Kelet-Magyarország, 1998. július (55. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-18 / 167. szám
1998. július 18., szombat 19. oldal ÜM®» RÁADÁS Programajánló A koncertek egyik helyszíne: a gyönyörű református templom Elek Emil felvétele □ Templomkoncert. Idei ötödik koncertjéhez érkezett a Sóstói Múzeumfalu nyári — templomi — előadássorozata: ma este hat órakor a múzeum kisdobronyi műemlék templomában két budapesti művész, Király Csaba (zongora) és Gyöngyössi Zoltán (fuvola) tart előadóestet. A műsorban Bach A-moll szonátáját, Mozart F-dúr szonátáját és Frank A-dúr szonátáját hallgathatja meg az érdeklődő közönség. Jegyek a múzeum pénztáránál elővételben is válthatók. □ Orgonamuzsika. A hangszerek királya lesz a főszereplő azon a koncerten, melyet július 19-én — vasárnap — este hét órától tartanak a nyíregyházi — Kossuth téri — római katolikus társszékesegyházban. Orgonán játszik: Váradi Antal orgonaművész. (Portréja a 15. oldalon). Közreműködik: G. Simon Zsuzsa (ének, szoprán), főiskolai adjunktus. A műsorban J. G. Rheinberger-, Mozart-, Bach-kompozíciók hangzanak el, valamint felcsendül Hidas Frigyes Liszt Ferenc emlékére szerzett fantáziája. A társszékesegyház orgonája Harasztosi Pál felvétele □ Operettest. Mint azt már harmadik éve tapasztalhatjuk: a Nyírbátori Nemzetközi Zenei Fesztivál körültekintő szervezői gondoskodnak könnyedebb fajsúlyú zenei programokról is. Július 18-án — este fél nyolctól — a Tinódi Sebestyén Általános Iskola és Zeneiskola aulájában rendezik meg — az operettimádók nagy örömére — a Kálmán — Lehár — J. Strauss-estet. A műsorban közreműködik: Fekete Attila (ének), Zsadon Andrea (ének), Midori Goto (hegedű), valamint a Nemzetközi Ifjúsági Zenei Tábor Szimfonikus Zenekara — Ménesi Gergely (az 1998-as Nemzetközi Karmesterverseny ezüstérmese) vezényletével. A bátort református templomban Lehotka Gábor orgonaművész hangver- senyétjúlius 19-én tartják. □ Maxi. A nyíregyházi Krúdy moziban szombaton és vasárnap a következő filmeket láthatja a közönség: délután két órától A holló 2. című színes, amerikai filmet vetítik. Délután négytől, este fél héttől és kilenc órától az Életre-halálra című színes, amerikai filmet játsszák — Tommy Lee Jones és Wesley Snipes főszereplésével. □ Olasz dales«. A debreceni Kölcsey Művelődési Központban július 18-án este fél kilenctől Santa Lucia címmel olasz dalestet rendeznek. Közreműködik: Mészöly Katalin, Pelle Erzsébet, Horváth Bálint, Miller Lajos, Ma- gonyi Zsolt, Széles Kinga és a Magyar Állami Operaház Falloni Szimfonikus Zenekara. Bemutató: Cannes-ban, jövőre A napfény íze • Egy középkelet-európai família története • Új filmet forgat Szabó István Szabó István rendező A napfény íze címmel kedden kezdte meg új filmje forgatását — jelentették be az alkotók hétfőn, nemzetközi sajtótájékoztatón Budapesten, a MÚOSZ-ban. Az eseményen részt vett Ralph Fiennes — Az angol beteg sztárja — a mostani film főszereplője is. A Mephisto Oscar-díjas rendezője több éves szünet után forgat ismét Magyarországon, ezúttal az Alliance Communications Corporation (ACC) kanadai filmes cég gyártásában. A készülő játékfilm producerei Robert Lantos, az ACC elnök-vezérigazgatója és András Hámori, az Alliance Motion Pictures vezérigazgatója, mindketten Magyaországon születtek. Szabó István elmondta: forgatókönyvének sztorija egy középkelet-európai família történetét meséli el, amelynek tragikus sorsú hőseit a megfelelési vágy, a biztonságérzetért folytatott küzdelem, valamint az alkalmazkodás folytonos kényszere hajtja, miközben önmaguk lényegét veszítik el. A film egy olyan családról szól, amely a megalázó falusi környezetből indulva végül is vagyonra és hatalomra tesz szert, de áldozatul esik azoknak Szabó István Balázs Attila felvétele a történelmi eseményeknek, amelyek e század Európáját alakították. Ralph Fiennes három karaktert is játszik a filmben, amelynek jelentős részét Magyarországon forgatják. A Royal Shakespeare Company tagja formálja meg a jogász Ignácot, az olimpiai bajnok fiút, Ádámot, valamint az unokát Ivánt, a politikust. A producerek szóltak arról, hogy az angol nyelvű film felvételei előreláthatólag öt hónapig tartanak. Mint mondták: költségvetését egyelőre titokban tartják. Bejelentették, hogy A napfény ízét már több nyugati országba előzetesen eladták forgalmazásra. Elképzeléseik között szerepel, hogy Szabó István új filmjének hivatalos premierjét az 1999. évi Cannes-i filmfesztiválon tartják. A honi mozikban várhatóan a jövő ősztől vetítik. A nemzetközi színész sztárcsapat tagja: Jennifer Ehle, Rachel Weisz, Molly Parker, William Hurt, Rosemary Harris, Miriam Margolyes, John Neville, Katja Studt, Buddy Elias és James Fra- in. A hazai kiválóságok közül szerepet kapott a filmben például Törőcsik Mari, Máté Gábor, valamint Igó Éva is. A filmet Holtai Lajos fotografálja. A díszlettervek F. Kovács Attila, a jelmezek Szakács Györgyi munkáL Igazi magyar lesz az,Angol beteg" Az „Angol betegben” még saját magyar nevét—- Almásy — is nehézséggel tudta csak kiejteni, ma pedig már valóban magyarrá gyúrják, hogy eljátsz- hassa Szabó István legújabb filmjének főszerepét. Ralph Fiennes, aki az Oscar-díjas filmben csak emlékezik távoli és titokzatos magyar hazájára, s nosztalgiával hallgatja Sebestyén Márta gyönyörű dalát, ma maga is libamájat kóstol, magyar szerelmes dalokat és kardot forgatni tanul. A 36 éves angol színész „A napfény íze” című új Szabó István-film hármas főszerepére készül. „Egyike a legjobb forgató- könyveknek, amelyeket életemben olvastam” — állítja a halk beszédű, jóképű Fiennes arról a történetről, amelyet maga Szabó István írt, s amely egy zsidó család küzdelmét mutatja be azonosságának megőrzéséért, három nemzedéken keresztül. Fiennes vívni tanul, Budapesttel és a magyar konyhával, na meg a szerepekkel ismerkedik. A történet a közép-európai történelem 150 évét öleli fel, az Osztrák-Magyar Monarchiától a kommunizmus idejéig. A 21 hetes filmezés jó része Magyar- országon zajlik, kisebb kitérőkPillanatkép a 9 Oscar-dijjal kitüntetett Az angol beteg c. filmből: Ralph Fiennes kel Bécsben és Berlinben. Az új produkcióban az „Angol betegben” szintén nagyot alakító William Hurt is látható lesz egy kisebb szerep erejéig. „A napfény íze” a tervek szerint a jövő tavaszra, a Cannes- i Filmfesztivál idejére készül el. A Canadian Alliance Communications Corp. producerei nem kívánták felfedni a film költségvetési adatait A kardiológus Kovács Éva A szív- és érrendszeri betegségek ellen egyre nehezebb a küzdelem. Dr. Szilágyi Attila nyíregyházi kardiológus ezen küzdelem egyik harcosa, pedig eredetileg nem is akart orvos lenni. — Máig emlékszem, milyen nehezen döntöttem a pályaválasztásról. Igazából nem nagyon tudtam, mi szeretnék lenni. A közgazdasági egyetem éppúgy megfordult a fejemben, mint az orvosi, így utólag kár lenne okokat, magyarázatot keresni arra, miért éppen az lettem, ami vagyok. Annál is inkább, mert ma már tiszta szívből örülök a döntésemnek. Sőt, határozottan úgy érzem, más pályán nem is lehetnék ennyire kiegyensúlyozott, ilyen elégedett. Szilágyi Attila 1978-ban fejezte be az egyetemet, s friss diplomával a kezében rögtön mai munkahelyére, a nyíregyházi megyei kórház Sóstói úti részlegére, a belgyógyászati osztályra került. Ez a választása már egyáltalán nem volt véletlen, hiszen a medikus évek alatt megszerette a belgyógyászatot. Igaz, a kezdetekben a kardiológia még nem foglalt el nála komoly helyet. Erre csak azután került sor, hogy szigorlóként Rusznák Miklós főorvost, akkori (s jelenlegi) főnökét megismerte, tevékenységét, tudását, emberségét közelebbről láthatta. — Ma már nyugodtan mondhatom, büszkeség számomra, hogy itt, a kardiológiai osztályon dolgozhatom. Nem csak a szigorúan vett szakma érdekel nagyon, de sok élményt nyújt számomra az a párhuzamosság, amit a kardiológiai betegségek számának növekedése, s vele lépést tartva a gyógyítás lehetőségeinek bővülése jelent. A szakma folyamatos fejlődése mára az hozzá, hiszen tudjuk: hazánk a szív és érrendszeri betegségek terén szomorú elsőbbségre tett szert, s a nemzetközi statisztikai adatok szerint még sokáig nem számíthat jobb helyezésre. Nem csak a betegségeket kezeli, de jó tanáccsal, szakmai utasítással látja el pácienseit, akik igen szívesen veszik a főorvos úr útmutatásait, jó tanácsait A Szívklubot tíz éve alapította meg, létrehozása saját ötlete volt. Legnagyobb öröme, hogy a hatvan bejegyzett klubtag, egykori beteg közül harminc-negyven minden előadáson ott található. A SzívDr. Szilágyi Attila orvostudomány kiemelkedő ágává tette a kardiológiát. Kiemelkedő ágává, s egyre nehezebb területévé — tehetjük Balázs Attila felvétele klub lassan egyfajta társasági programmá is kinövi magát, ahová a tagok nemcsak orvosi tanácsért, de jó szóért, a régi, megszokott társaság öröméért is rendszeresen visszatérnek. A szakmai munka, a folyamatos képzés és továbbképzés nélkülözhetetlen része az orvoslásnak. Bár tudományos előadásból, szakmai jellegű írásból kevesebbet készít, mint amennyit szeretne, e téren is megteszi, amit meg lehet. Gyógyszerkipróbáló munkacsoportok tagja, e minőségében gyakran tart — olykor külföldön is — előadásokat A család az egyik legfontosabb Szilágyi Attila életében. Feleséget már az egyetemen választott magának, hiszen csoporttársak voltak, s mint kedvesen mondja: együtt küzdötték végig a nehéz éveket Neje szemész szakorvos, jelenleg a megyei kórházban dolgozik. A családban két gyermek nevelkedik. A nagyobbik fiú tizenhét éves, és szinte megtévesztő pontossággal követi a papa iskolá-, it, útjait, gimnáziumban még- csak a padja is ugyanaz volt mint amelyikben annak idején az édesapja ült, s ugyancsak orvos szeretne lenni. Lánya tizenhat éves, a nyíregyházi Zrínyi gimnázium tanulója, és a nyelvek érdeklik. — Kikapcsolódás? — töpreng a kérdésen. Szerencsés ember vagyok, a munkám egyben a hobbim is, ami azért is jó, mert így nem fáradok annyira, szinte szórakozva dolgozom. Ha tehetem, a televízióban szívesen nézem a sportot, a kosárlabda, kézilabda, no meg a foci tartoznak kedvenceim közé. Ha pedig nagyon fáradt vagyok, Beethoven zongoraszonátáinak hallgatása mindig segít a regenerálódásban.