Kelet-Magyarország, 1999. február (56. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-10 / 34. szám
1999. február 10., szerda ffelet«!» MINDENFELŐL 8. oldal Medvetáncoltatás farsang idején „ Vaksötétben vágtat a szél, megszólal az erdők lelke. Csendes házban fonókáznak. Farsangolnak faluszerte. ” Ötven-hatvan esztendővel ezelőtt Gellert Sándor az odaáti szatmári költő, Milota szülötte még így irt falvaink farsangidei estéiről, amikor még a szatmári nép is maga szórakoztatta magamagát lámpavilágnál, rádió és televízió nélkül. A farsangi hagyományok kedvelt alakjai közé tartoztak a valamilyen állatot utánzó játékosok. Az állatot megszemélyesítő játékok sorában a legáltalánosabb a medve, a kecske, a gólya és a ló volt. A medvealakoskodó és vezetője Archív felvétel Mondhatnánk akkor: „íme lássuk a medvét!” Nagydobos, Tyúkod, Szamosszeg, Ökö- rító, Kocsord, Hermánszeg, Kőszegremete stb. községekben a medvefarsangoló az első világháborúig volt általános. Az ottani legények farsang idején amikor a faluban fonó volt — kedden és csütörtökön — öltöztek fel medvemaskurásnak. A mai olvasó számára mondjuk, a fonó a falvakban közös munkaalkalom volt, ahol a nők magukkal hozott szöszt, vagy gyapjút fonallá fonták. A szereplők 19-20 év körüli legények, ketten vagy négyen öltöztek fel medvének és párokat alkottak. A hím medve volt a vőlegény, a nőstény a menyasszony. A fonóházba érkezésüket a bekéreztető jelezte. A játékra való felkészülést egy-egy bo- hókás, mindenre kapható, rendszerint nőtlen, javakorabeli mesterembernél (suszternél-csizmadiánál) «annak műhelyében, udvarán ejtették meg. Öten-hatan öltöztettek egy-egy játékost. Testét, lábait, kezeit szalmakötéllel tekerték be, fejére álarc került, vagy zabos tarisznyát húztak rá, melyet két lyukkal láttak el, hogy lásson a medve. Amikor a kompánia útraké- szen volt, pulya gyermekekkel hírelték el indulásukat. A fonóház pitvarában megálltak, a bekéreztető kopogtatott az ajtón, majd amikor a behívó válasz elhangzott, a medvéket bevezették a fonóba. A fonóbeliek a falakhoz húzódtak, hogy a házközépen legyen hely az esetlenül mozgó, dibdáboló medvéknek. Azok hívogató mondókájukba fogtak emígyen: „Én, Gyurka, Miska, ennek a vidéknek grófja, ezen ház népét meghívom a lakodalomba.” A medvemenyasszony emígyen hívogatott: „Én, Marcsa bárónő, az özvegyi fátylat félre tettem és ismét házaséletre lépek, elvárom önöket a lakodalmamba.” — kérem kövessék példánkat! Majd a medvepár összeölelkezett és kegyetlen csókolózásba kezdtek, miközben esetlen táncot roptak a házbeliek éneklése közben. Kis idő múltán megköszönték a szíveslátást és másik fonóházba indultak, ahol minden kezdődött elölről. A fonóbeliek hosszan találgatták a medvék személyét, órák hosszat, sőt napokig- hetekig elméláztak elkövetett huncutságaikon, mókáikon, beköpéseiken. Farsang idején így az egész falu a farsangi alakos- kodók játékainak világában élt, gondolkodott, képzelődött a jövőt illetően. A szatmári farsang medvealakjában nem a román medvetáncoltatók utánzásának mozzanata él tovább, hanem ez a játék ősi elemeket őriz. A finnugor népeknél, főleg voguloknál, osztjákoknál fejlődött ki a medvekultusz mint a közelgő tavasz szimbóluma. Lényegében a fonóházakban mókázó medvepár, amikor a házközépen lefekszik mintha meghalt volna, majd újra éled, a tavasz érkezésének tudatalatti sejtését is jelzi. Amikor a medvék párosodási „aktust” is bemutatnak, a termékenység életfolyamata gondolatának is áldoznak. így Szatmárban a farsang századokon át nemcsak báli forgatagot, ruhaköltemény mutogatást, dínom-dánomot, hanem gondolatgazdagságot, hitbeli pozitív jövőképet is jelentett. Farkas József Hétköznapi pápuái veszélyek Levelek a Kelet-Magyarországnak a Föld másik oldaláról (23.) Kölyökvári matinék Vasárnap a Kölyökvárban kitűnő gyerekmatinékkal várják az apróságokat. Gyakran szerepelnek a programban bábelőadások. A kis nézők tágra nyílt szemei, hangos te- szésnyilvánításai mindenféle hivatalos kritikánál többet árulnak el az előadások osztatlan sikeréről. Az pedig valóban különleges élményt jelent, ha még arra is nyílik lehetőség, hogy a kicsik bekukkanthassanak a paraván mögé, ahol testközelből szemlélhetik meg a bábfigurákat, a díszleteket, maszkokat Balázs Attila felvételei Támad a gonosz Madrid (MTI) — Spanyolországban nagy hagyománya van a karnevál megünneplésének, s ebben érvényesül minden tartomány egyéni stílusa. A legpom- pázatosabb — január végétől március elejéig tartó — ünnepséget a Kanári-szigetek fővárosában, Santa Cruz de Tenerifében rendezik, ahol a város apraja- nagyja maskarát ölt, és úgy nézi végig a színpompás, zenés-táncos felvonulást és a szépségkirálynő megválasztását, amely a zsűri a jelölt természetes bájai, valamint öltözetének szépsége alapján ítél. A teherautók platójáról mosolygó jelöltek ruhája akár többszáz küót is nyomhat. A kanári-szigeti karnevál színes, buja forgatagával ellentétben szigorúbb és zordabb hagyományt mutat a galíciai Orense tartomány Laza nevű városának ünneplése. Itt a vasárnapi nagymiséről kiözönlő tömeget megtámadják a gonosz alakjai: különféle, hagyományos, népi zeneszerszámokkal iszonyatos zajt csapnak, amelyből kihallat- szik az ostorok csattogása. Eközben hamuval, liszttel és borecettel szórják be a tömeget. A karneválnak Andalúziában is nagy hagyománya van: az ottaniak egész évben készülnek az eseményre, díszítik a járműveket a felvonulásra, varrják a pompázatos ruhákat, próbálják azokat a vicces dalokat, jeleneteket, amelyeket azután verseny keretében mutatnak majd be.'A legnagyobb sikert az aktuális politika eseményeire utaló, a legnépszerűbb figurák aratják. Nyíregyháza (KM) — Három éve a távoli Pápua Új Guineán él a négytagú nyíregyházi Bálint család. Exkluzív tudósításaikban rendszeresen beszámolnak tapasztalataikról a Kelet-Magyarország olvasóinak. Két előző levelemben igyekeztem meghozni az olvasók kedvét egy kis utazgatáshoz Pápua Új- Guineában, nem is tudom, hogy a gyaloglás lehetőségével és az utak állapotának lefestésével sikerült-e. Most még egyszer próbálkozom, hiszen van más mód is. A tengerparti falvakba, városokba legegyszerűbb hajóval vagy motorcsónakkal eljutni. Kalandokban itt is bővelkedik majd utunk. Valahányszor motorcsónakkal indultunk nem túl távol eső helyekre, mindig akadt valami izgalom. Volt, amikor olyan viharos szél kerekedett, hogy azt gondoltuk, ott veszünk. Máskor nem érkezett meg a csónak, ami a repülőcsatlakozáshoz volt hivatott szállítani minket — a repülő hetente egyszer járt. Aztán az út jó felének megtétele után kiderült, vezetőnk nem jól ítélte meg a távolságot, s elfogyott az üzemanyag. A jókora csónak tele volt utasokkal, s az eset éppen a Markham folyó torkolati áramlásában történt. Az erős áramlás néhány órán belül kisodorta volna tehetetlenül himbálódzó csónakunkat az öbölből a nyílt tengerre. S szeles délután lévén semmi forgalom nem volt a tengeren, ezért segítségre nem számíthattunk. Döbbenten fedeztük fel, hogy semmiféle biztonsági felszerelés nincs a csónakban fény- vagy hangjelzés leadására, de még egy evező sincs kéznél. A súlyos helyzetet felmérve — a tehetetlenül bámuló csónakvezető legnagyobb döbbenetére — Zoltán gyorsan felszedette a deszkaüléseket és a padlót, s az összes férfit erejüket megfeszített „evezésre” vezényelte. így sikerült nagy nehézségek árán beevickél- ni Lae kikötőjébe. Múlt, jelen és jövő: az eldugott, megközelíthetetlen hegyvidéki faluba helikopteren érkezik a fejlődés A szerző felvételei Csónakra várva Lae kikötőjében A közlekedés sokkal gyorsabb módja a repülés. Kis repülőgéppel ma már szinte az ország minden részébe el lehet jutni. Egyébként teljesen megközelíthetetlen helyeken is találhatók leszálló- pályák. Ezek gyakorlatilag bozóttól megtisztított, elegyengetett füves sávok. Rendszeres tisztításuk a környező falvak lakóinak feladata. Előfordul, hogy ezt elmulasztják, ilyenkor a pilóta leszállás nélkül visszafordul. Ezeket a kis 4-12 személyes gépeket vezető pilótáknak nincs egyszerű dolguk. Radar hiányában csakis saját érzékszerveikre vannak utalva. S mikor az égbenyúló hegycsúcsok között hirtelen felhőbe kerül a gép, óriási figyelemre, s hozzáértésre van szükség ahhoz, hogy két hegy között rátaláljanak az „átjáróra”. A rakomány változatos: megközelíthetetlen helyekről szállítanak csirkéket és kutyákat, építőanyagot, szivattyút, az éves kávétermést, nagy zsák káposztát és édesburgonyát, szülőanyát és haldokló beteget. Olyan területek összeköttetését biztosítják a külvilággal, ahol a bennszülöttek néhány évtizeddel ezelőtt még azt gondolták, hogy az ő falujuk határában ér véget a világ. Lae, 1999. február Bálintné Kis Beáta
