Kelet-Magyarország, 1998. június (55. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-13 / 137. szám
1998. június 13., szombat 18. oldal Jószay Zsolt szobrai A miskolci művész részt vett a 22. Sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikái Alkotótelep munkájában. Itt, Nyíregyházán fémmel dolgozott. Korábban — szemelvényül választott alkotásai is mutatják — szívesen nyúlt a fához — mint az egyik legősibb, megformázásra alkalmas matériához. Fa kompozícióin egy gondolatgazdag, a művészi kifejezés újabb és újabb lehetőségeit megszállottan kutató ember magasszintű értékrendjének félreérthetetlen jegyeit fedezhetjük fel. Látó (1995) Eszmélő (1990) KM-reprodukciók Kállai János versei (plan) én tudatosan rádkészültem csak utólag tűnt érzelemnek — idő múltán nem érdekelt a mindentudók mit fecsegnek beteljesületlen maradt a tegnap jövő nincs ködlő semmiség innád pohárral ha volna megbocsátásom szenteltvizét (ablakomból) zuhant a kő várakozás csordult komolytalan mint egy madár kifordított tollával riadtan belekaszált szénaillatú mélységeinkbe a nyár a nyár a sohamár (kettős hurok) amíg elárultalak őt csaltam majd téged és viszont keresztszemes villámok az égen vihar lesz előbb-utóbb Ahol a rozsa vére folyik Az épülő határállomás A szerző felvétele Györke László Tiszabecs. Élénk a nyüzsgés a határátkelőtől néhány száz méterre. Egy diszkontban nagy tételben kel el a liszt, cukor, egyéb élelmiszer. — Az a gond — mondja az egyik vásárló —, hogy a magyar vámosok csak két kiló lisztet engednek át. Tessék mondani, ha Magyarországnak még mindig félmillió tonna kenyérgabonája eladatlan, miért nem engedik nagyobb tételben kivinni? A júniusi kánikulában izzad még a vas is, nemhogy az új határátkelő építésén dolgozók. Szinte kinőtt a földből — mondja az egyik útlevélkezelő. Később megtudom: a tervek szerint őszszel megnyitják a tágasabb és korszerűbb átkelőt. Bár az út egy rövid szakaszát az építkezés miatt lezárták, a határ megközelítése nem okoz gondot. A hús lombok alatt tán még a várakozás is kellemesebb. Cseh Károly határőr törzsőrmesterrel a filmről, A rózsa véré-ről beszélgetünk, amit itt forgattak, s amelyben Anita, a főhős mindig soron kívül hajtott be. — Az a fantázia szüleménye — mondja. — Itt csak az élvezhet soronkívüliséget, akinek az országos parancsnokságtól van engedélye. Feltűnik, hogy küépésre is jóformán csak ukrán rendszámú gépkocsik jelentkeznek. Na, végre, akad egy moldovai is. Ezt félre is állítják, hogy alaposabban átvizsgálják. Akik naponta többször is átkelnek, azokat már jól ismerik. Az' útlevélkezelők szerint legalább 85-90 százalékuk abból él, hogy gázolajat hord át. Ha a túloldalon soronkívüliséget élvez, akkor naponta háromszor-négy- szer is fordul. A túloldalon, Tiszaújlaknál a határőrparancsnok sajnálja, de főnöki engedély nélkül nem nyilatkozhat. Itt több szakaszban állnak a kocsik: néhányan közvetlenül bebocsáttatásra várnak a határőr-sorompónál, a külső sorompó előtt, melyet a rendőrök kezelnek, lényegesen hosz- szabb a sor. Türelmesen várnak a turul „árnyékában”, pedig ahogy mondják, három-egy a so- ronkívüliek javára. Főiskolát végzett állattenyésztő szakember, orvos, pedagógus, állatorvos, valamennyien a nagyszőlősi járásból, a történelmi Ugocsából. — Higgye el, nekünk sem öröm itt ácsorogni naphosszat. De munka nincs, valamiből csak meg kell élni. Ötven forintért veszik a gázolajat. Ha csak valamelyik határ menti faluba hozzák át, 75-80-ért adják el. Minél beljebb viszik, annál drágább. Egy tisztes öregúr két és fél órája várakozik. — Ez még semmi. Volt olyan, hogy reggel beálltam a sorba, este ötkor voltam Becsen. Gondolja meg, negyvenöt évi munkaviszony után 49 hriveny nyugdíjat kapok. Ez ötezer forint. Annak is csak a felét fizetik ki egyszerre. Nem szórakozásból ácsorgunk mi itt. Visszafelé jövet számolok. Harminc gépkocsiból mindössze egy magyar rendszámú. Ahogy az útlevélkezelőktől megtudom, a havi statisztika szerint az átlépőknek csupán 3-4 százaléka magyar, 0,3 százaléka harmadik országbeli. Azt is mondják, hogy a magyarokat kiszorították erről a piacról. A „védelmi” grill vagy a sör elvitte a hasznot. Somlyai Csabának, a mátészalkai vámhivatal parancsnokának mért adatai szerint csúcsidőben a négy határátkelőn (Ló- nyánál, Barabásnál, Beregsu- ránynál és Tiszabecsnél) egy nap alatt százezer liter gázolaj folyik be legálisan elsősorban a határ menti településekre. Rendszeres eUenőrzéseket folytatnak a térségben. Tiszabecsen, Fülesden, Milotán, Sonkádon találták a legtöbb házi „depót”, azaz illegális lerakatot. De ma már Fehér- gyarmat térségében is vannak ilyenek, például Ki sár ban. Nemrég például Nyírgyulaj- ban találtak egy 11 ezer literes „depót”! Amíg lényeges különbség lesz a gázolajárak között a két országban, addig szinte sziszifuszi munkát végeznek a hatóságok, hiszen egy lebukott helyébe három is lép. Nagy Gábor, a beregsurányi vámhivatal helyettes parancsnoka egy korábbi adatot mond: egy hét leforgása alatt a négy határátkelőn több mint 750 ezer liter gázolaj folyt be az országba. Legálisan. Mert ha az utas gyárilag beépített tankban hozza az üzemanyagot, akkor az személyes holminak számit. Az átlépések számát pedig semmilyen törvény nem korlátozza. Hanem a csempészek leleményessége határtalan. A kuriózumok közt szerepel egy tank, melybe beépítettek egy ötliteres kicsit, ebből táplálkozott a motor. A többi pedig rejtekhelyül szolgált csempészárunak. Elmés az is, amit a minap találtak: kívülről polclapoknak nézett ki, ám belül több karton cigarettát rejtett. De akad ám üreges gyúrótábla is! A legutóbbi nagyobb fogás egy ikonszállítmány volt. Olyan, naponta ingázót bíztak meg az áthozatallal, akiről mindenki tudta: olajszállító. Mégis lebukott. — Módosítani kellene az áfatörvényt — mondja Nagy Gábor —, mert nem ritka, hogy kimegy a holmi áruként, majd visszajön használati tárgyként. Olyan árucikkekre kellene korlátozni az áfa-visszaigénylési lehetőséget, amelyek eUenőrizhetőek például a gyári számuk alapján. Kakasviadal (részlet) Amerika egy távoli és elhagyatott zuga. Végtelen agyaglapály, melyen nem marad meg sem virág, sem más élőlény. Repedések szaladnak sugarasan a hatalmas tér minden irányába. A nő nehéz marhabőr csizmában, a csipőjén széles, rézcsatos övvel áll a peronon, és idegesen szívja a cigarettáját. Hosszú fekete haja súlyként bukik a vállára. Füttyszó hallatszik, és a kerekek megkezdik sima, végzetes forgásukat. A föld végtelen futószalagon csusszan el. Alatta porban és száraz kóróban fuldokló szürke ugar. Hatalmas mérhetetlen terület emberi lény mélkül. Eldorádó, négyzetmérföldenként kevesebb mint egy lakossal. Az eget tartó hósip- kás hegycsúcsokról erősen fúj a szél. Alkonyatkor a hőmérő mutatója úgy zuhan, mint a kiengedett horgony. Mindenütt sziklatömbös és tövisbozóttal pettye- zett platók. A szél búgása alatt néma a föld. — Amilyen megszállott vagyok, és mindig is leszek, úgy érzem, hogy megvan bennem a teremtés és a pusztítás ereje. úgy érzem, hogy értékes vagyok, és jogom van, kijelölt helyem és küldetésem az emberek között. Fáradtan helyezkedett az ülésen. Inkább csak a mozgás érzete, mint a mozdulat maga. A teste lazán és ernyedten süppedt még mélyebbre az ülés párnázott mélységeibe. Amilyen megszállott vagyok... A szavak a betűtenger fölé emelkedtek, és színtelen ködként úsztak be homályos látóterébe. Van-e valami a nyelv függönye mögött, ami tényleg hozzánk szól? Még magának is képtelen volt megfogalmazni annak az áramlásnak a mibenlétét, ami e percben fénnyel árasztotta el lénye legtitkosabb zugait is. Egy idő után a szavak letörlődtek szemének víztükréről; elpárologtak, ahogy talán az ektoplazma száll fel a megszállottak testéből. — Ki vagyok én? — suttogta magában. — Mi vagyok én? És hirtelen eszébe jutott, hogy egy egész világot hagy maga mögött. A könyv kicsúszott a kezéből. Újra ott volt a temetőben, a tanya mögött, a fákat ölelte, a jégtó felé vágtatva meztelenül egy fehér csődörön, körös-körül napfényben fürdő völgyek, gyümölcs- és virágsóhajú termékeny föld. A Ványa nevet már a Krupanowa nevű nőszemély feltűnése után választotta magának. Azelőtt Miriam volt, és Miriamnak lenni tapintatot és félrevonulást jelentett. Krupanowa asszony szobrász volt. Meg kell adni, voltak más irányú — nehezebben behatárolható — képességei is. Ezzel a fényes csillaggal való ütközés kisodorta Ványát sekély keringési pályájáról; azelőtt ugyan csak valami csillagködi állapotban létezett, mint egy üstökös csóvája, de most nappá lett, melynek belső kromoszférája ki- olthatatlan energiától izzik. Érzéki hév fűtötte a munkáját. Szénnel és alvadt vérrel, patinás és kaján sárgákkal hajszolta a ritmusokat és formákat vízióiban. Kolosszális termetű narancs ak- .tok karmolnak nyálas, véres melleket; múmiaként becsavart háremhölgyek és apostolok, akiket Jézus se látott, sebeiket, üszkös lábukat és duzzadó vágyukat mutogatják. Volt szent Zoszima és Szent Savatyi, János, a harcos, és János, a hírvivő. Madonnáit lótuszlevelekkel, trópusi halakkal, lidércekkel és kásás békatojással vette körül. Kali és Tlaloo ihletésére istennőket talált ki, kiknek vigyorgó koponyájából hüllők másztak elő, topázszemük az egeket kémlelte, és ajkuk átkoktól duzzadt. Felgyorsult a pulzusa, ahogy gondolatainak viharos rohama habzón lökte ereibe a csillámló meleg vért. Az ölében heverő könyvre nézett, és megint ezeket a szavakat látta: .Amilyen megszállott vagyok, és mindig is leszek, úgy érzem, hogy megvan bennem a teremtés és a pusztítás ereje, úgy érzem, hogy értékes vagyok, és jogom van, kijelölt helyem és küldetésem az emberek között." Hirtelen, minden előzetes figyelmeztetés nélkül, valami elszabadult benne. Szétolvadt lényének minden porcikája tomboló elragadtatásban vonaglott. Rikító szavak kábították gyilkos szenvedéllyel... Érezte, hogy mindenben, legyen magasztos vagy nemtelen, szilaj életerő és szépség rejtőzik, melynek a művészet. bármilyen nagyszerű is, csak sápadt utánzata. — Élni akarok — suttogta vadul. — Élni akarok! (Amerika nem szerette Henry Millert, és az ellenszenv kölcsönös volt: Miller sem szerette Amerikát. Ezzel az antinómiával még mindketten jól elvoltak. Miller a modern amerikai próza egyik legnagyobbja. Szemelvényünket az Ünnepi Könyvhétre megjelent kötetéből választottuk.) i I fmm ráadás B iiji í iiUJjiiiiis
