Kelet-Magyarország, 1999. március (56. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-27 / 72. szám
1999. március 27., szombat 7. oldal Juhász Gyula Színházi szonett Szeretlek színház! Pompázó hazugság, Te fényes, tarka, bár sorsunk setét, Szeretem Romeo szerelmi búját És szeretem az Offenbach-zenét. És szeretem a deszkák furcsa népét, A talmi mámor sok bús emberét S szerettem egykor egyik cifra szépét. Ó Pulcinella, hazug szőkeség! Szeretlek színház! És nagyon gyűlöllek, Olcsó morállal álcázott mesék, Hazug hazugság, mázolt szürkeség! Ti prédikáló társadalmi drámák, Miken tanulni szoktak úri dámák, H Ady Endre Színház Kinek még ép a lába, Színházba jár minálunk, Utolsó fillérekkel Telt házakat csinálunk S elmélázunk a végső Függöny-legördülőre! Hogy ez a színtársulat Milyen jó lesz — jövőre..! Üzenet a színház világnapján Áfiert igyekszünk mindenáron megóvni az élő színházat ma, amikor a modern technika jóvoltából otthonról is hozzáférhető bármi? Avagy fenn kell-e tartanunk az élő színházat a televízió, a video és a CD korában? Noha kincsestárunk tele csodálatos klasszikus és modern drámákkal, s bár bővében vagyunk a tehetséges színészeknek és rendezőknek, folyton azt halljuk, hogy válságban van a színház. Két alapvető problémában nyilvánul meg ez a bizonyos válság: az egyik az anyagi források — illetve ezek hiányának — kérdése, a másik pedig az: vajon mi haszna a színháznak, s van-e haszna egyáltalán. Amikor ez a két gond együtt merül fel, az emberek elbizonytalanodnak és megkérdőjelezik a színház szerepét a modern társadalomban.?...) A színház millióféleképp ábrázolja a világot, de egyetlen vonatkozásban mindig ugyanaz marad; mi, nézők, székünkön hátradőlve belefeledkezhetünk abba az állapotba, amit „intim távolságtartásnak” nevezhetnénk. Nagyon ritka az olyan művészeti ág, amely lehetővé teszi a szubjektivitás és az objektivitás, az értelem és az érzelmek ilyen mélyreható egybekeveredését. Ám nemcsak a művészeti ágról van itt szó, hanem a művészről is, aki által ez a művészet testet ölt; a rendkívüli energiákat hordozó művészről. (...) A színház pontosan akkora, amekkora a való világ, se nem kisebb, se nem nagyobb. Témája és tárgya megcélozhat ugyan hatalmasabb dimenziókat, de megjelenési formájában mindig életnagyságú marad, és ekként is érzékeljük. (...) Kívánjunk hát az élő színháznak hosszú és eredményekben gazdag életet, s legyünk hálásak, valahányszor új vagy felújított színjátékra gördül fel a függöny bárhol a Földön. Vigdis Finnbogadóttír Tükröt tart a természetnek Azokat az előadásokat szeretem, amelyek nem rágják a nézők szájába a tanulságot Mensáros László A mi kis városunk rendezése közben Csutkái Csaba felvétele Nagy István Attila A színházzal kapcsolatban gyakran emlegetik Shakespeare nevét. Nemcsak azért, mert a színházteremtésnek és a drámaírásnak egyaránt óriása volt, hanem azért is, mert úgy ismerte az embert, mint senki más. A színház világnapján arra voltunk kíváncsiak, kinek mit jelent a színház. Sándor Juli, aki a nyolcadik évadját tölti Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színház egyik legnépszerűbb művésznője. Nemcsak az alakításai tették azzá, hanem mert képes önmagát felvállalni a színpadon és a magánéletben egyaránt. — A színház számomra mindent jelent: az egész életet. A színész itt éli a szerelmeit és a kudarcait, itt ébred és alszik. Egy kicsit baj is, hogy a színész mindent a színpadon keresztül lát, amit játszik, azon át látja az életét is. Legalábbis én így vagyok ezzel. Az a csodálatos a mi pályánkon, hogy mindent megélhetünk, amitől egy más pályán mozgó ember jórészt meg van fosztva. Menyasszonyi ruhát ölthetek magamra, olyan színű hajat viselhetek, amilyet akarok, mindent megtehetek, amit az életben esetleg szégyellnék, vagy nem vállalnám el. Sokan azt hiszik, hogy a színésznő hajlamos arra, hogy az életben is szerepet játsszon. Én ezt nem szeretem, és nem is tudom csinálni. Mindent eljátszok a színpadon, de az életben szeretek önmagam lenni. O Egy hónapig filmet forgat, mert egy harmincöt részes televíziós sorozatban kapott szerepet. — Régen volt a Tévé a város végén című sorozat. Ezt most megújítják. Ebben leszek Rudolf Péter „titkárnője” és Bajor Imre „szeretője”. A munkacíme: Hetes csatorna. Egy hónap alatt az egész elkészül. Gát György a producer, és nagyon sokan dolgoznak benne. Engem Verebes István ajánlott, mert kerestek egy ilyen típusú lányt, mint amilyen én vagyok. Akinek van humora, talpraesett. Remélem, sikeres lesz a sorozat. Bodnár István Nyírbátor (KM) — Nagy sikere volt a Talán Teátrum Minden egér szereti a sajtot című mesejátékának a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. Ugyancsak sikerrel játszották a Vágyom, s egy nő utál című zenés kabarét is. A produkciók érdekessége, hogy a darabot a Nyírbátorban jegyzett Talán Teátrum vitte színre. A mesedarabot 25 előadáson láthatták Nyíregyházán a legfiatalabb színházrajongók. Buzogány Bélát, a társulat vezetőjét kértük meg, hogy mutassa be a társulatot. Hamlet: Illeszd a cselekvényt a szóhoz, a szót a cselekvényhez, különösen figyelve arra, hogy a természet szerénységét által ne hágd: mert minden olyan túlzott dolog távol esik a színjáték céljától, melynek föladata most és eleitől fogva az volt és az marad, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek; hogy felmutassa az erénynek önábrázatát, a gúnynak önnön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát. (Shakespeare) Venyige Sándor Az Evita című világhírű musicalt március 27- én mutatják be a Móricz Zsigmond Színházban. Az előadás egyik létrehozója, szereplője Venyige Sándor: — Az Evita magánprodukcióban jött létre, de támogatott bennünket a nyíregyházi és a békéscsabai színház is. Tavaly nyáron a szabadtérin háromnegyed házak előtt ment, amit mi nagyon — A megyében létrejött egy másik vonalbeli színház, amelyik elsősorban Nyírbátor és Mátészalka környékén vállal missziós szerepet. De több produkciónkkal gyakran szerepelünk Nyíregyházán, a megye több városában, és Erdélyben is sikerrel mutatkoztunk be. A társulatnak mintegy 100 tagja van: profik és félprofik. Működésünket a nyírbátori önkormányzat támogatja. O Ugyanakkor sok tehetséges fiatallal is foglalkoznak... — Nagyon jó az utánpótlásunk. Elsősorban a nagykállói drámatagozatos gimnáziumból kikerült fiatalokat karoljuk fel. Ám Máriapócson a Csöpp Színházunkban kisdiákok számára is fellépési alkalmat nyújtunk. A szép sikernek tartottunk. Békéscsabán harmincegyszer játszottuk, ott tizenháromezer ember látta az előadásokat. Voltunk Gyulán, Aradon. A Thália Színházban áprilisban három alkalommal mutatjuk be. Meghívást kaptunk Szegedre, a szabadtéri színpadra is. Úgy néz ki, hogy „beindult” a dolog. O Változott-e valamit az előadás a kőszínházban? — Féltünk tőle, mi lesz, hogyan lehet kiváltani a tömegjeleneteket, amelyek a szabadtérin a látványosságnak egyik fontos elemét adták. Az elsődleges különbség az, hogy a szabadtéri színpadon a nagy távolság miatt a színészi játékra, a mimikára nem nagyon lehetett építeni. Érdekes, hogy pontosan ez változott meg a kőszínházban, mert intimebb lett az előadás. Jó néhány rész emocionálisan erősebb lehetett, mint a szabadtérin. OAz eltelt évek alatt sok mindent csináltál a színházban. Mit jelent számodra az itt végzett munka? — Ez a színház nagyon fontos a számomra, hiszen egy fiatalember húsz és harminc között találja meg magát a világban. Én ezt az évtizedet itt töltöttem. Ha Csöpp Színház egyébként két évvel ezelőtt egy országos fesztiválon az első helyet szerezte meg. Sikerült ily módon a gyerekkortól egészen az idősebb korig foglalkoztatni színház iránt elkötelezett tehetségeket. O Milyen új bemutatóra készülnek? — Most dolgozunk egy rockpassión, amelyben Jézus szenvedéseinek rockosított változatát visszük színre. Felújítjuk a Magyar Ige című műsorunkat is. A Talán Teátrum másra is készül. Nyáron, június 30-tól július 5-ig hetedik alkalommal rendezik meg az Országos Színjátszó Tábort Máriapócson. A táborban középiskolás és főiskolás amatőr színjátszók vagy a színjátszást kedvelő fiatalok vehetnek részt. nekem innen el kellene mennem, akkor ezt óriási veszteségként élném meg. Papp Mariann középiskolás diák: — Amikor először találkoztam a színészekkel, akkor azt tapasztaltam, hogy nehezen nyílnak meg. Amióta egy héten többször is bemegyek a színházba, és a társalgóban beszélgetek azokkal, akiket civilként is megszerettem, igazán jó barátokat találtam. Azokat az előadásokat szeretem, amelyek nem rágják a nézők szájába a tanulságot, hanem engedik, hogy gondolkodjanak, a látottakat összevessék a maguk tapasztalataival. Sok jó előadást láttam az elmúlt másfél évben, de a legjobban Szász János rendezése, a Ványa bácsi teszett. Főképpen azért, mert egy kicsit magamra ismertem. Úgy érzem, hogy sokat változtatott a gondolkodásomon. Nehéz ezt pontosan megfogalmazni, de valami olyasmiről van szó, hogy nem kell feltétlenül művelt embernek lenni, tanulni, egyetemet végezni. Sok múlik azon, hogy milyen emberek vesznek körül, kikkel vagyunk kapcsolatban. Mert a műveltség, a tudás még nem tesz feltétlenül értékes emberré valakit. Az előadás varázsa A színház olyan, mint egy időgép. Ez azt jelenti, hogy minden előadás elvisz bennünket valahová, egy sajátos dimenzióba — mondja Csutkái Csaba, akinek március 27-én kiállítása nyílik a színház galériájában. Ha fotósként a színházban dolgozom, arra törekszem, hogy megfeleljek annak, amit elvárnak tőlem. A felvételek jó része az előadások népszerűsítéséhez kellett, de nagyon sok olyat is készítettem, amelyeket csak magamnak szántam. Ezek közül szerepel most néhány a kiállításon. A színházi fotózás egyébként a szakmán belül külön sajátosságokkal rendelkezik, ezeket meg kell tanulni. Szükséges az előadás, a darab jó ismerete. Az első munkám Az őszülés váratlan órája című Csák Gyula-darab fotózása volt még 1983-ban. Mindmáig legalább tizenötezer felvételt csináltam, így van egy sajátos színháztörténetem. Ez szerintem nagyon izgalmas, hiszen a felvételek nemcsak kimerevitik a pillanatot, hanem meg is őriznek belőle valami nagyon fontosat és jellemzőt. Durucz Gabriella és Buzogány Béla a Minden egér szereti a sajtot című darabban Amatőr felvétel A Talán Teátrum missziós szerepe Séí§t«l SZÍNLAP Kép a múltból Mrozek: Tangó. Szabó Tünde és Szigeti András KM-archív felvétel
