közül lassan ki is lehet ven­ni a hivatalosan hármas úti Suli-buli Volt abban valami sorssze­rű, hogy a viszonylag eldu­gott volt 4-es számú tanoda (az les iskolával való összevonás óta éppen a vár- dai polgárőrparancsnok igazgatja!) egy ideig % igen kedvelt célpontja volt a be­törőknek. Tipikusan igaz volt az iskolára a „Szegény embert még az ág is húzza” bölcselet, hiszen az épület — egyébként időszerű és megérdemelt — felújítása helyett a kőművesek és más mesteremberek nem győzték javítgatni a rend­szeresen, ám hívatlanul ér­kező alkalmi látogatók nyo­mait. Megfújtak már az is­kolából értékes technikai eszközöket, sőt még a más­napra előkészített ünnepi elemózsia(!) nyersanyagát is. (Hja, a megélhetési bű­nözés!?) Az már nem derül ki, hogy mit vittek volna el azok a fiatalok, akik az is­kola környékén csoporto­sultak a késő esti órában. Ez szúrt szemet a hétvégi bevetésen lévőknek. Mivel a gyülekezéshez való jogot már rég törvénybe iktatták, nem lett volna törvényes az összeverődés miatt eljárni velük szemben. A kisvártat­va, de persze nem véletle­nül visszaérkező polgárő­rök jól számítottak: a fiúk immár nem csupán disku- ráltak, hanem — miután tisztának vélték a levegőt — a tettek mezejére léptek. Ám nemcsak ők, hanem a még éppen időben érkező portyázók is! megállónak nevezett (kis)állo- mást. Ugyanis itt már nagyobb kárt nem lehet okozni, a fűtés hi­ánya miatt pedig még a hajlékta­lanok éjjeli menedékhelyének sem alkalmas. Elkeseredettsé­günket Bakó Ferenc ladányi pol- gár(őr)mester sztorija oldja. ▼ ♦ T Éjjeli őrjáratunk lassan a végé­hez közeledik. Az akció utáni ér­tékeléskor elhangzik, a több mint hatvan tagot számláló kis­várdai egyesület a jövőben is szervez majd térségi portyákat. „Ebugatták" Mezőladányban már egye­sületük megalakulásának másnapján fogást könyvel­hettek el a polgárőrök. Az itt is persona non grata-nak számító, rossz szándékkal érkező idegenek angolos­nak szánt távozás közben tűntek fel a járőröknek. A betörők balszerencséjére egy helyi labdazsonglőr iga­zolása is a szintén lopott reklámszatyorban maradt, így bizonyítékot is szolgál­tattak maguk ellen. Az egyik környékbeli faluból jött rosszfiúk bűnlajstro­mukat több magánlakásba történő behatolással is sza­porították. Mi több, az egyik portán — hogy a ház­őrző ugatása ne árulja el őket — a kutyát nemes egy­szerűséggel felakasztották. Nem rajtunk múlott, hogy meg­úsztak kaland nélkül az éjsza­kát. Az eredménytelenséget azon­ban most senki nem bánta. Közös akcióban a rend-, valamint a polgárőrök b a. illusztrációja Vas-akarat Egyik — ugyancsak éjsza­kai — portyájukon a (pol- gár)őrjárat tagjai az egykor szebb és gazdagabb napokat megért, mára gyakorlatilag megszűnt kisvárdai Vulkán Öntödei Vállalatnál furcsa dolgot tapasztaltak. Glédá- ba hordva több mint száz főzőlapot, valamint ötven speciális borítólemezt szá­moltak össze. Ez, mármint az öntöttvas lapok megléte egy vasipari cég esetében természetes, ám az már ke­vésbé, hogy az áru a gyár­kerítésen kívül várt elszál­lításra, kvázi „várta” az alapos és gondos előkészítő munkát már elvégző tolva­jokat. Hiába, mert végül a pol­gárőrök értek a tetthelyre hamarabb. egy gépkocsi. A harminc polgár­őrön kívül megérkezik fél tucat rendőr is, így semmi akadálya nincs, hogy megalakuljanak az egyestés akciócsoportok. Valam­ennyi team vegyes összetételű, s jut mindegyik kocsiba mobiltele­fon meg rendőr is. A krónikás a „maradékkal”, ám egyáltalán nem tapasztalatlan emberekkel indul portyára. Velünk tart egyebek között a kisvárdai főut­ca szerencseembere, Lábistyák János, aki a totó-, lottó-, vala­mint sorsjegyárusi munkája mellett elvégzi a várdai polgárő­rök egyesületének titkári teen­dőit is. Persze, az „utca (közis­mert) emberének” is van a tarso­lyában egy történet. (A tavasze­lői éjszakán az utca már kihalt, van hát idő feleleveníteni.) ▼ ♦ ▼ Csapatunk mindeközben az egyik vonattal egy időben fut be a kisvárdai nagyállomásra. Az mindenki előtt ismert, hogy a sínpárok melletti állomásokon Értékeink Csengersima közepén a hosszan elnyúló tó víz­tükrében megkettőzve látszik a félszigeten ma­gasodó fehér falú kis templom. A templom alaprajza kései román stílust mutat. Romos ál­lapotából a XVIII. szá­zadban építették újjá. Fá­ból készült kis előcsarno­ka 1761-es évszámot mu­tat, s belső deszka­mennyezete is ebben az évben készült. A festett táblák egy része hasonló a Gyügyén láthatókhoz. A tudatos műemlékvéde­lemnek köszönhetően a templom újra teljes pom­pájában ragyog Elek Emil felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents