Kelet-Magyarország, 1999. február (56. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-12 / 36. szám
1999. február 12., péntek Maáw ORSZÁG, VILÁG 2. oldal Tisztelt Olvasóink! Országrészünket is elérte az Európa-szerte tapasztalható rendkívüli időjárás. Csütörtök hajnalra Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye is a hó fogságába került. Lapunkat a szokott időben elkészítettük, a szállítójárművek viszont nem tudtak útra kelni a nyomdából, ezért hiába várták tegnap a Kelet-Magyarországot előfizetőink, vásárlóink. Reméljük, péntekre enged a tél szorítása és egyszerre két lapot — továbbá TV Plusz Magazint — kaphatnak hűséges olvasóink. Az EU nemzeti ügy Orbán-Horn-megbeszélés Budapest (MTI) — Nem azért jöttem, hogy közvetítsek a két párt, az MSZP és a Fidesz között, hanem azért, mert az európai politikai kultúrának megfelelően a volt és jelenlegi miniszterelnök rendszeres párbeszéde csak hasznos lehet — nyilatkozta Horn Gyula szocialista politikus, volt kormányfő újságíróknak Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott csütörtöki megbeszélését követően. — Úgy érzékelem és Orbán Viktor véleménye is hasonlít az enyémre, hogy egyfajta fordulat kezd kibontakozni az EU-nak a társultakkal kapcsolatos politikájában, ezért soha nem volt oly nagy szükség a lobbyzásra, érdekeink képviseletére, mint most — fogalmazott Horn Gyula. Tájékoztatása szerint biztosította a miniszterelnököt arról, hogy nemzetközi téren igénybe kívánja venni jó kapcsolatait az ország érdekében, mivel nemzeti ügyről van szó. — Horn Gyula felajánlotta szocialista kötődésű európai politikusokkal folytatott megbeszélései során szerzett információit, tapasztalait, hogy ha akarjuk, mindezt építsük be a kormány külpolitikájába — nyilatkozta csütörtökön újságírók előtt Orbán Viktor miniszterelnök, miután fogadta elődjét, Horn Gyulát. Orbán Viktor az exminiszterelnök ajánlatát értelmes, az ország érdekeit szolgáló javaslatnak tekinti. Hozzátette: ő is felajánlotta, hogy szívesen adnak Horn Gyulának olyan információkat, amelyek segíthetik külpolitikai munkáját. BfettvlVitgyazország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sipos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (információ), Galambos Béla (gazdaság), Kállai János (kultúra), Marik Sándor (társadalom), Mán László (sport), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 47-4401. Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel/fax: (45) 415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. TelVfax: (44) 310-651. Fiírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20-9589-906) Marketing vezető: Kereső Magdolna (telefon: 06-20-9747-742) A kiadó címe: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 25-4401. Fürdetés: (42) 310-150. |~r I Lapunk eladott példányszámát l T**™-! rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzés Szövetség (MATESZ). Árusításban terjeszti a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., és a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 650 forint, negyedévre 1800 forint, fél évre 3510 forint, egy évre 6960 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 34 forint, pénteken a TV Plusszal 39 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. HIRDETÉS Rendkívüli tanítási szünet Útban hazafelé: elmaradt a tanítás Martyn Péter felvétele Nyíregyháza (KM - K. J., B. I.) — A rendkívüli időjárás, a hatalmas mennyiségben leesett hó alaposan beleszólt megyénk tanodáinak életébe, megszokott munkarendjébe. Nyíregyháza jegyzője tegnapra és mára rendkívüli szünetet rendelt el a nyíregyházi oktatási-nevelési intézményekben. Ugyanakkor megfogalmazta: a szünettől függetlenül az intézményeknek ügyeletet kell tartaniuk azoknak a gyermekeknek, tanulóknak, akik az óvodába, iskolába beérkeznek. A kollégiumokból hazautazást nem lehet elrendelni. Az étkeztetést — lehetőség szerint — meg kell oldani. Elmaradnak a Bessenyei György Tanárképző Főiskola tanártovábbképzési, felvételi előkészítő tanfolyamai és az európai uniós képzés (február 12-13). A tanároknak, vállalkozóknak és médiaszakértőknek meghirdetett 20 órás EU-s tanfolyamok is a jövő héten kezdődnek. A főiskola mindkét gyakorló iskolájában ezen a héten tanítási szünet lesz. Újfehértó tanodáiban tegnap még volt tanítás, jóllehet a legtöbb helyen csökkent létszámmal — tudtuk meg Hollóné Szé- csi Pálma igazgatóhelyettestől (Erkel ált. isk.). Mára viszont szünetet rendelt el a fenntartó. — Tanulóink 65 százaléka bejáró, a tantestület fele szintén — tájékoztatta lapunkat Dalia Fe- rencné, a nagykállói Budai Nagy Antal Szakközépiskola igazgatója. — Ennélfogva sem tegnap, sem ma nem tanítunk. Ugyanez a helyzet a város két általános iskolájában is. Bár még nem tudjuk, miként alakulnak a közlekedési viszonyok szombatig, a kollégistáinkat nem szándékozunk hazaengedni a hét végén. A csengeri Ady Endre Gimnáziumban a diákok 20 százalék hiányzik (részben az influenza miatt), ennek ellenére tegnap tanítottak, és lehet, hogy ma sem zárnak be. — Megközelíthetetlenek voltunk minden irányból csütörtökön reggel — mondta Baloghné Samu Erzsébet, a besztereci általános iskola tanára. — A gyerekek egyharmada azért bejött, a helybeli pedagógusok nagy része szintén, úgyhogy tanítottunk. Péntekkel kapcsolatban még nem született döntés, ugyanis az igazgatónkkal is csak telefonon tartjuk a kapcsolatot. A demecseri gimnazisták tegnap reggel még bizonytalanok voltak: lesz-e tanítás vagy nem. Előző nap ugyanis nem volt szó a rendkívüli szünetről. A demecseri gyerekek egy része ennek megfelelően megérkezett a suliba, ahol közölték velük: csütörtökön és pénteken szünnap. A vidékről érkezőket telefonon értesítették: ne induljanak útnak! A fehérgyarmati Zalka Máté Gimnázium tanulói viszont tegnap is csak az intézmény ablakából tekingethettek a nagy hóra, mivel a tanítás zavartalanul folyt. A gimnazisták negyede hiányzott; jó néhányan később érkeztek meg az intézménybe a közlekedési problémák miatt. A tarpai általánosban csütörtökön szintén megkezdődött az oktatás, és meglepően kevesen hiányoztak — adták a tájékoztatást kérdésünkre. Kevesen maradtak távol, azok is inkább betegség miatt. Minden valószínűség szerint pénteken is lesz tanítás Tarpán. A kisvárdai Bessenyei gimnáziumban rendesen folyt tegnap a munka, annak ellenére, hogy sok vidékről bejáró tanuló hiányzott. Talán ennek köszönhetően most háromnapos szünet következik: pénteken, hétfőn és kedden szünetel az oktatás. Elzárt települések (Folytatás az 1. oldalról) Nyíregyháza (KM) — Húsz út továbbra is járhatatlan a hófúvások miatt a megyében, s huszonkét település el van zárva a külvilágtól. A járhatatlan útak között van a Nyíregyháza-Balmaz- újváros és a Paszab-Kótaj- Nyír- bogdány közötti út, illetve Tisza- lök, Rakamaz, Tiszatelek, Győröcske, Kálmánháza, Nyírtelek és Tiszarád környékének több helyközi és bekötőútja. A huszonkét külvilágtól elzárt település az észak-, illetve a nyugatszabolcsi régióban van: Tisza- dobtól, Paszabcsúcson, Kótajon át, Újdombrádig, valamint a Nyírtelek-Kálmánháza környékén. A többi szabolcsi utat vastag, letaposott hó borítja, s emiatt igen lassú a közlekedés a megye más területein is. Sok a veszteglő autó Nyíregyháza (KM - F. A.) — A Nyíregyházáról kivezető 36. számú utat a rendőrség szerda este lezárta a forgalom elől. Ez az állapot még tegnap délután is tartott — tudtuk meg Pásztor Miklóstól a nyíregyházi kapitányság vezetőjétől, aki így folytatta: — Továbbra is a szélsőbokori útig lehet közlekedni. Nyíregyházán jelentéktelen a járműforgalom, amit helyesnek tartunk, hiszen nincs értelme üyen útviszonyok között autózni. Ennek ellenére tapasztaljuk, hogy sok autót hagynak olyan helyen, ahol akadályozzák a hókotrást, vagy a buszok közlekedését. Itt szeretném felhívni a gépkocsi-tulajdonosok figyelmét, hogy azokat a gépjárműveket, amelyek a forgalmat vagy a mentést akadályozzák a rendőrség elszállítja. Aki ilyet tapasztal az érdeklődjön a rendőrség központi telefonszámain, illetve az Ambrus Autóházban. Ajánlás iskoláknak Nyíregyháza (KM) — A megyei főjegyző tegnap azt az ajánlást fogalmazta meg a megye középfokú intézményéi vezetőinek, hogy ahol a közlekedési viszonyok miatt a gyerekek nem tudnak eljutni az iskolába, rendeljenek el tanítási szünetet. Mindezt Pataki Józseftől, a megyei művelődési osztály vezetőjétől tudtuk meg. Hozzátette: kérik a szülőket, ne induljanak el a kollégistákért, mert az intézményekben gondoskodnak a gyerekek teljes ellátásáról. HIRDETÉS BankVVustria Creditanstalt BA/CA Prémium Számla Látra szóló, sávos kamatozású bankszámla, mely segítségével teljes körű banki tevékenységet folytathat éves kamatláb EBKM ________0— 500 000___________6,40% 6,73% 500 001—2 000 000 __________11,25% 12,15% 2 000 001—3 500 000 12,25% 13,31% 3 500 001—5 000 000 13,60% 14,89% 5 000 001— 14,00% 15,36% A kamat elszámolása naponta, a napi záró számlaegyenleg alapján történik. Kamatjóváírás minden naptári negyedév végén. • elérhető telefonbank és elekctronic bankig rendszeren keresztül is • bankkártya csatolható hozzá • a számláról befektetni is lehet • a számláról lehetséges a közüzemi díjak kifizetése Bővebb felvilágosításért kérjük forduljon üzletkötőinkhez: 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. út 1-3. Telefon: 06-42/502-350. ‘308068/2H-0212* Zsebtolvaj a buszon én éjjel látogattak meg a zsivá- nyok. Valószínű, hogy a kutyák útban lehettek a tolvajoknak, mert a fő csapást a tyúkólra mérték, ahonnan 29 kapirgálót is elvittek. A tulajdonos kára 175 ezer forint. A rendőrség őrizetbe vette azt a két nyíregyházi férfit, akik szerdán délután duhaj kedvükben az egyik nyíregyházi sörözőben összetörték a játékgépet. Nyírbátor, Nyíregyháza (KM F. A.) — Zsebtolvaj portyázott február 9-én Nyíregyházán, a 12- es autóbuszon. A póruljárt személy egy orosi lakos volt, akiríek a vállán lévő táskából az ismeretlen zsebes „kivarázsolta” a pénztárcát az iratok kíséretében. A sértett kára 53 ezer forint. Még a házőrző ebeket is ellopták arról a Nyíregyháza, Határ utcai portáról, amit február 10O AZ E HETI FŐNYEREMÉNYEK 0 « E&WiKSjEJ 365 MILLIÓ MMlS 1 50 MILLIÓ ! Joker 1 14 MILLIÓ Bálint napi ajándékcsokor: február 13-ig naponta egy FIAT PUNTO, És 3x1 MILLIÓ FORINT.