Kelet-Magyarország, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-22 / 273. szám
1997. november 22., szombat SPORT Sapkába kerülhet a győzelem NB l/B: feljutó helyen várhatja a tavaszt az NYFC • Három pontért Komlóra Nyíregyháza (KM) — Amíg a viták továbbra is tartanak a magyar labdarúgás létjogosultságát és jövőjét illetően, az élet nem állt meg, hiszen a bajnokságokból egy-két forduló még hátravan. Egész pontosan az élvonalban ezen a hét végén zárul a küzdelem, egy osztállyal lejebb viszont még két játéknap van hátra. NB I. A Győr számára továbbra is az őszi elsőség a tét, ehhez alighanem nyernie kell a Tiszakécske otthonában. A párosítás, szombat: Békés- csaba-MTK, Debrecen-Sió- fok, Vác-Zalaegerszeg, Tisza- kécske-Győr, Videoton-Diós- győr, Ferencváros-Gázszer FC, Haladás-Stadler FC, Va- sas-BVSC. Hétfő: Kispest-Újpest. NB l/B, szombat: Nyíregyházi FC-Paks, Városi Stadion, 13, v.: Kurmai (Zvo- lenszky, Fridély). Bizony, ez kötelező három pontnak tűnik! De, mint tudjuk, éppen az ilyen győzelmek megszerzése a legnehezebb, mint ahogy ezen az őszön a Csepel és a Soproni FAC ellen az ki is derült. Persze egy ilyen ragyogó hazai sorozatot illő lenne diadallal lezárni, az kétségtelen, hogy a csapat zsinórban kilencedik győztes csatájára készül. — Kétszer láttam a szombati ellenfelet, ez alapján bátran kijelenthető, hogy egy igen szervezett védelemmel rendelkező csapat látogat hozzánk, amelyet nehéz lesz legyőzni — mutatta be a szombati riválist Öze Tibor edző. — A múlt héten azonban Nagykanizsán is zúgott a „Hajrá Nyíregyháza”, így kettőzött akarással fogunk küzdeni azért, hogy szép őszi búcsút vehessünk a labdarúgást rendkívül szerető közönségünktől. Ami figyelmeztető lehet: a Paks mögöttünk és a Kerület mögött a harmadik legkevesebb gólt kapta, hat találkozón egyáltalán, hét meccsen pedig csak egyszer rezgett a hálójuk. Nem azt mondom, hogy biztosan egy- gólos lesz a mérkőzés, de az 1-0-ás győzelemért odaadnám a jól bevált kabalasapkámat. Ami pedig a heti készülődést illeti: Janics bordasérülése nem jött tökéletesen rendbe, mint ahogy Cap ágyéksérülése sem. Eltiltott viszont nincs, így majdhogynem a legjobbnak vélt csapat (Vadon — Barna, Szatke. Kiss — László, Kondora, Kirchmayer, Kar- kusz, Koltai vagy Göncz—Takács, Németh vagy Janics) veheti fel a küzdelmet szombat kora délután. A tétről pedig ne feledkezzünk el: győzelem esetén biztosan feljutó helyen telelhet a Nyíregyházi FC! Vasárnap: Komló-Tisza- vasvári Alkaloida, 13, v.: Molnár J. (Szarka, Boda). Újabb riválissal találkozik az Alkaloida, ráadásul olyan ellenféllel, amely az elmúlt héten idegenben is nyerni tudott. — Nekünk nem hiszem, hogy mások eredményeivel kellene foglalkoznunk, ezért nem sok mindent befolyásol az, hogy legutóbb a Komló nyert Pakson — kezdte Paró- czai Sándor, a vasváriak edzője. — Számunkra most az elsődleges az, hogy a Tiszaújvá- ros után a Komlót is legyőzzük, hiszen ez egy olyan mérkőzés lesz, amikor csak a három pontnak lenne igazi értéke. Biztató, hogy a hangulat jobb lett a csapatnál, és úgy gondolom az egy héttel ezelőtti játék elég lehet a három ponthoz. Nyerni akarunk, ezért három csatárral fogunk játszani, csakúgy, mint egy hete. Az első idegenbeli diadalra készülő vasváriak háza táján csupán az jelenti a gondot, hogy a formába lendült Verest kisebb sérülés hátráltatta a munkában, a többiek viszont rendben vannak. így nagyon valószínű, hogy a múlt héten kezdő csapat fut ki a pályára. További mérkőzések, szombat: Pécs-Csepel, Do- rog-Kecskemét, Tiszaújvá- ros-Szolnok, Matáv Sop- ron-Erd, Kaposvár-Kaba, Szeged-Dorozsma-Nagykani- zsa. Vasárnap: DunaferrSoproni FAC, III. kér. TVE- Salgótarján. Csehiék Nyíregyháza (KM) — A hét végén folytatódnak az V. ICN Alkaloida Kupa te- remlabdarúgótoma megyei selejtezői. Leveleken a Florexim Kft. csapatának színeiben pályára lép egy egykori válogatott játékos is. Csehi.Tibor nagyobbik Öccsével, Istvánnal együtt erősíti ezt a gárdát , ’ Karibiak meleg holmija San Salvador (AP) —'"V. — A salvadori * rendőrség meg---------1 kezdte a nyomozást egy állítólagos labdarúgó bundabotrány ügyében. Híre terjedt, hogy Jamaica megvesztegette a salvadori játékosokat és a csapat edzőjét a november kilencediki vb-selejtező előtt. Azon a napon Jamaica 2-2es eredményt ért el salvadori gyepen. A vendéggárda a döntetlennel nagyot javított helyzetén, s mint utóbb kiderült, ez az egy pont segítette hozzá ahhoz, hogy először kijuthasson a világbajnoki döntőbe, amelyet jövőre Franciaorszgában rendeznek meg. Santa Tecla egyik rendőrtisztje arról szólt, hogy egy bizonyos Norris nevű férfi telefonon számolt be a Nagy, mesteri meglepetés Pierce visszavágott Hingisnek az ausztráliai vereségért nyomozóknak a bundáról. Norris szerint Horace Burrell, a jamaicai futballszövetség elnöke a mérkőzés előtt szállófoglalás céljából San Salvadorba utazott. Ott hamis néven „válogatott” a hotelek között, majd néhány salvadori játékosnak és a jugoszláv edzőnek, Milo- van Djoricnak bizonyos pénzösszeget adott át. Délre költözött New York (MTI) — A New ség York-i Madison Square Gardenban zajló 2 millió dollár összdíjazású női tenisz Mesterek Tornáján a hetedik helyen kiemelt francia Mary Pierce hatalmas meglepetésre három játszmában (6-3, 2-6, 7-5) legyőzte a svájci Martina Hingist (képünkön). Az év elején az ausztrál nemzetközi bajnokság döntőjében a világelső Hingis 6-2, 6-2-re verte mostani legyőzőjét. New Yorkban viszont a kanadai származású Pierce vissz, gott a melbot ne-i vereségért. — A mai estén min- 3« dent kiad- tam ma- Ä gamból. A közönsokat segített, csodálatosan szurkolt. Azt hiszem, elismerték kettőnk teljesítményét — nyilatkozta Mary Pierce. — Nagyon jó mérkőzés volt. Csodálatos ér- ' \ zés le- ' győzni Marti- f nát, viszont ez a siker még nem haft sonlít- h a t ó egy Grand Slam- tor- n a megnyeréséhez. Mégis nagyon boldog vagyok, s azt hiszem ma jól fogok aludni. A svájci világelső nem igazán bosszankodott a mérkőzés után, habár elmondása szerint kicsit később szerette volna befejezni az idényt. — Az első játszmában nem találtam a játék vezérfonalát. Talán túl gyors voltam. Mary sokkal jobban játszott, mint Ausztráliában. Számomra sajnos a vártnál hamarabb fejeződött be az idény — mondta a világelső Hingis. Miközben a legjobbak versengenek, Steffi Graf elhatározta, hogy újra a női tenisz világelsője akar lenni. A 28 éves német sportolónő június óta nem teniszezett, bal térdét megműtötték. Az orvosok a legutóbbi ellenőrzés után azonban zöld utat adtak Gráfnak: játszhat. A rangsorban most Hingis áll az élen, Graf a 16. helyen található. —I----- Fort Lauderdale (AP) — Az ismert, ^ Carlos Valderrama,-----—■ az amerikai profi labdarúgó-bajnokság következő idényétől már a pontvadászat újoncát, a Miami Fusiont fogja erősíteni. A kolumbiai válogatott középpályása eddig a Tampa Bay Mutiny csapatában szerepelt. A dél-amerikai futballista átigazolásában döntő szerepet játszott az a tény, hogy Valderrama Florida déli részén szeretne élni, ahol hatalmas, spanyol ajkú bevándorlók alkotta szurkolótábor előtt szerepelhet a jövőben. Carlos Cordoba, a Miami Fusion edzője kitörő örömmel vette tudomásul a kiváló játékos döntését: — Valderrama minden csapat számára erősítést jelent. Az ember soha sem tudhatja, hogy mi lesz a kolumbiai játékos következő megmozdulása. Aranyliga Monte-Carlo (MTI) — Primo Nebiolo, a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IA- AF) elnöke pénteken a sportág nemzetközi versenynaptárának átalakulásáról tett hivatalos bejelentést. A Monte-Car- lóban megtartott sajtóértekezleten szó esett az IAAF Golden League 1998-as bemutatkozásáról. Az egyes versenyszámok pontversenyének végső győztesei és a Grand Prix- döntő legjobbjai között egymillió dollárt osztanak majd szét. Az IAAF Golden League viadalain 50 ezer dollárral díjazzák az esetleges világcsúcsjavítókat. Tucatnyian! Újabb átszervezés előtt az élvonal . Budapest (KM X nagy pofonok a ---------* nép-és kormányharag beállta után először ült össze pénteken a Hivatásos Labdarúgók Ligája a fővárosban. A testület sajnálkozva vette tudomásul, hogy labdarúgásunk pillanatnyi szervezetlenségét éppen a profikon kérik számon, holott a közgyűléseken az amatőrök képviselői vannak többségben, így ők is mondják ki a döntőt szót. Éppen ezért jutott a liga arra az álláspontra, hogy változtat ezen. Az már biztos, hogy a december 6-i közgyűlés (amely nem ezzel a kérdéssel foglalkozik majd) után két hét múlva egy újabbat hívnak majd össze a liga kezdeményezésére, amelynek lényege az alapszabály módosítása lenne. — Azt szeretnénk elérni, hogy a hivatásosok is legalább olyan létszámban legyenek jelen a közgyűléseken, mint az amatőrök — tájékoztatta lapunkat az elhangzottakról Mészáros László, a Tiszavasvári Alkaloida ügyvezető elnöke. — Továbbá csökkenteni óhajtjuk az MLSZ elnökségének létszámát, álláspot- nunk szerint elég lenne hét tag az elnökségben, hár- man-hárman az amatőrök és a hivatásosok képviseletében, az elnököt pedig válassza meg a közgyűlés. Elfogadtunk egy hat pontból álló programot is, amelynek legfontosabb része egy újabb bajnoki átszervezés lenne. —- Ezek alapján létrejöhetne egy nyolc, maximum tizenkét csapatból álló úgynevezett premier vagy ext- raliga, amelynek a működéséhez az állam biztosítaná a törvényességi . kereteket. Ezt i adókedvezmények, esetleg állami támogatás formájában lehetne elérni. De mondom, egyelőre ezek még csak tervek, a döntő szó a decenber 20-i közgyűlésé lesz. Sólymokat vertek Negyedszer buktak Jordanék “5j|— Atlanta (AP) — Az észak-ameriyyi kai profi kosár--------- labda-bajnokság (NBA) újabb játéknapján az eddig veretlen Atlanta Hawks hazai pályán szenvedett 21 pontos vereséget a New York Knicks ellenében. A vendégek sikeréből a csereként pályára lépett John Starks húsz, míg Patrick Ewing 18 ponttal vette ki részét. Phoenixben sorrendben negyedik idegenbeli vereségét könyvelhette el a Chicago Bulls, amely ebben az idényben csak hazai pályán tudott nyerni. A záró negyedben Kevin Johnson, a hazaiak veteránja lépett elő főszereplővé, 6 pontot szerzett, ezt társai néggyel megtoldották, s ez idő alatt a Bikák csak 2 pontot tudtak elérni. Eredmények: Atlanta Hawks-New York Knicks 79-100, Detroit Pistons- Portland TrailBlazers 87- 93, Dallas Mavericks- Golden State Warriors 97-101, Houston Rockets- Toronto Raptors 127-97, Milwaukee Bucks-Indiana Pacers 83-109, Phoenix Suns-Chicago Bulls 89-85, Sacramento Kings-Utah Jazz 97-95. Illúziók nélkül A Vasas látogat a Bem iskolába Nyíregyháza CL (KM) — Igaz, ami igaz, megle- --------- hetősen kettészakadt a tabella a női röplab- dázók Extraligájában. Az Eger, a Vértes Volán, a BSE és a Vasas meglehetősen elhúzott, a BVSC amolyan középkategóriát képvisel, a többi három csapat pedig egymással van harcban a kieső helyekért. Ez utóbbi boly tagja a Szakszig NRK, amely szombaton kora délután újra az elitből fogad ellenfelet. Az a Vasas lesz a rivális, amelynek soraiban található két kubai játékos, de a többiek is igen jó erőt képviselnek. így aztán az eredmény szempontjából gyakorlatilag lényegtelen, hogy a nyíregyháziaknál játszhat-e az ukrán Tkacsuk, mert ütőerőben alighanem vele együtt sem vehető fel a verseny a fővárosiakkal. De a későbbieket tekintve nem lényegtelen, hogy rendben lesz-e a játékengedélye. A péntek délutáni állás szerint mindössze egy pecsét hiányzott a játékos engedélyéről, így még a szombati játéka is kérdéses, holott már két hete együtt tréningezik a csapattal. — Csak annyi a tervünk a szombati mérkőzésre, hogy a közönséget a Tatabánya ellenihez hasonlóan maximálisan kiszolgáljuk, de az eredményt illetően túlzott illúzióink nincsenek — fogalmazott tömören Kolozsi János, a szombati házigazda másodedzője. A női Extraliga állása 1. Eger 9 9 - 27-5 18 2. BSE 9 8 1 24-6 17 3. Vértes Volán 9 6 3 22-9 15 4. Vasas 9 6 3 21-10 15 5. BVSC 9 4 5 13-18 13 6. Jászberény 9 1 8 6-25 10 7. Szeged 9 1 8 5-25 10 8. Szakszig NRK 9 1 8 5-25 10