Kelet-Magyarország, 1998. július (55. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-11 / 161. szám
1998. július 11., szombat 18. oldal Balogh Ildikó képei A munkácsi vár A nagyecsedi Berey József Helytörténeti Gyűjtemény és Galériában a közelmúltban nyílt meg Balogh Ildikó kiállítása. A jelenleg Mátészalkán élő és munkálkodó festőművész Munkácson született, 1971-ben. Szülővárosában, majd később Ungváron folytatta képző- és iparművészeti tanulmányait; 1991-ben szerzett diplomát. Magyarországra 1993-ban települt át. Akvarell- és olajtechnikával egyaránt dolgozik. Képeinek leggyakoribb témái a szülőhaza, Kárpátalja és Magyarország tájai. A művész így fogalmazott: A természettől elszakadt embereket szeretném közel hozni környezetünkhöz, bemutatni ritkán felkeresett vidékek harmonikus arányait, szépségeit. Magányosan Szűcs Róbert felvételei Utassy József Napszentületkor Sétáltatom a szívemet. Nap és hold őrségváltása jött el, de semmi csinnadratta, semmi zaj, tele a rigók torka is csönddel: nap és hold őrségváltása jött el. Ámultatom a szívemet. Hogy ver szegényke, hogy ráng. hogy dobog! Lapulnék falak mellé. nem merek, mert bevágná, be a kirakatablakot: úgy ver szegényke, úgy ráng, úgy dobog. Csititom halkan szívemet. Csíjja-csicsíjja, te forradalmas! Vetít az ég tengerparti tájat: gyönyörködj benne, ha tudsz. Vagy hallgass! Határtalan az élet, hatalmas. ML'/M RÁADÁS Gyermekbirodalom a Kende-kastély Mintha egy csodálatos üdülőben járnánk • Versre ihlette a Himnusz költőjét is Bodnár István Mintha egy csodálatos üdülőben járnánk. Gyönyörű kastély, galériás szobák, faritkaságokat rejtegető park. Csak ha jobban tájékozódik az ember, akkor veszi észre, hogy másról van szó. Meglátja az árnyékokat is. Kicsi és nagymultú település Cégénydányád. Héthatárra szóló híressége a Kende-kastély, amelyet Kölcsey barátja, Kende Zsig- mond építtetett 1830 körül. A kastély park felőli homlokzata csodálatos, tiszta ritmusával nagy művészi élmény, mely még a Himnusz költőjét is versre ihlette. A gyönyörű park pedig a megye egyik legszebbike. A Kendekastély ma nevelőotthon, 63 gyermek lakik benne (3-18 éves korúak) meglehetősen kényelmesen és otthonosan. A gyerekek két csoportja a kert szélén álló családi otthonba költözött a korszerűbb, életrevalóbb nevelés érdekében. Hunyadi Ferencné, az intézet igazgatója kísér végig az intézetben. Nyújtózkodó, ráérős gyerekek; élvezik a vakációt. Az egyik szobában 8-10 gyerkőc rajzolgat. Egy négy év körüli fiú büszkén mutatja alkotását, nem győzöm eléggé dicsérni. Egy fiatalember a folyosón sepri buzgón a szőnyeget, bizonyára kelendő lesz majd később házias természetével a lányok között. Minden szobába benyitunk: galériás megoldás, többnyire kényelmes, tetszetős bútorok, semmi zsúfoltság. Az egyik szobában egy ifjú hölgy P. Andrea. A nyári elfoglaltságáról érdeklődöm, a válasz örömteli: két hónapra alkalmazzák nyáron az egyik vállalatnál. A keresetből nadrág lesz, a többi pedig megy a takarékba. A másik szobában 16 év körüli, szép barna lány, Ágnes. Levelet olvas, a mama kedves levelét. Anyja még kis korában nevelő- intézetbe adta Ágnest. A sorsa azonban mostanában jobbra fordult, mert tízenegy-néhány év után váratlanul beállított az intézetbe, hogy a lányával szeretné felvenni a kapcsolatot. Ági csak nézte a kedves idegent, aztán boldogságmámor következett. A levélben most többek között az áll, hogy nyárra várják otthon a bennlakót... A kérdésekkel azonban csínján kell bánni, hiszen az ide került gyermekekkel mostohán bánt a sors, sokuk rövid kis életébe nem egy tragédia férkőzött be. Amikor például az egyik nagylányt kérdezem, hogy vajon tartja-e a kapcsolatot a szülőkkel, a válasz egyértelműen elutasító és megrázó. A papa börtönben, mert megölte a feleségét, azaz a mamát... Az igazgatónőhöz fordulok inkább, ki tudnak-e mozdulni a nyáron a gyerekek, el tudnak-e menni nyaralni valahová. Nos, a 63 növendékből tízen mehetnek haza, hogy megízleljék az otthon melegét. Sajnos, ebben az évben csak hárman utaznak Hollandiába, az ottani alapítványoknak köszönhetően. Valahogy az idén nem sikerült többnek. Viszont minden otthonlakó néhány napra vakációzni mehet a hegyek közé, Közép-Hutára. Itt sikerült helyet kapni. Az intézetvezető örömmel kalauzol a két családi Idill a kastély előtt otthonhoz, ahol most 14-en, illetve 12-en laknak. Itt a kis kolónia maga gazdálkodik, önállóan látja el magát. Testvérek kerülnek így egymás mellé, és talán a szere- tetből, megértésből is több jut. És minden bizonnyal jobban megtanulják majd az életben való eligazodást. Az udvaron játszó gyermekek hangulatán látni: a közösség jól összekovácsolódott. A házak mellett kert, paradicsom, uborka, sárgarépa terem itt többek között, arrébb meg egy nagy almás; a termelt zöldség és gyümölcs az otthon választékát bővíti. A szobák megtekintése után irány a természet. Nem szabad kihagyni a csodálatos kastélypark megtekintését. Rögtön az épület mögött 160 éves juharlevelű platánfa fogad negyvenméteres lombkoronával. A megejtő kertben faritkaságok: amerikai kőris, vérbükk, tulipánfa, ezüst hárs. Hatalmas lombkoronák, bódító illat. A kritikus szem viszont azt is észreveszi: nem ártana lekaszálni a térdig érő füvet, levágni a száraz ágakat, frissíteni az állományt. Mondják, a felügyelő, a gondozó a Hortobágyi Nemzeti Park. Kicsit többet is törődhetnének a rájuk bízott parkkal. I - tr f .\ V * V rj "r* f ^ V ' ' Az óriástök (részlet) géltől estig a vonattal érkező küldöttségeket szállította a huszonnégy kilométerre eső vasútállomástól. Augusztusban már annyi volt az idegen a faluban, hogy Dö- mökék is abba kellett hagyják azt, ami három ember számára amúgy is reménytelen vállalkozás volt, s egész nap mást sem tettek, mint küldöttségeket, újságírókat, fényképészeket kalauzoltak. Az illendőség természetesen azt is megkívánta, hogy a messziről jöttékét legalább egy harapás étellel s egy korty borral megkínálják. Bort még csak kaptak hitelbe egy szomszéd járásbeli téesztől, az ott vincellé- reskedő Balipap sógorának közbenjárására, de aprójószág tekintetében annyira megfogyatkoztak szeptember végéig, hogy komoly formában latolgatták: a tojóstyúkok kifogytával ne kerít- senek-e sort a kövérebb macskákra? Ez idő tájt egyik este. Dómok megsimogatta nagy, fekete macskájuk fejét, s megkérdezte az asszonytól, hallott-e arról, hogy az ilyen nagy kandúrok, így ősz tájban egyszerűen eltűnnek, beveszik magukat az erdőbe, elvadmacskásodnak. Az asz- szony azt felelte, persze hogy hallott róla, de az ilyen macskák rendszerint annyira elvadulnak, hogy hamarosan visszatérnek — néha egy asszony alakjában —, s csúnyán megtépik volt gazdájuk képét, különösen ha olyan emberről van szó, aki a tehénen, borjún kívül már az utolsó tojóstyúkot is elpucolta a háztól... A macskák a szép meleg szeptember jóvoltából megmenekültek, a tök beérett. Levelei el- fonnyadtan a földre lapultak, s ezáltal maga a tök még inkább megóriásodott. Úgy ült a húszholdas puszta tábla közepén, mintha maga a nap szállt volna le az égről. A lékelési ünnepségen harmincegy szén/, vállalat, intézmény és minisztérium képviseltette magát. A vezérszónok szerepét a Földművelésügyi Minisztérium alig egy hónapja alakult Óriástök Igazgatási Főosztályának a vezetője vitte. Nemrégiben még miniszterhelyettes volt az illető — azon bukott le, hogy sashegyi villájának interieurjét állami pénzen modernizálta, többek között a szobák közepén lógó csillárjait a szobák valamelyik sarkába szereltette át —, és nem tudott beletörődni abba, hogy újra s méghozzá hamarosan ne legyen ismét az, ami volt. Ez a dicséretes ambíció fűtötte most is, mikor kerek egyórás beszédét úgy a tök közepe tájáig érő, külön e célra épített és pazarul kidekorált emelvényen, filmesek és fényképészek pergőtüzében elmondta. így kezdte beszédét: — Először is, mindnyájunk nevében forró üdvözletemet küldöm annak, akinek bölcs irányítása és atyai gondoskodása lehetővé tette, ha akár közvetett formában is — mert hisz személyesen, sajnos mindenütt nem lehet ott —, hogy egy ilyen kis falu egy ekkora tököt termelhessen: forró üdvözletemet küldöm az ország első emberének, a BÖLCS ÚTMUTATÓNAK. Felzúgott a taps, s a hallgatóság, mint egy összeszokott kórus, rázendített: ÉLJEN A BÖLCS ÚTMUTATÓ! — Ő fogja a kezünket, Ő gondolkodik helyettünk. — Széles gesztussal körülmutatott. Neki köszönhetünk itt mindent! ÉLJEN A BÖLCS ÚTMUTATÓ! — Most ő maga is tapsolni kezdett. A széles gesztussal szinkronban, a kórus leple alatt, felkiáltott a rendező a magasban imbolygó operatőrnek: Lacikám, semmi mélységélesség! A képen a tájon köd ül! — Mely felkiáltás korántsem volt indokolatlan, mert körös-körül csak gyomtáblák virítottak. (Rákosy Gergely, a modern magyar próza egyik legkiválóbbja, az idén tavasszal hunyt el, hetvennégy éves korában. Szemelvényünket egyik legsikerültebb szatirkus kisregényéből választottuk.) Beregi táj Hogy a gabona nagy része odaveszett, s a tökből tényleg óriás lett, bizony a kapásokkal sem sokat törődött már az „Elfújja a szél a felleget" tagsága A szorgalmasabbak még nekiláttak egyszer-kétszer, de aztán „Mért pont én csináljam, ha más nem csinálja!" felkiáltással ők is abbahagyták. Voltak, akik egész nyáron csak azt tárgyalták a kocsmában sör mellett, hogy vajon hány magja lesz a töknek, egy magért mennyit adnak, mennyit az összesért, s ebből nekik személy szerint mennyi jut, s mikor valamilyen eredményre jutottak, rendeltek még egy üveg Kinizsit. Az egy főre eső részesedés az elfogyasztott sörök számával egyenes arányban növekedett. Bizonyos mennyiségen túl ugrásszerűen... Júliusban Dömök, Kukuruzs- nyák és Négyökrű még megkísérelték a lehetetlent, s hárman belementek a százholdas cukorrépatáblába, de az már addigra olyan gyomos volt, olyan lassan haladhattak, hogy mire valamennyire jutottak, sarkukra nőtt a gaz ismét. Lókapáról szó sem lehetett, minden fogatuk regA családi otthon kis lakói A szerző felvételei
