Kelet-Magyarország, 1998. augusztus (55. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-22 / 196. szám

14. oldal 1998. augusztus 22., szombat Licitálás tévén és telefonon London (MTI) — A világ első televíziós aukcióját rendezik meg szeptember 5- én Angliában, ahol a popsztárok em­léktárgyaira licitálhatnak a tévénézők otthonról, a karosszékükböl a rákbe­teg tizenévesek támogatásának jóté­kony céljára. A rendezők mintegy százezer fontos bevé­tellel számolnak. Az árverés legértékesebb darabja Bob Dylan szájharmonikája, ame­lyet maga adományozott és alá is írt. A Qu­een és a U2 együttes platina és aranyleme­zeket küldött, míg a Led Zeppelin szignált fehér Fender elektronikus gitárt ajánlott fel. Az interaktív technológia ebben az eset­ben azt fogja jelenteni, hogy a nézők nem­csak a tévéjük képernyőjén láthatják majd az árverésre kerülő tárgyakat, hanem a te­lefonkészülékük segítségével a licitálásban is részt vehetnek. Ez az árverés mintegy vízválasztónak tekinthető mind az aukciós iparág, mind pedig a televíziózás történeté­ben — állapította meg Jason Gleave, a brit Auction Channel, az árverési tévécsatorna elnöke. Kétségtelen, hogy az otthonról való licitálás lehetősége olyan új ügyfelek töme­gét vonja be az aukcióba, akik egyébként korábban sohasem keresték volna fel az árverési csarnokot. Az adás 6,5 millió tévé­nézőt ér el egy olyan csatornán, amely mind műholdas, mind kábeles rendszerben sugároz. A tévén és telefonon licitálóknak előze­tesen regisztráltatni kell magukat az árve­rési cégnél. Mindegyikük azonosító számot kap és felhívják őket telefonon közvetlenül azelőtt, hogy az általuk kiválasztott tárgy árverése következik. A tévénéző telefonon licitál és üzenete a másodperc tört része alatt eljut az árverőhöz. Az első önálló aukciós csatorna a tervek szerint a jövő év elején kezdi meg a rend­szeres adásait. Nagyon, nagyon fontos Kuala Lumpur (MTI) — Formatervezett vécékkel várja a legeslegelőkelőbb, illetve Nagyon Nagyon Fontos Személynek, VVIP- nek (Very Very Important Person) minő­sülő vendégeit az a Kuala Lumpur-i sport­stadion, amelyben a brit nemzetközösségi játékokat rendezik meg szeptemberben. A „trónok” a királyi tribün mögé kerül­tek, s mindenekelőtt II. Erzsébet brit ki­rálynőt várják, s jelen lesz Malájzia kirá­lya is. A vécén ülőt — saját kezű — gomb­nyomásra jobbról-balról és alulról is extra vízpermetezők „mosdatják”, egy másik gomb benyomásakor pedig légszárítók fúj­ják alá a kívánt hőmérsékletű levegőt. Mindez feleslegessé teszi a vécépapír hasz­nálatát, ám a szervezők nem spórolták ki ezt a „kétkezi” eszközt sem a királyi „trón- fülkékből”. Az ülőkék mellékesen fűthe- tők. Az uralkodók — akik a játékok megte­kintésekor a tribünön székelnek — az il­lemhelyek hallatlan fejlettsége ellenére gyalog teszik majd meg az oda vezető utat. A mindentudó vécék egyébként japán gyártmányúak, és az előtesztelés során ki­fogástalanul működtek. Hogy mennyire kemény minőségvizsgálatnak vetették alá, arra nem tért ki az AP. Zágrábban hangversenyezett csü­törtökön a Rolling Stones. A képen Mick Jagger és Keith Richards AP-felvétel Ez még csak hadgyakorlat Tizenegy NATO-tagország, illet­ve Albánia, Oroszország és Litvá­nia 1700 katonájának részvételé­vel Cooperative Assembly '98 fe­dőnevű ötnapos hadgyakorlatot tartottak a héten Albániában. A katonai demonstrációval a NATO jelezni kívánta, kellően felkészült arra, hogy megfékezze a koszovói konfliktus esetleges tovaterjedé­sét. A katonák a légi utánpótlást, illetve a járművel és gyalogszerrel történő járőrözést gyakorolták Al­bánia hegyvidékén, tíz-egyné- hány kilométerre a koszovói ha­tártól hetvenöt harci repülőgép és helikopter részvételével. Tá­madó jellegű műveleteket haj­tottak végre. A hadműveleteken tíz ország megfigyelőként vett részt, Magyarország három meg­figyelőt küldött. Üzenet a koszovói szemben álló feleknek: a NATO készen áll a be­avatkozásra Tizennégy ország katonái a bevetésen. Órák alatt egész sátorváros épült fel Aliig fegyverben A katonák a legkorszerűbb NA- TO-haditechnikát vitték a hely­színre Nem maradt el a zenekar sem, igaz, hogy csak Tiranában mutatkozott be A hagyományos barátkozás pillanatai a NATO-támaszponton Ha a fegyverek nem dörögnek, megélén­kül az utca AP-felvételek Habbal vagy anélkül A cappuccinofogyasztás szabályai Esély a gyilkosságra London (MTI) — Az Egyesült Államok nagyvárosaiban jó­val nagyobb a veszélye an­nak. hogy valaki gyilkosság áldozata lesz, mint Európá­ban. Ez derül ki a brit belügy­minisztérium által 29 ameri­kai és európai városban vég­zett felmérésből. A gyilkosságok „éllovasa” Washington. A 100 000 lakos­ra jutó 69,3 gyilkossággal az amerikai fővárosban százhet­venszer annyi embert ölnek meg, mint Brüsszelben, ahol ez az arány 0,4. Washingtont három amerikai metropolis követi a sorban: Philadelphia (27,4), Dallas (24,8) és Los An­geles (22,8) — idézte az ameri­kai AP hírügynökség a felmé­rést. Európában az orosz fővá­ros, Moszkva a „listavezető”: az összesítésben a nyolcadik helyet foglalja el 100 000 la­kosra jutó 18,1 gyilkossággal. Bécset 1,8 gyilkossággal a táb­lázat alsó zónájába sorolták a felmérés készítői. Néhány további város „gyilkosság-mutatói”: Chica­go 20,5, New York 16,8, Lissza­bon 9,7, Amszterdam 7,7, Pá­rizs 3,3, Prága 1,9, Oslo 2,1 és London ugyancsak 2,1 gyil­kosság százezer lakosonként. Mussolini-kalap keletje Róma (MTI) — A turisták álta­lában figyelmen kívül hagy­ják, többségük pedig nem is ismeri a cappuccino fogyasz­tásának szabályait. Pedig a presszókávé, tetején a kis „tejsipkával” a turista szá­mára éppen úgy hozzátartozik Itáliához, mint a Colosseum és a Canale Grande. Alig páran tud­ják csak: az olaszok számára a cappuccino valójában nem ital, hanem táplálék. Csak reggel is­szák. Amiből viszont következik: aki nem tartja magát a szabá­lyokhoz, arról nyomban tudják, hogy turista. A BBC újságírója és Itália is­merője, Matt Frei papírra vetet­te a cappuccinofogyasztás Írat­lan szabályait. Első szabály: Soha ne fo­gyasszunk cappuccinót délelőtt 11 óra után. A jóllakató ital ugyanis a reggelihez tartozik, amelyet Itáliában — croissant- nal együtt — a bárban fogyaszta­nak el. Csevegéshez és kávészü­nethez igazán semmi köze a cap- puccinónak. Második szabály: Soha ne ren­deljünk cappuccinót étkezés után. Erről — akaratuk ellenére is — könnyen felismerhetők a külföldiek. Az olaszok számára ugyanis rejtély, miként férhet el a gyomorban pasta, hal és édes­ség után még egy kalóriában gazdag tejeskávé is. Harmadik szabály: Soha ne ül­jünk asztalhoz a cappuccinóval. Akár cappuccinóról, akár szimp­la feketéről van is szó, sok római langyosan (tiepido) kéri a kávé­ját, hogy gyorsabban ihassa meg. Az már a bonyolultság csúcsát jelenti a nem odavalósiaknak, ahányféleképpen a kávé megren­delhető Itáliában. Nincs olyan idegen, aki megértené, hogy mi­ért kapható presszókávé akár csészében akár — kívánságra — „al vetro”, azaz pohárban. Egye­nesen értelmetlennek tűnik a cappuccino „senza schiuma”, az­az hab nélkül, mikor pedig a cap­puccino fő jellemzője a felhabosí- tott tejből való „korona”. Megnyugtató viszont a brit új­ságíró által megnevezett negye­dik szabály: presszókávét egész nap fogyaszthatunk. Scarborough (MTI) — Csaknem 790 ezer magyar forintnak meg­felelő összegért kelt el Benito Mussolini, néhai olasz fasiszta diktátor egyik kalapja egy brit árverésen. A kalap színét tekint­ve természetesen fekete. Az auk­ciót Scarborough-ban tartották. A második világháborúban püó- taként szolgált Richard Beck örökösei árvereztették el a hős ősük által zsákmányolt Mussoli- ni-”ereklyéket”. Beck kapitány Villa Carpenában tett szert a diktátor személyes holmijaira, egyebek között könyvekre, még sohasem közölt családi fényké­pekre, leveleire. Az aukció össze­sen 7 ezer 500 fontot eredménye­zett Beck leszármazottainak.

Next

/
Thumbnails
Contents