Kelet-Magyarország, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-24 / 274. szám
1997. november 24., hétfő HÁTTÉR JuST?® Kiböjtölték a fordulópontot Az egykor megmaradásáért küzdő Rafafém már nemzetközi szabványokat követ Az új ablakok (Hekman László asztalos és tulajdonos megmunkálásában) szebb kilátást ígérnek Rakamazon A szerző felvétele Rakamaz (KM - Ny. Zs.) — Nemzetközi minőségbiztosítási rendszer bevezetése előtt áll a rakamazi Rafafém Kft., az a cég, amelynek néhány évvel ezelőtt biztos bukást, csődöt jósolt mindenki. Az üzem dolgozói azonban nem adták fel, s ma már minden okuk megvan az ünneplésre. Ha a rendszerváltás zűrzavaros időszakában egy csaknem negyvenmillió forintos adósággal és hitelezők hadával küszködő szövetkezet csődeljárás után megszűnik, azon senki sem csodálkozott volna. A felszámolt munkahelyek, az értéken alul elárverezett gépek, berendezések, a máló üzemek és gazzal felvert udvarok amúgy is általános jelenségei voltak egy történelmi időszaknak. Bizalom Annál többen kapják viszont fel most a fejüket, hogy ugyanez a szövetkezet cégformát változtatva és a szakadék széléről visszakapaszkodva minden követelést teljesített, s a kényszerű megszorítások után újra nyereségessé vált. Arra pedig végképp nem fogadott volna senki sem, hogy az egykor leírt termelői egység a legszigorúbb nemzetközi minőségbiztosítási rendszer bevezetésével erősíti meg pozícióit, s bővíti ezzel partneri körét. Dióhéjban ennyi lenne a rakamazi Fa- Fém Ipari és Szolgáltató Kft. története, amelyben új fejezetet nyitott az éppen egy hete megtartott tisztújító taggyűlés. Ezen a cég tulajdonosi köre ellenszavazat nékül a válságos időszakból kiutat találó vezetőséget erősítette meg pozíciójában. — Keserves időszakot vészeltünk át, a jogelőd szövetkezet nyomasztó öröksége csaknem végzetessé vált az üzem életében — tekint vissza a tulajdonoscsoport bizalmát újabb öt évre elnyerő Fodor Lászlóné ügyvezető igazgató. Visszafogott öröme érthető, hiszen a bravúros teljesítmény után a cég minden dolgozójának ki kell fújnia (persze csak lelkiekben) magát. Együtt vállalták a szövetkezet nyomasztó örökségének, a 36 millió forintos tartozásnak a kifizetését, az új társaságba be nem lépő dolgozók elszámolását, a munkaügyi perek rendezését. Osztalékból fejlesztés A társaság mellett döntő dolgozók viszont az adósság átvállalásával szerezték meg a vagyont, s jegyzett tőkeként megkapták a volt szövetkezet tulajdonában lévő nevesített üzletrészt. A munka készpénzes kezdőtőke nélkül indult meg. Az idei esztendő azonban fordulópontként értékelhető, hiszen áprilisban az utolsó fillérig sikerült visszafizetni minden tartozást. — Minden itt dolgozó ember keményen megküzdött azért, hogy ez a munkahely ne szűnjön meg. Az elmúlt négyöt évben a bevételek nagyobb részét a függőben hagyott ügyek rendezésére kellett kifizetnünk, így a dolgozók kevesebb jövedelemhez jutottak. A tulajdonosok az eredmény után járó osztalékot is fejlesztésre fordították — árulja el a siker receptjét az ügyvezető. A túlélésben sokat segítettek a sikeres pályázatok: a beruházásokkal bővült a kapacitás, gyarapodott a vagyon, a munkanélküliek foglalkoztatásához kapott támogatások pedig lehetővé tették a beérkezett pénz átcsoportosítását. — Ebben az évben már érezhetően növekedett a termelés, ami leginkább az állami támogatással épülő — „szocpol” — lakásoknak köszönhető — erősíti meg az igazgató szavait Gráféi Béla lakatos, aki megtartotta tulajdonrészét. Az alkalmazottak körében idén 19,5 százalékos bérfejlesztést engedett meg a költségvetés, s jövőre is a közalkalmazotti bérrendezéshez igazítva lesz vastagabb a boríték. Az építkezési vállalkozók nagyobb tételben rendelik meg az itt gyártott nyílászárókat, ajtókat, ablakokat, s egyedi kívánságokhoz is rugalmasan alkalmazkodó partnerre találnak a rakamaziakban. A fémipari részleg sem szenved hiányt megrendelésekben, épületek fémvázai, konténerek, hídelemek, villany- oszlopok kerülnek ki az üzemből — mutatja a lakatosműhelyben készülő darabokat Gráféi Béla. Megrendelők A faipari profilban a már említett nyílászárók játsszák a legnagyobb szerepet, ezeket leginkább a lakást építő, kivitelező cégek vásárolják nagyobb tételben, de a kft. saját boltjában megteremtette a közvetlen lakossági értékesítés feltételeit is. A stabilizálódó háttér és megbízható szállítások híre gyorsan terjedt, így sikerült visszaszerezni a korábban elvesztett megrendelőket, akik között külföldi érdekeltségű társaságok, szomszédos megyék cégei is megtalálhatók. Az eddigi erőfeszítések megkoronázásaként értékelhető az ISO 9002 minőségbiztosítási rendszer bevezetése, amelynek auditálása ezen a héten lesz. — Mindig optimista szemléletű voltam, soha nem bátor- talanítottak el az akadályok, ez minden bizonnyal sokat segített a nehéz idők átvészelésében — árul egy mákszemnyit egyéniségéből Fodor Lászlóné, aki nem győzi hangsúlyozni, hogy az elért eredmény igazi csapatmunkának köszönhető. Az öt évre szóló és egyhangú bizalomnak természetesen örül, mert ez jelzi: a tulajdonosok, a sorsukat maguk alakító dolgozók értékelik, elismerik eddigi munkáját. ...........................111...V,....... .. y -j Item, vagy inkább I I bóbiskoltam az író- V-/ gép előtt, bűvöltem a masinát, s vártam-vártam az ihlet szerencsét hozó pillanatát. De az csak késlekedett. A szemem káprázott, a halántékom lüktetett. Aztán egy édes bódulat kerített a hatalmába. Csak néztem, ahogy pötyögött az okos kis masina. Olykor meg-megállt egy kicsit, mintha gondolkodna. Aztán már folytatta is magától. Hol hallotta ezeket a történeteket, rejtély. Honnan tudta, milyen témák érdeklik manapság az embereket, amikor igazában nem is annyira a betűre éhesek... Rejtély. Tény, hogy magától pötyögött, írta, írta a történeteket, én pedig nem győztem csodálkozni. Helyettem gondolkozik, ír a gép? Először bizalmatlanul, kritikusan néztem, mit akart tulajdonképpen ez a szegény, öreg, kimustrált masina a számítógépes szövegszerkesztés, az elektronizált újságírás és szerkesztés korszakában. Talán vissza akarta hozni a régi szép időket, amikor a hírlapíró egyetlen hűséges társa, barátja, kenyérkereső eszköze az írógép volt. Szép is lenne, de ez sajnos lehetetlen. Míg azon kaptam magam, hogy a régi szerkesztőségi idill langyos és nem is mindig simogató hullámaiban fürdőzgetek, a gondolkodó masina ügyet sem vetett rám. Irdogált, írdogált... De mit? Elkezdett egy epizódot egy idős hölgyről, aki csekély tíz évig nevelt egy intézeti, állami gondozott gyermeket szinte úgy mint a sajátját. Az érte kapott pénzt tíz év alatt gondosan betette a gyerek nevéegyébként az új családjukba beilleszkedett intézeti gyerekeket sem, akik nem szolgáltak rá a bizalmatlanságra. Ilyesmiben töprenghetett a gép, mert hirtelen elkezdte kitörölni a sorokat. Csupa öröm volt nézni a kínlódást, a töprengést, a mérlegelést, ahogyan ez a nagykorúvá vált, gondolkodó masina birkózott a témával, re a takarékba, majd jó lesz neki, ha nagykorúvá válik. Aztán a fiatal a gondoskodás, a szülőt pótló szeretet ellenére nemrég elköltözött a nevelőmamától. Magával vitte a betétkönyvét is. Sajnos, rossz társaságba keveredett, hamar elúszott a pénz. A haverok is cserbenhagyták. Amikor elfogyott a pénz, elfogyott a barátság is. Eddig írta a gondolkodó írógép a történetet, s itt, úgy tűnt, egy kicsit elbizonytalanodott, így mégse lehet befejezni, túl sablonos a csattanó. De szépítse meg a valóságot, írja azt, hogy a bűnbánó gyerek újra visszament a nevelőszülőhöz és azóta is boldogan élnek, míg... Mellesleg nem akarja megbántani azokat az az írás démonával vagy angyalával, amely az olvasó színe előtt a mennybe vagy a pokolba juttatja a szerzőt. Mert meglehet, ugyanaz a történet mosolyt, belső nyugalmat, egy icipici lelki energiát kölcsönöz az olvasónak, míg ugyanez az epizód, gondolat, hangulatfoszlány másokat felháborít, ellenkezésre, netán reklamálásra késztet. Ezért volt csupa öröm nézni a gép kínlódását, mert annyira emberi, hogy már nem is gépnek, hanem valóságos élő, gondolkodó lénynek, kollégának véltem a pö- työgtető szerkezetet. Mert azért nem hagyta abba, tovább pörgött. Vidámabb epizódok jutottak az eszébe. Azt írta, egy bozontos, nagyhajú fiatalembert már kétszer akartak megverni az utcán a huligánok, mert összetévesztik egy ugyanilyen külsejű jegyellenőrrel. A majdnem megvert—vétlen — hasonmás azon töpreng, hogy megkeresi a hozzá hasonló jegyellenőrt. Javasolni fogja, valamelyikük nyírja rövidebbre a haját, változtassa meg a külsejét. Vagy ha nem sikerül egyezségre jutni, őt is protezsálja be jegyellenőrnek. így legalább felváltva kaphatják vagy éppen adhatják majd a pofonokat az önkényeskedni akaró huligánoknak... De a masina ezzel az aprócska epizóddal is elégedetlennek látszott, talán azért, mert túl rövidre sikerült, hamar átsiklik fölötte az olvasó. Ráadásul sokan azt hihetik, kitalálta az egészet. Pedig bárki utána járhat, színtiszta igazság. De hát tiszteletben kell tartani az olvasó jogát a kételkedésre, a saját véleményalkotásra... / fi, ennél a pontnál úgy tűnt, a gondolkodó masina megmakacsolta magát. Talán úgy véli, találjon ki mindenki magának olyan és annyi történetet, amennyit akar. Elvégre ő tudja milyen történetet, milyen csattanót akar. Ha akar egyáltalán... Bűn és bűnhődés / smét egy olyan gyilkosságról adtak hírt pár napja a médiák, amely megdöbbentette hazánk lakosságát. Szinte minden baráti körben szó esett a hét végén a péntek hajnali brutális tettről, amikoris két tizennégy éves lány előre megfontolt szándékkal, hidegvérrel meggyilkolt egy taxisofőrt. Az anyagi haszonszerzés hajtotta őket, hiszen a gépjárművet akarták megszerezni, hogy aztán túladjanak rajta. A Nyíregyházán, illetve a megyénkben élők sajnos óhatatlanul két hasonló szomorú esetet is felidézhetnek. Holnap lesz éppen hat éve, hogy két (16 és 18 éves) fiatalember több késszúrással megölt a szabolcsi megyeszékhelyen egy taxisofőrt. Elevenen él bennünk az a tragédia is, amikor adásvétel reményében indult el a vásártéri autópiacról utolsó, végzetes útjára egy jóhiszemű, ifjú autótulajdonos — útitársként két gonosz suhanccal.... Tanulmányok sokaságát igényelné annak kiderítése, miért reménykednek abban a tettesek, hogy bűncselekményüket eltussolva vidáman és önfeledten élhetik tovább életüket. Szerencsére egyre kevesebb a „tökéletes" bűntény, valamilyen apró árulkodó nyom sokszor a legváratlanabb helyzetekben buktatja le az elvetemült gonosztevőket. Gondoljunk csak a péntek hajnali gyilkosságot elkövető lányokra: tulajdonképpen azért állította meg őket a rendőrjárőr, mert a főváros belterületén reflektorral közlekedtek. Természetesen felvetődik a család felelősségének a kérdése is. Mint kiderült, a leányok az általános iskola hetedik osztályát ismétlik. Mennyire lehet elfogadott az egy családban, hogy a kiskorú gyermek az éjjeli órákban induljon el otthonról csavarogni? Egy-egy kiadós vacsora után sok honfitársunk álmodik rémséges jelenetekről, s felriadva nagy megkönnyebbüléssel veszik tudomásul, az üldözést, a zuhanást csak álmodták. Vajon akinek vér tapad a kezéhez, azt is gyötri rémálom? Remélem, igen. S remélem azt is, egy életen keresztül el is kíséri. M. Magyar László Kinevezési pecsét Ferter János rajza Pénz és egység F él évtized—ennyi időre kaptak bizalmat a gazdasági kamarák elmúlt napokban megválasztott megyei vezetői. Ennyi időre szól a küldöttgyűlését legkésőbb megtartó Agrárkamara elnökségének mandátuma is, amely minden bizonnyal már az Európai Unióban jár le. Történelmi küszöb lesz ez, de valószínű, hogy Tiszán innen dolgozó kistermelők, gazdák számára a napi gondok jobban izgalmasabbak. Annak idején például, 1995 első fél évében nem kis riadalmat keltett, amikor az alig egy esztendeje ténykedő új kormány csökkentette a falugazdászi hálózat munkájához adott támogatást. Nem sokkal később pedig kivette a gazdák apadó csapatát a földművelésügyi hivatalok hatásköréből, s az újonnan alakult agrárkamarák gondjaira bízta őket. Sokan politikai színezetet véltek felfedezni az intézkedés hátterében, de szerencsére a félelmek alaptalannak bizonyultak. A falvakat járó szakemberek ezt követően sem propagandát, hanem technológiai ötletekről, támogatási javaslatokról, termesztési aktualitásokról szóló információkat visznek a gazdálkodóknak a mai napig. Akiknek viszont ettől is több támogatásra lenne szükségük. Nem kizárólag pénzbeli juttatásra, hiszen aki rosszul műveli a földjét, félvállról gondozza kertjét, s tanácstalanul szemléli a piacot, annak a bőség szaruja is kevés lenne a boldoguláshoz. Erősebb mankónak tűnik a jobb szervezettség eléréséhez nyújtható és nyújtandó segítség. Ahogy a mondás is tartja: egy gazda nem gazda, két gazda fél gazda, négy gazda egy gazda. Mert ugyan a polihisztorok ideje lejárt, de nagyobb közösségben biztosan akad valaki, aki átlendítheti a holtpontra jutó társát. Arról nem is beszélve, hogy amit az unióban árualap koncentrálásának hívnak, az valójában azt jelenti: a kereskedők egyenrangú partnerekkel tárgyalnak, ha együtt eladó a megtermett portéka. Nyéki Zsolt Édes bódulat
