Kelet-Magyarország, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-24 / 274. szám
HAZAI HOL1997. november 24., hétfő Buszra várva Akit vert már a hajnali eső, fújta a jeges, téli szél, vagy hullt rá a hó, a dara, az tudja igazán értékelni a fedett helyet. Legyen az menedékház, kocsma, pályaudvar, vagy egy sima buszváró. Köszönet hát a buszvárókat építőknek. Hál' istennek mind több helyen építenek ilyet, igaz, néha becsúsznak furcsa gikszerek. Néha elszámolják magukat a tervezők, az építők. Mint például Nyíregyházán, a Sóstói úton, ahol bizony valahogy eltévesztette egymást a váró, s a megálló Elek Emil felvétele Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: The Peacemaker. Előadások kezdete: 16,18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Az őserdő hőse. Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. MONTÁZS MOZI: Őt is anya szülte. Előadások kezdete: 18,20 és 22 óra. Kiállítások A nyíregyházi Városi Galériában a megyei ős^i tárlat december 8-áig tekinthető meg, a kiállításon 36 alkotó 120 műve szerepel. A nyíregyházi Jósa András Múzeumban az Őseinket felhozád... című kiállítás látogatható. Gáborjáni Szabó Kálmán festő- és grafikusművész emlékkiállítása látható a nyíregyházi Városi Galériában. Ugyanitt Z. Erdei Anna és Zagyva László közös kiállítása látogatható. Színház A Móricz Zsigmond Színház hétfői műsora 15 órától: Eltüsszentett birodalom (Micimackó bérlet). Szabolcs-Szatmár-Bareg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor Szerkesztők: Balogh József, Ésik Sándor, Sipos Béla Rovatvezetők: Kováts Dénes (belpolitika), Galambos Béla (gazdaság), Kállai János (kultúra), Máthé Csaba (sport), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 47-4401. E-mail: kelet@kelnw.iscomp.hu . Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45) 415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel./fax: (44) 310-651. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető Igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Terjesztés és marketing vezető: Szabó Miklós A kiadó címe: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 25-4401. Hirdetés: (42)310-150. ~T Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzés Szövetség (MATESZ). Árusításban terjeszti a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., és a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 655 forint, negyedévre 1865 forint, fél évre 3630 forint, egy évre 7060 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 31 forint, pénteken a TV Plusszal 34 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Terjesztési panaszaival hívja a 06-80/306-306-os telefonszámot, keresse Kertész Erzsébetet! 00m, A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES. “ A levendula illata A végére kiderül a véres valóság, amelyre a szereplők különbözőképpen reagálnak Nagy István Attila Nyíregyháza (KM) — A Krúdy Kamaraszínpadon új bemutatóra készülnek. Egy a maga műfajában kipróbált klasszikus bűnügyi komédia kerül színre, amelyről éppen ezért nem szabad sokat mondani. Annyit lehet, hogy egy látszólag kiegyensúlyozott polgári nyugalmat árasztó közeg mögött szörnyű titok lappang. Ennek a fokozatos felfeslésé- nek, napvilágra kerülésének lehetünk majd a tanúi. Idill és félelem — A levendulaszagú idill halálos méreg hódító illatát nyomja el — mondja Kesselring Arzén és levendula című darabjáról Tasnádi Csaba rendező. — Legalábbis egy ideig. Aztán kiderül a véres valóság, amelyre a szereplők különbözőképpen reagálnak. Vannak, akik természetesnek tartják, mások csak fokozzák a deviáns őrületet. Az egész játék egy klasszikus bohózat keretei között zajlik. Nagy siker volt Az Arzén és levendula a negyvenes évek óta nem kerül le a világ és Magyarország színpadjairól. Már 1947-ben nagy sikerrel játszotta a Művész Színház Gobbi Hilda és Vár- konyi Zoltán főszereplésével. A legjobb talán az 1969-es előadás volt, amelyben Csákányi László, Bárdy György, Bulla Elma, Sulyok Mária játszottak. Az előadást Kapás Dezső rendezte. Rendezői instrukciókat ad Tasnádi Csaba O Bizonyára nyomasztó ennek tudatában elővenni a szövegkönyvet. — Valóban. De ezzel együtt hálás a feladat, mert fordulatos, változatos a cselekmény, kitűnőek a helyzetek. Jó karakterszerepek vannak, amelyek a színészek számára is meghozhatják a sikert. Ezért aztán minden esély megvan arra, hogy önfeledt kacagással töltött estét szerezzünk a publikumnak. O Meg is érdemli. — Valószínű, hogy. Verebes István nem véletlenül helyezte a műsorrendbe éppen a Hamlet után, hiszen egy fajsúlyosabb színházi élményt követően a közönség igényli a könnyed szórakozást. l7 Annyi év után hat még a darab a mai közönségre is? — A szövegkönyvön némileg változtattunk, pergőbbek lettek a párbeszédek, élesebbek a helyzetek. O Milyen a próbafolyamat egy bohózat esetében? Szelíd erőszak — Nagyon jó. Egymásra épülnek az ötletek, van, ami megindítja a színész fantáziáját, kitalál valamit, azt megbeszéljük, s folytatódik a munka. Nekem határozott elképzeléseim vannak a rendezést illetően. Amikor megkezdődik az olvasópróba, én már egy átfésült, kidolgozott szövegkönyvvel érkezem, ami azt jelenti, hogy elméletben már megrendezem a darabot. A Mozgó gereb a szivattyúnál A telep korszerűsítése még nem fejeződött be Tiszabercel (KM) — Mozgó gereb segít a csatorna úszó hulladékainak eltávolításában péntektől Tiszabercelen a szivattyútelep előtt. A 7,2 köbméter másodpercenkénti teljesítményű elektromos üzemű telepet harminc éve helyezték üzembe a felső-szabolcsi belvízrendszer egyik legfontosabb létesítményeként. Az azóta eltelt időszakban közel 100 ezer üzemórát működött a telep, amelynek felújítását ez év nyarán kezdték el. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság kivitelezésében készült a mintegy húszmillió forintba kerülő beruházást a hét végén adták át. A szivattyú szinte egész évben üzemel, s különösen a tenyésztési időszakban óriási mennyiségű levágott sás és nád úszik le a csatornán, ennek eltávolítása rendkívül sok kézi munkát vett igénybe. A rekonstrukció keretén belül elkészült egy — a nehéz fizikai A Társadalmi... ...Egyesülések Szövetsége Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete — bekapcsolódva a Világbank által kezdeményezett társadalmi hatás- vizsgálat munkálataiba — helyi indító fórumot szervez társadalmi egyesületek, civil szervezetek, szakszervezetek számára, amelyet november 25-én, kedden délután két órától tartanak Nyíregyházán, a Korona Szálló Kodály Termében. Előadó: dr. Hoos János, a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem tanára. (KM) Számítógépes... ...alapismereti tanfolyamot indít 60 órában a Kertvárosi Közösségi Ház Nyíregyházán. A résztvevők megismerkednek a számítógép-kezelés és szöveg- szerkesztés alapjaival. Jelentkezés: Prága u. 7. Tel.: 342- 213. (KM) A Bibliaiskolák... ...közössége „Mit mond a Biblia..?” című előadássorozatának soron következő, keddi előadása lelkivilágunk értékéről szól:,.minden féltett dolognál jobban őrizd szívedet”. A nyíregyházi Váci Mihály Városi Művelődési Központban este hat órától kezdődő előadást Cserbik Attila tartja. A városfejlesztés... ...irányai a címe a Dialóg Nyugdíjas Egyesület november 25-ei, kedd délután három órakor kezdődő programjának a TESZ klubhelyiségében (Nyíregyháza, Hősök tere 9. II. e. 211.). Az ezredforduló Nyíregyházáját Giba Tamás alpolgármester mutatja be. A Vasutas... ...Művelődési Ház Nyugdíjasklubja november 25-én, kedden 14 órától gálaműsort próbafolyamat során azonban hajlékony vagyok, szelíd erőszakkal kényszerítem a színészeket. A rendezői munka türelmet, odafigyelést és tolarenciát kíván. Abból kell kiindulni, hogy mindketten ugyanazt akarjuk: megfejteni a művet, az üzenetét közvetíteni a nézőknek. Úgy tanultam Adóm Ottó tói, hogy a próbafolyamat kezdetén a rendező tud a legtöbbet a darabról, majd később ez megfordul, mert amint a magáénak érzi a színész a szerepet, egyre többet tud meg a figuráról, s egy idő után már a színész lesz az ismeretek autentikus hordozója. Ezért aztán az utolsó fázisban a rendezőnek tudnia kell szép csendben visszavonulni. munkát kiváltó — gépimeghajtású uszadék eltávolító létesítmény, amelyet szintén pénteken mutattak be, illetve helyeztek üzembe. Érdekesség, hogy a vízügyi szakemberek új műszaki megoldásként nem betonból, hanem horganyzott acél szárlemezekből építették fel a berendezést. A telep korszerűsítése ezzel még nem fejeződött be, jövőre a gép egységeinek és a vezérlő technikai berendezéseknek a felújítását tervezik. Zenevarázs Nyíregyháza (KM) — A Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola zenei tagozata fuvola tanszaki hangversenyt rendez november 28-án 15 órától az intézmény nagytermében. A felkészítő tanár Mélykúti Emese, zongorán közreműködik Tóth Marica. I rendez Nyíregyházán, a Váci Mihály Városi Művelődési Központ nagytermében, amelyre mindenkit (nemcsak nyugdíjast) szeretettel várnak. A műsorban az országos vasutas nyugdíjas Ki Mit Tud? Dunán inneni legjobbjai lépnek fel. (KM) Véradást... ...szervez a Vöröskereszt: november 24-én, hétfőn Tornyospálcán a művelődési házban 8-tól 13 óráig, Leveleken az egészségházban 8-tól 15 óráig várják mindazokat, akik segíteni szeretnének. (KM) Pályaválasztási... ...szülői értekezletet tartanak november 26-án délután két órától a nyíregyházi Széchenyi István Ipari Szakközépiskola és Szakiskolában (régi nevén: a „száztízesben”). (KM) A Cívis Gasztronómiai Parádé közelmúltbeli, debreceni rendezvényén felnőtt és tanulói kategóriában is szép eredményt értek el a nyíregyházi Sipkay Barna középiskola oktatói és diákjai. Felnőtt mestercukrász kategóriában Karaffa József első helyezést ért el, míg a negyedik helyen végzett Böjti Róbert felszolgáló (felkészítő tanára: Telepóczki András ). Ügyeleti időben Nyíregyházán a Szent István u. 14. szám alatt látják ef a betegeket Az ugvelctcs patika e heten a í ónix g\ng\ ^/ér- tár (Nyíregyháza. Dózsa György u. 12.). I TIli* • m ■ IXf IfHf y «ajmIm m Mi 3lm ...... ....................................................... Harasztosi Pál felvétele I Mindenféle megyénk településeiről I imriirmniÍíÍÍÉhrmmhinihrrhhirbhhbbhbhbhhbhbbhhrhbhbbhbhbhhbhbbhbhhbbbhbhI