Kelet-Magyarország, 1998. június (55. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-04 / 129. szám
1998. június 4., csütörtök 14. oldal |íy^a yávi y a swj i A kis polihisztor Nyíregyháza (KM - H. Zs.) — Manapság nincsenek polihisztorok. A diákok többsége is egy-egy tantárgyból képes kimagasló teljesítményre, hiszen képtelenség mindenből kiváló eredményt elérni. A Vécsey Károly Általános Iskola hetedikes tanulója, Bárány Gábor erre a lehetetlenre vállalkozott: több tantárgyból is indult tanulmányi versenyen, s nem is akármilyen eredménnyel szerepelt. Az országos angolverseny elődöntőjében a hetedik helyen végzett, a TIT megyei angolversenyen ötödik lett, az Ambrózy Géza matematikaverseny megyei döntőjében a harmadik legjobb eredménnyel büszkélkedhet, a Bem József megyei matematika- versenyen második helyezést ért el. A Curie Kémiai Emlékverseny országos elődöntőjébe jutott, emellett indult számítástechnikai és a fizika versenyeken is. Osztálytársai is örülnek a sikerének. Nem tartják strébernek, hogy ilyen tudásszomja van. Szerencsére könnyen tanul, így nem görnyed órákon át a tankönyvek felett. Egyszerűen szereti ezeket a tantárgyakat, mindegyiket érdekesnek tartja. Úgy érzi, ma már sokrétű tudásra van szükség, így fontos, hogy több tantárgyból magas szintű ismeretei legyenek. Még nem tudja, mi szeretne lenni, ha felnő, leginkább a számítógépek érdeklik. Szabad ideje nagy részét a komputer előtt tölti, programot készít, és száguldozik az Interneten, a másik hobbija: a kosárlabdázás. Az akarat diadala a bajnoki cím Mindannyian becsülettel hajtottak, a hazai meccseket sorba megnyerték Tiszaeszlár (DM) — A kisebb településeken nagy szerepe van a vasárnaponkénti futballmérkőzéseknek. A falu apraja, nagyja ott szorong a pálya szélén és szurkol vér- mérséklete szerint az „arany- lábú fiúknak". Nincs ez másként mostanában Tiszaeszláron sem. A 3 szakosztályt (sakk, asztalitenisz, futball) működtető sportegyesület labdarúgói nagy fölénnyel megnyerték a nyíregyházi városkörzeti bajnokság második osztályát. Egymásra találtak — Az akarat diadala volt ez az eredmény — fogalmaz Jármi Ferenc polgármester. — A sikerhez hozzájárult, hogy egymásra találtak a játékosok, a vezetők és a szurkolók. Mindenki megtette a magáét. A vezetők közül Szakol- czai Sándor szakosztályelnök, időt és fáradságot nem kímélve segítette az együttest. Lokálpatriotizmus — A fiúk mindannyian becsülettel hajtottak. Talán csak Mészáros Tibort és Szabó Ferencet lehetne egy kicsit az átlag felé emelni. De hangsúlyozom, a legnagyobb erényt a jó csapatszellem és közösség jelentette. A játékosok nagy része helybeli, vagy a környékbeli településen él, de ők is kötődnek Eszlárhoz valamilyen formában. — Mint mindenhol a megyében, náluk is a legnagyobb gondot az anyagiak előteremtése jelenti, hiszen a településnek két csapatot kell eltartania. Ismert, Hétvégi ügyeletek BAKTALÓRÁNTHÁZA: — A TI- TÁSZ baktalórántházi kirendeltségén (Köztársaság tér 15. B, tel.: 352-313) folyamatos a munkahelyi ügyelet. IBRÁNY: — Orvosi ügyelet az egészségügyi központban (Árpád u. 25.) van szombaton 8 órától hétfő reggel 7 óráig (tel.: 200-044). A gyógyszertárban (Árpád u. 20.) is folyamatos a hétvégi ügyelet. A gázkirendeltség ügyeletét pénteken 16 órától vasárnap reggel 7 óráig Simon Ferenc tartja (Ib- rány, Rákóczi út 10., tel.: 200- 508). Nyíregyháza és Térsége Vízmű ibrányi kirendeltségén Gégény István az Ady Endre út 35. sz. alatt (tel.: 200-002) van szolgálatban. A TITÁSZ ibrányi kirendeltségén (Liliom u. 2., tel.: 200-381) folyamatos a munkahelyi ügyelet. Állatorvosi ügyeletet a rakamazi körzetben a hét végén dr. Tiirk Ferenc tart (Raka- maz, Szent István út 34, tel.: 371- 763), az ibrányi körzetben dr. Túri László (Nagyhalász, Kossuth út 6., tel.: 202-384) az ügyeletes. MÁRIAPÓCS: — Orvosi ügyeletet az egészségügyi központban (tel.: 385-780) tartanak a hét végén. Áramszünet esetén a nyírbátori kirendeltséget értesítsék a máriapócsiak (tel.: 381-511), hétvégi gyógyszertári ügyeletet Nyírbátorban tartanak. Állatorvosi ügyeletes: dr. Mandula József (Nyírbátor, Fedics u. 21., tel.: 281-575 és a 06/60/480-012). NAGYKÁLLÓ: — A központi orvosi rendelőben (Szabadság \ tér 2., tel.: 263-408) folyamatos a hétvégi ügyelet. A TITÁSZ nagy- kállói kirendeltségén (Bercsényi u. 6., tel.: 263-131) folyamatos a munkahelyi ügyelet. A TIGÁZ kirendeltségén (Kossuth u. 149.) folyamatos a hétvégi ügyelet. A Vízműnél készenléti szolgálatot tartanak, tűz esetén Sipos Jánost riasszák a Bátori u. 13. sz. alatt. TISZALÖK: — A TITÁSZ Rt. Hajdúnánási Üzemvezetősége tart ügyeletet a hét végén (Hajdúnánás, Jókai u. 57. tel.: 52/381- 255). Orvosi ügyeletet tartanak szombaton 7 órától hétfőn reggel 7 óráig (Kossuth út 70. sz. alatti központi orvosi rendelőben, tel. 378-405.). TISZA VASVÁRI: — A közpon ti orvosi rendelőben (Kossuth u 8.) folyamatos a hétvégi ügyelet Állatorvosi ügyeletes a hétvé gén: dr. Szabó Gábor (Tiszavas vári, Zrínyi út 24/b. tel.: 372-878), aki ellátja a Tiszadob, Tiszada- da, Tiszalök, Tiszaeszlár és Ti- szavasvári környékéről érkező bejelentéseket. A TIGÁZ ügyeletese: Reznek Gyula (József A. u. 1. tel.: 372-462). ÚJFEHÉRTÓ: — Orvosi ügyeletet tartanak szombat reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig az orvosi rendelőben (Bartók B. u. 16.). A Fehér Kígyó gyógyszertár szombaton 8 és 12 óra között tart nyitva. Szombaton 12 órától hétfő reggel 7 óráig ügyelet van. A TITÁSZ ügyeletese: Szilágyi Ferenc (Tokaji u. 17., tel.: 290- 243). I--------------------------------------------------------------------------------------------1 j | Bevásárlókosár a vevő kezében Nyíregyháza (KM) — Ezen a héten az előkészített hal és baromfitermékek árai iránt érdeklődtünk a boltokban. Az első oszlopban a Jééé Diskont (Nyíregyháza, Fazekas János tér), a másoI. II. III. panírozott halrúd 459 199 650 tonhal fiié 459 690 580 hek hal lédig - 499 420 pipiropogós - 499 470 sajtos pulyka tallér 835 499<o,5kg) 890 hogy a közigazgatásilag Tisza- eszlárhoz tartozó Bashalom csapata a körzeti első osztályban serénykedik. Mint azt a polgár- mester megerősítette, a költségek nyolcvan százalékát az ön- kormányzat állja, ehhez jön még a szövetkezet támogatása, a helyi vállalkozók és a lakosság „adakozása”. — Szerencsére él az emberekben egy jóirányú lokálpatriotizmus — folytatja Jármi Ferenc. — A jobb szereplésnek köszönhetően a lakosság is magáénak érzi a csapatot. Száz-százötvenen is kilátogatnak egy-egy hazai mérkőzésre. Ezt meg is hálálták a fiúk, hiszen minden hazai összecsapásból ők kerültek ki győztesen. Nem panaszkodhatunk a tárgyi feltételekre sem. Egy kitűnő pálya, jól felszerelt öltöző, hideg-meleg víz várja a sportolni vágyókat. Pluszterhek — Persze, a jövő egy kicsit nehezebb lesz, az ifjúsági csapat indítása pluszterheket ró ránk. Eddig az utazást például a saját autókkal oldottuk meg, de most a gyerekek szállítása új feladatot jelent. Reméljük, megtaláljuk a megoldást, annál is inkább, mert az ificsapat sokat segít majd az utánpótlás gondunkon. A bajnokság végén következhet a lazítás, a közös bulik még jobban összekovácsolják a társaságot. A felkészülést majd a nyári tornákon való részvétel és hazai kupák jelentik. Remélik, a lelkesedés kitart még jövőre is, s nem lesznek kiesési gondjaik egy év múlva. dik oszlopban a Gerda Hús & Élelmiszer Market (Kisvárdá, Csillag utca 33.), a harmadik oszlopban a Vágott Baromfi Bolt (Mátészalka, Jármi út 43.) árai láthatók. Nyíregyháza (KM) — A Kö- 2-0, Belegrád-Nyírbogdány zépszabolcsi Városkörzeti fel- 2-2, Bashalom-Bököny 2-1, nőtt I. osztályú bajnokság hét- Kék-MG Főiskola 0-0, Tiszavégi eredményei: Nyírpa- dada-Nyírtét 1-2, Tiszatezony-Buj 6-1, Oros-Tiszadob Iek-Magy3-1. Az Épker Kft. csoport állása: 1. Kék ________________25 20 3 2 91-16 63 2. Nyírpazony 26 14 3 9 62-51 45 3. Tiszabercel _________25 12 7 6 40-37 43 4. Bököny ____________25 13 3 9 37-32 42 5. Nyírtét ____________26 12 3 11 54-59 39 6. Oros 25 11 5 9 46-38 38 7. Belegrád ___________25 12 1 12 39-42 37 8. Nyírbogdány ________25 10 6 9 44-34 36 9. Tiszadob 25 11 3 11 45-41 36 10. MG Főiskola ________25 8 10 7 40-41 34 11. Tiszadada __________25 9 6 10 51-50 33 12. Bashalom 25 9 3 13 42-51 30 13. Tiszatelek ___________25 8 3 14 34-56 27 14. Magy ______________26 5 3 18 22-48 18 15. Búj 25 4 3 18 27-78 15 Ifjúságiak. Eredmények: dány 0-4, Bashalom-Bököny Nyírpazony-Buj 7-0, Oros-Ti- 0-3, Tiszadada-Nyírtét 4-1, Tiszadob 3-2, Belegrád-Nyírbog- szatelek-Magy 9-0. A bajnokság állása 1. Tiszatelek ___________24 17 4 3 88-19 55 2. Tiszadada __________24 17 3 4 79-32 54 3. Nyírpazony _________24 15 t 1 8 94-44 46 4. Tiszadob ____________23 14 1 8 96-34 43 5. Kék ________________23 13 4 6 55-25 43 6. Nyírbogdány 23 13 3 7 65-37 42 7. Pros _______________23 13 2 8 67-49 41 8. Bököny 23 12 3 8 70-43 39 9. Bashalom __________23 8 7 8 58-57 31 10. Búj _______________23 6 1 16 24-81 19 11. Tiszabercel __________23 4 6 13 36-81 18 12. Nyírtét 24 5 1 18 22-108 16 13. Belegrád 23 3 3 17 21-68 12 14. Magy 25 3 3 19 24-121 12 KisKelet A Kelet-Magyarország regionális melléklete. Megjelenik minden csütörtökön. • Felelős szerkesztő: M. Magyar László. A nyíregyházi regionális szerkesztőség vezetője: Horányi Zsuzsa. • A szerkesztőség címe: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3-5. Telefon: (42) 311-277, fax: 315-124. Levélcím: KisKelet, 4401 Pf. 47. ff&Msn KisKelet NYÍRSÉG J1IV t nwwn H Bettinának 5. születésnapod alkalmából ! szeretettel köszönt: Pistike, anya, | | apa, a Silimon és a PopoVics csatád.I | *282436/1K’ jjj AwnAnMx orgosreM TtévHafiod. eUÁeUtHÓÁáí vjív&íl yuUtUálutUí 11 At jÁ faHutáét éivcuutná. tteáed: TMSmm it ptpá, it HmHW fxótf «(«•>»»X'>»»xwxMw»x-:«-X'>x«:-»>K»xw»x«4»':«-x««xvX'X«x«'»w>x>X'X-x-Xv:w»>x-:«x-x<-:vX-x«-:-»»:«:-á: wMwww»frx«»»xc-»x-»xce«»:««s»>»SK-x-sx-»x-:'M«w>>>K-»xxx-:«-x«-:.:->x<-x-s>x«>x-:.x-:-»x.:.x.:.:.:.:-:.x.x-x-:.:.>:.:.:;: Plósz LÁszlóvuxk I í í j VAsmc5Vjcr, Kossuth u. I I 6o. születésnapot» alkalmából szeretet- | tel köszöntünk, hosszú életet. I jó egészséget kívánunk: feleségeb. két fi ab. menyet», unokáit» Grétike és Csabika. »282241/1K* 1 x/*>x*:«v:-x-m<vX-XvXv:v:v:«:-ot>x^ M004««eM««eM«s»x«x««4>>Mwx-:-:-x<<«x<s>sx>x{4»:wX':4X-x-x-»w:-sx-sx-:->x4««->>x-:'C-»M»»M-x-:4«M«H«o«wow4«M<»»^ HORVÁTH PANNIKÁNAK N\IÍREG\IHÁZÁRA 3. születésnapod alkalmából 11 sok boldogságot kíván: buji mama, buji papó x WteX4f4W060»»m^X<-:v>X-X-:W/>»X4:<<-XX^X«>>X-X-»»»y/X<<4’X-X-X-X4»MMWMO««««MM«C4«M«MOO«M«44C4C4MC«4«i» j»m>xv»x-»x«<-x-:'Xwx->x-«-x-»x-x-:wx-:-x-xx«»x->»x-x-:«<««<«X/>»^>xx*x*x->x-JX-xí-M«»>x-xox<-x<-»:«-:-».: @ KOVÁCS TÜNDÉNEK MvjírcgvjliÁzÁrA § Nagyon sok bolbog | névnapot kívánunk erőben, egészségben, .. Mapkorról nagyszüleit», Lipták nagyapa és nagymama, s I AKCIÓ Már a nyári áruból óriási kedvezmény június 5-én és 6-án NYÍREGYHÁZA, Vécsey u. 13. alatt. Bálásruha Diszkont Kisáruházunkban 100 Ft-ért szoknya, rövid ujjú pótó, blúz, ing, 200 Ft/db H. póló, nadrág, gyermekruha 600 Ft/kg lakástextil 480 Ft/kg mr AlCdÓ m*282489/1 K-06.04* ^ OIMSEC í csemperagasztók, fugázók § kenhető szigetelőanyag I Hidegburkoló munkák összes kiegészítő anyagát kínáljuk a legkedvezőbb áron! — 8 féle csemperagasztó — fugázóanyag 32 színben — kenhető vízszigetelő (melyre közvetlenül ragasztható a burkolat) — Schlüter élvédo és dilatációs elemek, burkoíatváltó profilok Nagyfelhasználóknak és viszonteladóknak kedvezmények! Raktáráruház: Nyíregyháza, Westsik V. u. 5. Tel.: 431 -580 Üzlet: Nyíregyháza, Széchenyi u. 1. Tel.: 312-792