Kelet-Magyarország, 1998. június (55. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-06 / 131. szám
1998. június 6., szombat 18. oldal KM-TÁRLAT MÚZSA Tóth Sándor alkotásai A nyíregyházi Jósa András Múzeumban a közelmúltban nyitották meg megyeszékhelyünk Munkácsy-díjas szobrászművésze, Tóth Sándor tárlatát. A nagyon gazdag anyagot bemutató kiállítás átfogja a jeles alkotó teljes életművét. Az érdeklődők megszemlélhetik a mívesen megmunkált érméket, a kisplasztikákat, domborműve- ket, szobrokat, láthatják azt a kompozíciót is (A Paradicsom kapuja), amellyel a kiváló szobrász nemrég elnyerte a ravennai bi- ennálé második díját. Tóth Sándor művei Elek Emil felvétele Ratkő József versei Az idegen Észrevettem az idegent, a halálommal megbízott nem evilági férfiút. Arcom mögül kimozdult és figyelt. Objektív pillantása volt. Tudtam, hogy régóta követ, arcom mögé húzódva jön, sunyit és jegyzi bűneim, elfordul, ha szeretkezem. Dolga vagyok, de nem siet. Fogában kétélű mosoly, szemembe nyúl, arcomba nyúl, babrálgat, elront valamit. Halóföldemen Járkálok halóföldemen, s mintha már holt koromban járnék, íródik éles homlokomra s szívemre is kopjafa-árnyék. Memorizálok. Mormolom a szelet, a madarat, a Holdat a füveim, fáim, gyönyörűim — jussanak eszébe majd a holtnak. Nem szólják meg érte Kováts Dénes Pusztadobos 1408 lelket számláló település, ahol a lakosság nagy része időskorú, hiszen a munkahely hiánya miatt a fiatalok jelentős része elvándorolt. Sok a munkanélküli is, jelentős összeget kell tehát az anyagiakban nem bővelkedő önkormányzatnak szociális támogatásokra kifizetnie. A gondokon többoldalúan segít a szociális közmunka program, hiszen nemcsak 12 közmunkásnak ad munkalehetőséget, a segélynél, támogatásnál jelentősen nagyobb összegű fizetséget, de 65 család érzi a mindennapos gondoskodás előnyeit. Ha a közmunkásokhoz hozzávesszük a 35 közhasznú munkást, akkor még árnyaltabb a kép, utóbbiak elsősorban a település szépítésében, az intézmények felújításában tevékenykednek. — Meglátszik kezük nyoma — összegzett Bíró Györgyné polgár- mester asszony —, hiszen nemcsak több intézmény rendbetétele dicséri őket, de az árkok, az utak mentének karbantartása, a rendezetté, széppé varázsolt temető, a kastélyparkunk és a sportpálya is. Ez utóbbit sokan irigylik tőlünk. Vele, s a szociális közmunkások irányítójával, Csuhány And: rásnéval indultunk körútra. Ö szinte mindenről, mindenkiről tud, aki részese e programnak, s bár szerényen fogalmaz, azért kiviláglik: olykor munkaidőn túli társadalmi munkába is fordul a gondoskodás. — Csak a fizetésért ezt nem lehet csinálni — vélekedett —, szeretet nélkül nem megy ez a nagy türelmet is igénylő tevékenység. Meg kell találni a közös hangot, tudni kell a nyelvükön beszélni. Olykor az is elég, ha csak egy fél órát beszélgetünk, oldva magányukat — már jobban érzik magukat. Demeter Miklósáé, Erzsiké néni gyermekei a megyeszékhelyen laknak, igyekszenek segíteni, de érthetően nem lehetnek nála mindennap. Éppen fest nála a falu egyik festője, Erzsiké néni igen dicséri: — Kérdeztem a múltkor, hogy meddig tart a munkaideje, mert négy órakor még nem hagyta abba, fél hétkor is itt szorgoskodott. Mondtam is neki, lassan ideje lenne hazamenni, de azt felelte: még a glettelést megcsinálja. Erzsiké néni bevallotta azt is: először bizony ódzkodva fogadta a felajánlott segítséget (nem volt ezzel egyedül...), attól tartott, még megszólják. Most már nagyon örül, s büszkén mutatta: két asszony milyen szépen felásta a kertjét. Bizony, elkel az effajta segítség, a mozdulni alig tudó feleségével élő, a nyolcvanadik életévét betöltött Molnár Sándor és mások kertje is a szorgos kezek dudvátlanító munkáját dicséri, Ritterné Ilonkánál a füvet nyírták már le. Soviczki Jánosné, Erzsiké néni (balról a második) a polgármester asszony (balról) és a gondozónők társaságában A szerző felvétele — Sok egyedül, vagy beteg társsal élő idős ember már nem tudja eUátni a ház körüli teendőket — erősíti meg tapasztalataimat Csuhányné Marika. — Van, aki a kezével már fogni sem bír. Nemcsak a kertet teszik rendbe közmunkásaink, de a takarítást, a nagymosást is felvállalják, kiváltják gyógyszereiket, s ha keü, bevásárolnak. Egyre többen veszik igénybe az ebédkihordást is. Munka van bőven, csak győzzék ellátni... Soviczki Jánosné, Erzsiké néni is meglehetősen magatehetetlen, férje hetek óta kórházban van, nehezen viseli a magányt annak ellenére, hogy a gondozók a kórházlátogatást is megoldják. Elégedett a segítséggel, örül a házhoz hordott meleg ebédnek, azt sem bánná, ha még többször lenne nála valamelyik jA. megyénkbeli szociális közmunka programban ez év áprilisától egy éven át 89 önkormányzat vesz részt, közel tízezer (idős, hátrányos helyzetű, roma és fogyatékos) ember eUátásáról gondoskodik 896 közmunkás. Sokrétű feladat hárul rájuk: betegápolás, gyógyszerkiváltás, ebédeltetés, takarítás, ház körüli munkák elvégzése, tanácsadás, elbeszélgetés a magányosokkal. Mindez egyéni ületve házigondozás, Uletve csoportos gondoskodás formájában. gondozónő. Erre azonban a többiek miatt sincs mód, de sűrűn felkeresik, szépen rendbetett kertjébe palánták kerültek, gyomláltak, a krumplit is megpermetezik majd — olyan rendezett minden, mint ahogy erejük teljében maguk tartották. Erzsiké néni mindig büszke volt rendezett portájukra, s mivel gyermekük nem született, igazán jól jön a gondoskodás életük alkonyán, rossz egészségi állapotuk miatt. A szociális közmunka programot megszokták, sőt, megszerették Pusztadoboson is, a kezdeti húzódozást követően többen jelezték: mégis örülnének a segítségnek. Minden részes azt szeretné, ha ez nemcsak egy esztendeig tartana... Presztízs Két hétig terveztük, hogy majd veszünk. Mindennap megálltunk a kirakatok előtt, sóváran néztük. Végül is a születésem napján, április 5-én déli tizenkét órakor megkérdeztük, mibe kerül. — 275 frankba — mondta a gyümölcsárus. — Elsőrendű, teljesen friss, zamatos ananász. A feleségem drágállotta, én nem. A görögdinnyéhez képest persze sok, de az ananászhoz képest bizonyára nem. Megvettük, hazavittük. Beállítottuk egy hamutatrtóba, néztük. Körbejártuk, barátkoztunk vele, dicsértük, milyen szép és egzotikus. A tetejéből külön növény hajtott ki belőle, valami pálmaféle; ha locsolnánk vagy vízbe tennénk, talán hamarosan nagyra nőne és kivirágzana. A szállóban rögtön híre futott, hogy a kilencesben vettek egy ananászt. A takarítónő bejött és bemutatkozott — eddig a percig úgyis színét se láttuk —■, és azt javasolta, hogy hámozzuk meg, és fölszeletelve, kristálycukorral meghintve hagyjuk állni egy vagy két napig. — Ostobaság — mondta egy angol diáklány a lépcsőfordulóban. — Rummal egyék, úgy a legfinomabb. Egy honfitárs, akivel eddig csak köszönő viszonyt tartottunk, cédulát csúsztatott az ajtó- hasadékba. „Ne hallgassanak senkire — írta. — Jó vastagon le kell hámozni, mert a héja élvezhetetlen, de a húsát úgy kell fogyasztani, ahogy van." Este meghámoztuk és megettük. Semmi íze sem volt. Alig valamivel volt rosszabb, mint a tök. Nyersen is, cukorral is, rummal is. Nagy nehezen legyűrtük, ittunk rá egy pohár vizet. Harmadnap szembetalálkoztunk az angol lánnyal a folyosón. — Hogy ízlett? — érdeklődött. — Nagyon — feleltem. Felsóhajtott. — Hiába — mondta —, az ananász, az ananász. Azóta lopva meg-megállok a gyümölcsárus standja előtt, és sóvárogva nézem az ananászokat. (Szemelvényünket Örkény István Egyperces novellái közül választottuk; az 1969-ben megjelent kötetből.) Itfetf» ráadás Oj..- — t ju j j új.í
