Kelet-Magyarország, 1998. október (55. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-03 / 232. szám
1998. október 3., szombat 18. oldal Havasi Tamás képei ^4 tehetséges grafikusművész <1972, Tisza- lök) iskoláit Nyíregyházán végezte; a Krúdy gimnáziumban érettségizett; 1995-ben a tanárképző főiskolán szerzett rajz-biológia szakos oklevelet, 1998-ban pedig környezetvédelemből diplomát. Jelenleg is tanul: a Magyar Iparművészeti Főiskola Tanárképző Tanszéke rajz-környezetkultúra és multimédia egyetemi kiegészítő szakán. 1996-tól tagja — mint grafikusművész — a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete képzőművész szakosztályának. Most Nyírbátorban él; egy éve a nyíregyházi tanárképző rajz tanszékén tanársegédként dolgozik. Munkáival számos országos és nemzetközi pályázaton szerepelt; képei, grafikái megtalálhatók Horvátországban, Romániában, Jugoszláviában, Kanadában. Eddig két egyéni kiállításon mutatkozott be. Havasi Tamás: A lónyai harangláb Havasi Tamás: Halotti tánc Martyn Péter felvételei Juhász Ferenc verse Ibolyaszemű Ibolyaszemű kishúgommal megüzentem, hogy hazamegyek, rendbehozom a kerítést is, bekötözöm a rózsafákat. Mondják, anyám kalácsot sütött, összeszitált egy kicsike lisztet, zsák aljából, fiók fenekéből, lisztes kötényét leporolta. Az asztalra mosott térítőt tett, bögrébe meleg kecsketejet, fehér ingem fényesre vasaltam kiterítve várt az ágyon. Apám leveles dohányt vágott, eregessek bodros füstöt, kórót, faháncsot kosárba szedett, befűtött, hogy ne dideregjek: hidegtől nem véd fehér papiros. Már kora reggel a kapuba álltak, toporogtak és köhögettek, az eget nézték, az utca végét, a csordás gyerekre ránevettek, csokorba szedtek dermedt őszirózsát. S hogy nem jöttem, dérütötten álltak, sóhajuk hullott csak zizegve, fejükre sűrű zuzmót hintett a bokrosodó őszi szél. (A pályakezdő Juhász Ferenc lírai termésének egyik legszebb, immár klasszikussá lett darabja az Ibolyaszemű. Szemelvényünket a Csikóellés (1978)'című, gyűjteményes kötetéből választottuk.) Ha én gazdag lennék Bodnár István „Ha én gazdag lennék, a pénzt a betegekre fordítanám, egy doboz rágóra, tíz jégkrémre, és vennék egy emeletes házat.” — Egy tízéves kisfiú vallomása ez. A gemzsei általános iskolában 25 harmadik és negyedik osztályos tanulót kérdeztük meg vágyaikról, pontosabban arról: mire fordítanák, ha valami szerencsés véletlen folytán sok pénzhez jutnának. — Gemzse szegény falu, ahol sok a munkanélküli; az iskolások mintegy harmada cigány származású. Ami pedig az alkalmi felmérést illeti; még néhány a vágyakról, álmokról. — „Ha én gazdag lennék, állatokat vennék, kastélyt vennék, és adnék pénzt a szegényeknek”. Többen segítenének az öregeken és a szegényeken, néhányan az iskolának adnának támogatást, de mindenekelőtt a szülőknek. Egy másik közvetlen hangú válasz: „Ha sok pénzem lenne, ruhát vásárolnék meg cipőt, egy nagyon nagy és szép házat és nagyon meglepődnék”. Nos, ami a meglepődést és a szerencsét illeti, azért volt ebben némi részük a gemzsei iskolásoknak és tanároknak. Az intézmény folyosóján kifüggesztett tájékoztató szerint: „A Gyermek- élelmezési Alapítvány Oláh Andrásáé tanár által kezdeményezett adományosztás során a gemzsei általános iskola javára 3 millió 112 ezer forint összeget gyűjtött össze, az alább felsorolt cégek adományozása alapján...” A pénzt szeptember közepén kapta meg az intézmény. Két kislány állít meg az iskola udvarán: — Nem tetszik tudni, ma is kapunk csokoládét? Hamarosan kiderül: kérdésük Milky Way — az osztály vendége nem minden alap nélküli. Ugyanis az egyik teremben éppen Milky Way csokit osztogat a tanító néni. Hozzáteszi: gyerekek, hamar meg kell enni, mert lejár a szavatossági idejük! A biztatás megértő fülekre talál... A nagyszünetben járunk, a tízóraiosztáson már az elsőben sor került, mivel sok gyerek az iskolában reggelizik. Az étkeztetést bőségessé teszi a reggeli tejakció. Mivel ma lecsó és tea volt a tízórai, jó néhányan későbbre tették el a kakaót. Alexa Lászlóné igazgató és a konyhai dolgozók tájékoztatnak: a múlt tanév végén nem volt ilyen rózsás a helyzet. Az intézménynek 107 tanulója van, közülük alig ötvenen étkeztek az iskolában. Olykor megható jeleneteknek is tanúi lehettek: előfordult, hogy a három testvér közül csak egynek tudták a szülei befizetni a napközis étkeztetést. Megesett. hogy a legnagyobbik testvér három részre osztotta az egyetlen kiflit. Móra Ferenc mai kis hősei! De mindig elfogyott az ebédmaradék is, amit az étkeztetés végén egy nagy edényben helyeztek el hozzáférhetően. Az is megesett, hogy az éhségtől szédülős gyereknek kellett enni adni. Kapóra jött a gyermekétkeztetési alapítvány felhívása az év elején, amelyről épp a Kelet-Ma- gyarországból szereztek tudomást. A pályázat célhoz ért. Néhány hónap elteltével megérkezett a pénz. Nem túlságosan nagy összeg, de kisegíti a tanulók étkeztetését. Olcsón juthat minden kisdiák ebédhez vagy napközis ellátáshoz. Most egy alapítványt is létesítettek, amelyre további támogatás is érkezhet. A pénz az OTP-be került, hagy kamatozzon használat közben. Jó helyre jött a támogatás. A csokiért sorban álló gyermekek A szerző felvétele között egy kis felmérés: az egyik családban tíz, a másikban nyolc, a harmadikban hat, a negyedikben öt gyerek van. Nem ritka a 3-4 gyerekes család sem. A gyerek manapság nem egy helyen — a támogatásoknak köszönhetően — megélhetési forrást jelent. Érdekes kortünet, hogy az alig több mint 800 lelket számláló Gem- zsén egy osztályba 12-14 tanuló jár, addig az első osztályba 25-en iratkoztak be. A tanulók egyhar- mada cigány származású. Tavaly tizenketten fejezték be a nyolcadik osztályt; egy kisdiák közép, három pedig szakközépiskolában folytatja tanulmányait, nyolcán szakmát tanulnak. Nemsokára ebéd lesz. A mai étrend: grízgaluskaleves. tört bab sült kolbásszal. Másnap rántott karaj, párolt rizs és cseresznyebefőtt lesz. Bizonyára jó étvággyal fogyasztják majd a kicsinyek. M. Lajos, 42 éves (részlet) egyvenkettő október tizedikén vonultam be Rahóra. Innét T.-rül utaztam, egyedül a kupéba — valahun Nyíregyháza fele egy állomáson megáll a vonat, már az ablakául látom: fölszáll valaki. Az is egyedül, az is kis ládával. — Bevonulsz, cimbora? — Hát, ha hínak, muszáj! — Hová vonulsz be, szabad kérdeznem? — Rahóra — aszondja. — No, ha te is Rahóra, akkor már ketten vagyunk! így oszt együvé kerültünk. Rahóig már mink meg is egyeztünk, hogy együtt maradunk: majd ügyelünk, hogy mindig egymás mellett foglaljunk helyet. Ászt ez olyan jól sikerült, hogy együtt vótunk ezerkilenc- százötvenhatig. Úgy igyekeztünk, hogy egy századba kerültünk. Együtt is kértük az áthelyezést, így oszt együtt tettek át kettőnket Besz- tercenaszódba. Ott oszt elváltunk egy kis időre, mer az én rajparancsnokom megkérdezte, nem vóna-e kedvem átmenni a rádiósokhoz, rádiós-iskolára, mer minden századául át kell adni egy embert — nekem meg vöt is kedvem, meg be is váltam, úgyhogy átmentem, az újonckiképzést már ott töltöttem. No hát a Ruzsinszki ide nem került át, hanem ment a nehézgéppus- kásokho, ászt ott szógált. Majd ászt negyvenhárom december el- sejin ki lettünk helyezve Kisilvá- ra, Máriavölgybe, Nagyilvára — annakidejin Romániáho tartozott ez a rész — no onnantul kezdve megin együtt vótunk. Keresztülestünk egy ilyen gyors- talpaláson. oszt be is osztottak minket rendfenntartóknak: „rendfenntartó zászlóalj’’ lettünk. Hamar ment minden: a zászlóalj parancsot kapott, hogy vissza köll menni Rahóra — ott ászt felfegyvereztek minket, már harci készültségbe, oszt pár nap múlva indulás, a Tatárhágón keresztül. Olyan nagyon nem vótunk éppen megijedve — hát fiatalok vótunk! Föleskettek minket, tü- zön-vizen, étlen-szomjan. Mikor átértünk a határon, olyan hegyes terület vöt arra — ott tüzelőállást foglaltunk. Mer hogy partizánok vannak. Olyan nagyon mink azér már nem vettünk részt ebbe a partizán-mia- zistenbe, csak „kettes hegyivadász zászlóalj” vót ez, rendes harci alakulat — hát kellettünk mi a frontra. Meg ugye én rádiós vótam amúgy is. Majd ászt az gyütt, hogy mentünk fölváltani a tizenné- gyes hadosztályt, megindultunk kifele, Ukrajnának. Éjjel-nappal gyalogoltunk, avval a tudattal, hogy ott vannak a partizánok ; vigyázni köll nagyon. Elértünk egy bizonyos faluig — na mi a Mária vót a neve, nem em- lékszek már rá — a Prut folyó- nál, ott letáboroztunk. A másik ódalon már ellenség. Na itt gyütt ászt a feketeleves. Egy napon, negyvenhárom április tizenkettedikén a zászlóalj parancsot kapott, hogy be kell venni Delatint és Dórát. Akkor éjjel tüzelőállásba mentünk, reggel, hajnali négy órakor meg nekiindult a második hegyivadász zászlóalj. Gyuris Árpád alezredes vót a parancsnokunk —fene a kurva bűrit, otthagyott oszt minket, mikor szorult a hurok azután. Nyóc órára be lett véve Dela- tin és Dóra. Nem könnyű vót a bevétel, mer közbe a Kolpákkal, a partizánvezérrel is birkózni költött — utána nem is mentünk tovább. Én nem vótam. beosztva a századho, továbbra is rádiós vótam — tartalékos rádiós, mert az öreg rádiósok még meg- vótak. Egyáltalán nem vótam a századba én, mert azután meg a Nagy Sándor századparancsnok magáho vett kísérőnek, ilyen testőrfélének. Bevettük Delatint és Dórát — aztán ahogy benn vótunk, minden rendbe vót már, akkorára a németek is ott vótak. Mibelő- lünk is maradtak ott rendfenntartók, meg übelőlük is — de a parancsnokság csak az üvéké lett. Négy napig vótunk csak Dela- tinba. Tizennegyedikén egy olyan hatalmas csapást kaptunk, hogy bekerítettek rpinket. Már akkor túlerőbe votak az oroszok. Akkor már énnekem is adtak egy rádiót. Éjszaka jól megszórtak minket a katyusák — no az elég is vót, másnap má minden össze-vissza vót. Aznap kilűtték a rádiómat is. — Mi az Isten van, mit csinál avval a rádióval, mér van ledobva?! — rohan oda a főhadnagyunk. Már akkor mint a töketlen kutya, csak rohangált. Mondom neki, hogy főhadnagy úr, így és így. találatot kapott a rádió, nem szól. De az csak kiabál, hogy hogy gondolom én azt, vegyem föl azonnal a rádiót és vigyem valahova. No, jól van, vettem föl, ászt vittem valahova! Már akkor nem vót érdekes, hogy hova, nem vót már akkor semminek helye — hát csak vittem, ahova éppen lehetett vinni. No oszt így találkoztam újra a Ruzsinszkival. Csupa sárosán ott találtam a Prut partján. — Élsz még, kedves komám? — Élek, testvér, de nincsen golyóm! No oszt, alig hogy lekuporodunk a rossz rádióra, hát gyün oda is a Nagy Sándor főhadnagy. Géppisztollyal! Hogy mér nem lüvünk! Aszondja a Ru- zsinszkinak: azonnal lelövi, ha nem lü! — De hát hogyan, jóember? Golyó nélkül?! — No hallod, komám, hogy beszélnek itt már mivelünk? Hát így állunk, akkor adjuk meg magunkat inkább! — Úgyse lesz most már másképpen! Hát más kiút tényleg nem maradt már. Megnéztük mi élelmünk van még, a Ruzsinszki- nál vót egy kis láda gyümölcsíz — no avval meg a rádióval bevettük magunkat egy kunyhóba. Este vót már — hát majd reggel lesz ahogy lesz! Hárman lettünk addigra: a György Péter vót a harmadik, rádiós az is, vele a rádió. De már akkor a Ruzsinszki mondta, hogy majd ü is mint rádiós fog szerepelni inkább, dehogy mondja ü meg, hogy nehézgéppuskás vót! Ideggel nem is köllött megadni magunkat, ment az magátul: körbe vótunk véve. A Ruzsinszki ment vóna ki vizelni — hát lép ám vissza szaporán: oroszok vannak már az udvarba. Na így estünk fogságba először — mert utána még kiszabadultunk egyszer.
