Kelet-Magyarország, 1998. május (55. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-30 / 126. szám
13 199&■ MÁJUS 30., SZOMBAT Napkelet • A KM hétvégi melléklete Születésnap és k Exkluzív interjú Bosák Nándor megyéspüspökkel az c Harasztosi Pál felvétele Néhány, a történelem kényszerítette átszervezésen kívül a magyar egyházmegyék Szent István óta érintetlenek voltak. Öt évvel ezelőtt, 1993 pünkösdjén II. János Pál pápa két új egyházmegyét hozott létre, egyiket Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár- Bereg területén. A születésnap alkalmából Bosák Nándor, az egyházmegye főpásztora — aki korábban az Egri Hittudományi Főiskola rektora volt — exkluzív interjút adott lapunknak az egyházmegye öt évéről, s a keresztény világ nagy ünnepéről, pünkösdről. lJ Pünkösd ünnepe mit jelent az egyház életében? — Az üdvösségtörténetben pünkösd volt az az esemény, amikor a föltámadt és mennybe ment Jézus tanítványai belső erősítést és indítást kaptak arra, hogy kezdjék el azt a munkát, amit Jézus rájuk bízott. Mi úgy valljuk, hogy a Szentlélek kiáradása erősítette meg és vezette őket. Ezzel a belső tűzzel, lendülettel és küldetéstudattal indultak el az apostolok hirdetni az evangéliumot, azt, hogy Jézus föltámadt, s egy új élet lehetőséget nyitott az ember számára. Ezért pünkösdöt mi az egyház születésnapjának tekintjük, s amikor a Szentlélek kiáradását ünnepeljük, ahhoz az indító lendülethez, forráshoz térünk vissza, amely alapja a keresztény közösség életének. A mi egyházmegyénk számára a pünkösd sajátos jelentést ad, hiszen öt évvel ezelőtt, 1993-ban pontosan ezen a napon, pünkösdkor írta alá II. János Pál pápa azt az apostoli levelet, amellyel megalapította az új egyházmegyét. Ezért mi az egyházmegye születésnapjára is ezen a napon emlékezünk. O Öt esztendő rövid idő a katolikus egyház kétezer éves történetéhez képest. Az évforduló mégis alkalom arra, hogy áttekintsük: sikerült-e az alapításkor kapott feladatoknak megfelelnif — Ez az öt esztendő igazolta azokat a célokat és feladatokat, amelyekkel az egyházmegyét megalapították. A Szentatyának az egyházmegye megalapításával az volt a szándéka, hogy a magyarországi egyházmegyék területi beosztását átrendezve az egyház vezetésének lehetőségét korszerűsítse és hatékonyabbá tegye. Ezek a területek mindig is távol estek az egyházmegyei központoktól és ebből adódóan bizonyos hátrányt szenvedtek az egyházi vezetésben. A lelkipásztori munka korábban is rendesen folyt itt, azonban az irányítás a távolság miatt bizonyos nehézségeket okozott. Az első cél tehát az volt, hogy ezen a területen egységes egyházi irányítás alakuljon ki. Az elmúlt öt év azt mutatja, hogy ez valóban hasznos, fontos volt és kézzel fogható eredményei vannak annak, hogy a vallási élet, az egyház szervezettsége jó irányban halad és fejlődik. Nagyon fontosnak éreztük az indításnál is, hogy a püspök közel legyen a híveihez és a papjaihoz. Ezt sikerült megvalósítani. Éppen most készülünk az úgynevezett ad limina látogatásra. Ez azt jelenti, hogy minden püspök ötévenként Rómába megy és beszámol a Szentatyának az egyházmegye helyzetéről. Ennek kapcsán néztem végig, hogy gyakorlatilag az egyházmegye minden egyházközségét meglátogattam már. Kisebb filiális egyházközségek vannak még, ahol személyesen nem voltam, de a nagyobb egyházközségeket kétszer- háromszor látogattam hivatalosan is. — A másik fontos feladat a hívek aktivizálása és az egyházi életbe való bekapcsolása volt. Ez a vidék a maga módján vallásosnak mondható, ragaszkodnak a hívek a vallásukhoz, azonban nem mindenütt volt tapasztalható az, hogy aktív módon részt vesznek az egyház életében. Az tapasztaltuk, hogy az egyházat, a plébániát inkább szolgáltatóhelynek látják, ahonnét bizonyos szolgálatokat várnak és kérnek, ők maguk viszont passzívak maradnak. A II. Vatikáni Zsinat alapvető iránymutatása az, hogy az egyházat nemcsak a papok alkotják, hanem a hívők közössége is, ezért az egyházi élet, a közösségi élet megszervezésében, vezetésében, irányításában, gyakorlásában a világi híveknek is részt kell venni. Ebben is nagyon szép eredményeket értünk el, egyre inkább gyarapszik azoknak a világi híveknek a száma, akik magukénak érzik az egyház ügyét és a maguk módján részt vesznek benne. Ez főképp a karitászmunkában, az egyházközségek szervezetében, anyagi természetű ügyeinkben kezd megmutatkozni. O Milyen látható értékekben gyarapodott az egyházmegye? — Azzal hogy új egyházmegye alakult, bizonyos szervezeti és strukturális átszervezésre és építkezésre is szükség volt, hiszen ki kellett alakítani az egyházmegye alapvető új intézményeit. Az elmúlt öt esztendő alatt született meg Debrecenben a püspökség épülete, ahol az egyházmegyei hivatal működik, s ahol az adminisztratív feladatok ellátására egyszerű, szerény, de megfelelő körülményeket teremtettünk. A másik nagyon fontos feladatunk a nyíregyházi lelkipásztori központ felépítése volt. Ez ad helyet a nyíregyházi főplebáni- ának, másrészt az egész egyházmegye lelkipásztori életét koordinálja, irányítja. Itt nyílik lehetőségünk továbbképzések, lelki- gyakorlatok, összejövetelek megtartására, hitoktatók, egyházközségi tagok továbbképzésére, mindarra, amire egy ilyen nagy közösség életéhez szüksége van. MindenBosák Nándor, az egyházmegye főpásztora nek eredményeként látjuk, hogy sok egyházközségben megpezsdült az élet, látjuk, hogyan döbbennek rá az emberek, mit jelent számukra a keresztény hit, s hogyan tudják azt gazdagítani nemcsak a maguk számára, hanem a közösség javára. — Szólni kell a karitászmunkáról, amely már nemcsak külföldi adományok gyűjtéséből és továbbadásából áll, mert amióta ezek az adományok fogyóban vannak, magunk kutatjuk fel azokat a forrásokat, ahonnan segítségre számíthatunk. A kari- tászmunka részévé vált a betegellátás, a hajléktalanokkal való foglalkozás, az ingyenkonyha működtetése, az öregekről való gondoskodás. A hit és a vallásos meggyőződés egyre több embernek ad indítást arra, hogy másokkal is törődjön, mert ez az evengélium hirdetésének egyik leghatásosabb és legfontosabb eszköze. — Mivel az egyházmegyének ez a területe mindig a szegényebb volt a többinél, sok hiányosság van az egyházi épületekben, templomokban, ezért sajátos programunk és célunk, hogy ahol szükséges, ott templomokat építünk és felújítjuk a régieket. Az elmúlt öt esztendő alatt tíz helyen épült templom. Különösen fontos ez a nagyvárosokban, ahol a külvárosok újonnan épült részei távol esnek a központi templomoktól. O Az egyházmegye létrejötte óta jöttek ide a szerzetesrendek is? — Amikor az egyházmegye megalakult, ezen a területen alig voltak szerzetesek, pedig az egyház egészét tekintve a szerzetesség olyan intézmény és életforma, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az egyházi életről teljes képet alkossunk. Éppen ezért igyekeztem mindenütt keresni a lehetőséget, hogy szerzeteseket hívjak erre a területre. Ez hála istennek szép eredményeket hozott. A Kamilliánus szerzetesek a beteg- ellátás területén ekkor már tevékenykedtek az országban, s vezetőjük, Anton Gotz atya, elhatározta, hogy Magyarországon nyit egy kolostort. Szándéka éppen egybeesett az egyházmegye alapításával és felajánlottuk, hogy Nyíregyházán telepedjen meg, itt legyen a szerzetesrend központja. O körbejárta az országot, megnézte a felkínált lehetőségeket, végül megtetszett neki az a lehetőség, amit Borbányán ajánlottunk: az újonnan épült templom és mellette az elkezdett plébánia épülete. Felépítették a kolostorukat és azóta is szép munkát végeznek. Ez a folyamat nem állt meg, három hete szenteltük fel Nyíregyházán a Kamilliánus nővérek kis kolostorát. Ok is a betegek és az öregek gondozásával kívánnak foglalkozni. Folyamatban van egy másik szerzetesrend, a segítő nővérek ideköltöztetése, ők a régi plébánia épületében rendezkednek be, s a hitoktatásban, a lelkipásztori munkában vesznek részt. A szép eredmények mellett komoly feladataink vannak az oktatás terén, hiszen az egyházi iskolák a vallásos nevelés, illetve a keresztény kultúra elmélyítését és továbbadását jelentik, ezért szeretnénk megtalálni a bővítés lehetőségét. O Az ötéves egyházmegye zsinatra készül. Mit jelent ez, s hol tartanak az előkészületekkel? — Amikor II. János Pál pápa ’91-ben itt járt Magyarországon, akkor a magyar egyház számára feladatként tűzte, hogy a megújulás és az új szituációkhoz való igazodás jegyében tartsunk egyházmegyei zsinatokat. Ez a folyamat elindult az országban, ebbe kapcsolódunk be mi is, 1999- ben szeretnénk megtartani. Ez a zsinat segíthet bennünket abban, hogy végre szembetalálkozzunk Azzal a valósággal, hogy hívek és papok, akik az egyházat alkotjuk, itt, ezen a területen az ezredforduló táján kik is vagyunk, mit képviselünk és feladatainkat hogyan tudjuk megvalósítani. A zsinat azért lesz nagy jelentőségű, mert végre ezáltal válhatunk igazán önálló, önmagunkat belső öntudattal, azonosságtudattal ismerő, együtt dolgozó közösséggé. Balogh József a km vendége Nem szakad el az iskolától Kállai János Közeledik a pedagógusok napja, mely az utóbbi időben veszített a fényéből, hátrébb helyeződött az ünneplendő dátumok sorában, átértékelődött, más hangsúlyt kapott... Ki-ki válasszon a variánsok közül tetszése szerint! Ami viszont — hál’ Istennek! — megmaradt: ilyenkor, tanév vége táján valamiképpen eli- merik az arra érdemes tanárokat, tanítókat, óvodapedagógusokat. Nemes szándékokat sejtetnek a városi önkormányzatok alapította, úgynevezett „helyi díjak”, közöttük Tiszavasvári Az év pedagógusa elnevezésű plakettje. Az idén e kitüntetésben részesült Horváth Irma biológia-földrajz szakos tanárnő, a Váci Mihály Gimnázium idén — egészségügyi okokból — nyugdíjba kényszerülő pedagógusa. A mívesen megmunkált bronzkorongot a jutalmazott már a ballagáson átvehette. Adományozói úgy vélték: a diákbú- csúzás aktusán többen értesülhetnek Irma öröméről, sokan gratulálhatnak neki, jobban reflektorfénybe kerülhet általa a pályáján mindvégig a háttér- Harasztosi ben maradó és ott hasznosan mun- p^/ kálkodó ember. felvétele — Meglepett, hogy engem tűn tettek ki — mondja finom mosoly kíséretében a díjazott. — Túlzásnak vélem; biztosan még jó páran megérdemelték volna. Értékesnek, a megbecsülésemet kifejezőnek érzem. — Magamról? Nincsenek, nem voltak meghökkentő, világot rengető dolgok az életemben. A hajdú-bihari Földes a szülőhelyem, most vagyok ötvenöt éves. Amikor a debereceni Kossuth egyetemen végeztem, még működött az a rendszer, mely szerint egy bizottság kiírta a meglevő álláshelyeket. Láttam: Tisza- vasváriban van státus. Eljöttem szétnézni ide, ahol előtte még sohasem jártam. Megpályáztam az állást, azóta itt vagyok, az első — és most már utolsó — mun-i kahelyemen. Irma kezdeti években inkább földrajzot tanított, majd fokozatosan biológiából kapott több órát. Ifjú tanerőként 1970-től egyre többet foglalkozott az ifjúságpolitikával. Nem titkolja — miért is tenné? — hosszabb ideig volt KISZ-tanácsadó tanár, majd 1987-től belekóstolt az igazgatóhelyettesi feladatokba is. — Nem kedveltem a helyettesi posztot, sohasem vonzott a funkció, tanítani szerettem, a katedrán éreztem jól magam, a gyerekek között. Akkor viszont szükség volt, hogy második emberként dolgozzam. Élég hosszúra nyúlt ez a periódus: nyolc évig voltam „ighá”. A szakjaim közül — a tanítványaim szemszögéből nézve — a biológia volt az eredményesebb. Mind a továbbtanulási mutatók, mind a tanulmányi verseny- eredmények ezt igazolják. Horváth Irma tehát mostanában tartja utolsó óráit a Váci gimnáziumban; betegsége miatt maga kérte a nyugdíjazását. Persze, ha azok a fránya kórságok nem lennének, maradna szívesen. Ezért is tervezi: ha ereje engedi, és ha az iskolának szüksége lesz rá, egy-két osztályt még vállal. De — és ezt nagyon nyomatékosan mondta — nem erőszakolja rá a jelenlétét senkire, nincs szándékában senki elől elvenni a munkát. Jó szívvel válik meg intézményétől, s reméli, kartársai hasonlóképpen éreznek e dologban. Annak különösképpen örül: diákjai továbbra is igénylik a segítségét. A kapcsolatok megőrzésének ez az egyik legfontosabb biztosítéka. — Itt élek, lakom Tiszavasváriban. Megvásároltam a kis szolgálati lakásomat. Édesanyám, a húgom és családja szintén helybeli. Égy nővérem Gyöngyösön nyugdíjas pedagógus. Földessel már alig van kapcsolatom. Megszerettem Ti- szavasvárit, elsősorban a gyerekek révén, akiket taníthattam. Nem vagyok nyüzsgő típus, lehet, hogy ez is az oka: sohasem akartam más lenni, csak tanár. Elképzelni sem tudtam más pályát. Hogy sikereket tudhatok-e magam mögött? Kételyeim voltak, vannak, ismerem a gyengéimet. Talán ha jobb előadókészséggel rendelkezem, vagy ha nyitottabb vagyok, akkor nagyobb karriert futok be. Ám, mint említettem, ilyesfajta vágyak nem hajtottak sohasem. Ezzel együtt azt hiszem: nincs szégyenkezni valóm. A munkámat, amikor tehették, elismerték. Ezt illetően sem panaszkodha- tom. Csakhát, én mindig úgy gondolkodtam: miért én, miért nem mások kapják a jutalmakat... Hát, úgy látszik, márcsak ilyen aggodalmaskodó maradok Az év pedagógusaként is.
