Kelet-Magyarország, 1998. augusztus (55. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-08 / 185. szám
1998. augusztus 8., szombat 18. oldal Balogh Géza művei P. Dr. Dudás Miklós, a Szent Bazil Rend magyarországi regionális főnöke, a Hajdú- dorogi Egyházmegye második püspökének halála évfordulójáról megemlékezvén, a közelmúltban szentelték fel Máriapócson a jeles egyháztörténeti személyiség bronz mellszobrát. A portérszobor „közzé tételével” egyidejűleg a Máriapócsi Galériában nyílt meg a kompozíció alkotójának, Balogh Géza nyíregyházi képzőművésznek a tárlata. A mintegy két tucatnyi müvet felvonultató bemutatón a sokoldalú művész tanár nagyméretű festményeivel, bronzplasztikáival, kisebb szobraival ismerkedhetett meg az érdeklődő közönség. Hírvivő Sodrás Aki elvitte Balázs Attila felvételei Ladányi Mihály Napló A vacogó bogár végső nekifeszüléssel magára húz egy sárga levelet. így vág szememre majd csikorgó zsalugátert a szél, és nem tudom kicsapni többé a fénybe — Már figyelem az ablakpántokat. És a szelet. Nagy, keserű fuvallatban jön-e? Vagy még játékosan? Valaki játszik a zsalugáter támasztóival, kipöccinti őket, ha jön a szél — Már reflexeimet is figyelni kell, meg a fuldokló fényt, s az idegen kezet. (Közeledik augusztus 20., Ladányi Mihály 1986-ban bekövetkezett halálának évfordulója. Választott szemelvényünkkel tisztelgünk a modern magyar líra egyik legelhi- vatottabbja előtt. Ha már nem tettük eléggé, amíg élt...) Vízikarnevál a Tiszán A civilizáció minden nyűgét hátrahagyva, végtelen megnyugvás várja a szőke folyóhoz érkezőt Horányi Zsuzsa Számtalan arcát megmutatta a Tisza ezen a nyáron, igencsak haragos és végtelenül békés is tud lenni. Most éppen utóbbi oldaláról ismerhették meg a túrázók, békét, nyugalmat árasztott a szőke folyó. Egy-egy szellőre megfodrozódott a hatalmas vízfelszín, egyébként csendben ringatózott. A költők már ezerszer rímekbe öntötték megyénk legnagyobb folyójának szépségét, a rejtélyes part menti erdők nemcsak hús árnyat adnak, az állatvilág is menedéket talál és a pihenni vágyó ember is felüdülésre lel. A civilizáció minden nyűgét hátrahagyva, végtelen megnyugvás várja a Tiszára érkezőt, ezért vállalkoznak évről évre egyre többen a nagy kalandra, a vízitúrára. A Heves megyei Lehetőség Sport Egyesület két éve szervez vízitúrákat a Tiszán, oktatással kezdődik a program azoknak, akik először érkeztek a nagy ví- zikameválra. Az arcok kezdetben riadtak: a kenu nem stabil szerkezet, ide-oda billeg. Jaj, melyik lábbal kell először beszállni a hajóba!? — a választ már meg sem várva, vízbe pottyan a kérdező, ami elárulja nem jól figyelt, másik lábbal kezdődik ez az egyszerű feladat. Az evezés technikája nem ördöngős művelet, hamar elsajátítja mindenki a rövid gyakorlás során. Az első nap még csillogó szemmel szállnak be a fiatalok, élvezik a siklást a vizen, az evezők halk csob- bánását követően szinte repül a túrakenu. — Annyira más itt az élet, mint az, amit egész évben csinálunk, hogy örömmel jövünk. Itt nomád körülmények között a természettel egybeolvadva élünk. Van ahol nincs meleg viz és angol WC, a naponkénti sátorbontás és építés sem örömteli, ellenben fantasztikus béke és nyugalom vár ránk, nincs az egész napos rohanás. A nagyváros zaja Amikor öröm az evezés és felpörgetett élete után az érintetlen természet hangjai vesznek körül és az idegek is rendbejönnek ez alatt a néhány nap alatt. Sajnáljuk, hogy nem fiatalabban fedeztük fel ezt a lehetőséget - kommentálja érzéseit dr. Mártinké József egyetemi tanár, aki feleségével Szentendréről jelentkezett a Lehetőség Sportegyesület által meghirdetett túrára. Tavaly már belekóstoltak, felejthetetlen élménnyel gazdagodtak, idén már természetes volt, hogy jönnek. Tervezik, hogy egy nagy- családos túrára is jelentkeznek, ahová elhozzák két felnőtt gyermeküket és a rokonságot. Addig is amerre járnak, mindenhol elmesélik élményeiket, mennyire csodálatos tájra bukkantak az eldugott Szatmárban. Az éremnek is két oldala van. Nem kell sokat várni, hogy a negatívumok is előbukkanjanak. Esténként szúnyoginvázió tör rá a védtelen emberre. A reklámokban hirdetett szúnyogriasztókat már mind kipróbálták, de hiába, a tiszai szúnyogok immunisak a legszuperebb készítményekre is. A leghosszabb szakaszon az időjárás is csúfolódik a túrázókkal, nyári zápor, majd zivatar lepi meg őket. Az első viharos széllökések még hajnalban érkeznek, így a táborvezetők villámgyorsan felkeltették a sátorozókat, akik azt sem tudták reggel van vagy este, álomittasan hozzáláttak a sátorbontásnak, a csomagolásnak, s közben többek megrökönyödésére halálosan komolyan érdeklődnek az aktuális napszak iránt. Az aznapi penzum sem szívderítő, közel 40 km evezés várt rájuk, de a felhők csak nem akartak felszakadozni. Várakoztak egy ideig, majd nem volt mese, indulni kellett. Hideg szembe- szélben, esőben, már csöppet sem élvezet az evezés a Tiszán. A korábbi napok szépsége feledésbe merül, minden pillanat, keserves óráknak tűnik, vízpermet csap az arcokba, a vízhatlan ano- rákok már rég áláztak. Előbb Martyn Péter felvétele halk majd egyre hangosabb szitkokat fúj a szél: Jtt töltöm a szabadságom, lejövök az isten háta mögé pihenni, és mi vár rám? Feltöri a kemény pad, a derekam leszakad, az evező felhólyagosít- ja a tenyerem! Miért jó ez nekem?” A rossz időben ingerültebb a csapat. Ha valaki meg mer szólalni a nagybajuszú kormányos előtt, bár ne is tette volna. Visszaszívná, de már késő, megkapja rögtön a magáét: Lejön nekem a pesti fazon, kiszáll a kocsijából, azt sem tudja milyen rendezvényen van, kalimpál itt a vízen előttem az evezőjével és még nekem akarja megmondani hol van a helyes irány. A kellemetlenségek hamar feledésbe merülnek, a túraélmények mesélése között csak a szép élmények jelennek meg. Nekünk, akik ebben a megyében élünk, azon kellene fáradoznunk, hogy minél tovább őrizzük meg a Felső-Tisza szépségét és érintetlenségét. Széphistória ehetne korai traumák és komplexusok lápvirágaiból csokorravalót gyűjteni... De minek? Elégedjünk meg most ennyivel Révay Ferenc minden tekintetben meglehetősen habozó természet volt. Mielőtt bármiben döntött, alaposan körbejárta az érvek és ellenérvek pro és kontra porondját. Viszolygott minden deklarált igentől és deklarált nemtől, és csakis a kettő függő- folyosóján tudta biztonságban magát. Ha pedig mégiscsak döntött valamiben, mert muszáj volt döntenie, máris becsapottnak, kisemmizettnek és kiszolgáltatottnak érezte magát; hol ködös és eltúlzott félelmek, hol csapongó, dühöngő indulatok kínozták. Halogatni és megbánni: Révay Ferenc életét e kettő kifulladásig tartó tánca uralta, és a kettőt egybekapcsoló, átkötő cselekvés csak úgy vonult át rajta zavarosan, émelygősen, mint egy jó kis katzenjammer. így történt a házasságával is. Amikor meglátta Forgách Zsuzsannát, és tudomásul vette (nála ez már igen sokat jelentett!) felkavaró szépségét, e zavarba ejtő, suta pillanatokban mintha az élet legveszélyesebb erői mind vele játszadoztak volna, mintha örömisten teljes szirénkara éppen itt, az ő orra előtt debütált volna szemlesütve, ergo: a legkihívóbban. O pedig félt, habozott és húzódozott, félelmét azzal indokolva meg, hogy Forgách Zsuzsanna őt, Révay Ferencet nyilvánvalóan nem szeretheti; még a szeretetnek abban a mérsékelt, langyos- lé-változatában sem, amelyet nagymamák és nagybölcsek megszokásnak neveznek. Az esküvő előtt Holies várában laktak mind a hárman (a várat a Révay fivérek közösen birtokolták). Karácsony másodnapján — abban a megváltozott, hétköznapokhoz hajló hangulatban, amely megkülönbözteti az ünnep utolsó napját az előzőktől, beköltöző nyugtalansággal vagy éppen ellenkezőleg, elkívánkozó megkönnyebbüléssel, kinél így, kinél úgy — Révay Péter, titkolni tovább nem lehetett: belefáradt a felesége nagyon is állhatatos érvelésébe és az öccse minden „Igen, de” — dadogásában és bújócskájába, meg különben is, sietett volna vissza Bécsbe. A kandalló mellett üldögéltek, és mert már nemigen akadt mondanivalójuk egymásnak, csak bámulták a tüzet, az izzó, hamuba rogyó fahasábokat; különösen Mária kedvelte, szinte megszállottan ezt a folyamatot, izzás és elporladás egész grand guignolját; néha hirtelen felállt, hogy megbökdösse, megdöfködje a még parázsló darabokat, figyelje a hatást; és a szeme ilyenkor csillogott, mintha az anyag minden átváltozása személy szerint az ő érdeme volna. És Mária újrakezdje, hogy ha elvennéd a húgomat, legalább együtt maradhatna a család. Akkor sem biztos, hogy itt maradnánk, mondta Révay Ferenc; pedig ez cseppet sem volt ilyen magától értetődő, mert a Révay testvérek, dacára, hogy a Felvidék jó néhány várát birtokolták, mindig egy fedél alatt éltek. Révay Péter ekkor felemelte a fejét, hogy jól van, felejtsük el az egészet, és ezt tőle szokatlan eréllyel és ingerültséggel mondta. De Révay Ferenc nem szenvedhette az ilyen kategorikus nemet sem. Kétségeit ilyenkor újabb kétségek váltották fel, mint az ellenkező égtájról érkező szelek. Másnap reggel (Révay Péter már útban volt Bécs felé), bekopogtatott Máriához, fázósan beburkolózva a szőrmés kabátjába, tétován és illedelmesen nyomta le a kilincset és megállt az ajtóban — Hogy megházasodom. Mária felugrott az ágyból, hosszú haját bámulatos gyorsasággal megtekerte a tarkóján, néhány, párna alól előkapkodott hajtűvel rögzítette is, de valahogy ügyetlenül, mert az egész rögtön meglazult, és mint egy oldalára dőlt búgócsiga, úgy fityegett a kifordult hajtűkön a konty, a férfi pedig elképzelni sem tudta, hogy miféle is- tenujja vagy istenharagja tarthatja mégis a helyén. Mária megölelte és megcsókolta. Hogy el sem tudja képzelni Révay Ferenc, milyen boldoggá tette öt! És belekarolt, hogy jöjjön gyorsan beljebb, üljön le, és beszéljenek meg mindent, alaposan, részletesen. Kettőjük között az első pillanattól fogva hallgatólagos és mély megértés uralkodott. Nem is annyira szavakban, mint inkább az együttlétek berendezetten folyosóin virágzott ki ez az erős vonzódás; miközben Mária szünet nélkül beszélt, tervezgetett vagy panaszkodott, a férfi pedig többnyire hallgatott, és soha nem tapasztalt nyugalmat érzett Forgách Mária közelében. .Azután, ahogy közeledett az esküvő napja, valóságos pánik tört rá Révay Ferencre, döntését elhamarkodottnak érezte, szinte idegenként, kívülről figyelte a lakodalmi előkészületeket és valamijó kis justizmordról, betegségről vagy balesetről ábrándozott. (A Széphistória című regény — melyből szemelvényünket választottuk — tíz éve .jelent meg. Szerzőjét, Hankiss Ágnest — akinek ez volt az első szépprózai munkája — a napokban nevezték ki az Europalia Hungária 1999 elnevezésű brüsszeli fesztivál miniszteri biztosává.)
