Kelet-Magyarország, 1998. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-10 / 8. szám

KZi2

Napkelet • A KM hétvégi melléklete

TÁRLAT

Gábor Marianne képei

Eperbegyú'jtés

A mátészalkai Szatmári Múzeum egyik különleges értéket képviselő gyűjteménye a Gábor Marianne festőművésznő kompozícióiból rendezett állandó kiállítás. Az idős, nyolcvankét esztendős művész — XX. századi piktúránk örökifjú reprezentánsa — egykoron Szőnyi István festőiskolájában tanult, s az érettségit követően a Képzőművészeti Főiskolán is Szőnyi volt a mestere. 1938 óta szerepel a nagyközönség előtt kiállításokon. Egyik méltatója így ír róla: Gábor Marianne művészete olyan, mint a jellegzetes kézirat, amelynek árnyalatai, vonásai kivétel nélkül személyhez kötöttek, olvashatóak. Nem utalják a nézőt grafológusra, hogy megfejthesse tartalmát. Több mint félszáz, önálló tárlatát a frissesség, a szellemesség, a szókimondó igazságérzet és a kolorisztikus találékonyság jellemzi. Igazi kuriozitásként említhetjük meg: a firenzei (Olaszország) Galleria degli Uffizi az alkotó két portréját is őrzi.

A Gorkij fasor télen

A pultnál

Elek Emil felvételei

Imádom a szép hangú, kedves hanghor- dozású nőket. Gondolom, rajongásommal nem állok egyedül. Bár nem vagyok valami notórius rádiózó, szívesebben keresem azt az állomást, melynek híranyagát számomra kellemes felvezetésben közlik. Persze, a „szerelem” ezzel ki is fújt, hiszen legtöbbünknek — így nekem is — alig van alkalmunk személyesen megismerkedni, egyáltalán találkozni a mikrofon mögött ülőkkel.

Nos, nemrég döntöttem! Vége a homályba burkolózásnak. Megkérem a nyíregyházi rádiók három hölgyét, fedjék fel részleges inkognitójukat, valljanak hétköznapjaikról, mondjanak egy-két keresetlen szót — természetesen, ha akarnak — magánéletükről, örömeikről, gondjaikról, a szakmáról, arról, hogy valójában kik is ők.

Illő Gabriella (26) — a PB Rádió műsorvezetője; őt városunk polgárai a 70,88 MHz-en, illetve kábelen keresztül a 104,75 MHz-en hallgathatják. De, s ezt már a csinos „mikorofonos” mondta: mióta beindult a PB tévé programja, ő már csaknem teljes testi mivoltában képernyőn is látható.

— 1994 novembere óta rádiózok — idézi a múltat Gabriella —, korábban egy gmk. ügyintézője voltam. Alapvetően humán beállítottságú vagyok. Az élet úgy hozta, hogy most történetesen a mezőgaz99

Színpadra kiállni számomra furcsább, mint a mikrofon mögül szólni a közönséghez.

dasági főiskola gazdálkodási szakán tanulok. Nemrég szigorlatoztam matematikából.

— Ide, a PB Rádióhoz egyik kolléganőm információja alapján kerültem. Eljöttem meghallgatásra, s akik részt vettek a „tesztelésemen”, alkalmasnak találtak. Hogy mi alapján döntöttek, csak sejtem: milyen a hanghordozásom, helyükön vannak-e a hangsúlyaim, tiszta-e az artikulációm. Pszichológiai alkalmasság? Nos, erről annyit: színpadra kiállni számomra furcsább, mint a mikrofon mögül szólni a közönséghez. Nem vagyok drukkos, de a biztonságosabb helyzetekben jobban érzem magamat.

— Műsorvezető vagyok, s egyszersmind tudatában: még legalább tíz év kell, hogy valóban az legyek. Szakmai képzettség? A nyíregyházi tanárképzőn elvégeztem egy intenzív újságírói kurzust. Slussz! Ennyi. A rádiós műfajokról alig esett szó, de azért sokat okosodtam. Az biztos: ha a pályán akarok maradni — márpedig akarok —, még nagyon sokat kell tanulnom. A hangom — mondják — kellemes, ahogy többen fogalmaztak: a szeretet hallatszd^ belőle. Ennek örülök, de tudom: kevés.

— A jelenlegi munkahelyemen a tűrőképességet sajátítottam el „magasabb szinten”. Tudok páncélt viselni a keményebb kihívásokkal szemben. Kialakítottam a vé^ Titkos vágyam?

Valaha pódiumszereplésről álmodoztam. Szavaltam, prózát mondtam. ^

dekezési mechanizmusomat. Munka van bőven, főként most, hogy televíziónk és írott sajtónk, magazinunk is van. A rugalmas munkaidő — ez a kulcsa a dolognak. Még szabad időm is van, ha jól tervezek. A feladataim teljesítésében egyre inkább a minőséget tartom szem előtt.

— Tavaly férjhez mentem. Boldog vagyok, egzisztenciális biztonságban. A férjem alpin-vállalkozó; magasépítmények, hidak festését, dekorálását végzi.

— Titkos vágyam? Igen, valaha pódiumszereplésről álmodoztam. Szavaltam, prózát modtam. Most ezzel fel kellett hagynom, a tanulás, a munka mellett nem bírnám. De a legtitkosabb dolog: szeretnék egyszer mint énekes kitörni. Jazzbalett-múl- tam, színművészetis próbálkozásaim után ez az énekesi ügy is „lenyomódott”. Talán egyszer mégis lesz rá lehetőség!

— Mint feleség, mint háziasszony igyekszem helytállni. A konyhám? Nem szeretek, de tudok főzni. A tengeri herkentyűk a kedvenceim: a csigákat, rákokat, tengeri csemegéket korfui nászutamon ismertem meg. Idehaza, a férjem nagy örömére, a pulykamellben vagyok „bajnok”. Ha tehetem, a baráti összejöveteleken is pulykát kérek a tányéromra.

(A Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiója mint műsorszóró média a legrégibb ezen a tájon. Márcsak életkoromnál fogva is, az ottani stábhoz fűz a legtöbb személyes kapcsolat. Második alanyomat nem tegnap ismertem meg; egykori — közhivatalnoki — beosztásomban többször álltam-ültem célratörő mikrofonja előtt. Jó beszélgetőpartnerre leltünk egymásban.)

— Kevés dátumot tudok és vagyok hajlandó megjegyezni— kezdi mondókáját Veszprémi Erzsébet (35) —, de 1986. október 21. kitörölhetetlenül bevésődött a tudatomba. Akkor kerültem Nyíregyházára. Újságíró akartam lenni. Persze, idáig sem volt egyszerű eljutni. Kárpátaljáról — Nagypaládról — települtünk át 1973- ban. Tizenegy éves koromig ott nevelkedtem. Először Salgótarjánban próbálkozott a család. Én a nyíregyházi tanárképzőn folytattam tanulmányaimat magyar-népművelés szakon. Megjegyzem: a diplomámat a gyakorlatban egyik területen sem hasznosítottam.

— Elvégeztem a MÚOSZ újságíró iskoláját, tehát szakmai „papírom” is van. Most, a nyíregyházi stúdió szerkesztő riportere vagyok.

— A magánéletem — elég hosszadalmas időszak után — itt rendeződött, a legnagyobb örömömre. Férjem — a stúdió vezető technikusa — társam a munkában; kapcsolatunknak egyik meghatározó elemét ebben látom. Az üvegablak két oldalán kiegészítjük egymást, szavak nélkül is elboldogulunk. A nyugalomhoz, a biztonsághoz erre éppúgy szükségem van, mint az anyaság élményének a megélésére.

)!>

Színtiszta gátlással kezdtem az egészet, repedt fazéknak éreztem magamat.

99

— Nagyon megküzdöttem — hat évig „dolgoztam” — Péterért, négy és fél éves fiamért. Vele lett teljes az életem, az életünk. A férjem mindenben segít, ő szervezi körülöttünk a világot.

— A munkám? Az említettekkel együtt: maximálisan kitölti az életemet. Meglehetősen fárasztó a szolgálat, de kellő rutinMÁNDY IVÁN:

Előadó érkezik

Valaki azt mondta, vágjon át a töltésen. Valaki azt mondta, hogy aztán jobbra az első utca.

De hát ez egy tér. Megint csak egy tér.

Biller úgy érezte, hogy már nagyon régóta kering a terek között.

Nem baj, majd Margitkának elmondom az egészet. A héten nem jött be a presszóba. Az egyetemre se. A Ráday utcába egy este bekanyarodott valakivel. Valakivel?! A mérnökkel. Jól láttam én a sötétben is. Rendben van. Semmi vész. A jövő héten nem megyek be a presszóba. Tanulok, kollokválok. Talán hétfőn még bemegyek. Benézek.

Ott egy pad.

— Jó estét kívánok... — Biller meghajolt.

— Édes fiam... — Öreg néni hunyorgott felé a pádról.

— A Péti-telep, a tanulóotthon...

Nézte a nénit. Nem sürgetően, ó dehogy!

Ez is olyan rézbőrű, mint Margitka mamája. Tiszta indián. Persze, azt hiszi, hogy megveszek a lányáért. Múltkor is mit mondott! Nézze, Sándor, miért ácsorog maga a kapu előtt?

A néni ott, a pádon, kinyújtotta a kezét. Cipőpertli lógott az ujjáról.

— Van gyufám. És hajcsat is.

— Köszönöm.

Biller továbbment. Vén fecsegő! Egy óráig beszélt volna a hajcsatjairól. Velem ezt nem lehet. Rúgjon ki Margitka, rendben van, nem szóltam egy szót se. De így ugratni az embert?

Megállt. Mintha egy kutya hideg orra ért volna a lábához. Még ez hiányzott!

Nem volt mellette senki.

Ronda, sötét tér.

Ha bekerülök valahová, nem jövök többé ilyen helyekre. Hova kerülök én be? Még jó, hogy a kis Kürtivel összeakadtam akkor a Zokogó Majomban. Kürti felöltője a földet söpörte, ő meg valósággal rácsavarodott a pultra. — Puskin nagy költő! Öt előadás Puskinról. Öt! Kimegyek a lőrinci vasalónőkhöz és sírok előadás közben. Agyonlőtték az ifjú Puskint. Sírnak a vasalónők, meghalt az ifjú... Majd téged is behozlak a Központhoz, ne félj, öregem! Dögivei lesz előadás!

Biller fölkapta a fejét.

Lehet, hogy körbemegyek? Nem, azért még nem hülyültem meg. De ez a sár. Ha elmerülnék a sárban... — Szinte hallotta, ahogy majd mondják. — A Péti-telep felé tűnt el az előadó, még látták a téren. Kürti és Csulak Ervin isznak a Zokogó Majomban. Bejön Ambrus, éppen valami előadásról. — Hát Biller? — Azok csak legyintenek. Margitka? Á, törődik is vele. Tőle ugyan... Anyja, az öreg rézbőrű felnéz a horgolásból. — Hol a Sándor? — Margitka meg ott ül a mérnökkel. — Ja — bólint a mérnök —, akivel egyszer itt találkoztunk a kapuban?

Petőfi és Bem. Majd levágok erről valamit. Jó kis előadás lesz. Nagy barátság volt. A költő és a tábornok. Fiam, mondta Bem. Nem is tudott magyarul. Mon fils, mon

fils... Szuronyt szegezze! Szemben az ágyúk, a császári lovasok. Ki volt az az orvos, aki utoljára látta Petőfit a segesvári csatában? Nem említjük meg. Név nem fontos. Úgyis elfelejtenék. De azért nagy piszok- ság volt, hogy nem vette fel a lóra. Nincs ezekben bajtársiasság. Mi tudjuk a kötelességünket, más fából vagyunk faragva.

— Biller, a dandárjával átkel a folyón! — Igenis, tábornok! — Az ellenség tüzel a túlsó partról. Biller összeharapja az ajkát. To- porzékol a lova. — Nem tud átkelni a dandár — mondja Margitka —, a Biller-dan- dár. Csak valami őrültséget ne csináljon ez a Sándor! — És akkor ő, Biller, lovastól bele a folyóba. A többiek utána!

Az orvos? Ki volt az orvos?

Nem jövünk zavarba. Az első előadás persze más volt. És mindjárt vetített képekkel Gorkij életéről. Sötétben ültek a fiúk, ő meg a kép alatt. — Az ifjú Gorkij — mondta. Rámutatott az öreg Tolsztojra. Ott álltak egymás mellett az ifjú Gorkij és az öreg Tolsztoj kezét az övébe dugta. Megrovóan nézett Biller Sándorra.

Itt is milyen sötét van, ebben az utcában! Alig lát az ember. Akárcsak valami ostrom alatt. Margitka egy teremben áll, körülötte égnek a gyertyák. — Egyre szorosabb az ellenség gyűrűje — magyarázza a mérnök.

— nem tudunk kitörni. — Kivágódik az ajtó. Ott áll Biller. — Kitörni, kapitány? Ezzel már elkésett! Csapataim felmentették a várost. Ön gyáva! — Egy pillantást sem vet Margitkára. Bevágja az ajtót, leNők a mikrofon mögött

Akiket csak a hangjukról ismerünk • A stúdiók tündérei is a földön járnak