Kelet-Magyarország, 1998. április (55. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-11 / 86. szám
Napkelet • A KM ünnepi melléklete TÁRLAT Demeter Imre festményei Demeter Imre: Cigányasszony Jk közelmúltban tekinthetek te meg a közönség haj/" I dúnándsi születésű, auJL JL todidakta festő, Demeter Imre tárlatát a tiszavasvári ICN Alkaloida Rt. Szakszervezeti Könyvtárában. Az alkotóról Tóth Ervin művészettörténész egyik tanulmányában a következőket írta: Demeter festményein és grafikáiban az ember és a természet egységét hangsúlyozza. Színhatá- sait az atmoszféra oldott, levegős lehetőségeivel alakítja ki, vigyázva arra, hogy ne bontsa meg képeinek szerkezeti felépítését. Élményeit lírai megfogalmazással, impresszionisztikus szemlélettel dolgozza fel. Maga a művész így vall festészetének titkairól: Festeni sohasem tanultam, szakkörbe nem jártam. A legnagyobb tanítómesterem a természet volt. Olajjal 1980- ban kezdetem el dolgozni, azóta is rendszeresen alkalmazom ezt a technikát. Demeter Imre: Tokaji utca Demeter Imre: Virágcsendélet Demeter Imre: Kávédarálós csendélet KM-reprodukciók Boldogság kát Gyermekről álmodoznak, igazi családot szeretnének Kovács Éva Nézte, nézegette az új kocsit, miközben felsőtestével előrehajolva ült a régiben. A kopottas, rozoga jármű szemmel láthatóan közel állt a szívéhez, s hiába csillogott- villogott szinte kihívóan, volt sokkal korszerűbb az új, látszott a szemén, gyanakodva méregeti, nehezen barátkozik vele. — Tudja kérem, nekem ez a régi olyan, mintha egyek lennénk, mintha hozzám nőtt volna! Ismerem minden porcikáját, és ő is tudja, mikor mit akarok. De sajnos, eljárt felette az idő, régen megérett a cserére. Látom jól azt is, ennek az újnak számos dologban nagyobb a tudása, de én ebből a kopottas ócskából is kihoztam, amit ki lehetett... Simon János harmincéves fiatalember nem valami csodajárgányt, szupermodell autócsodát, hanem egy gyógyászati segédeszközt, egy rokkantak számára gyártott kerekesszéket mustrálgat ilyen szakértő módon, s jellemez szemléletesen. A Start Rehabilitációs Vállalat ököritófülpösi részlegének udvarán, — szemben a nagy parkkal és a forgalmas országúttal — aztán megtörténik a főpróba is. Percek alatt kiderül: az ellenállás csak a próbakörig tartott, mert János az első méterek után elismeri: nem csak szemre, tudásra is százszor különb a réginél az új. — Toljál csak egy kicsit, próbáld ki te is, Marikám, mennyire gyors már ez. S ráadásul milyen stabil! Ezzel nehezen tudsz majd felborítani! — teszi hozzá huncutul nevetve, s a viccen, — vagy inkább irónián — percek alatt mindketten kacagni kezdenek. Boldogság sugárzik róluk, pedig rájuk nézve a felületes szemlélő joggal szólhatna így: szegény fiú, szegény fiatalok! — Velem született paralízis miatt kényszerülök az első perctől tolókocsiba. Soha nem tudtam járni, de nem is vágytam rá — mondja a szimpatikus, rendkívül intelligens fiatalember, aki kérdő tekintetemet látva mintegy magyarázatul hozzáteszi: én úgy érzem, így is teljes életet élhetek. Különbség köztem és az egészségesek között szerintem legfeljebb annyi, hogy én nem életem egy bizonyos szakaszáig, de annak végéig számos dologban segítségre szorulok. A gyermek egyszer felnő és önálló lesz, én ezt magamról soha nem mondhatom el. Azt gondolom, mihelyst ezzel a ténnyel szembe néz és megbarátkozik a magamfajta ember, lelkében ezt a megváltozhatatlan helyzetet elfogadja és rendezi, már nagy problémája nem lehet. Lehetséges, hogy ez az én optimizmusom azért van, mert oroszlán jegyű, így makacs, kitartó ember vagyok, de valóban nagyon ritkán ismerem a csüggedést. Ha valamit jónak látok, akkor belevágok. Igaz, amióta megnősültem, egy kicsit szelídebb oroszlán lettem. Az esküvő után megértőbb is vagyok, hiszen ma már nem csak maga- mért, a feleségemért is felelősséggel tartozom. Ha baj ér, az nem csak rajtam, rajta is csattan, így tudatosan óvatosabban, megfontoltabban viselkedem. A nevezetes esküvő nem is oly régen, a szülőhelyen, Tiszavasváriban volt. Sok emberben örömet, sokban meg csodálkozást váltott ki az esemény, mely az elbeszélések és fényképek tanúsága szerint is remekül sikerült. Á vőlegény, Simon János elegáns alkalmi öltönyben ült rozoga tolókocsijában, mellette földig érő, hófehér csodaruhában boldogan mosolyog Marika. A meghatott rokonság öröme is határtalan, hiszen valamennyien tudják, nem akármilyen két fiatal talált egymásra, keresett és jutott a másikban igazi támaszhoz, menedékhez. — Azt szeretem legjobban Jancsiban, hogy érzem, engem nagyon szeret, rendkívül értelmes, mindenről van véleménye, mindent meg tud magyarázni — sorolja boldogságának érveit piruló arccal a szőke fiatalasszony, aki csak nevet azon a rosszmájú, harminc év tapasztalatán alapuló megjegyzésen, hogy utóbbi tulajdonság olykor negatív is lehet... — Á házasság nekem egyfajta szabadságot is hozott. Nehezen tudok kapcsolatot teremteni, nemigen voltak barátaim. Azzal, hogy hozzá férjhez mentem, társat is, barátot is találtam magamnak, akivel örömet és gondot meg tudok beszélni... Marikán, — aki tízévesen egy súlyos közlekedési baleset áldozataként négy hónapig volt kómában, lebegett élet és halál között, — nehéz észrevenni, hogy bármi baja volna. Pedig a nagy dráma nem zajlott nyomtalanul, mint férje szakszerű szavakkal magyarázza, idegrendszeri sérülés miatt kezei és lábai nem tökéletesek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy megcsinál sok mindent, csak lassabban és nehezebben, mint a teljesen egészségesek. Főz, mos, takarít, segít a férjének, ráadásul nem csak az élet összes dolgaiban, de a munkában is. Simon János Egerben, egy speciális intézetben végezte az általános iskolát, tanulta ki a szőnyegszövő szakmát. Két évig Budapesten, egy textilfestőműhelyben dolgozott, majd a létszámleépítés áldozata lett. Mint mondja, szerette, így rendes volt vele a főnöke, mert nem az első hullámban, hanem csak a másodikban kötött a talpára útilaput. Most a Start ököritói műhelyében ismét rendszeresen dolgozik, textilszőnyegeket, foltpárnákat, takarókat készít. — Pecsvörk. Ez az, amivel foglalkozom — mondja, majd arra a kérdésre, hogyan írjam a szót helyesen, tréfásan hozzáteszi: írja magyarul, vagy írja fonetikusan. Nem tudom most a precíz helyesírást, hülyeséget meg nem akarok mondani... A fiatal házaspár nem csak a munkát, jelenlegi lakását is a Start vállalatnak köszönheti. Amikor megismerkedtek, a szerelem szövődni kezdett, vagy ahogyan János fogalmazza igen szimpatikusán: „ a puszta emberi figyelemnél napról napra többel nézegették egymást”, mindketten saját sorstársaik között éltek. A kétévi udvarlás, egyéves jegybenjárás után megtartott esküvő után adódott a szokásos kérdés: hol fognak majd lakni, hol lesz a közös fedél? A műhely melletti épületben lakást bocsájtott rendelkezésükre a vállalat. A szoba, konyha, fürdőszoba és kamra Marika ügyességét dicséri. A fényképek, párnák, vagy a sarokban felhalmozott gyermekkori babák meleg fészekre utalnak, azt mutatják, asszony van a háznál. — Nagy örömünk ez az otthon, csak az a baj, hogy a szerződésünk egy évre szól — mondja János, akitől megtudom azt is: épp most készül beszélni a főnökkel, szeMÓRICZ ZSIGMOND Hímes tojások (részlet) Feltetszett hímes húsvét hajnala. A parittyási fiúk kiugráltak az ágyból, s egybe hozzáfogtak öltözni. Most nem lustálkodtak szurtosan, mur- cosan a kuckóban. Zaklatták erősen édes szüléjüket, hogy öltöztesse már őket. Adja elé a vasárnapié ruhát, a csipkés kis kendőt, a darutollat a kalap mellé. De az öreganyjuk előbb rájuk zörgött: — Nem addig, míg olyan fényes nem lesz a sok apró sáros csizma, mint a Salamon orcája. A zsivajgásban úgysem lehet aludni, hát a gazda is mind felneszeit, s apai szeretettel nézte csemetéit, hogy készülődnek. A türelmetlen és ügyetlen kis kezekből kivették apámuramék a sárba fúlt csizmákat, s egykettőre tisztába tették őket. Mire igazán kivirított a hajnal virágos kis kertjében a nap rózsája, akkorra csendben haladt egyik raj pulya a másik után Parittyásról Galambosra. Legelöl vezetett Korczos Pesta a két testvérével. Szél fújta-fújdogálta pántlikás kalapját, és pirosra csípte az orcáját. Csengett a sarkantyús csizma, a gyarmati vásárról csak a múlt héten hozta az édesapja. Folyvást azon törte a fejét, hogy látja majd Zsuzsika. Vajon ráismer-e? Mert ő ráismerne száz lány közt is, ezer közt is. De a galambosi lányok sem aludtak ám délig. Mire az első róta fiú beért a faluvégen, nem volt olyan ház, ahol rendbe ne lettek volna a lánykák. Hajukat szépen, feszesen simára fonta az édesanyjuk, csakúgy ragyogott a tiszta fehér homlok. Új módi ruhájukon libegett-lobogott a szalag, csipke. S a ház is tiszta volt ám, mintha lánykérők jöttek volna. Korczos Pesta többször is volt már Galamboson, erre kell átmenni az újlaki vásárra, de bizony idáig még nem törődött vele, merre laknak Szabados Zsuzsikáék. Ezért nagy gondba volt most. Eltökélte, hogy addig másfelé nem megy, míg őt meg nem locsolja; de megkérdezni restellte, hol laknak. Mitévő legyen most? Csak ment előre, csak ment. Itt-ott fiúk jöttek szembe velük, ezek is rózsavizes üveget szorongattak, locsolódni jártak. Csak lány nem látszott sehol. A lányok odabent várják ilyenkor a kis gavallérokat. Hej, törté-marta Pesta koma a fejét, hogy találjon rá Zsuzsára. Egyszer csak meglepetve néz fel. A falu közepén egy szép új ház homlokára fel van írva: „Isten segítségével. Építette Szabados Gábor.” — Tyhő, ez lesz az a ház! Ez a Zsuzsika apja. — No, ide bemegyünk — szólt oda öccseinek, s már be is lépett a rácsos kiskapun. Beállított a pitvarba, onnan a szobába. Megállották egymás mellett az ajtóban szépen, azzal Pesta rákezdte jó hangosan: Ma nyílt meg az égnek ragyogó kebele, Ma szállt le a földre az égnek szelleme, Megtörte a halált a földnek porában, Dicsőséget szerzett az ég tárházában... Mondta ő a jó hosszú verset szorgalmasan végig, de azért közben furtonfurt szerteszét nézelődött, hátha meglátná, akit keres. Nem látta sehol Zsuzsikát. Volt ott nagyobb lány is, kisebb is, csak ő nem volt sehol. Már az öccse is elmondta a maga versét: Locsolódni jöttem, rózsavizet hoztam, Vigyázzatok lányok, megöntelek mostan... Már a legkisebb is elsorolta, hogy: Én kis Múzsa Gyenge rúzsa, Nem jártam még Eskolába. Mégis tudom azt az egyet, Hogy a Jézus ma született. Szívemből kívánom, a garast elvárom. Pesta csak akkor neszeit fel, mikor hatalmas kacagásai fogadták a kis öccse versét a háziak. Ő is akkor vette észre, hogy a kis bölcs a karácsonyi rigmust mondta el kétségbeesésében.
