Kelet-Magyarország, 1998. november (55. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-26 / 277. szám
1998. november 26., csütörtök IlähiW PROGRAMOK 12. oldal pnHmHHBHHHHHV Kiállítások A nyíregyházi Jósa András Múzeumban az állandó kiállítások mellett a Barbárok a birodalom peremén; A pénz története az ókortól című tárlatok várják a látogatókat. Ugyanitt tekinthető meg Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész gyűjteményes kiállítása. A Móricz Zsigmond Színház galériatermében Szente Mónika festőművész tárlata látható. A Váci Mihály Művelődési Központ első emeleti fotógalériájában Robert Cressin Párizsról készült fotóiból nyílt tárlat. Péli Tamás-emlékkiállítás és kortárs fiatal roma alkotók műveiből nyílt tárlat szerdán Nagyecseden, a Berey József Helytörténeti Gyűjtemény és Galériában. Színház A Móricz Zsigmond Színházban a Krétakör kerül színre. Az előadás este 6-kor kezdődik, és a Krúdy-bérlet érvényes. Harangozó Miklós kárpátaljai festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Vay Ádám Múzeumban Vaján KM-reprodukció Montázs mozi: 25-én Jöttünk, láttunk, visszamennénk. Színes, francia filmvígjáték. Előadások kezdete 18 és 20 óra. 30-án 18 órától Palmetto. Színes amerikai film. 20 órától Kifulladásig. Amerikai film. 2-án Vad vágyak. Színes, amerikai film. Előadás kezdte 18 és 20 óra. FEHÉRGYARMAT Kossuth mozi: 26-27-én X-akták. Színes, amerikai film. 28-29-én Vad vágyak. Színes, amerikai film. Előadás kezdete 20 óra. KISVÁRDA Béke mozi: Dr. Dolittle. Színes, szinkronizált amerikai filmvígjáték. Előadás kezdete 18 és 20 óra. A Krúdy moziban játsszák a Mulan című amerikai filmet Intercom-felvétel NYÍREGYHÁZA Krúdy mozi: Mulan. Színes, szinkronizált amerikai rajzfilm. Előadás kezdte 14, 16 és 18 óra. 20 és 22 órától Grease. Színes, amerikai zenés film. TISZA VASVÁRI Szabadság mozi: 26-27-én Maffia. Színes, szinkronizált amerikai film. 28-án Palmetto. Színes, amerikai film. 29-30-án Blues Brothers 2000. Színes, amerikai zenés filmvígjáték. Előadások kezdte 19 óra. ÚJFEHÉRTÓ Szabadság mozi: 26-27-én A suttogó. Színes, amerikai film. 28-29-én Maffia. Színes, szinkronizált amerikai film. Előadás kezdete 18 óra. VÁSÁROSNAMÉNY Rákóczi mozi: 26-27-én Szegény embert az amish húzza. Színes, amerikai vígjáték. 28-30-án X-ak- ták. Színes, amerikai film. Elődások kezdete 20 óra. ZÁHONY Béke mozi: 28-29-én Szegény embert az amish húzza Színes, amerikai filmvígjáték. 30-án Maffia. Színes, szinkronizált amerikai film. Előadások kezdete: 17.30 óra. BAKTALÓRÁNTHÁZA Táncsics mozi: 26-án Truman show. Színes, szinkronizált amerikai filmszatíra. 29-én Két apának mennyi a fele? Színes, szinkronizált francia filmvígjáték. Előadások kezdete 19 óra. NAGYHALÁSZ Szabadság mozi: 27-én Halálos fegyver 4. Színes, amerikai film. 1-jén Truman show. Színes, szinkronizált amerikai filmszatíra. Előadások kezdete 18 óra. NYÍRBÁTOR Szabadság mozi: 29-én Truman show. Színes, szinkronizált amerikai film. 2-án X-akták. Színes, amerikai sci-fi kalandfilm. Előadás kezdete 19 óra. NAGYECSED 27-én Blues Brothers 2000. Színes, amerikai zenés filmvígjáték. 29-én Jöttünk, láttunk, visszamennénk. Színes, francia filmvígjáték. 1-jén X-akták. Színes, amerikai film. Előadások kezdete 19 óra. MÁTÉSZALKA Béke mozi: 26-30-án Tökéletes gyilkosság. Színes, amerikai film. Előadás kezdete 18 és 20 óra. Hamarosan Magyarországon is bemutatják a Nincs alku című filmet Intercom felvétel Megyénk filmszínházainak ajánlatából 5.50 Nap-kelte. Reggeli információs magazin 9.35 Bor és hatalom. Spanyol (katalán) tévéfilmsorozat 10.05 Mecénás 10.40 Lyukasóra 11.30 A szerelem jogán. Brazil tévéfilmsorozat 12.00 Déli harangszó- Híróra 13.00 Derrick. Német bűnügyi tévéfilmsorozat 14.00 Rondó. Nemzetiségi magazin lengyelekkel, görögökkel, örményekkel, bolgárokkal és ruszinokkal 14.50 Magyar felfedezők. Bíró Lajos 15.15 Múzeumosdi. Múzeum- pedagógia gyerekeknek 15.45 Életjel. Eltűnt felnőttek nyomában 15.55 Segítség! 16.10 Derült égből egy család. Német filmsorozat 17.05 Tanúságtevők 17.25 Zenélő gyermekkezek, avagy „a művészet az a létra, amelyen az istenhez juthatunk" 17.30 Csillagkoszorú. Francia rajzfilmsorozat 17.45 Utazások Meseországban 17.55 Hang-szál(l) 18.20 A bestia. Brazil tévéfilmsorozat 18.45 Körzeti híradók 19.00 A bestia. Brazil té- véfilmsorozat 19.30 Híradó _____________ 20.00 Franciska vasárnapjai Magyar film ________________________ 21.40 így készült: Lolita Amerikai werkfilm____________ 22.00 Aktuális 23.00 MM 23.05 Telesport Benne: Labdarúgó Kupanap 0.05 Képújság ____I 8.00 Tudóra 9.00 Szomszédok. Telere- gény (ism.) 9.30 Kincsestár 11.00 Tanoda 12.00 Déli harangszó - Híróra 13.00 Tévémagiszter/repríz 14.00 Délutáni mozi. Benne: 14.00 A gyűszűnyi erdő lakói. Angol rajzfilmsorozat; 14.25 Bor és hatalom. Katalán tévéfilmsorozat, 193/58-60. rész (ism.) 15.45 Repeta 17.40 Szívtipró gimi. Ausztrál tévéfilmsorozat, 121. rész 18.30 Magyarország ma. Benne: 18.30 Kormányváró. Döntés után első kézből a kabinet üléséről; 18.55 Közelkép. A Szombathelyi Körzeti Televízió válogatása 19.30 Mesetár 19.50 Magyarok cselekedetei (ism.) 20.00 Híradó ~ 20.30 A Kennedy-klán ___Angol dokumentumfilm-sorozat 21.25 Második lehetőség Amerikai tévéfilmsorozat, 2. rész (ism.) _______________________ 22.10 Mélyvíz 23.40 A. K.T. Aktuális, kultúra, tudomány 23.55 Napbúcsúztató 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika: Magyarózdi dalok 9.10 Régiók - Tudósítók stúdiója (ism.) 9.50 A zene arcai (ism.) 10.30 Balfácánok: A zongora 10.40 A hegy védangyala. Tévéfilmsorozat 11.40 Esti kérdés (ism.) 11.55 Vers. Babits Mihály: In Horatium 12.00 Déli harangszó, hírek 12.20 Minoritates Mundi (román felirattal, ism.) 13.05 Történetek az 50-es évekből. A hazatérés. Játékfilm 13.50 Filmetűdök Mozart-mu- zsikára. A varázsfuvola (nyitány - részlet). Lengyel animációs film 14.00 Szamárbőr. Játékfilm (ism.) 15.30 Az óceán lánya. Tévéfilmsorozat 16.00 Katedra nélkül 16.10 Csillagjel 16.40 Anziksz (ism.) 17.00 „Ha ketten vagy hárman..." Családi műsor 17.35 Mese 18.00 Híradó 18.20 Váltó 18.55 Hej-hej-helyesirás! 19.05 MaigretA türelmes Maigret __Francia tévéfilm____________ 20.25 Bogányi Gergely zongorázik ________________ 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.40 Mű-terem-Tés Képzőművészeti folyóirat _________ 22.25 AIphaville Játékfilm _______ 24.00 Híradó —I __,___XO__.____-J 6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00-13.10 Délelőtt a TV2-vel! Benne: 9.00 Csupa-csupa élet. Filmsorozat 9.30 Kakuk! Talk-show 10.00 Satöbbi 10.30 Segíts magadon! 11.00 Színkép 11.30 Közvetlen ajánlat 12.20 Mila szupersztár. Spanyol rajzfilm 12.45 1001 amerikai. Rajzfilmsorozat 13.10 Mindent tudni akarok 13.15 Családi kötelékek. Vígjátéksorozat 13.40 Édes hármasban. Francia vígjátéksorozat 14.10 Egy titokzatos hölgy. Tévéfilmsorozat 14.50 Kedves nővérkék. Kórházsorozat 15.15 Acapulco- öböl. Mexikói tévéfilmsorozat 16.00 Kakuk! 16.25 A szupercsapat. Amerikai kalandfilmsorozat 17.15 Gazdagok és szépek. Amerikai sorozat 17.40 Sunset Beach. Filmsorozat 18.30 Szerencseke- rék 19.00 Tények 19.25 Tények plusz 19.50 Forrónyomon Megoldások magazinja ________ 20.45 Rexlelügyelő Német-osztrák krimisorozat 21.35 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Jolly Joker Német kalandfilmsorozat TV3, 20.00: Űrháború: 2063 23.55 Magyarország, holnap 0.30 Tények (ism.) 6.30 Jó reggelt! Reggeli információs magazin 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 A farm, ahol élünk (ism.) 10.00 Borostyán. Olasz filmsorozat 10.50 100-ból egy. Vetélkedő (ism.) 11.20 Az első csók. Francia filmsorozat, 190. (ism.) 11.45 Barátok közt (ism.) 12.10 Time Trax- Hajsza az időn át. Amerikai filmsorozat, 25. (ism.) 13.10 Élettér 13.20 Receptklub 13.30 Angyali érintés. Amerikai filmsorozat 14.20 Klipklub 14.40 Rajzfilmklub 16.00 Az első csók. Filmsorozat 16.30 A farm, ahol élünk. Filmsorozat rész 17.25 100-ból egy. Vetélkedő ' 17.55 Time Trax - Hajsza az időn át. Amerikai filmsorozat 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt 20.00 Frei-dosszié extra Miss World 1998 22.20 Híradó ~ 22.35 Megdöbbentő világ- Riporterek klubja ______________ 23.35 Boldog lovak Magyar film ~ 0.55 Fókusz (ism.) slBU I 7.00 Bolondos dallamok. Amerikai sorozat 7.30 Bír-lak (Kódolatlan műsor). Amerikai sorozat 8.05 Csendestárs. Amerikai vígjáték 9.55 Szabadnak született 2. -Az új kaland. Kalandfilm 11.30Tegnap és ma. Filmdráma 13.15 Only You - Téged egyedül. Romantikus vígjáték 15.05 így készült: Istent játszva. Dokumentumfilm 15.30 Micsoda nő! Amerikai romantikus vígjáték 17.25 A három ninja visszarúg. Vígjáték 19.00 Bolondos dallamok. Amerikai sorozat 19.30 Bír-lak. Amerikai sorozat _________________ 20.00 Rosewood, az égő város Amerikai filmdráma______________ 22.20 Melrose Place 176. - A múlt vonzásában 2. Tévéfilmsorozat _________ 23.10 Ä játék neve halál Amerikai thriller ___________________ 0.35 Babewatch Amerikai szexfilm __________________ 2.05 Lángoló űr Fantasztikus film 4.30 Reggeli Krónika 9.05 Napközben 11.06 A Szabó család (ism.) 11.35 A kolostor regénye 12.00 Déli Krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.06 Vendég a háznál 13.30 Tanúim lesztek! 14.05 Szimfonikus költemények 14.35 Irodalmi figyelő 14.54 Aranyalap. Weöres Sándor versei 15.07 Beszéljük meg! 16.00 Délutáni krónika 16.25 Felhang 17.05 „Magyarországról jövök...” 18.00 Ésti Krónika 19.06 Sportvilág 19.30 Mese 20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Dzsessz 21.25 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Tiszta lap 23.05 Schubert- művek 24.00 Hírek URH: 5.55 Körzeti információs magazinok 9.00 Azonos a középhullámú műsorral 18.30 Nemzetiségi műsorok 21.00 Azonos a középhullámú műsorral 23.00 A BBC késő esti magyar műsora ______________1 4.30 Hírek 4.33 Hajnali dallamok 6.03 Reggeli csúcs 7.38 Sportreggel 8.00 Petőfi délelőtt 8.05 Zenezóna 9.04 Délelőtti terefere 9.50 Apró-cseprő 10.09 Gordiusz plusz 11.07 Nosztalgiaparádé 11.52 Manapság... 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírpercek 13.04 Piacpróba 13.12 Sporthírek 13.20 Vízállás- jelentés 13.44 Korkérdés 14.00 Kabarécsütörtök 17.05 Apukám világa 18.30 Délutáni csúcs 19.03 Észkerék 19.30 Kö- lyökrádió 20.00 800 óra nevetés 21.03 Zenezóna 22.00 Modem-idők 22.30 Titanic 23.00 Hírpercek 23.15 Ennyi... A Petőfi rádió zárórája 24.00-4.24 Éjfél után... Bartók rádió 05.55 Rákóczi-induló 06.00 Muzsikáló reggel. Harmóniában a Ma- táwal! 06.15 Fővinform, útinform 06.45 Kulturális lapszemle 07.03 Fővinform, útinform 07.33 Rejtvény 07.45 Kulturális hírek 08.03 Műsorismertetés 08.05 Pódium 09.00 Századunk kamarazenéjéből 10.05 Holland hetek a Rádiószínházban. Olvasópróba 11.05 Barokk muzsika 11.45 A Mákvirág együttes felvételeiből 12.05 Hangverseny délidőben. Jótékonysági hangversenyek a Gyermekkórházak javára" a Semmelweis Orvostudományi Egyetem dísztermében 14.00 Hírek — Időjárás 14.05 Jer és lásd. A Talmud könyvei 14.55 Zenekari muzsika 15:30 A hét muzsikusa. Dobozy Borbála csembalóművész 16.05 Muzsikáló délután 17.00 Kulturális hírek, közlekedési információk 18.05 Délutáni hangverseny 19.05 Barátságos bölcsességek. Beszélgetés Katona Tamás történésszel 19.35 Kapcsoljuk a Zene- akadémia nagytermét. Haydn: Az évszakok (oratórium) 20.55 Versek 22.20 Csembalómuzsika 22.45 A zene üzenete 23.00 Magyar művészek operafelvételei- bői 24.00 Hírek — Időjárás — Szózat Nyíregyházi VTV 18.00 Kamarai híradó 18.10 Portré 18.45 Híradó — Kék hírek 19.00 Halló — telefonos kívánságműsor ism. 20.35 Nézz rám. Amerikai akciófilm 22.05 Nyílt tér ism. 17.00 Műsorismertetés 17.02 Mese 17.15 Celeste 18.00 Játék 18.27 Szamos Stop 18.40 Horváth Rozi konyhája 18.45 Szamos Híradó — Reklám 19.05 Vendég Váró 19.20 Torna — Műsorajánló 19.30 Biztonsági zóna 20.00 ATV47 PB TV 18.00 Zenés bevásárlókosár— Stúdióbeszélgetések — Telefonos játék — Horváth Rozi receptje — Piaci árak — Kulturális magazin — Kábelkom kábelújság MR Nyíregyháza 5.55-8.10 Reggeli hírmagazin 6.00 Kossuth krónika 6.30 Regionális krónika 6.15 Útinform 6.20 Regionális lapszemle 6.45 Mikrofon előtt 7.20 Ügyeleti hírek 7.45 Aktuális 8.00 BBC. Magyar nyelvű világhíradó 8.10 A Nap. Délelőtti információs magazin 8.55 Napi műsorajánló 9.00 Regionális hírek 9.05 Calypso Rádió zenés magazinműsor 10.00 Regionális hírek 10.05 Tájszólás a körzeti stúdiók délelőtti zenés magazinja 12.00 Kossuth Krónika 12.45 Regionális krónika 13.05 A körzeti stúdiók délutáni zenés műsora 15.05 Gazdasági magazin-kamarai híradó 17.05 Poprockzenei újdonságok 18.00 Kossuth krónika 18.30-22.00 Nemzetiségi műsorok PB rádió Állandó műsorok: 5.30 Műsorismertetés, időjárás 5.45 Helyi útin- formációk 5.55 Hírek, időjárás 6.00 Műsorismertetés 6.05 Közérdekű információk 6.10 Kultúra I. 6.20 Horoszkóp 6.30 Megyei napilapok szemléje 6.40 Kultúra, napi aktualitások 6.55 Hírek, időjárás 7.05 Napi aktualitás 7.10 Ügyeleti információk 7.20 Aktuális közlekedési információk 7.30 Lapszemle (országos lapokból) 7.45 Események, kultúra 7.55 Sporthírek, események. 0.00-6.00 Lámpafénynél. Benne 4.00- 5.00 Magnósodnak sztereóban 5.30-8.00 Reggeli információs magazin 8.00-9.00 Telefonos kívánságműsor külföldi előadók felvételeiből. Tel.: 421-500. 9.00- 12.00 Délelőtti zenés magazinműsor. Jonatán rádió Állandó műsorok: 12.30-17.30 minden óra 30-kor hírműsor, 13.30,16.30, 23.00 BBC hírek BBC-hírek, 20.00 órakor esti mese. 16.55,18.55, 21.00 Ingyenes lakossági apróhirdetés. Tel.: 423-886 12.00 Hangulatban — Felföldi Oszkár 15.00 Közérdek a közérzet — Közéleti magazin Venyige Sándorral 17.00 Pótkerék — Autósóra 18.00 Popvarázs — Gö- möri Róberttel 19.00 Top Gun Time 21.00 Éjszakai őrült futam Jónás Tiborral