Kelet-Magyarország, 1997. december (54. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-06 / 285. szám

Napkelet • A KM hétvégi melléklete tárlat Gáborjáni Szabó Kálmán művei Gáborjáni Szabó Kálmán (1897-1955) előbb szülővárosában, Debrecenben rajztanárkodott, majd 1945-től a Képzőművészeti Főiskola tanáraként tevékenykedett. Mint fa­metszőt korunk legjobbjai között tart­ják számon, s nevét határainkon túl is jól ismerik. A hajdúsági „főváros” ún. Csemegeboltjában levő freskóit a mester 1951-ben — már betegen — készítette; ez volt utolsó, nagyobb szabású alkotása. A Nemzeti Galéri­ában emlékezetére rendeztek kiállítást 1966-ban. G. Szabó Kálmánnak többirányú kapcsolatai voltak Nyíregyházával. 1939-ben festette pl. a Rákóczi utcai óvoda (egykori Szegényház) meseje­leneteit: Tündér Ilona, János vitéz, Jancsi és Juliska, a Három pillangó. A szép együttesből ma már nagy va­lószínűséggel semmi sem látható: a műveket ugyanis 1970-ben, a nyári takarításkor, lemeszelték. A kiváló művész alkotásait a közel­múltban rendezett tárlaton tekinthet­te meg a közönség a nyíregyházi Vá­rosi Galériában. Amalfi útja Nápoly, külső városrész A Duna az Erzsébet híddal Elek Emil-reprodukciói * Bessenyei Kör Amerikában Alapítója, Nagy Károly a Benkőbokorban kezdte pályáját Nagy Károly, már régóta egyetemi tanár az Egyesült Álla­mokban, munkásságáról, eredményeiről a Ki kicsoda hosszan ír. Nyíregyházán született 1934 tavaszán. Nyíregyházán di­ák, erre az időre esik kapcsolata Váci Mihállyal Az elmúlt hetekben sokfelé megemlékeztek Bessenyei György születésének 230. évfor­dulójáról. Most véletlenül jött a hír arról, hogy az USA-ban is működik Bessenyei Kör immáron negyedik évtizede. Egyik ala­pítója és főszervezője Nagy Károly, már régóta egyetemi tanár, akinek munkássá­gáról, eredményeiről a Ki kicsoda hosszan ír. Nyíregyházán született 1934 tavaszán Nyíregyházán diák, erre az időre esik kap­csolata Váci Mihállyal. O is a tanítókép­zőben végzett. A Benkőbokorban kezdett tanítani, majd a Dunántúlra került. Onnan 1956-ban nyugatra kényszerült. 1995-ben Budapesten átvehette a Bethlen Gábor ala­pítvány Márton Áron emlékérmét a Bes­senyei Kör nevében és hosszabb nyilatko­zatban ismertette három és fél évtizedes munkásságukat a Magyar Naplóban, en­nek kivonata az alábbi szöveg, Nagy Ká­roly hozzájárulásával. T ♦ ▼ New York közelében található a Rudgers Egyetem (New Yersey). Itt az 1956-i for­radalom után sok magyar diák gyűlt össze. ^ Rájöttek, hogy környezetük nem ismeri a magyarokat, az úgynevezett magyar ügyeket sem. yy Estére munkát vállaltak, ösztöndíjakat kaptak, kölcsönöket vettek fel, hogy tanul­hassanak. Hamarosan rájöttek, hogy kör­nyezetük nem ismeri a magyarokat, az ún. magyar ügyeket sem. Ezért látták szüksé­gesnek, sőt kötelességnek is, hogy szerve­zetten lépjenek fel. Ismeretterjesztő magyar heteket szerveztek az egyetemen: irodalmi, zenei műsorokat kiállítások mellé; filmbe­mutatók és vitaestek követték egymást. 1960-tól már Magyar Öregdiák Szövetség — Bessenyei Kör néven működtek. Három fő működési területük közül az első: magyar iskola szervezése. Hétvégeken négy-öt csoportban 30-50 gyerek tanult, óvodások és tizenévesek: magyar írás-ol- vasást, történelmet, irodalmat, népművé­szetet szakképzett oktatók közreműködé­sével. 1966-ban Nagy Károly áttekintést készített munkájukról és arról, hogy még hol és hogyan működik ilyen iskola Ame­rikában. Világosan látta, hogy a tovább­lépéshez hazai segítség kell. Összefoglalá­sát három címre küldte meg: Kodály Zoltánnak, Illyés Gyulának és Váci Mihálynak. Leírta, hogy milyen nehéz helyzetben van — anyanyelvi mű­veltség szempontjából — a kint élő szórvány ma­gyarság. Erről otthon nem vesznek tudomást, ^ Számos kitűnő, áldozatkész magyar ember felkarolta az ügyet — és azóta sikeres a foly- ____tatásis. sőt őket kvázi ellenség­nek is tekinti a budapes­ti kormány. Pedig in­kább össze kellene fog­ni, hogy együtt, megért­ve a közös érdeket, el­várnák a szervezett se­gítséget. Külön megin­dokolja, hogy miért épp Vácinak írt: „mert őt is hiteles embernek ismer­tem meg, mint nyíregy­házi tanító kollégámat. A későbbi szociográfiák szerzőjeként is érez­tem: igazat ír, őszinte, segítő szándékkal érdekli a tanyasi gyerekek sorsa.” (Közbevethető, hogy Nagy levele nyo­mán, saját külföldön szerzett tapasztala­tai alapján később Váci nagyhatású, egész oldalas meditációt írt az amerikai magya­rok kultúrájáról Az oldott kéve címmel, a Népszabadságban (1969 augusztusában). Es nemsokára sikerült is eredményt elér­MÉSZÖbY MIKLÓS: Film (részlet) Utca a Moszkva tértől keletnyugatra, eny­hén emelkedik, keresztezi a Városmajor ut­cát, meredek kapaszkodóval folytatódik to­vább. Ügyelünk rá, hogy semmi ne emlé­keztessen az egykori szőlőskertekre, prés­házakra. Az udvarokon beton, kő, vasaj­tók, a Házkezelési Kirendeltség több éves sittkupacai, gömbvaskötegek, alumínium szeméttárolók: ezekkel nehezítjük az össze­hasonlítást. S néhány tavalyi választási hir­detménnyel, idei sorozási plakáttal. Ahol az utca emelkedni kezd, kilátást biztosí­tunk a templomra, amelyet Budapest bom­bázásakor az első találat ért. A harangláb ablakai csak optikai csalódásként hatnak lőrésszerűnek; megfelelő világítással két egymás fölött nyíló ablakot emelünk ki a betonszürkéből, és hagyjuk felfényleni. Olyanok így, mint két nyilvánossá tett cél­pont. A park fáiból azokat mutatjuk, me­lyeknek a törzsvastagsága kilencven, de leg­alább nyolcvan évnek felel meg. Egy c-jel- zésű ház előtt elgázolt feketerigó lemezvé­kony maradványa reliefként tapad az ut­cakövekre. Az egy szintbe hozott tollazat már alig fekete, inkább piszkosbarna, csak az öntözőkocsi vizétől kapja vissza az ere­deti ragyogást, s akkor kivehető az autó­gumi mintázata is. Az Öregasszony és Öregember itt áll­nak meg egy pillanatra. Az Öregember helyben állva is csoszog még párat, s ezt egyéb zajokból kiszűrve, mellékesen felerősítjük. Az Öregasszony fe­jén matt csillogásé, fekete szalmakalap, pe­reme rágottan cakkos. Selyemszürke sza­lagján lefelé szálkásodó elszíneződés, zsír és nedvesség-szivárgás. Néhol vonallá éle­sedik a rajzolat, s az elektrokardiogramok reszketős csíkjára emlékeztet. Ruhája elöl gombolódik, le a szoknyaaljig, ötkoronás nagyságú, színtelen szarugombokkal. Há­tul derékmagasságban külön egy gomb. A magasan záródó nyakrészt lila bársony dí­szíti. Maga a ruha fakult zöld, nem szö­vet, nem is vászon, valószínűleg egy már nem gyártott anyagminőség. Nyaka pig- mentfoltos. Tésztafehér benyomást kelt, pe­dig inas, és nem látszik, hogy reszketne. Néhány hosszanti ín a félig nyitott ernyők acéldrótjának bizonytalanságával nyomja föl a petyhüdt bőrt, s kétoldalt visszaejti. Ez a részlet mikroközelből tájképként is ér­tékelhető. A teniszpályák felé vezető ke­resztutca sarka ez, ahol megállnak, az ét­terem-terasz mellvédje mellett. A terasz szintje alig emelkedik a járda fölé, s aki kí­vül áll, annak éppen a feje kerül egy vo­nalba a terített asztalokkal, kirakott éte­lekkel. Az Öregember itt tikkel néhányszor a kisebesedett orrtövével, megrándítva a táskásodó húst, a sörtésedő szemöldök- bozontot. A szem fölött kiugró párkány­csont alig hosszabb egy babaház viráglá­dájánál, drótszerű játékkórókkal teletűz­delve. Gondolhatunk rá, hogy a hirtelen arcrángás a szaglást jelzi, valami erősebb szag jelenlétét, de ugyanígy jelezhet mást is. S mi ehhez tartjuk magunkat. Sztanisz- lavszkij módszere szerint közöljük az Öreg­emberrel, hogy feltevésünk (ajánlatunk) szerint a váratlan tikkelés egy hatvan év előtti, számára különösen emlékeztes jele­netre utalhat, anélkül, hogy maga az em­lék egyelőre tudatos lehetne benne. Vagy­is pillanatnyilag nincs többről szó, mint egy fiziológiás reflexről, amit először az Öregasszony se vesz észre, s lehetséges, hogy a hátteréről nem is tud. De ez bizony­talan. A magunk részéről egy többé-kevés- bé dokumentálható történetet igyekszünk részletezni, mintegy ösztönzésül, hogy az öregember is ráharapjon a sajátjára, kie­gészítse vagy utólag megváltoztassa. Az ajánlott időpont a fontos. Találomra 1912 egyik augusztus délutánját jelöljük meg, hat és nyolc óra között, három hónappal a véres tüntetések után. S feltesszük (illet­ve állítjuk), hogy a váratlan emlékkép, ami a tikkelést előhívta, talán éppen ezekhez a napokhoz kapcsolódik. Az általános lég­kör érzékeltetésére neves szemtanú leírását ismertetjük (Buchinger Manóét; 1875-1935; könyvkötő, szociáldemokrata politikus, 1905-től az MSZDP titkára, el­lenzi a Tanácsköztársaság kikiáltását és az egyesülést, visszavonul a pártmunkától, majd emigrál, 1929-ben tér haza). — „Mi­ként az elmúlt évek folyamán, ezen a má­jus 23-án is közel akartunk maradni az urakhoz, s ezért az utcára tóduló munká­sok jelszava most is az volt, hogy a Parla­ment elé kell igyekezni!... De a Kossuth La­jos teret és a Parlamenthez vezető utcákat a rendőrség ezúttal a szokottnál is erősebb kordonnal zárta el, és a hatalmas töme­gek ott szorongtak és tolongtak a Vilmos császár úton, főként az Alkotmány utca és a Báthori utca bejáratait ostromolva... A Báthori utcában kerültünk bele egy ka­vargó örvénybe, és már csak annyi időnk volt, hogy a száguldó lovas rendőrök ro­hama és kardlapozó dühe elől az utolsó pillanatban valami zöldséges boltnak ko­sarain és zsákjain keresztül bukdácsolva, ott, a boltban találjunk fedezéket az attak lezajlásáig. De ilyen attak reggel kilenc órá-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents