Kelet-Magyarország, 1998. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-10 / 8. szám

1998. JANUÁR 10., SZOMBAT Napkelet • A KM hétvégi melléklete Eredetét a hagyomány szerint a honfogla­láskori székelyek választott vezéréig és fő­papjáig OPOUR rabonbánig vezeti vissza, ki egy cukorsüveg alakú sziklán építtette fel a család ősi fészkét Bálványosvárat, az egykori Háromszék vármegye kézdi járá­sában. A bevehetetlen, erős sziklavárról ír­ta Bálványosvár c. regényét Jókai Mór, a büszke vár romjai ma is állanak. A család első ismert őse Apor Balázs, Róbert Ká­roly király tárnokmestere. Apor Miklós 1603-ban még fent lakik a várban, halála után özvegye leköltözik a völgyben lévő Al-Torjára, innen a család nemesi előneve. Apor Lázár (1595-1643) kézdi- széki alkirálybíró fia Apor István (1638-1704) vagy ahogy környezete nevezte Apor Istók, alcsíki királybíró, Csík, Gyergyó, Kászon főkirálybí- rája, tordamegyei főispán, 1695 Erdély kincstartója, hadvezér, 1693- ban bárói, 1696-ban grófi rangot ka­pott az uralkodótól. Három évtizeden át támogatta a katolikus iskolákat, plébániákat, a Katolikus Status ve­zetőjeként fáradozott az erdélyi ka­tolicizmus erősítésén, nagy érdemei vannak az erdélyi katolikus püs­pökség visszaállításában, vala­mint az 1698. évi vallási unió létrejöttében. Testvérének Pé­ter fiát (1676-1752) apaként nevelte fel, iskoláztatta, a po­litikai pályán emelkedését segítet­te. Apor Péter marosszéki főkapi­tány igen fiatalon Küküllő várme­gye főispánja, Sepsi, Kézdi, Orbai és Miklós Székek főkirálybírája, a fi­lozófia és a jog magistere, írói és köl tő, ki a Metamorphoses Transsylvaniae c. művében örökítette meg a 18. századi Erdély életét. 1713-ban I. Lipót császártól bárói rangot kapott. Két fiától Lászlótól (1770) és Jánostól (1773) ered a máig fennálló báró altorjai Apor család. Báró altorjai Apor László unokája Apor László (1784-1868) cs. és kir. kamarás, v. b. t. tanácsos, akinek Károly fia (1815-1885) cs. és kir. kamarás, marosvá­Első képünkön az Aranygyapjas rend sárhelyi királyi tábla elnöke, nagy régi­séggyűjtő, gyűjteményét gazdag könyvtá­rával az erdélyi múzeumnak adományoz­ta. Testvére Apor Sándor (1820-1867) szintén cs. és kir. kamarás, királyi táblabí­ró, kinek Stresow Saroltával kötött házas­ságából három leány: Irma (1855-1942), Margit (1859-1940), Sarolta (1864- 1914), utóbbi Mária Karolina rudolfika- nus apáca, és 2 fia született: Sámuel (1856-1917) cs. és kir. huszárőrnagy, őfelsége szárnysegéde, cs. és kir. altábor­nagy, a 13. huszárezred parancsnoka, az 5. honvéd lovas hadosztály parancsnoka, és Gábor Károly Vilmos (1851- 1898). Báró altorjai Apor Gábor Károly Vilmos elsőszülött fiúként Károly nagybátyja birtokait is örökli, jogot végez, Háromszéken lép vármegyei szolgálatba. Jegyző, főszolgabíró, főjegyző, 33 évesen Háromszék alis­pánja, 1894-ben Nagyküküllő főis­pánja, 1895-ben pedig I. Ferenc Jó­zsef a személye körüli minisztérium államtitkárává nevezi ki. Főjegyző- sége alatt (1882) vette nőül gróf Pálffy Fidelet (gr. Pálffy Géza ny. huszárezredes leányát). Házassá­gukból tíz gyermek született, közülük négyen még gyermek­korban, illetve születéskor meg­haltak, Sándort és Lolotte-ot is fiatalon vitte el a tüdővész (hason­lóan a családfőhöz). Altorjai Apor Gizella bárónő leányuk (Kőröspatak 1886-Budapest 1971) életét az egészségügyi szolgálatnak, a Vörös- keresztnek szentelte. Okleveles ápoló­nőként és eü. védőnőként már az I. vi­lágháborúban kiváló érdemeket szerzett. A két világháború között a Magyar Vö­röskereszt Egyletben oktatótestvér, főnök- asszony-helyettes, majd főnökasszony. A II. világháború alatt beutazta az oroszor­szági tábori kórházainkat, és a hadifogoly- táborokat is, és számos esetben sikerült könnyítéseket elérnie. Testvérhúga Henri­ette (Segesvár 1893-Klosterneuberg 1972) báró Vredenburch Vilmos holland báró felesége lett. Testvérbátyjukat, báró altor­jai Apor Vilmost (Segesvár, 1892. február 29,-Győr, 1945. április 2.) 1915-ben szentelték áldozópappá, 1941-ben győri megyéspüs­pök, és az országgyűlés fel­sőházának tagja, 1937-től a Szuverén Máltai Lovag­rend tiszteleti konventuális káplánja. 1945 nagypénte­kén életét áldozta a püs­pökvárba menekült asszo­nyok és lányok érdekében. Hamvai a győri karmelita templom sírboltjában vol­tak 1986. május 23-ig, az- óta a mártír püspök teste a A Gábor Bazilika Szent Laszlo-ka- polnájában nyugszik. 1997. november 9- én Rómában a Szent Péter téren II. János Pál pápa boldoggá avatta. A fivér, báró altorjai Apor Gábor (Kőröspatak, 1889. november 6.-Róma, 1969. február 21.) is­koláit — hasonlóan Sándor és Vilmos test­véreihez — a Bécs melletti Kalksburgi Je­zsuita kollégiumban, majd a kalocsai Je­zsuita kollégiumban végezte, 1908—1913 a Bécsi Konzuli Akadémia hallgatója. Az I. világháborút végigharcolta (Adelsbeze­ichnung), pár hónapig a berlini oszt­rák-magyar nagykövetségen attasé, onnan vezette át az újonnan felállított Magyar Külügyminisztérium. A Tanácsköztársaság idején négy hónapig a gyűjtőfogház fog­lya, 1919 augusztusában szabadult, haza­ment, és erdélyi birtokán gazdálkodott. 1921 augusztusában hívták be újra kül­ügyi szolgálatra, előbb 1921-1925) var­sói, majd (1925-1927) a párizsi követsé­günkön dolgozott. 1927-1934 a Külügy­minisztérium politikai osztályát vezette, 1934- 1935 a bécsi m. kir. követséget. 1935- 1939 Kánya Kálmán külügyminisz­ter állandó helyettese, 1939-1944 március 19. a m. kir. szentszéki követség vezetője. A megszállás napján visszaadta megbízóle­velét. 1946-ban az új magyar kormány ha­zahívta, az ajánlatot nem fogadta el, halá­láig Rómában élt, ott van eltemetve a Ma­gyar Máltai Lovagok díszsírhelyében. Apor Gábor római munkásságát a magyar ügynek, és a Szuverén Máltai Lovagrend szolgálatának szentelte. 1944-45-ben és 1956-ban a menekülő magyarokat saját költségén is segítette, a Magyar Actio Cat­Balázs Attila felvételei holica élére állt, támogatta a Rómában új­jáéledt Katolikus szemlét, az Anonymus Könyvkiadót, egyik alapítója a Szent Ist­ván Alapítványnak. 1937-től máltai lovag, 1963-tól nagykeresztes engedelmességi tartománynagy. 1952-1958 között a Rend nagykancellárja, 1956-tól haláláig a Rend olaszországi nagykövete, miközben 1968-ban a Magyar Máltai Lovagok Szö­vetségének elnökévé is választották. Emlé­két Rómában a Szent István Házban egy emlékszoba őrzi. 1997. november 10-én hazánk szentszéki nagykövete dr. Bratinka József méltatta sírjánál Apor Gábor életút­ját, római munkásságát, testvéröccse, Apor püspök boldoggá avatására érkezett magyar zarándokok, magyar máltai lova­gok, közéletünk képviselőinek részvételé­vel. Dr. Kállay Kristóf közreműködésével báró altorjai Apor Gábor hagyatéka (könyvtár, kitüntetései) a Jósa András Múzeum Kállay-gyűjteményében találha­tó, és tekinthető meg. Boldog Apor püspök testvéreinek nem születtek gyermekei, emlékét vitéz Apor Ferenc irányításával az Apor Vilmos Ala­pítvány gondozza, célul tűzve Apor püs­pök olyan nemes, jótékony célú tevékeny­ségének folytatását is, mint pl. az árva vagy hátrányos helyzetű gyermek, illetve gyermeküket egyedül nevelő édesanyák tá­mogatása. Apor Ferenc, Apor Péter író Já­nos fiától (1773) eredő ág leszármazottja, és sok szállal kötődik Nyíregyházához, környékéhez. Dr. Lakatos Sarolta főmuzeológus Apor-emlékek MvírenvlFTT^ Könyvtár és kitüntetés a Kállay-gyűjteményben A KM VENDÉGE A mazsorettek „anyja” Kovács Bertalan Valamikor talán éppen a kólával kezdő­dött, a gyorséttermekkel folytatódott, végül még a Valentinné lett Bálint-napra is bólintottunk, s egyszercsak azon kap­tuk magunkat, hogy egy sor amerikai módit átvettünk. Ezt aztán lehet szeret­ni, vagy csupán elviselni, de tény: ma már nehéz lenne száműzni mindennapja­inkból a nagy vízen túlról kapott, vett „holmikat”. Gondoljunk csak bele, ma már aligha képzelhető valamirevaló ün­nepség pomponos, botos, miniszoknyás mazsorettek nélkül, akik már-már annyira kellékei a jeles eseményeknek mint az átvágandó nemzetiszín szalag. Az ország első tíz csoportja között jegyzett kisvárdai Várda-Mistral mazso- rettcsoport 1990-ben alakult meg, veze­tőjük Szilágy iné Varadi Magdolna, aki civilben a helyi Várszínház és Művésze­tek Háza népművelője. — Szerencsére már általános iskolás koromban megfertőződ(het)tem az ének, a zene és a tánc műfajával, ugyanis ak­koriban a számos kulturális seregszemle, művészeti szakkör és csoport révén a mainál jóval több lehetősége volt egy di­áknak megcsillantani előadói tehetségét. Jómagam is korán megszoktam, s persze meg is szerettem a színpadot, az így szer­zett sikerélmények mai napig elevenen élnek bennem. A középiskola sem jelen­tett számomra törést, mivel az akkor még leányiskolának számító kisvárdai Császy László Gimnáziumban (ma Szent László Egyházi Középiskola) is kedvünk­re válogathattunk a különféle mozgásművészeti, táncos cső port között, sőt a hagyomá­nyos formák még a művészi tornával is kiegészültek. Ne­kem ez olyannyira tetszett, hogy a kötelező tantárgyak, no meg a választott orosz nyelv mellett plusz tantárgy­ként testnevelésből!!) is érett ségire jelentkeztem. (Ebbéli szándékommal meglehetősen nagy galibát okoztam, hiszen az kedvemért külön tételsort kel­lett összeállítani, mi több, az érettségi elnökség ben is szükség volt szakemberre.) Végül sikerült levizsgáz' nőm, méghozzá je­lesre! — eleveníti fel Szilágyiné a diákéveit. A jámbor ha­landó azt gon­dolná, ilyen kezdés után egyenes út ve­zet a testne velő, vagy akár az ének-zene tanári pá­lyára, ám Magdi meglehetősen nagy vargabetűt leírva jut vissza a mozgásművészetek, a tánc, a ze­ne világához. Érettségi után két évig Nyírtasson népművelő, majd hét esztendőn át — ma úgy mondhatnánk — hiva­tásos anya, dacára annak, hogy csupán egy gyermeket vállalt. Amikor aztán fia is­koláskorúvá érik, a kisvár­dai véradóállomáson kezd el dolgozni, s közben a már korábban elvégzett tanító- képzős népművelés-könyv­tár szak mellé a hema­tológiai szak- assziszten­si végzett- k séget is e g." öSa szerzi. dó sok között eltöltött tíz év után merészen vált: közönség- és műsorszervező lesz a kisvárdai művelődési házban, de három év múltán — az ének, a zene és a tánc helyi specialistájának a nyugdíjba vonu­lását követően — övé lesz a már gyerme- korában a szíve csücskébe kitörölhetetle­nül beágyazódott kulturális terület. — A mazsorettcsoportot annak idején hézagpótlónak szántuk, mert meglehető­sen nehéz volt az itteni fellépések örökös egyeztetése az akkor egyetlennek számí­tó nyíregyházi csoporttal. A menetelő, botforgató kisvárdai lányokkal (hazánk­ban a stilizált bocskais, huszárruhás vi­selet mellett a koreográfia magyaros jel­legével is igyekeznek nemzeti sajátossá­gainkkal megspékelve művelni a mű­fajt!) azóta már a szomszédos országo­kon kívül számos nyugat-európai állam­ba eljutottunk, sőt Izraelben is jártunk. Ma már válogathatunk a különböző külföldi meghívások között, mégis fon­tolgattam már, hogy nem vállalom to­vább csoport irányítását — vallja be Szi­lágyiné Váradi Magdolna. Megtudom, nem elsősorban a szakmai munka fárasztja, hanem az, hogy a fellé­pések, az utazások, a szervezés vala­mennyi terhe az ő vállára nehezedik, magyarán nemcsak a repertoár megál­modása, formálása a feladata, hanem a menedzselés is, sőt külhonban a lányok anyja is. Mellesleg — a csoport 12-16 éves tagjainak egybehangzó állítása sze­rint — Magdi ez utóbbi szerepében is megállja a helyét.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents