Kelet-Magyarország, 1998. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-17 / 14. szám
Társadalom és kultúra 1998. január 17. „A felülről lefelé irányuló fejlesztési és munkaerő-piaci programok különösen olyan térségekben vallottak kudarcot, amelyekben a térség egész gazda sága hagyományosan néhány nagy foglalkoztató igényeitől és adottságaitól függött. A kudarc főként olyan térségekben vált kritikussá, amelyekben a meghatározó nagyvállalatok és a térség helyi társadalma között kiépült patriarchális viszonyok miatt hiányzott a kezdeményezőkészség, a vállalkozási hagyomány, ahol gyenge volt az innovációs kapa citás. ” (Falu, Város, Régió. 97/1-2) AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG, A HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ ÉS A KELET-MAGYARORSZÁG MELLÉKLETE gének létrehozására több mint 130 program évek óta. A nemzetállamok közötti érdekharmonizálásra azonban csak a globalizI senLkihívásai, elsősorban az USA hegemóniájának erősödése I Európa országait. D KŐs|feGHY /&TILA NegyvenévesVU^Bat áll az Európai Gazdasági Kfl^Hst alapító országok mögött azHHBlott országrészek fejlesztése tekSHffben. Az oktatásképzés támoga^^p már 1970-ben, a hátrányos térséJWgazdaságfejleszté- sére 1985-ben ^Bsítettek alapot, de újabbakat is létreWwtak. Az elmaradott térségek, a hanyatló ipari régiók, a magas munkanélküliséggel küszködő térségek és különösen a fejletlen mezőgazdasági területek átalakulásának elősegítésére szolgáló alapok célirányosabb, takarékosabb, hatékonyabb működtetésére jó tíz éve stratégiai elveket fogalmaztak meg. A fejlesztendő térségek „alapegységei” közül ismerős a régió, amely úgy értelmezhető, mint az országon belüli nagyobb térség, amelynek önrendelkező testületéire az ország-centrum átruházza hatalmának egy részét, de etnikai-kulturális sajátosságokra alapozottan viszonylag autonóm térségként is felfogható. Az utóbbi keretek közt formálódó régiótérségek „alulról szerveződők”, önállósító aktivitásuk nagyobb. Az európai országok kormányzatai országonként eltérő mértékben segítik elő a regionális önállóság megerősödését. Franciaországban vagy Görögországban a regionális jogosítványok gyengék, Németországban vagy Belgiumban komoly tényezők a központi kormányzat mellett. Magyarországon a központi politikai hatalom többször próbált néhány megyéből régiókat összegyúrni, mindig vigyázva arra, hogy a Budapest valódi part- nerét-ellensúlyát képező nagy régiók - pl. az Alföld - önálló tartományi jellegű kormányzattal szóba se kerüljenek. Első Budapest A kormányzatoknak a szegény régiókat támogató igyekezete a jóléti, gondoskodó állam-modell bukásával, a globalizálódó gazdaság vérmentes gyarmatosító akcióinak segédkező, mára díszletté leértékelődött politikai elittel és a tornyosuló problémák tüneti kezelésére is alig alkalmas, ötlet nélküli programokkal hiteltelen. Különösen akkor, ha úgymond a hátrányos térségek érdekében először a fejlett térségeket kívánják támogatni, Akinek nincs, annak ne is legyen... Uniós stratégiai elvek átbarkácsoiása honi használatra hogy majd később azok teremtsék meg a szegényeket kisegítő forrásokat. A hazai politikai elit ez utóbbi „megoldásra” hajlik, amit jól érzékeltet az országos területfejlesztési koncepció. Eszerint első Budapest, aztán a fejlett régiók, végül a nyomorultak... Amikor a keleti országrész politikusai az M-3-as autópálya privatizációs pénzből történő építését követelték, a pénzügyminiszter kötötte az ebet a karóhoz, mondván, hogy csak abban az esetben lehet erről szó, ha az autópálya „hozama” eléri a banki pénzforgatás képtelenül magas nyereségszintjét. Ugyanakkor Budapest a soha meg nem térülő és egyáltalán nem sürgető újabb metróvonal építésére százmilliárdot fordíthat. Az Európai Unió gazdasági és pénzügyi egysége kiteljesítésének folyamatát nem kíséri a támogatott hazai térségek társadalmi problémáinak enyhülése, sőt. A munkanélküliség mérséklésére irányuló programok szánalmas eredményt hoztak. A több ország által közösen szervezett eurorégiók legtöbbje politikai szereplők költséges játéka. A Kárpátok Eurorégió helyzete egyszerűen katasztrofális. Természetesen előadhatók a történések ragyogó sikersztoriként is, ideig-óráig. Vajon odafigyelünk-e eléggé az összefüggésekre, a folyamatokra, jól értjük-e az uniós törekvéseket? Van okunk az aggodalomra, ha a nyugat-európai gyakorlat sajátos „magyarra fordítását” tanulmányozzuk. A „magyar" úton Már javában megalakultak a hazai megyei területfejlesztési tanácsok, amikor - 1997 elején - megtudhatták, hogy miként is kellene létezniük európai módra. Ekkor jelent meg az első olyan cikk, amely világossá tette számukra, hogy Európa más tájain a területfejlesztési tanácsok nem hálózzák be az egész országot. Ott hozzák azokat létre, ahol a válság mértéke indokolja, és többnyire csak időlegesen. A problémák enyhülése után meg is szűnnek. Nálunk ezzel szemben sikerült a megyei apparátus egy részét átirányítani a fejlesztési tanácsok ügyintézésére, betonbiztos állásokba. A hazai területfejlesztési koncepció készítői nagy alázattal vagy nagy kényelmességgel átvették az Európai Unió regionális politikájának stratégiai elveit: a programozás, a partnerség, az addíció, a szubszidiaritás és a koncentráció elvét. Már ezekre is épp oly biztosan rájár a politikusok nyelve, mint nemrég az „imprlizmusra” vagy a békeharcra. Különösen izgalmas a szubszidiaritás elvét emlegetni, amikor azt ecseteljük, hogy ott kell a problémát megoldani, ahol felmerült, vagyis megyei szinten, mert hogy intézményesítés hiányában más - például kistérségi regionális színezetű - egyletben nem is merülhet fel, ugyanis a megyék kijárták, hogy a kistérségek ne kapjanak intézményesülési lehetőséget. Az Európai Unió jelenlegi regionális politikája - a problémás térségek működését segítő beavatkozások elősegítése - a korábbi évtizedek sokszor pazarló, összehangolatlan támogatási rendszerének hatékonyabbá tételére, a különféle támogatások összehangolására irányul. Tehát nem az egyes országokon belüli térségi problémák kormányzati vagy pl. megyei szintű kezelési technikáira, hanem az unió strukturális alapja és más alapjai kapcsolatára, illetve az unió és a nemzeti kormányzatok szintjén kezelt támogatásokra vonatkoznak. A stratégiai elvek hazai alkalmazása és akár kistérségi szinten történő számonkérése igencsak nehezen értelmezhető. Az uniós stratégiai elvek nem egyetemes óvszerek, amelyek bármely méretre ráhúzhatok. Az alázatos adaptálásnak is lehetnek határai. Értelmezés kérdése Az Európai Unió stratégiai elvei közül a programozás elve a „szétszórt” projektek támogatása helyett a projektek együttesének hatását megsokszorozó, összehangolt fejlesztést irányoz elő, középtávú programok alapján. A partnerség elve nem a hazai értelmezés szerint érvényesül, tehát nem a kistérségtől minisztériumig való egyezkedésekre, hanem az EU pénzr kezelő bizottságai, a nemzeti kormányok és a régiószintű helyi vezetők együttműködésére vonatkozik. Az addíció, vagyis a hozzájárulás elve az EU-források és az egyes országok kormányzati forrásainak együttes mozgósítására vonatkozik. Egyáltalán nem zár ki saját forrás nélküli térségeket a támogatásból, ez csupán hazai fogás az „akinek van, annak lesz, akinek nincs, annak nem lesz”, a legszegényebbek ellen használt bibliai szöveg fordítására. Az „adj kettőt, adok hozzá egyet” eljárássá laposított addíció-elv így helyi forrásokat kisajtoló, zsarolástechnikai műveleteket igazol. A koncentráció elve az EU strukturális és más alapjainak együttes, összehangolt felhasználására irányul. Hazai használatra nyilván át kellett értelmezni: pl. inkább nagyobb és jól prosperáló mamutcégeket támogassunk, mert azok majd jobban adóznak. A különböző alapokból származó források együttes felhasználása, a sajátos nézőszögek felől indokolt sorrendek, arányok átstrukturálására a legnagyobb hatékonyság megkövetelése ad alapot, ami aligha kifogásolható. De hazai értelmezésben a koncentráció olyan gumielv, amely homályban hagyja, hogy az eredményesség elsősorban pénzügyi-gazdasági vagy más szempontból értendő-e. így menlevél a kevéssé gazdaságos akciók átideolo- gizálására. A koncentráló támogatás és a kiterjedt mellőzés-elhanyagolás kéz a kézben jár. Az utóbbi természetesen az elhallgatott mozzanatok közé kerül. Lehetséges, hogy az EU-alapelvek hazai gyakorlatra alkalmazására tett kísérletek tájékozatlanságból, politikusi túlbuzgóságból táplálkoznak. De léteznek, így indokolt a kérdés, „kicsiben alkalmazásuk” a fontosnak állított célok irányába visz-e. Milyen időtávon érvényesek ezek a „magyarított” elvek? Néhány pillanat Tegyük fel, hogy mikroméretben mégiscsak alkalmazhatók az EU-tö- rekvések. Ez esetben is kérdés, hogy valóban a kedvezményezett elvek-e a leglényegesebbek, a problémák kezelése tekintetében viszonylag teljes körűek, tehát nincs-e más, hasonlóan fontos alapelv. Vajon a stratégiai célkitűzések „magyaros? érvényesítése valóban nélkülözhetetlen eszköze a problémák enyhítésére irányuló törekvéseknek, vagy inkább divatos politikusi nyakkendődísz? A területi egyenlőtlenség vesztes térségei nézőszögéből az ad elsősorban okot az aggodalomra, ha a stratégiai elvek olyan értelmezést kapnak, mintha a honi értelemben vett partnerségi és addicionálási elv érvényesítésére képtelen térségek kezelhetetlenek lennének, tehát jobb lemondani azokról. Az uniós stratégiai elvek kicsiben alkalmazásának értelmességében lehet kételkedni, de a közhellyé vált elvek már befészkelődtek a hivatalnokok és helyi politikusok gondolatvilágába. Amiben reménykedhetünk: az unió majdcsak lecseréli mai stratégiai elveit, és amíg az újabbakat is félre nem értjük, lesz néhány pillanat, amikor a saját észjárásunkra hallgathatunk.
