Kelet-Magyarország, 1998. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-21 / 17. szám
1998. január 21szerda GAZDASÁG Ketet-Magyarors*ág f 3 Masszív fémszerkezet veszi körbe Újfehér- tón azt a tornapályát, amely hamarosan a 2. Sz. Általános Iskola képzését, a diákok kondíciójának javítását segíti majd. Ám az 1997 februárjában megkezdett 160 millió forint összértékű beruházásnak csak egy része az aszfaltozott kézilabdapálya, az egész iskola új épületbe költözhet a kulcsok átadását követően. Erre várhatóan egy héten belül sor kerül, bár a pálya még kap egy aszfaltréteget, amikor az időjárás ezt lehetővé teszi Martyn Péter felvétele Milliardok a környezetünkre Nyíregyháza (KM) — A Környezetvédelmi, Alap 1997-ben 16 milliárd forinttal gazdálkodott, idén 23,4 milliárd forint a kiadási terv. A múlt év végén közel 14 milliárd forint támogatást hagytak jóvá a Környezetvédelmi Alapból a harmadik negyedévben beadott pályázatok alapján — derül ki az illetékes minisztérium tájékoztatásából. A legnagyobb tételt ebből, 6,7 milliárd forinttal a vízvédelmi beruházások jelentettek. A támogatások segítségével 1400 kilométernyi csatornahálózat épülhet, illetve napi 16 ezer köbméternyi szennyvíz tisztítható majd meg az új berendezések üzembe helyezésével. A levegő tisztaságát szolgáló beruházási pályázatok 2,7 milliárd forintot nyertek el az alapból. Az Európai Unió normáinak megfelelő 55 korszerű tehergépkocsi vásárlásához például 16 cég jut, mintegy 83 millió forintos visszafizetendő kamatmentes kölcsönhöz. A Volán-vállalatok 126 busz környezetkímélő felújításához kapnak támogatást. A MÁV Rt. villamosmozdonyok vásárlásához kapott 500 millió forintot, valamint az alap támogatja a részvénytársaság vasúti személyszállítást javító programját. A Mahart a közúti szállítást kiváltó fejlesztéshez nyert el 30 millió forintot. A hulladékgazdálkodás javítására 1,7 milliárd forint jutott. Több település a kommunális hulladéklerakók építéséhez kapott segítséget, de támogatásban részesült a veszé- lyeshulladék-hasznosítás. A jóváhagyott támogatási összegből csupán 2,5 milliárd forint kifizetését tervezték a múlt évre, a további összegeket 1998-ra, 1999-re és 2000- re ütemezték. A vissza nem fizetendő rész 9 milliárd forint, a többi kedvezményes kölcsön. A támogatások 61,5 milliárd forint értékű beruházást, fejlesztést tesznek lehetővé. Tőzsde Klubot... ...szerveznek Nyíregyházán a megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával. (KM) Kukorica... ...és napraforgó termesztéséről lesz szó azon a szakember-találkozón, amelyet a Pioneer Hi-Bred és a DuPont cégek szerveznek január 23-án 10 órától Nyíregyháza-Sóstófürdőn a megyei Oktatási Központban. Abroncson a Minőség Klubba Budapest (MTI) — Újabb négy cég nyerte el a Nemzeti Minőség Klub tagságot: a Ganz-David Brown Hajtómű- gyártó Kft., az Opel Magyar- ország Járműgyártó Kft., a Taurus Mezőgazdasági Abroncs Kft., valamint az Oracle Hungary Számítástechnikai Szolgáltató Vállalat. A tagságról szóló oklevelet hétfőn a klub ülésén Fazakas Szabolcs ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter adta át a cégek, köztük a tavaly óta Michelin tulajdonú Taurus Agrotyre Mezőgazdasági Abroncs Kft. képviselőjének. A miniszter elmondta, hogy a minőségügyi program létrehozásával és megvalósításával a minisztérium azt jelzi: kiemelt fontosságot tulajdonít a minőségfejlesztésnek. A program részeként, annak érdekében, hogy a díj minél szélesebb ismertségre és elismertségre tegyen szert Magyarországon, továbbra is támogatja a magyar minőségügyet, valamint a klubba tömörült vállalatok tevékenységét. Eredményességét bizonyítja, hogy az elmúlt két évben minőségi díjat nyert vállalatok száma, immár megközelíti a harmincat. Fazakas Szabolcs hangsúlyozta: a fejlett Európába az út a minőségen keresztül vezet, s ennek ismeretében az IKIM tovább támogatja a minőség klub mozgalmát, valamint azt, hogy a mozgalom országos jelleget öltsön, s az üléseket az ország különböző régióiban szervezzék meg. Ennek szellemében még az idén rendezvényeket szerveznek egyebek közt Herenden, Szentgotthár- don és Nyíregyházán. Coop-siker Nagykárolyban Vegyes vállalatot alakított, és Romániában terjeszkedik a nyírbátori áfész A nagykárolyi áruházban december óta nagy a forgalom Amatőr felvétel Nyírbátor (N. L.) — A Nyírbátor és Vidéke Áfész egyre többet használ megyénk gazdaságának, főleg a termelők, az élelmiszert gyártók veszik hasznát a szövetkezet kezdeményezéseinek. A nyírbátoriak a nagykárolyi szövetkezettel összefogva megalakították a Pro-Coop Cáréi nevű román-magyar vegyes vállalatot. A terjeszkedés január végén kezdődik, amikor Nagykárolyban az erdélyi fogyasztási szövetkezetek, valamint a nyírbátori, a csenged, a fehérgyarmati, a kisvárdai, a miskolci, debreceni és a gyöngyösi áfész vezetői üzleti tárgyalásra jönnek össze — tájékoztatta lapunkat Rácz Mihály elnök. Á bátort szövetkezet nem kevesebb mint 2 milliárd forintos árbevétellel zárta az elmúlt évet. Köszönhető ez annak is, hogy vissza vették a bérbe adott boltokat. A visszavett boltokban az árpolitika miatt sokszorosára nőtt a forgalom. Növelte az árbevételt, hogy Nagykárolyban bérbe vették az egyik emeletes épület 1200 négyzetméteres földszintjét és német hűtőrendszerrel ellátott ABC-áruházat nyitottak itt december 15-én. A részben nemzetközi, részben magyar árukkal ellátott áruházban nap mint nap óriási a forgalom. Á Nyírcoop hálózat által forgalmazott élelmiszereken és italokon kívül a Nyírgabona, a Kárpáthús és a fehérgyarmati tésztaüzem termékeit forgalmazzák a nagykárolyi áruházban. Rácz Mihály azt is elmondta, hogy a vegyes vállalat a nyírbátoriak kezdeményezésére idén és jövőre újabb boltot, ABC-áruházat nyit Szatmárnémetiben, Zilahon, Szilágy- somlyón és Nagybányán. Áz új boltok készletét részben szabolcs-szatmár-beregi árukkal töltik fel. Kihasználva a vegyes vállalat adta lehetőségeket, a nyírbátoriak lejért veszik a román bútorokat, s viszonylag olcsón adják el a három keleti megye: Szabolcs, Hajdú és Borsod vásárlóinak. A szövetkezetnek Nyírbátorban a városszépítésre is futotta erejéből. Egy 1900-ban épült házat, amelyben a bútorbolt volt, tavaly 18 millió forintos költséggel visszaállították eredeti állapotába. A városképet javító épületet bérbe adták. / A Nyírbátor és Vidéke Áfész itthon tizenegy településen működik és kiterjedt a tagsága. A tagsági kölcsön ez év elején már meghaladta a 100 millió forintot. A tagok a kölcsönre évi 20 százalék kamatot kapnak. A 100 milliót pedig a szövetkezet befekteti, forgatja. Ily módon a tagság is hozzájárul az eredményességhez. HATÁRIDŐK cégvezetőknek Január 24. A befektetési szolgáltatók jelentése a nyitott pozícióikról. Január 25. A bányajáradék befizetése; a számítógéppel vezetett vámáru-nyilvántartás hitelesítése. Foglalkoztatás A január elsején hatályba lépett 1997. évi CXX. törvény szerint a jövőben pályázat alapján támogatás nyújtható olyan korszerű munkahelyek teremtéséhez is, ahol a munkaadó megfelelő piaci háttérrel rendelkező korszerű termékek előállításával, új szakma- kultúrák meghonosításával, legalább 300 munkavállaló alkalmazásával hozzájárul a munkaerőpiaci feszültségek enyhítéséhez, (elsősorban a gazdaságilag elmaradott, magas munkanélküliséggel küzdő térségekben). A foglalkoztatáshoz kapcsolódó járulékok közül legfeljebb egy évre részben vagy egészben átvállalható a keresetet terhelő egészség- és nyugdíjbiztosítási, valamint a munkaadói járulék, továbbá a munkaadót terhelő egészségügyi hozzájárulás. Támogatás nyújtható annak a magánszemély munkaadónak is, aki AM-könyvvel rendelkező, illetve olyan munkanélkülit foglalkoztat, akinek jövedelempótló támogatása lejárt és munkanélküli ellátásra nem jogosult, továbbá akinek jövedelempótló támogatása azért szünetel, mert kereső tevékenységet folytat. Á támogatás mértéke az adott foglalkoztatáshoz kapcsolódó közteherjegy értékének 50 százaléka. Igénylő ívek Nyíregyháza (KM) — Már beszerezhetők a nyomtatványboltokban január 20- ától azok az ívek, amelyeken az államháztartással szembeni egyes juttatásokat igényelhetik 1998. február 1 -jétől az adózók — tájékoztatta lapunkat az APEH megyei igazgatósága. A gazdálkodó szervezetek és az egyéni vállalkozók a 9833. számú (APEH/ 288 r.sz.), míg a nem egyéni vállalkozó magánszemélyek a 9811. számú (APEH/ 287. r.sz.) nyomtatványokon tehetik meg majd igénylésüket a következő hónaptól. ^Árfolyamok Valuta- és devizaárfolyamok Érvényben: 1998. január 20. Vétel Eladás Középárf. 332,72 350.77 340,55 Angol font 332,30 348,58 340,44 332,14 349,18 340,6b 133,21 143,56 138,04 Ausztrál dollár 133,95 142,17 138,06 133,58 142,16 138,02 , 532,35' 570.76 548,81 Belga frank* ' 532.15 564,97 548,56 532,29 565,22 548,75 28,66 30,89 29,70 Dán korona 28,80 30,58 29,69 28,81 30,59 29,70 ’ 36,12 38,93 37,43 Finn márka 36,29 38,55 37,42 36,31 38,55 37,43 32,78 35,14 33,79 Francia frank 32,77 34,79 33,78 32,86 34,72 38,79 97,40 . 104,43 100,41 Holland forint 97,36 103,36 100,36 97,64 103,16 100,40 155.43 167,51 161,07 Japán yen* 156,26 166,00 161,13 156.20 165,86 161,03 139,78 150,64 144.85 Kanadai dollár 140,68 149,00 144,84 140,49 149,18 144,83 110,54 116,53 113,14 Német márka 110,27 115,91 113,09 110.60 115.98 113,15 ' 26,47 28,53 27,43 Norvég korona 26,59 28,25 27,42 26,61 28,25 27,43 111.60 119,65 115,05 Olasz líra** 111,50 118,40 114,95 117,09 118,03 115,04 15,71 16,56 16,08 Osztrák schilling 15,67 16,47 16,07 15,68 16,48 16,08 105,23 117,42 110,77 Portugál escudo 107,40 114,04 110,72 107.44 114,08 110,76 128,71 138,72 133,38 Spanyol peseta* 129,59 137,61 133,60 . 129,37 137,37 133,57 135,62 142,97 138,81 Svájci frank 134,58 142,88 138,73 135.21 142,43 138,82 24,92 26,85 25,82 Svéd korona 25,03 26,59 25,81 25,05 26,59 25,82 203,56 214,60 208,35 USA dollár 203,38 213,14 208,26 203,12 213,54 208,33 ’ 216,07 232,87 223.91 ECU 217,14 230,48 223,81 217,17 230/61 • 223,89 A megadott számok egy egységben értendők, forintban *: 100 egység, **: 1000 egység Pénznemenként az első sorban a Kereskedelmi és Hitelbank, a másodikban az OTP, a harmadikban a Postabank adatai olvashatók