Kelet-Magyarország, 1997. december (54. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-20 / 297. szám
................. ........................... tarlat Vincze Sándor képei Mátrafüred Az évek során Vásárosnamény megyénk képzőművészeti életének egyik fellegvárává emelkedett. Országhatáron túl ismert a beregi fafaragó tábor, amelynek legsikeresebb alkotásai immár a galériában is megtekinthetők. A művelődési központban pedig havonta újabb kiállítás várja a képzőművészet barátait. Az intézmény kiállítótermében decemberben Vincze Sándor festményei láthatók. Az alkotó pedagógusként nemzedékeket tanított a rajzolás, festés alapjaira. Evekig az újfehértói művelődési házban dolgozott. Jelenleg nyugdíjas. Érzékeny festő, képei belső harmóniáról tanúskodnak. Szereti a természet szépségeit megörökíteni, csendéletein gyakorta ábrázol virágokat. Sok alkotása született e tájon. Festményei, akvarelljei december végéig tekinthetők meg. Tapolcai látkép Folyóparton Elek Emil felvételei V Napkelet • A KM hétvégi melléklete Lidércek és boszorkányok Zeng és csattog, és villámlik. Nyári zivatar, de oly rettenetes, hogy aki csak a mezőn van, bújik, menekül pajtába, kunyhóba, szalmakazalba. Az imént még ragyogott a nap, de most sötét az ég, és sötét a föld, csak a villámok fénye világítja meg az erdőszélt. Az esőverte úton egy vaskerék gurul. Hirtelen kivágódik az erdőből egy tüzes kerék, s nekiront a vaskeréknek. Szikrázik a két kerék a nagy küzdelemben, mikor férfiak rohannak ki a kunyhóból. Mindegyik kezében bot, a tüzes kerék felé suhintnak. De arra vigyáznak, hogy meg ne érintsék. Rövid idő múlva hatalmas szikraeső, és eltűnik az égben a tüzes kerék. X. akták, csapó, indít..., gondolja tovább a történetet az olvasó, hiszen mi másra is gondolna a fenti jelenet kapcsán, mint a magyar tévében hétfő esténként rendszeresen feltűnő filmre, az X. aktákra. Pedig nem csupán az amerikai filmsorozat foglalkozik rendszeresen az emberi ésszel felfoghatatlan jelenségekkel, általános elterjedt divat lett keresni a kapcsolatot a földön túliakkal. Ne higgyük azonban, hogy csak a ma embere érdeklődik utánuk. Sőt, ha visszatekintünk az időben, láthatjuk, korábban sokkal nagyobb teret foglaltak el az emberek mindennapjaiban a lidércek, a táltosok, a boszorkányok, divatos szóval élve a földöntúliak. A magyar néprajztudósok kimeríthetetlen kincsestára e témakör, s ha A kereszténység felvételével a pogány istenek lesüllyedtek a démonok szintjére. ____M fellapozzuk egyik másik tudományos művet, rájöhetünk, az egyszerű nép ajkán megfogalmazódott titokzatos történetek messze fantáziadúsabbak, mint a filmforgatókönyvek írói. Megyénkben talán a nagyari születésű Luby Margit adja a legteljesebb képet e néphitről, melynek csodálatos gazdagsága lenyűgözte a kutatókat. A legendák, a mondák, a babonák lassan kiveszőiéiben, mára a legtöbb helyen már csak néhány — dr. Farkas József néprajztudós találó kifejezésével élve — nagyidejű ember emlékezetében élnek az X. aktákba való történetek. Pedig a démonok, a szellemek — amelyek összekapcsolják az istenek és az emberek világát — végigkísérték az emberiség történetét. Az indusok például harmincezerre tették e szellemsereg számát. A kereszténység felvételével a pogány istenek lesüllyedtek a démonok szintjére, s mert a pogányság ellentétben áll a kereszténységgel, ellenséges, ártó szellemként éltek tovább az istenek, démonok is. Már a kereszténység első századaiban általánossá vált a hit, hogy ezek a szellemek az emberbe bújva testi és lelki nyavalyát hozhatnak rá. Nálunk Szatmárban, Nagykárolyban még 1754-ben is égettek boszorkányt. ^ Az összes ártó szellem közül leghirhed- tebbek a boszorkányok. A keresztény felfogás szerint boszorkány az, aki az ördöggel szerződést köt, hogy tőle varázslást és bűbájosságot tanulhasson. A középkorban tekintélyével még Aquniói Szent Tamás is érvényt szerez a boszorkányok létezésének, az inkvizíciós kínvallatásokkal pedig maga az egyház mélyíti el a boszorkánymítoszt. A felvilágosodás szelleme enyhít ugyan a boszorkányüldözések szigorán, de például nálunk, Szatmárban, Nagykárolyban még 1754-ben is égettek boszorkányt. Mi volt a boszorkányok ellen a legsúlyosabb vád? Hogy az ördöggel cimboráinak, boszorkánygyűléseken vesznek részt, állat képébe mutatkoznak. Repülnek, rontanak, rájárnak az emberekre. Lássunk tehát néhány Hollywoodban dollármilliókat érő történetet Szatmárból, Beregből s a Nyírből Luby Margit gyűjtése nyomán. □□□ Tizennyolc tiszabecsi ember elindult Már- marosba szekérrel fáért. A Pricsajda bércre mentek, de nem volt kivágott fa. Tanakodtak, mikor közéjük telepedett egy sanyavész fiú. A becsiek falatoztak éppen, megkínálták a fiút is. Az aztán megígérte, hogy cserébe ő is segít. Annyi döntött fa lesz, amennyit akarnak. Csak annyit kért, amikor meg kell mérkőznie ellenfelével, segítségére legyenek. Ellensége piros láng alakjában fog támadni, ő meg kék lánggá fog változni. Négy kis vesszőt húzott ki a csizmaszárából, odaadta nekik, hogy azzal csapjanak a kék láng felé, ha az mutatkozna hatalmasabbnak. De ne érintsék egyik lángot se semmiképp! Erre eltűnt a fiú. Az éjjelen óriási zivatar tört ki. Az emberek még az erdőből is kimenekültek, mert sorra döntötte ki a zivatar a fákat. Látták a két láng viaskodását, mikor az első vesszőt odahajították, a piros láng ellankadt. A másodiknál füstté változott, a harmadiknál semmivé lett. Reggel tömérdek fa feküdt a földön, ahogy azt a táltos megígérte. Megfigyelték, az is bevált, hogy a táltos az ő győzelme esetén hétévi jó termést ígért. Ha a piros láng győz, hét évig rossz lett volna a termés, mert abban a lángban a gonosz indulatú táltos küzdött. Egy matolcsi gazdát a házvezetőnője rontott meg. Özvegy volt a gazda, de mást fogadott fel helyette. Az asszony bosszút esküdött, s megrontotta. A férfi egyebet se csinált egész életében, csak szalmát csim- bózott. Fogott egy szál szalmát, azt összekötötte, aztán maga mögé hajította. De elérte a végzet az asszonyt is. Mikor az utolsókon volt, borzasztó vergődést csinált, de nem mert hozzányúlni senki, mert féltek, hogy átadja nekik a tudományát, a boszor^ Az az asszony rontott meg bennünket, akinek a helyére szógálatba állottunk. kányságot. Az ablakon át lesték a vergődését, míg meg nem könyörültek rajta: behajítottak neki egy seprűt, azt fogta meg. így szakadt ki belőle nagy nehezen a pára. Egy tunyogi asszony mesélte az alábbi történetet. Mán aludtunk, az uram is, én is. Hát egyszer érzem én, hogy átváltoztam VÁMOS MIKLÓS: Előszó híres író önvallomása elé Első riport — Mikor született? Hol? — 1921-ben, Szentmártonkátán. — Mikor nem kezdett el írni? — Amikor fiatal voltam, hosszú évekig. — Körülbelül meddig? — Körülbelül húsz évig. — És miért nem kezdett el írni? — Nem volt időm, kérem. — Soha? — Falun nőttem fel, négy elemi után dolgoznom kellett az uradalomban. Negyven- kettőben behívtak, a fronton nemigen értem rá, a fogságban pedig csak az életben maradásra jutott energia. — A háború után mi történt? — Semmi. Hazajöttem, kaptam földet, azon gürcöltem. Aztán a szövetkezetben. — Es most? — Most is. — Az írástól végleg elment a kedve? — Öreg vagyok. Dolgozni kell, enni, inni, aludni. — Ha írt volna, miről írt volna? — Erről. Második riport — Mikor született és hol? — 1928-ban, Tatabányán. — Mikor nem kezdett el írni? — Egészen pontosan 1947-ben. — Hogyhogy? — Bányász voltam, és a negyvenötös nagy hajráról, a széncsatáról akartam írni. Kellett akkor nagyon a szén, hogy a közlekedés meginduljon, napi 12 órákat dolgoztunk. Az a láz, az a szédült tempó megihletett. — Milyen műfajban akart alkotni? — Sodró, lendületes regényt, regényt akartam írni. — És miért nem írta meg? — Nézze, nappal dolgoztam, csak este írhattam volna. Viszont elküldték esti iskolára, maradt az éjszaka. Éjjel, ha írni akartam, a feleségem rám szólt, hagyd abba, rontod a szemed, pocsékolod a villanyt. Mire jó ez az egész. — Érre abbahagyta? — Abbahagytam, de nem ezért. Hanem azért, mert már nem vonzott annyira a papír. A munka, a tanulás, a gyerekek és az asszony teljesen kielégítettek, lefoglaltak, elfoglalták gondolataimat. — Nem gondol néha nosztalgiával arra a nagy, sodró regényre? — Ritkán. Harmadik riport — Mikor született. — 1889-ben. — Mikor nem kezdett el írni? — Nem értem, kérem. — Az érdekelne, voltak-e valaha is írói tervei? Akart-e író lenni? — Kérem szépen, én még a nevemet is csak 1945 óta tudom tisztességesen leírni, amióta megtanítottak írni, mert analfabéta voltam. Nemhogy író, de bakter se lehettem volna. Negyedik riport — Mikor született és hol? — Ezerkilencszázharmincban, Havannában. — Mikor nem kezdett el írni? — Az én esetem különös. El is kezdtem írni meg nem is. Amikor elkezdődött a kubai forradalom, én is a hegyekben voltam a többiekkel. Esténként a tűznél verseket mondtam nekik. Ezeket a verseket napközben írtam, de fejben. — Fejben? — Igen, nem tudtam őket leírni, nem volt nálam se toll, se papír, meg idő se rá. Gondolatban csiszolgattam a verseket. Már ötvennégy kész költeményem volt. A forradalomról, a szerelemről, Kubáról szóltak. — És? Később miért nem írta le? — Később megöltek. A tiegói csatában. Ötödik riport — Mikor született? — 1941-ben. — Mikor nem kezdett el írni? — Hogyhogy mikor? — Hát akart-e valaha író lenni? — Nem én, soha. — Kamaszkorában sem? — Akkor sem. — És mit gondol, miért? — Uram, én szép szál fiú voltam, erős, izmos, az iskola legjobb sportolója. Bolondultak utánam a lányok, tiszteltek a társaim. Kitűntem közülük minden irkafirka nélkül is. Minek törtem volna magam? — Ezek szerint az alkotás: feltűnési vágy? ’ / — Mi más lenne? Hatodik riport — Mikor született? — 1945-ben. — Mikor nem kezdett el írni? — Az a helyzet — ha már mindenáron tudni akarja —, hogy én elkezdtem írni, csak abbahagytam. — Miért? — Én azért hagytam abba, amiért rengeteg sok (alapjában véve tehetséges) ember egyáltalán el sem kezdi. — Ezt hogy érti? igetes táj Téli tópart
