Kelet-Magyarország, 1999. január (56. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-09 / 7. szám
1999. január 9., szombat 2. oldal Búcsú Sípos Istvántól Budapest (MTI) — Sipos István, a Magyar Államvasutak szerdán elhunyt vezérigazgatója ravatalánál barátai, ismerősei január 12-én, kedden 10 és 15 óra között róhatják le kegyeletüket a MÁV Rt. vezérigazgatóságán — tájékoztatta pénteken az MTI-t a vasúttársaság sajtóirodája. Sipos István temetése január 13-án, szerdán 13 órakor lesz Dunakeszin, a város Új köztemetőjében. Az elhunyt vezérigazgatót a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, a Magyar Államvasutak Rt. és Záhony városa saját halottjának tekinti. HÍREK □ Felhívás párbeszédre Václav Klaus, a legnagyobb cseh ellenzéki tömörülés, a Polgári Demokratikus Párt elnöke felszólította Václav Havel államfőt, hogy folytassanak párbeszédet az ország legégetőbb gondjairól — elsősorban az egyre mélyülő gazdasági válságról —, illetve azok megoldásának lehetőségeiről. Q Harcra készülnek A Koszovói Felszaba- dltási Szervezet (UCK) fegyveresei Albánia északi részén létesített kiképző központjaikban már a politikai tárgyalások összeomlása utáni harcokra készülnek. Q Együttműködés A Szövetség a Változásokért (SZP) szerbiai ellenzéki szövetség átfogó együttműködési megállapodásra jutott a montenegrói vezetéssel. Ez magában foglalja az elkövetkező szövetségi választásokon való közös fellépést is □ Slota elnök szeretne lenni A szélsőséges magyarellenességéről ismert Ján Slota, a parlament jelenlegi ellenzékéhez tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke szívesen jelöltetné magát államfőnek, ha ebben az egykori kormánykoalíciós partnere, a Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) is támogatná. Diplomaálom A kilencvenes évek elején bekövetkezett fordulat óta az oktatásügy Kelet-Európa számos országában, így Bulgáriában is egyhelyben topog: az említett országokat sújtó, egyre mélyülő gazdasági válság miatt pedig még az alagút vége sem látható. Az olykor elérhetetlenül magas oktatási költségek ellenére Bulgáriában egyre többen szeretnének diplomát, és erre nem is sajnálják a pénzt: jövőjük biztosítása érdekében hajlandók szomszédaiknál arányában sokkal többet is befektetni a tanulásba. Képünkön egy asszony viszi unokáit az iskolába egy Szófiától délkeletre fekvő hegyi falucskában, Zmeicában AP-felvétel Feljelentés a Postabank ügyében Budapest (MTI) — „Ha jól tudom, akkor a Postabank részvényesei feljelentést tettek az előző menedzsment, az igazgatóság és a felügyelő bizottság ellen" — mondta Járai Zsigmond pénzügy- miniszter. A Postabank kisrészvényeseivel kapcsolatban elmondta: „nemcsak a kisrészvényesek, hanem az állami részvényesek is elveszítették a tőkéjüket a Postabank tőkeleszállítása során. Ennek legnagyobb vesztesei az állam, illetve különböző költségvetési szervezetek voltak. Magán- véleményem az, hogy a legkevésbé a kisrészvényesek felelnek ennek a helyzetnek a kialakulásáért”. — Úgy gondolom, erre a vizsgálatok választ fognak adni, valószínűsíthető, hogy a kisrészvényeseket folyamatosan félrevezették. Járai Zsigmond aláhúzta: nem az állam vezette félre őket, tehát nem gondolom, hogy az államnak morálisan kárpótlási kötelezettsége lenne. A pénzügyminiszter végezetül hangsúlyozta: jogüag, miután az állam 50 százalék fölötti tulajdonos a bankban, ha bármilyen visszavásárlási, vagy kárpótlási kötelezettség lesz, ennek eleget fog tenni, hogy milyen áron, azt nem tudom megmondani. A pénzügyminiszter kijelentésével kapcsolatban Sajó Zsuzsa, az ÁPV Rt. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: az ÁPV Rt. jogászai a feljelentés jogi lehetőségét megvizsgálták, ennek egyeztetése most folyik a Postabank vezetésével, a menedzsmenttel és az igazgatósággal. A feljelentést az ÁPV Rt. a bank tavaly augusztus előtti menedzsmentjének tevékenységével kapcsolatban megteszi. A Postabank és Takarékpénztár Rt. sajtóosztálya a következők közlésére kérte az MTI-t: tekintettel arra, hogy az 1997. évi mérleget módosítani kellett és ezt a Postabank rendkívüli közgyűlése el is fogadta, a Postabank menedzsmentje vizsgálja: történt-e mérlegcsalás. Ha ez bebizonyosodik, a vizsgálatok után megteszi a szükséges feljelentést. Budapest (MTI) — A diákok túlterheltek, a jogaikat nem, vagy csak elenyésző mértékben ismerik, önkormányzataik többnyire formálisan működnek — közölte az állampolgári jogok ország- gyűlési biztosa pénteken budapesti sajtótájékoztatóján. Az ombudsman a középfokú oktatási intézményekben tavaly tartott vizsgálatról számolt be. Elmondta: a diákok jogairól és kötelezettségeiről a közoktatásSzeged (MTI) — A Szegedi Városi Bíróságon szeptember óta tartó büntetőperben hoztak ítéletet pénteken. A bíróság épületét kommandósok vigyázták, ugyanis a tárgyalást vezető bírót az előző napokban telefonon életveszélyesen megfenyegették. Az elsőrendű vádlottat, az izraeli Musa Sharqiyát az ügyészség egyebek között sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás, lőszerrel, lőfegyverrel való ról szóló törvény rendelkezik, és az e jogszabályban foglaltak az alkotmány emberi-állampolgári jogi katalógusából származnak. Az iskolai házirendnek kellene tartalmaznia a jogok érvényesítésének eljárási szabályait, ez azonban ezek valamennyi vizsgált intézményben hiányoztak. A fizikai bántalmazással kapcsolatban elmondta: a jelzések szerint ez a probléma mindkét fél számlájára írható: a diák a tavisszaélés és csalás miatt 6 év fegyházbüntetésre, az országból való kiutasításra és 2 millió forint pénzbüntetésre ítélte. A többi vádlott eltérő mértékű, 6 hónaptól 3 évig terjedő — esetenként felfüggesztett — börtönbüntetést kapott. Az egyiptomi állampolgárságú vádlottat szintén kiutasították az országból. A vádlottak egyebek között egy szegedi állampolgárt erőszakkal és többszöri veréssel kényszerítettek arra, hogy a tulajdonában lévő ingatlanokat az nárral szemben alkalmazza, utóbbi pedig a tanulóval szemben folyamodik fenyítéshez és testi erőszakhoz. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa mindaddig nem sokat tehet, amíg ezeket az eseteket nem rögzítik írásban. Az ombudsman beszámolója szerint az már biztos, hogy az idén vizsgálatot indítanak 17 fizikailag bántalmazott, emberi jogaiban megsértett diák ügyében. elsőrendű vádlott feleségének nevére írassa. Szervezői voltak 1997-ben egy arab-roma bandaháború néven emlegetett akciónak. A helyszínre érkező rendőrök megakadályozták az összecsapást, s a vádlottak autóiban fegyvereket találtak. Az ítélet hallatán Musa Shar- qiya rasszizmussal vádolta a bíróságot, mire a bíró rendreutasí- totta. Az ítélet nem jogerős. Az ügyész tudomásul vette, a vádlottak és védőik fellebbeztek. Költözik a Hivatal Budapest (MTI) — Konkrét döntés született a Miniszterelnöki Hivatalban arról, hogy a Néprajzi Múzeumot Kossuth téri épületéből még ez év végéig ki kell költöztetni, hogy oda a Miniszterelnöki Hivatal költözhes- senen — nyilatkozta Visy Zsolt kulturális ügyekért felelős helyettes államtitkár. Elmondta: több egyeztetés történt a Miniszterelnöki Hivatal és a tárca között, amelyek során sikerült pontosítani a költözés időpontját. Eszerint a múzeum áthelyezésének szervezését és magát a bonyolítást mindenképpen meg kell kezdeni március 31-éig. Három lehetséges helyszín merült fel eddig: az egykori Mária Terézia Laktanya (később Kilián Laktanya), az Óbudai Gázgyár területe és épülete, valamint az óbudai Zichy-kastély. ítélethirdetés kommandósgyűrűben Vallási összefogás A Vatikán a muzulmán böjti hónap, a ramadán alkalmából pénteken azzal a felhívással fordult a muzulmánokhoz és a keresztényekhez, hogy hitük hasonlóságának talaján próbálják meg jobban megérteni egymást. „A felebaráti szeretet parancsa ellen nagyon sokféle módon vétenek, de mindkét vallás elítéli ezeket a bűnöket” — írta Francis Arinze bíboros, a vallások közötti párbeszéd pápai tanácsának elnöke felhívásában. Képünkön muzulmán asszonyok imádkoznak a szent hónap harmadik péntekén az iszlám harmadik legszentebb helye, a jeruzsálemi A1 Aqsa mecsetegyüttes előtt AP-felvétel ^ ORSZÁG, VILÁG A tanulók nem ismerik jogaikat Tornádó Szélvihar következtében felborult autók pénteken a spanyolországi Tenerife kikötőjében AP-felvétel lelet» Magyarország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sipos Béla Rovatvezetők: Kováts Dénes (belpolitika), Galambos Béla (gazdaság). Kállai János (kultúra), Mán László mb. (sport), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 47-4401. Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Telefax: (45) 415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel./fax: (44) 310-651. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20-9589-906) Marketing vezető: Kercsó Magdolna (telefon: 06-20-9747-742) A kiadó címe: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311 -277. Fax: 315-124. Postafiók: 25-4401. Hirdetés: (42) 310-150. A Lapunk eladott példányszámát __rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzés Szövetség (MATESZ). Árusításban terjeszti a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5 és a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 650 forint, negyedévre 1800 forint, fél évre 3510 forint, egy évre 6960 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 34 forint, pénteken a TV Plusszal 39 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058.