Kelet-Magyarország, 1998. június (55. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-04 / 129. szám

1998. június 4., csütörtök 12. oldal Gyorsan, ügyesen Érpatak (KM) — Az időjárás is kegyeibe fogadta május 29-én, pénteken az érpataki Móricz Zsigmond Általános Iskola tanuló­it és tanárait. Az alsó és a felső tagozatos tanulók külön-külön versenyen, illetve akadálypályán mérték össze tudásukat, erejüket és gyorsaságukat. Az alsötagozatos diákok sorversenyét Pethe István tanító és Szokolné Ági tanító néni állította össze. Nagyszerű volt a ver­senyhangulat. A felső tagozat akadálypá­lyáját Dandár Mihály testnevelő állította össze. A versenyen nemcsak gyorsnak, ha­nem ügyesnek és erősnek is kellett lenni. A megfáradt testnek jólesett a kimerítő mozgás után a bográcsban készített papri­káskrumpli, amely Ágoston Jánosné, Ju­hász Tiborné, Ladik Sándorné, Pálhalminé Bíró Katalin tanár néniknek, valamint Székely József tanár bácsinak köszönhető. Köszönjük még Aranyász János bácsinak az eszközök szállítását, s minden pedagó­gusnak, hogy ezen a szép napon játszottak velünk — írta levelében Sipán József és Szűcs Imre 5. osztályos diák. Csendes a székelyi Orosz Sándor-kastély hétvégenként, az itt tanu­ló diákok már a nyári szünidőre készül­nek Horányi Zsuzsa felvétele Juniális Rakamaz (KM) — A rakamazi művelődési ház június 14-én (vasárnap) kilenc órától rendezi meg az immár hagyományos raka­mazi juniálist, ahol egész napos program várja az érdeklődőket az iskola melletti sportpályán. Már reggel korán zenés ébresztő teremt vidám hangulatot. A megnyitót követően indul a főzőverseny. Emellett lesznek még más jellegű bemutatók, versenyek, vetélke­dők (pl. kutya-szépségverseny) is. Este hat­kor kezdődik a nyereményjáték, majd ezt követi a műsoros est, s természetesen nem hiányozhat a tombola és a szabadtéri bál sem. Egész nap vidámparki játékok, kitű­nő ételek várják a kilátogatókat, akik gyö­nyörködhetnek a kirakodóvásárban is. Evangelizáció Demecser (KM) — A demecseri reformá­tus templomban június 8. és 13. között na­ponta este 7 órától evangelizációs rendez­vényt tartanak Bocskai Bálint Budapest- kelenfóldi lelkész szolgálatával. Június 14- én (vasárnap) 11 órától csendesnap lesz. Rajzok az idősekről Nyírtelek (KM) — A nyírteleki időskorú­ak otthona (Puskin u. 2.) rajzpályázatot hirdet a helyi általános és középiskolások részére az intézmény fennállásának tizenö­tödik évfordulója alkalmából. A rajzok témái: „Az én nagymamám és nagyapám”, „Idősek a családban”. A pályá­zatok benyújtásának határideje: június 15. A munkák állandó kiállítóhelyen, a szoci­ális intézményben kerülnek bemutatásra. Ikrek (is) a színpadon Nyíregyháza (KM - M. M. L.) — Az elmúlt héten pénteken kisdiá­kok várakoztak arra a nyíregy­házi Zelk Zoltán Általános Isko­lában, hogy a dobogóra fellépve társaik, nevelőik és szüleik előtt bizonyíthassák versmondó te­hetségüket. Közel húszéves ha­gyomány már ugyanis, hogy má­jus végén az alsó tagozatos diá­kok szavalóversennyel emlékez­nek meg Zelk Zoltánról. Sajnos, az idei rendezvényen betegség miatt személyesen nem tudott részt venni a népszerű költő özvegye, Zelk Zoltánná Sin- ka Erzsébet, ezért levélben kö­szöntötte a szavalóverseny részt­vevőit. írásában kifejezte azt a reményét is, talán a gyermekek­től kap majd élménybeszámolót. A versenyizgalmak, a lámpa­lázak feloldásának érdekes mód­járól gondoskodtak a szervezők. Elsőként ugyanis egy ikerpár, Helli Ádám és Helli Dávid, az is­kola első osztályos diákjai léptek fel a pódiumra, s előadták Zelk Zoltán: Ikrek című versét. Ezt követően már valóban a verseny résztvevői váltották egy­mást a dobogón. Kányádi Sán­dor, Romhányi József, Szabó Lő­rinc, Nemes Nagy Ágnes, Róna György, Zelk Zoltán verseit hall­gatva a közönség meggyőződhe­tett arról, a diákok nemcsak sze­retik, hanem értik is a verseket. A zsűri Berki Antal színész veze­tésével bizony nehéz helyzetben volt az értékelésnél, hiszen na­gyon sok magas színvonalú elő­adás hangzott el azon a délelőt- tön. Végül a következő eredmé­nyek születtek: Az 1-2. osztályos diákok versenyét Egri Kiss Ró­bert (Kertvárosi Ált. Isk.) nyer­te, a második Auerbach Alexand­ra (17. Sz. Ált. Isk.) lett, a harma­dik helyet pedig Ruska Vivien (Kótaj) és Balogh Csaba (Zelk Zoltán Ált. Isk.) szerezte meg. A 3-4. osztályos tanulók kö­zött első lett Szabó Katalin (Apáczai Csere János Gyak. Ált. Isk.), a második Csalami Kriszti­na (Vécsey Károly Ált. Isk.), a harmadik Lovas Csilla (Apagy) és Kiss Adrienn (Zelk Zoltán Alt. Isk.). Szép szavalatáért a zsűri különdíját kapta Tóth Eszter (Kodály Zoltán Általános Iskola). Vendégek Ausztriából Baktalórántháza (KM) — Baktalórántházán a Vay Ádám Gimnázium Szakközép- iskola Szakiskola és Kollégi­um ad otthont az osztrák gaz­daasszony jelöltek szakmai ta­pasztalatcseréjének. Több éves baráti, szakmai, pedagó­giai múltra tekint vissza az intézmény és a grazi Haidegg- i Mezőgazdasági Szakközépis­kola gazdaasszonyképző rész­legével a kapcsolat. A héten 36 diák és 2 pedagógus érkezett Ausztriából, míg ugyanennyi baktalórántházi gazdaaszony utazott Grazba. Az osztrák gyerekek szer­dán Nyíregyháza nevezetessé­geivel ismerkedtek, elmentek a Kelet-Nyugat Expóra is, majd délután szakmai progra­mokat tartottak az iskolában. Ma Vajára, Mátészalkára, Má- riapócsra és Nyírbátorba utaznak, délután Kiss Gyuláné Kertész Katalin művésztanár irányításával tűzzománc-fog­lalkozáson vesznek részt. Pén­teken Szatmár-Beregi körutat szerveznek az osztrák diákok­nak, szombaton a magyar fő­várost tekintik meg. A kis versenyzők egy csoportja A szerző felvétele OLVASÓNK ÍRJA .■■V.V.^V.y. . .V. /. . . .■.Y//.V.V.'. . .’.V.---. ,v.... V..... V^.-.: . : V . ....... .. ,. ..vi.. .... .v.v.'.v... .y.lvv.. . Tanulmányúton a kertészek Mondák, balladák Tiszalök (KM) — „Széles a Ti­sza” Hagyományőrző Térségi Találkozónak ad otthont Ti­szalök június 6-án. A rendez­vény 10 órakor Király Sándor polgármester köszöntőjével kezdődik. Délelőtt lesznek a különbö­ző bemutatók: a mese, a mon­da, a ballada, az ének, a zene, a játék és tánc kategóriákban a gyermekek produkcióit szakemberekből álló zsűri bí­rálja el. Az úgynevezett „kötött” programok mellett több fakul­tatív eseményből választhat­nak még a résztvevők. így a művelődési ház udvarán gyer­mekjátszóház, a könyvtárban néprajzi és az Aranyász Sá­muel 1848-as kiállítása vár az érdeklődőkre. Görbedi Miklós nyugdíjas helytörténész veze­tésével pedig megtekinthető a település helytörténeti gyűjte­ménye. A délutáni eredményhirde­tést és díjkiosztást táncház (vezeti Gucsa Sándor, a Sza­bolcs Táncegyüttes művészeti vezetője) és görhekóstolás zár­ja. A nyíregyházi mezőgazdasági fő­iskola évek óta küld diákokat a hollandiai Noordenben élő Kosdi Gergelyhez, aki kígyóuborka­kertészetet üzemeltet. Az egy hó­napos gyakorlat célja, hogy a magyar tanulók megismerkedje­nek a tulipános ország kertészeti technológiáival, ezen belül is a korszerű kígyóuborka-hajtatás- sal. Ennek megfelelően április és műjus hónapban Bellái Eszter, Geleta Kornél és Lakatos Márk ötödéves, végzős kertész techni­kus hallgatók látogathattak el külföldre. A részvétel feltétele volt: a megfelelő tanulmányi eredmény, szakmai rátermett­ség, és nem utolsósorban angol vagy német nyelvben való jártas­ság. A kis holland falucskában Kosdi Gergelynek két, összesen 1,7 hektáros üvegháza működik. A létesítmény lelke egy számító­gép, amely a fűtést, szellőztetést, öntözést, szén-dioxid-adagolást irányítja. Mi is bekapcsolódtunk a munkálatokba, ápoltuk, szed­tük és csomagoltuk a termést. Betekintést nyertünk a növény- védelembe is, megismertük a rendkívül minimális, de környe­zetbarát permetezés mellett, a hasznos rovarokat, azok élet­módját, „technikájukat”. Házigazdánk jóvoltából bepil­lanthattunk egy virágárverésbe, s láthattuk a korszerű paradi- csomhajtatást. Eljutottunk Hol­landia legnagyobb zöldség- és vi­rágpalánta előállító üzemébe, és egy tehenészetbe is. A gyakorlati munka mellett azért jutott idő a szórakozásra is. Együtt ünnepel­tük például a helybeliekkel az anyakirálynő születésnapját Amszterdamban. Napfürdőztünk a La Manche csatorna partján. Rengeteg ismeret és élmény bir­tokában tértünk haza, melyek­nek hasznát vesszük a júniusi képesítő vizsgákon és később az életben is. Szeretnénk köszöne­tét mondani házigazdánknak a színvonalas vendéglátásért, va­lamint Bartha Aurél gyakorlati oktatásvezetőnknek a szervezé­sért, a kiutazási lehetőségért. Lakatos Márk, Nyíregyháza Amatőr felvétel Első áldozás ■ Sok ibrányi fiatalnak emlé­kezetes marad az idei pünkösdhétfő, ugyanis első áldozást tar­tottak a település római katolikus templomában Gosztonyi Tibor felvétele Látni és látszani Nyíregyháza (KM - L. Gy.) — Pünkösd vasárnapján igen­csak meglepetésben volt ré­szük Nyíregyházán a Sóstói úton közlekedő gépjárműve­zetőknek és kerékpárosok­nak. A Tölgyes autóbusz vég­állomás parkolójába nem büntetés miatt irányították az embereket a barátságos és élénk kérdezősködésbe kezdő rendőrök és közlekedési pol­gárőrök. A megrovás helyett még ajándékokat is osztogat­tak. Az MRFK közlekedésren­dészeti osztálya, a Megyei Balesetmegelőzési Bizottság a Magyar Autóklub Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Szer­vezetével és a Megyei Közle­kedési Felügyelettel közösen gyermeknapi közlekedésbiz­tonsági akciót tartott reggel 8-tól délután két óráig. Te­gyük hozzá: sikerrel! — A közlekedésbiztonsági akciónapra kerékpározó gyermekeket, a közúti közle­kedésben részt vevőket, első­sorban is családokat vártunk — mondta Gazdag József rendőr őrnagy, az MBB ki­emelt főelőadója. — E napon matricákat, fényvisszaverő csíkokat, pólót és a Nestlé cég jóvoltából csokit, cukrot, zacskós levesport ajándékoz­tunk a résztvevőknek, illetve ez alkalomból a társrendezők ingyenes CO-mérést, fényszó­róbeállítást végeztek. Az ott kapott bőn felmutatásával húsz autóvezető június 13-áig felkeresheti a Közlekedési Felügyelet műszaki állomá­sát, ahol ingyenes állapotfel­mérést, műszaki bevizsgálást végeznek majd a járműveken. A gyermeknapi akción alighanem sokan megfogad­ták a „Látni és látszani” elv fontosságát. 1 g # Kistelet Nyírségi

Next

/
Thumbnails
Contents