Kelet-Magyarország, 1998. november (55. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-26 / 277. szám
1998. november 26., csütörtök lelel# SZOLGÁLTATÁS 13. oldal □ Olcsó vásár A Magyar Vöröskereszt Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete idén is karácsonyi szeretetakciót szervez. Ezen programba illeszkedik, hogy november 26- án, csütörtökön (9-től 17 óráig) olcsó vásár lesz Nyíregyházán a Bethlen Gábor utca 61/a szám alatt. □ Programajánlat Elkészült a nyíregyházi Tókuckó decemberi programja. Elsején karácsonyfadíszek készítésére csábítják a gyerekeket, 12-én ingyenes túra indul a Zemplénihegyekbe (jelentkezni dec. 11-ig lehet telefonon a 479-710 számon), míg 31-én óév-búcsúztató bulit rendeznek felnőttek számára. □ Fogadóóra Képes Lajos r. alezredes, a ti- szavasvári rendőrkapitányság vezetője november 27-én, 13 órától 15 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. Késett az újság Mint korábban közöltük: a lapunkat előállító nyomdában egy ideig kísérleti jelleggel készülnek a. lapok. Ennek végső célja az, hogy minél jobb minőségű terméket adhassunk az olvasók kezébe. Ezzel viszont együtt jár, hogy olykor — mint szerdán is — csak késéssel jut ki az újság a nyomdaüzemből s ez további késést okoz a kézbesítésben. Tisztelt Olvasóink megértését és elnézését kérjük most és a jövőben is, ha nem a megszokott, rendkívül korai órában jut el a Kelet-Magyarország a megrendelőkhöz. HOROSZKÓP on III. 21.-IV. 20. A jövőt senki nem tudja előre, de még az a szerencse. Egyáltalán nem lenne jó sejteni a rosszat, a jóról viszont szeretnénk előre tudni, mint ahogy most ön is. IV. 21.-V. 20. Még nem döntötte el, kit £** választ a sok közül, de úgy tűnik, sok időbe telik majd, míg végre kimondja bárkinek is az igent. V. 21.-VI. 21. Ne szaladjon el a sorsa aa1 elől, mert úgyis bekövetkezik, ami meg van írva. Ön ebben eddig nem nagyon hitt, most azonban kénytelen tapasztalatból elismerni, hogy van benne valami. VI. 22.-VII. 22. Családi élete igazán kiegyensúlyozott, s önnek ez sokkal többet jelent, mintha megnyerné a lottófőnyereményt. Azért az se jönne rosszul mostani anyagi helyzetében. VII. 23.-VIII. 23. Nehezen alkalmazko- Wu dik mostanában, pedig meg kellene tanulnia együtt élni a problémákkal. Nem jó ez a struccpolitika senkinek, amit most folytat. m. VIII. 24.-IX. 23. Óvakodjon azoktól az *7 emberektől, akik az első percben túl szívélyesek, az ilyen típusúak ugyanis sok mindenre képesek, de az csak később derül ki. IX. 24.-X. 23. Jól gondolja végig a fela- 4» datait, s sorrendben kezdje el azok megvalósítását. Ha nem így cselekszik, könnyen összecsaphatnak a feje fölött a hullámok. X. 24.-XI. 22. Az idő mindent megold, Hic csak néha nagyon nehéz kivárni. Mostanában ön is úgy érzi, hogy ólomlábakon járnak a mutatók, s soha nem akar véget érni egy nap. 2 A XI. 23.-XII. 21. Ne fusson felesleges kö- STT röket, s senki előtt ne hódoljon be. Mutassa meg mindenkinek, hogy igenis van önben annyi erő, hogy amit elkezdett, azt be is tudja fejezni. XII. 22.-I. 20. Senki nem tud arra garan- Xfi ciát adni, hogy ezentúl minden simán történik. A nehézségeket le kell küzdeni, s ha ez sikerült, máris mindent sokkal könnyebbnek érez, mint eddig. I. 21.—II. 20. Ha unalmasnak érzi az éle- ffjk, tét, arról most egyedül csak ön tehet. Próbálja meg megkeresni az okokat, s vigyen egy kis szint az életébe. II. 21.-III. 20. A bölcsesség csak idő kérdése, ám van, akinek soha nem nő be a feje lágya. Egy kicsit önre is jellemzőek ezek a megállapítások, de addig örüljön, amíg ilyen. Hírügyeletes: ^ Koncz Tibor í--1 Jó étvágyat A 12-es iskola szakácsnői készítik a finom ebédet. Tanúsíthatom, az illatok íny- csiklandóalc voltak Martyn Péter felvétele SZERKESZTŐI ÜZENETEK □ Költségmentesítés A közös tulajdont meg kell szüntetni, ha azt bármelyik fél kéri. A jövedelmi és anyagi viszonyaira tekintettel a perben lehet személyes költségmentesítést kérni — tájékoztatjuk B. M-t. □ Átmeneti segély A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény alapján a település képvise- lő-testülete a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint időszakosan vagy tartósan létfenntartási gondokkal küzdő személyek részére átmeneti segélyt nyújthat, ami adható alkalmanként és havi rendszerességgel — üzenjük nagyhalászi levélírónknak. □ Egyéves lekötés Az OTP tájékoztatása szerint, az Ön által választott megtakarítási forma egyéves lekötésű „könyvesbetét", amelynél a betett összegnek a befizetéstől számítva el kell töltenie az egy évet ahhoz, hogy a mindenkori — hirdetményben található — kamatot megszolgálja. A kivét mindig a legkorábbi befizetésből történik — válaszoljuk F. Antalnénak. □ Jövedelem A nyugdíj jövedelemnek számít, amit mindenkor figyelembe kell venni. Az árvaellátás azonban nem tartozik a jövedelemhez, mert annak teljesen más a célja — üzenjük fehérgyarmati olvasónknak. A banán tartja az árát Folyóink jellemző napi adatai: A TISZA Tiszabecsnél -64 cm, apad, 22%, 1 fok; Vásárosnaménynál 106 cm, apad, 29%, 1,2 fok; Záhonynál 54 cm, apad, 35%, 2,5 fok; Dombrádnál 260 cm, apad, 43%, a vízhőmérséklet nincs jelezve. A SZAMOS Csengéméi 77 cm, apad, 17%, 2,6 fok. A KRASZNA Ágerdőnél 254 cm, apad, 41%, 3 fok. A TÚR Garbóiénál 42 cm, apad, 24%, 1,7 fok. ÜGYELET Orvosi Ügyeleti időben megyeszékhelyünkön a Szent István út 14. szám alatt látják el a betegeket. Gyógyszertár A héten az ügyeletes az Ernyey gyógyszertár. Nyíregyháza, Szabadságtér 1. Nyíregyháza (KM) — A banán ára tartja magát: kilónként 170-200 forintért lehet hozzájutni. A tojás darabja 12-15 forint. A káposzta kilója 40-70 forint, a kelkáposzta 80-100, a vöröskáposzta 80-100, a savanyú káposzta 80-120, a karfiol 100-200, a A Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány 1999-re új pályázatot ír ki civil szervezetek számára több témában is. A térségünkben működő szervezetek is jó eséllyel indulhatnak pénzért ezekre a programokra. Segítséget is kapnak a pályázatíráshoz. A részletekről Gyúró Imrét, a Megyei Nyugdíjas Szövetség elnökét kérdeztük. Elmondta: ők vállalták, hogy brokkoli 200 forint, míg a fejes saláta darabja 50-100 forint. Az alma kilója továbbra is 40-120, a sárgarépa 80-150, a petrezselyemgyökér 100-120, a zeller 50-90, a karalábé (db) 10-30 forint. A krumpli kilója 40-70 forint. december 10-én 10 órakor a Hősök tere 9. szám alatti irodájukban tájékoztató fórumot szerveznek az érdeklődőknek. A kiíró alapítvány munkatársai lesznek az aspiránsok segítségére. Programokkal lehet pénzt szerezni egyebek mellett érdekvédelmi tevékenységre, teleházra, vidéki közösség- és gazdaságfejlesztésre, szociális munkára, roma közösségi központra. A NAP KÉRDÉSE Pályázati tanácsadás ÚTINFORMÁCIÓ Nem jár a komp Tiszadobnál Nyíregyháza (KM) Nyíregyházán tovább tartanak az Interspar Áruház közmű-, és útépítési munkálatai, ami érinti a 4-es főút László és Liliom utcai csomópontját is, ezért az arra haladóknak sebességkorlátozással, útszűkületre kell felkészülni. A Tiszadob-Tiszalúc közötti útszakaszon a Tisza magas vízállása miatt szünetel a közlekedés: nem jár a komp, illetve lezárták pontonhidat. A legközelebbi átkelőhely a polgári, vagy a tokaji Tisza-híd. Ugyancsak a magas vízállás az oka, hogy a 38-as főút Tokaj felőli oldalán a Bodrogkeresz- túr felé vezető útszakaszt lezárták, a terelőutat Tárcái felé irányították. Miként szünetel a forgalom Tiszadob és Tisza- lúc között is, ahol még mindig a víz az úr. A Győrtelek-Ti- szabecs főúton lévő Túr-híd felújítása miatt továbbra is fél-félpályás forgalomkorlátozás van érvényben. A forgalomkorlátozást jelzőlámpa szabályozza. A nagyecsedi úton a Krasz- na-híd felújítása okoz félpályás útlezárást, a forgalmat szintén jelzőlámpák szabályozzák. A 49-es főút ököritófülpösi szakaszán kerékpárút-építés zajlik, amiért kisebb forgalomkorlátozásra kell felkészülni. A Rakamaz-Balsa-Nagyha- lász összekötő út Balsa és Gá- vavencsellő közötti útszakasza félpályaszélességben ideiglenesen helyreállításra került. A forgalomkorlátozást jelzőlámpa szabályozza. mmasam ingAííbank valuta eladási vételi Angol font 37661 354.57 Ausztrál dollár 145.67 137.19 Belga frank (100) 64Ä8Ö 6Ö734" Cseh korona 7.61 6.75 Finn márka 43.85 41.29 Francia frank 39.71 37.39 Holland forint ÍT8722 ÍT7734" Japán yen (100) 187784 176.90 Kanadai dollár 146.23 137.71 Lengyel zloty 67.27 59.65Német márka (33771 125.45 Olasz líra (1000) 13436 126.72 Osztrák schilling 18.93 17.83 Spanyol peseta (100 156.70 147.58 Svájci frank Í6Í755 Í527TT Svéd korona 28.05 26.41 Szlovák korona 6.35 5.63 USA dollár 226J4 213.54 ECO- 26234 247.06 Érvényben 1998. november 25. Nyíregyháza, Bethlen Gábor utca 1. Telefon: (42)312-746,/ax: (42)314-703 GYORSSEGÉLY Veszély esetén a következő telefonszámok hívhatók: Mentők: 104 Tűzoltók: 105 Rendőrség: 107 A megyei ÚTIN FORM4 éjjel-nappal hívható száma: 42/311-365 Éjjel-nappal hívható a MAGYAR AUTÓKLUB országúti segélyhívó száma: 088 A MATÁV tudakozó telefonszáma: 198 A hibabejelentő: 03 A MÁV Nyíregyházán menetrendi ügyekben a 42/ 421-111-es számon nyújt felvilágosítást. A VOLÁN-információ száma: 42/311-565 Szolgáltatói ügyeletek Nyíregyházán (42) körzetszámmal: Nyírségvíz Rt., ivóvíz hiba- bejelentő: 310-456. Szennyvíztelep, hibabejelentő: 430-004 Nyirtávhő Kft., távhőszolgáltatási hibabejelentés: 451-644 TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák bejelentése: 460-764, vagy 460-765 TITÁSZ, áramszolgáltatási hibák bejelentése: 420-623 A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a november 24-i számsorsoláson a következő nyerőszámok kerültek kisorsolásra: 2 5 10 22 28 29 30 34 36 38 39 44 48 9 55 60 61 62 65 77 MA A Virág régi magyar női név felújítása a Flóra név megmaeyaVIKALj rosítására.--------—— A köznévből alakult nevet a kislányok bóknévként kapták. Népszerűségét számos kereszt- és családnév is tanúsítja. Egyéb névnapok: Ciklámen, Csongor, Konrád, Lénárd, Leonárd, Miklós, Milán, Péter, Szilveszter, Viktória, Viktorina. Száztizenöt éve született Babits Mihály, a két világ------------- háború közöt1883 ti magyar pol------------- gári irodalom egyik irányítója, a Nyugat című folyóirat első nemzedékének kiemelkedő személyisége. 1902-től jelentek meg versei és műfordításai, 1908-tól a Nyugat állandó munkatársa, 1916-tól egyik szerkesztője lett. Első verseskötete a Levelek írisz koszorújából címmel látott napvilágot. A nap kel: 7 óra 04 perckor, nyugszik: 15 óra 58 perckor. A hold kel: 12 óra 18 perckor, nyugszik: 22 óra 53 perckor. Keleten ködfoltok alakulhatnak ki. A várható hőmérséklet hajnalban 1, -4, fok, napközben 2, 7 fok.