Kelet-Magyarország, 1998. február (55. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-04 / 29. szám
HAZAI HOL-MI 1998. február 4., szerda Autos szánkózás C salódniuk kellett azoknak, akik a hét végén Kabalá- son szerettek volna szánkózni vagy síelni. A hóból ugyanis csak mutatóba akadt, a domb lejáró útjain pedig a homok látszott. Némi hó csak a domb körüli réten maradt, de ez sem bizonyult elégnek a sportoláshoz. Sebaj! Néhány leleményes apa mindenképp szánkóztat- ni akarta csemetéjét, ha már megígérte. Mivel a vékony hóréteg nem volt elég a kézi vezérlésű szánkózáshoz, maradt az autó, amelynek a végéhez hozzákötötték a szánkót. Megindult a furcsa rali, a gyermekek nagy örömére. Csúszkált is a szánkó nagy vidáman, sebesen a kocsik után. Meglehetősen veszélyesen. Már maga az autózás sem az igazi a síkos hórétegen, de így, összekötve a gyerekkel teli szánkón... Irányíthatatlan az autó és önállósul a szánkó. Maga a kipufogógáz sem kellemes beszippantása is veszélyeket rejt magában. Hiába no, így tanul a gyerek! Ennél már csak az volt meredekebb megoldás, amikor a mi utcánkban egy kis motorbicikli után kötötték a szánkót, s úgy vontatták a rikoltozó csemetéket. Fukar volt eddig az idei tél eddig a kicsinyekhez, nem lehetett korcsolyázni, síelni, szánkózni. Két hónapig semmi sem jutott a tél örömeiből. Ám kerüljük a veszélyes megoldásokat, hiszen komoly dolog a viccesen hangzó mondás: vékony jégre csak egyszer lehet menni. Bodnár István _ mm AViiOltUDll IIVIlMwiívvlIJfVIi Mozi KRÚDY MOZI: Titanic. Előadások kezdete: 16 és 19.30 óra. BÉKE MOZI: A gyűjtő. Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. MONTÁZS MOZI: Manhattanre leszáll az éj. Előadások kezdete: 18 és 20 óra. Kiállítások A Jósa András Múzeumban a Magyarország első katonai térképfelvétele című térkép-vándorkiállítás, a Barbárok a birodalom peremén, A pénz története az ókortól című kiállítások tekinthetők meg. A nyíregyházi Városi Galériában a most hetvenéves Petkes József és Tőkey Péter festőművészek kiállítása vátja az érdeklődőket. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor Szerkesztők: Balogh József, Ésik Sándor, Sipos Béla Rovatvezetők: Kováts Dénes (belpolitika), Galambos Béla (gazdaság), Kállai János (kultúra), Máthé Csaba (sport), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 47-4401. E-mail: kelet@kelnw.iscomp.hu . Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45) 415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel./fax: (44) 310-651. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Terjesztés és marketing vezető: Szabó Miklós A kiadó címe: Nyíregyháza, Zrinyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 25-4401. Hirdetés: (42)310-150. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzés Szövetség (MATESZ). Árusításban terjeszti a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Az előfizetők részére terjeszti az inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., és a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 655 forint, negyedévre 1865 forint, fél évre 3630 forint, egy évre 7060 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 31 forint, pénteken a TV Plusszal 34 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Terjesztési panaszaival hívja a 06-80/306-306-os telefonszámot, keresse Kertész Erzsébetet! gfsm A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES. Segélyek helyett munkahely Pályázatok csábítják majd a munkaadókat mind keletebbre Megkezdődött a munka az új tiszavasvári munkaügyi központ kirendeltségén Harasztosi Pál felvétele Szőke Judit Tiszavasvári (KM) — Tizenkét hónap alatt a második munkaügyi központi kirendeltségünket avatta a napokban Kiss Péter munkaügyi miniszter. A fontos tárca vezetője Tiszavasváriban feltárt néhány összefüggést és az elért eredményekről is említést tett. Arra a kérdésre: mikor lesz az ígéreteknek és az igényeknek megfelelően a pecsételő munkaügyi központokból valódi közvetítő szervezet, igazi szolgáltató bázis, mely legalább kísérletet tesz a munkahelyek felkutatására, megszerzésére, így válaszolt. — Én másképp látom ezt. Ma sem csak pecsételnek a központok. Ha azt tetszik kérdezni, hogy mikor tudunk a segély helyett olyan támogatást nyújtani, aminek folytán nagyobb valószínűséggel el tudnak helyezkedni, akkor arra az a válaszom, hogy minden akaratunk az, hogy a korábbi segélyezés helyett a képzésre, a bértámogatásra vagy az időszakos foglalkoztatásokra adjunk több pénzt. Nálunk nagyon jó arányúak az aktív támogatások, én ezzel most már elégedett vagyok. Azért arra vigyázni kell — hívta fel a figyelmet a továbbiakban Kiss Péter —, hogy a bérekre rakódó terhek a szabályos foglalkoztatást nehogy megdrágítsák. Van egy keskeny ösvény, melynek egyik oldalán a nem segélyformák, hanem a tényleges segítség áll, ugyanakkor arra is ügyelni kell, hogy ne legyen túl nagy a teher. Szerinte a segélyek átforgatása támogatásokká helyes út, de csodát tenni csak akkor lehet, ha tartósan csodálatos mértékben gyarapszik a gazdaság. — Igazából a foglalkoztatásban akkor van jobb helyzet, amit Ön is, én is kívánok, hogy ne a pecsételésért menjenek be az emberek, hanem munkáért. Ennek a feltétele a gazdasági növekedés, mely évi egy-két százalékos foglalkoztatásbővüléssel párosul — erre minden remény meg is van. A munkaügyi fordulat éveit éljük — a negyedik negyedévben mintegy negyvenezer fővel nőtt a foglalkoztatás és az előző évhez viszonyítva 62 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma. Ezt esélyhelyzetnek értékelte. Megyénkben kiugróan magas azok száma, akiknek a rokkantság jelentette az egérutat, a menekülést az ellehetetlenült helyzetből. Er- re jegyezte meg a miniszter, hogy a jobb helyzet valószínűleg visszahozza majd ebből a senkinek sem előnyös kényszerpasszivitásból is az embereket. Ez most egy nagyon széles, mintegy négyszázezres kör. — Őszintén meg kell mondani, hogy tíz év negatív tendenciája után kell néhány esztendő, hogy a magyar munkaerőpiac regenerálódjon. Az elmúlt másfél év alatt már any- nyit sikerült elérni, hogy az aktív támogatások javára megfordultak az arányok, megtörtént az új fejlődési pályára állás. Nemcsak a társadalmi igazságosság, hanem a racionális közgazdasági gondolkodás sem engedi meg, hiszen nem vagyunk olyan gazdagok, hogy tűrjük a segély melletti feketem unkázást. — A közmunka lehetőségével minden erőfeszítés ellenére még mindig kevesen élnek, mert nem érnek rá... A gazdaság kifehérítése nem megy hatósági eszközökkel: csak az érdekeltség az eredményes. A napokban, a közeli hetekben új pályázatok jelennek meg, melyeknek a munkahely- teremtés mellett azok megtartása a célja. A filozófia: a munkahely menjen a munkaerőhöz. Háromszáz fős foglalkoztatásbővítésnél már nagyobb összegekkel ösztönzik a munkaadókat. A direkt támogatásnak különösen a mi régiónkban lesz jótékony hatása, azok élveznek majd előnyt, akik a felzárkózásra váró észak-keleti megyékbe hozzák a munkahelyeiket. a fejlesztéseket. Megjelenik majd egy másik újdonság: a a mobilitás, azaz a munkaerőmozgás finanszírozása. S hamarosan érvénybe lép az a rendelet, mely a dolgozók szállítási költségeinek állami átvállalását is tartalmazza. A pályakezdők mozgékonyságára apellál az a szisztéma, mely a végleges és átmeneti letelepedést is motiválja. Minden esetben az a szándék, hogy a munkaadó és a dolgozni akaró találkozzon. A segélyezést egyre inkább a megoldáskeresés váltja fel, s ezt hamarosan érzékeli majd a munkaerőpiac valamennyi szereplője — állította. Eredményesebb nyelvvizsgák Nyíregyháza (N.L.) — Februártól korszerűbb lesz Nyíregyházán a TIT nyelviskolája. A közelmúltban az iskolának olyan keverőpultot és hangfalakat vásároltak, amelyek a vizsgákon segítik a beszédérA Levéltári... ...Esték soron következő előadása február 5-én, csütörtök este fél hattól hét óráig tart a Megyei Levéltárban. A főleg középiskolásoknak szánt előadás-sorozatban most két téma szerepel: Ünnepségek, ünneplések, valamint Jótékonyság a dualizmus idején. Az előadók: Kujbusné Mécséi Éva és Galambos Sándor. (KM) A Tirpák... ...Népfőiskola ma este hat órakor, a Vajdabokori Művelődési Házban kezdődő előadásában Nyíregyháza jelenéről, illetve a tanyabokrok jövőjéről tudhatnak meg bővebbet az érdeklődők Csabai Lászlóné polgármestertől. (KM) Mátészalkán... ...új helyre költözött a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár ügyfélszolgálati irodája, ahol minden kedden 10-től Móráig várják az állampolgárokat családi pótlék, betegségi ellátási és járulék ügyekben. Az új tést. A technika segítségével reálisabbak és eredményesebbek lehetnek a nyelvvizsgák. Az iskola évente eddig három vizsgát szervezett. Az új technikának köszönhetően cím: Nagykárolyi u. 6. sz. (a Szálkái László u. felől megközelíthető). Kihelyezett ügyfél- szolgálatot tartanak február 5- én Tiszavasváriban is, a polgármesteri hivatalban. (KM) A Népművészeti... ...Egyesület Zrínyi I. u. 8-10. alatti pincéjében működő Kézműves Műhely szerdánként, 15-től 18 óráig tartja azon foglalkozásait, melyre a Család- segítő Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai várják az érdeklődő gyerekeket, családokat szabadidős és rehabilitációs tevékenység (agyagozás, korongozás, szövés, nemezelés, gyöngyfűzés, hímzés, népi játékok készítése) keretében. Pszichológiai... ...tanácsadásra várják az érdeklődőket szerdánként este fél hattól a Jósavárosi Művelődési Házba (Május 1. tér 10/a.). Minden csütörtök 14-15 óra között ingyenes vérnyomásmérésen vehetnek részt a művelődési ház Ungvár ezentúl évente négy vizsgára lesz lehetőség. A nyelveket tanulók számíthatnak arra, hogy idén május végén, vagy június elején plusz egy vizsgát szervez a nyelviskola. sétány 33. sz. alatti helyiségében (nyugdíjasklub). A programokat a Soros Alapítvány támogatja. (KM) A tiszalöki... ...Városi Művelődési Házban ma este 6 órától „Isten, haza, emberség” címmel Horváth Gyula színművész lép közönség elé. Az előadóest résztvevője dr. Bokór Imre író is. Záhonyban... ...a MÁV Oktatási Művelődési Központban a Szebecse Alkotótábor első kiállításának megnyitója lesz február 6-án, 16 órai kezdettel. A tárlatot Székhelyi Edith festőművész és Balogh Géza képzőművész nyitja meg. A kiállítás február 6-tól 14-éig tekinthető meg, reggel nyolctól este nyolcig. (KM) Véradás... ...lesz ma Apagyon a Védőnői körben 9-től 15 óráig, illetve Kisvárdán a kórházdolgozók adhatnak vért 8-tól 15 óráig a városi véradóállomáson. *3rat«i!á!it«tfc Hatvanan feleltek meg — méghozzá kilencven-, százszázalékos értő felkészültséggel — a nyíregyházi 1LS Nyelviskola közelmúltbeli, január 17-ei és 24-ei német nyelvvizsgáján alap-, közép-, illetve felső fokon. A napokban átvett és még többek számára átadásra kerülő diploma nemzetközileg is elfogadott, és kitűnő eredményességgel honosítható — tudtuk meg Kiss Tibortól, az intézmény igazgatójától. Az év végétől a nyíregyházi ILS a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete elbírálása alapján a Minősített Nyelviskola kitüntető cím viselésére jogosult. Ügyeleti időben Nyíregyházán a Szent István u. 14: szám alatt látják el a betegeket. Az ügyeletes gyógyszertár Nyíregyházán cz.cn a héten a Főnix patika (Dózsa Gv, u. 12,). ,, J : <—! <TJ " 1 §§f fTTl 771 f*