Kelet-Magyarország, 1998. június (55. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-04 / 129. szám

1998. június 4., csütörtök 13. oldal Emlékét állítanak az áldozatoknak AII. világháborúban Nyíregyháza bombázásakor meghaltak névsora • Keresik mindazokat, akik felvilágosítást tudnak adni Áldozatok. A hősi emlékmű részlete a nyíregyházi Ország­zászló téren Elek Emil illusztrációja Tisztelt Nyíregyháziak! Ezerkilencszáznegyven- négy szeptember hatodi­kén a délelőtt 11 óra az évszázad nagy pusztítását hozta városunknak. Jelentős volt az anyagi kár, de a kihunyt ember­életek az igazán pótolha­tatlanok. Ekkor élte meg városunk — a már számos magyar települést tönkre­tevő — szőnyegbombá­zást. A legtöbb kár és szenvedés az állomást és környékét érte. A halottak száma is itt volt a legtöbb. A korabeli jelentések 100- 120 ember elvesztéséről adtak hírt. Úgy vélem, ideje lenne a lebombázottakról képet kapni és adni, hiszen 1999-ben ötvenöt éve lesz a borzalmas esemény­nek. A kutatásaim eredmé­nye, melyet most közrea­dok, többféle célt szolgál­na. Pontosítani kellene az adatokat, majd a lehető legpontosabb névsort állí­tanánk össze a lebombá­zott áldozatokról, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy mi is állítsunk me- mentót elődeink emléké­nek. A leközölt névsoradatok három fellelhető forrásból származnak. A forrásadatok összeve­tett információjának ered­ménye jelenleg közel 95-98 százalékos pontos­ságú. Az a kérésem az olva­sókhoz, hogy legyenek segítségemre, és pótolják ki a hiányzó nevekkel az összeállítást. A jelenleg- leg közlésekre kerülő név­soradatok még nincsenek szoros ábc-sorrendben. A vonallal (—) jelölt helye­ken nem sikerült eddig adathozjutnom. Ezeket is szükséges lenne pótolni. Nemcsak a bevezetőm­ben említett időpontban érte városunkat bombá­zás, de a közölt adatok tartalmazzák azokat is. (pl. az október 20-i és más kisebb bombatámadás adatait. ) A kimutatásban sor került ISMERETLEN egyének ne- vesitetlen adatfelvételére is. Jó lenne, ha az olvasók segítségével ŐKET is ne- vesíthetnénk. Tisztelt Olvasók! Kérem együttműködésüket a ku­tatás lezárásához. Leveleikkel a Városvédő Egyesület elmén (Nyír­egyháza, 4400 Hősök te­re 9.11/211.) kereshetnek meg, de a reggeli és esti órákban telefonon (42/406-804 számon) is felhívható vagyok. Mindenfajta szöveges adatközlést, információt, esetlegesen rövid vissza­emlékezést szíves, figyel­mes segítségüknek tekin­tek, és előre is köszönöm. Nyíregyháza, 1998. június dr. Fodor József a Városvédő Egyesület titkára Név Lakhely Életkor Elhalálozás helye Bodzsó György Felsöpázsit 40 Olajtelep Balog János - - Huszár laktanya Belányi Gyuláné Árpád utca 73. 37 Eletó Benkei István Rozsnyó utca 28. 35 Dohánygyár Botos Mártonná Kisteleki út 32. 43 Eletó Czaga Lajos Huszár laktanya - Huszár laktanya Csuklya János - 39 ­Dologán Péter - - Huszár laktanya Dézsi Mihály Alsópázsit 120. 48 Lehel út Francéi István _____Nyh. Hadikfalva 35 Eletó____________ Francéi Istvánná Nyh. Hadikfalva 40 Eletó Francéi Sándor Nyh. Hadikfalva 11 Eletó Gazdag István Felsőpázsit 345. 44 Eletó Gyureskó Ilona Ókisteleki 171. 20 Eletó Havasi Sándor Árpád utca 66. 10 Eletó * Havasi Istvánná Árpád utca 66. 51 Árpád utca 48. Havasi János Árpád utca 66. 53 Árpád utca 48. Havrilik György - - Huszár laktanya Horváth Béla - - Árpád utca 68. özv. Hudák Pálné III. Örökösföld 10. 29 Eletó cukorgyár Jósvai Júlia III. Órökösföld 6. 23 Eletó Kádár Gábomé Szentmihályfalvi üt 6. 35 ugyanott Kádár Mária Szentmihályfalvi út 6. 11 hónapos ugyanott Kálmán Sándomé Árpád út 51. 56 Kis Ernő u. Kocsis Sándomé Lehel út 23. 37 Eletó Kocsis Margit Lehel út 23. 21 Eletó Kocsis Jenő Lehel út 23. 3 Eletó Kocsis Sándor Lehel út 23. 7 Eletó ifi. Kocsis Sándor Lehel út 23. 11 Eletó Kocsis László______Lehel út 23. _______9 Eletó____________ Kolozsvári Jenő Árpád utca 77. 3 Árpád utca 61-68. Kolozsvári Géza Árpád utca 77. 36 Árpád utca 61-68. Kovács Sándor Huszár laktanya - Huszár laktanya Kozár György Huszár laktanya - Huszár laktanya ifj. László Ferenc Árpád utca 48. 17 Árpád utca 48. Losonci Magdolna Felsöpázsit 264. 19 Büdszentmihályi út Lukács György Árpád utca 77. 54 Árpád utca 77. Magalla György Huszár laktanya - Huszár laktanya Magai Miklós Magna Józsefné Jánosbokor5. 40 Büdszentmihályi út Martenovszki Jánosné Árpád utca 66. 48 Árpád utca 66. Molnár Irén Árpád utca 68. 22 Árpád utca 68. Molnár Margit Árpád utca 68. 22 Árpád utca 68. özv. Moravecz Józsefné Arany János utca 42. 66 Állomás tér ifi. Mosolygó Sándor - 14 Eletó id. Mosolygó Sándor Eletó 41 Eletó PulszkiBenő Toldi utca 55. 22 MÁV Állomás Rendes János Hadikfalva - ­Racskó Mihályné Vécsei utca 78. 39 Kiss Ernő utca Ramocsa Róza _____Serház utca 5._____28 Eletó____________ Rózsahegyi Márta Hadikfalva 6 Eletó Rózsahegyi Gyula Hadikfalva 13 Eletó Rózsahegyi Gyuláné Hadikfalva 41 Eletó Rózsahegyi Gyula Hadikfalva 63 Eletó Sajben Ilona III. Örökösföld 5. 19 Eletó Sajben Julianna III. Örökösföld 5. 21 Eletó Sajben Julianna in. Órökösföld 10. 23 ­Sipos Erzsébet Pacsirta utca 11. - Büdszentmihályi u. 59. özv. Sóvári Ferencné Damjanich utca 16. - Árpád utca 68. Stevanyik Erzsébet Fiumei u. 21-27. - Eletó ___________ Szabó Sándor Széchenyi utca 31. - ­Szamosszegi Lajos Ibrány, Lehel u. 37 ­Szénási József Huszár laktanya - Huszár laktanya Nyíregyháza bombázásának egyik pillanatát mutatja a felvétel, amelyet korábban még nem publikáltak napilapban. A kép jobb alsó sarkában látható, amint lángnyelvek csapnak fel Archív felvétel ( 'ÍMz ■» KisKelei Nyírségi Sztercsita György Huszár laktanya - Huszár laktanya Szűcs Ferencné Árpád utca 66. - Árpád utca 66. Szűcs Mária - - Árpád utca 66. ifi. Tomasovszki IlonaFelsőpázsit 207. - Eletó Tomasovszki Ilona Felsőpázsit 207. - Eletó Tóth Béla Huszár laktanya - Huszár laktanya Trembecdi András Toldi utca 61. _____65. Toldi utca 61.______ özv. Ungvári Mihályné Felsőpázsit 270. 47 Életó Ungvári Erzsébet Felsőpázsit 270. 13 Eletó Veres Julianna Felsőpázsit 207. 17 Eletó Visi /Vízi/ Ferenc Ószőlő utca 109. 35 Eletó Winkler György Nap utca 34. 47 Kiss Ernő utca Ismeretlen férfi - - ­Ismeretlen férfi - - Huszár laktanya Ismeretlen férfi - - ­Ismeretlen férfi - ­H. Tóth József _____Rozsrét__________39 Büdszentmihályi u. 11. özv. Pozsonyi Jánosné Felsöpázsit 304. 52 Eletó Ismeretlen ruszin - - ­Ismeretlen ruszin - - ­Kazár György - - ­Ismeretlen ruszin - - ­Ismeretlen gyermek Árpád utca 68. ­Zániczki Dániel Ilona Újfalu 32 ­Siloszky Lajos Tokaj 37 ­Hancsák Andrásné - - ­Busák Ilona _______-______________- -_______ Gucsa József Mező utca 6. 10 Mező utca 6. Szalai Sándor József - 61 Bethlen utca 46. Gergelyffy György István u. 10. 65 Sarkantyú utca 27. Szöllőssy Endre Nyírfa u. 13. 78 Vay Ádám utca 42. Kovács Andrásné Ószőlő utca 57. 67 ­özv. Kovács Andrásné Ószőlő utca 35. 53 Ószőlő utca 35. Ismeretlen halottak 2 fő egy sírban Ismeretlen halottak 11 fő Lukács István Árpád utca 77. 15 Árpád utca 77. Lukáics Éva _______Árpád utca 77.____12 Árpád utca 77­Lukács Aranka Árpád utca 77. Í9 Árpád utca 77. Szűcs Jánosné - - Árpád utca 77. Józan Vazul Bátfautca3. 39 Kórház Kocka Mihály Keskeny utca 11. 52 Kórház Ujfalusilmre Vay Ádám utca 42. 10 ­Kiss Julianna Hunyadi utca 46. 17 Pazonyi út Kiss Erzsébet Hunyadi utca 46. 11 ­Morauszki György Alsópázsit 134. 9 ­Bucsák Jánosné Sarkantyú utca 37. 53 ­Bucsák János _____Sarkantyú utca 37. 56 _____________ özv. Barcsa Pálné Pacsirta utca 25. 38 Sarkantyú u. Kövi László Kossuth tér 18 Pazonyi u. Sóvári Erzsébet IV. Örökösföld 41/b. 21 Kórház Bányai István Gólya utca 5. 53 Sarkantyú utca 27. Bányai Istvánná Gólya utca 5. 44 Sarkantyú utca 27. Pátrovics Lászlóné Bánság utca 3. 26 Sarkantyú utca 27. Pátovics Erzsébet Bánság utca 3. 3 Sarkantyú utca 27. Palicz Pálné Gólya utca 5. 80 Sarkantyú utca 27. özv. Tatai Pálné Gólya utca 5. 56 Sarkantyú utca 27. Hancsák András Oros-Borbánya 50 Sarkantyú utca 27. Hancsák Andrásné Oros-Borbánya 45 Sarkantyú utca 27. Lipták Miklós Nagykálló 23 Kórház Gál Imre Nagyrábé 40 Kórház Bukovenszki István Nagyszállás 17 Kórház Vitályos László Litke 27 Kórház Oláh György Szamosdob 30 Kórház Bukovenszki IstvánnéOros-Nagyszállás 38 Kórház ifi. Kolozsvári Géza Árpád utca 77. 8 Árpád utca 77.

Next

/
Thumbnails
Contents