Kelet-Magyarország, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-22 / 273. szám

Vasak a tárlaton Vásárosnamény (KM) — Különléges tárlat nyílt pén­teken a vásárosnaményi Beregi Múzeumban. A be­mutatóhelyen átadták a kö­zönségnek a Beregi háztar­tási és művészi vasöntvé­nyek című állandó kiállí­tást. Ezt követően zajlott le az Öntöttvas gyűjtők 7. or­szágos találkozója a polgár- mesteri hivatal nagytermé­ben; a gyűjtők röviden be­számoltak a kollekciójukat gyarapító legújabb szerze­ményeikről. Nagymama 32 évesen Barcelona (MTI) — A spa­nyol Maria del Carmen Lla- nes csupán 32 esztendős, de már nagymama. Pénteki lapjelentések szerint a Bar­celonában élő asszony 18 éves lánya a héten egészsé­ges fiúgyermeknek adott életet. Az újdonsült nagy­mama maga is mindössze 14 éves volt, amikor meg­szülte leányát, s a spanyol törvények értelmében ak­kor még nem köthetett templomi házasságot 17 éves barátjával. A Jordi névre keresztelendő unoka nem mindennapi rokonság­gal büszkélkedhet: déd­nagymamája 63, üknagy­anyja pedig 83 éves. Két nagynénje viszont mind­össze 14, illetve négy esz­tendős. „Ez már a család­ban van nálunk” — nyilat­kozta a boldog nagymama. 1200-as Lada 20 hó műszakival eladó. Irányár: 110 000 Ft. Sényő, Kossuth 16 *262500/1 K* BMW 316 1800-as motorral. 1985-ös, ezüstmetál, jó állapotban 390 000 Ft-ért eladó. Érdeklődni: 06-20/216-881. *262427/1K* 300 mázsa kukorica, 50 mázsa tritikálé, 1 db csukott Zsuk eladó. Érd.: 341-305. 17.00 óra után. *262428/1K* MÁTÉSZALKÁN kétszobás. 54 nm-es n. emeleti lakás eladó. 44/312-771. *262443/1K* AJUM 160/5 kötő-, bolyhozó- és hímző­gép eladó. Étd.: 06-20/534-241. *262447/1K* TÉLIKÁPOSZTA nagy tételben eladó. Érd.: 342-334 telefonszámon. *262450 /1K* ZÖLDSÉGESPAVILONBA eladót fel­veszünk. Érd.: 42/404-598, 20.00 után. *262453/1K* „CAROFLEX" Fékbetétgyár Kft. (Kisvárda Árpád u. 123. szám) gépész üzemmérnök végzettségű munkatársat ke­res felvételre. Pályakezdők jelentkezését is elfogadjuk. Érdeklődni: személyesen a fenti címen, vagy a 45/415-219-es számú telefonon. Kovács László személyügyi osztályve­zetőnél. •262472ÍIHMU2/8 A Szabolcstej Rt. a nyírbátori 6588 sz. tulajdoni lapon 0383/3 hrsz. alatt tanya, gyümölcsös, 2323 nm területen fekvő félkész állapotban lévő panzió céljára hasznosítható ingatlanát — amely a strand kör­nyékén található — ÉRTÉKESÍTI. Irányár: 3 200 000 Ft. érdeklődni lehet: Fási József üzem- igazgatónál a 06-44/312-020, vagy 06-30/450-518 telefonon és Dr. Rubi Gabriella ügyvédnél: 06-42/451-211. “262451/2H* 7 éves 2107-es Lada 370 000-éit eladó. Érd.: 42/231-285. *262454/1K* ELVESZETT egy fehér-fekete amerikai Staffordshire terrier kan kutya és egy fe­kete németjuhász szuka 7 hónapos kö­lyök kutya. Megtalálójukat MAGAS JU­TALOMBAN részesítem. 06-30/358- 618. *262457/1K* ELADÓ VW Golf 1.1,6D friss műszaki­val. Érd.: 30/357-437. *262466/lK* A Budapesti Sört Értékesítő Kft. Sényői Kirendeltsége Sényő, Kossuth u. 69. sz. kétműszakos munkarendbe legalább kö­zépfokú számítástechnikai WINDOWS felhasználói ismeretekkel rendelkező munkatársat keres azonnali belépéssel. Érdeklődni a helyszínen, illetve a 42/231-676, 42/231-650 telefonszámo­kon lehet, hétvégén is. *262471/1K* 8 éves hosszú platós IFA-szerelvény friss műszakival eladó. 47/330-436, 30/657-325. *262442/lK* raktárhelyiséget" vennék a belvárosban és környékén 700—1000 nm-ig. Tel.: 06-30/559-030. V _____________________y TŰZVÉDELMI SZAKVIZSGA TANFOLYAMMAL hegesztők. A-B tevékenységet végzők, karbantartók stb részére 1997. december 3-án Nyíregyházán. Jelentkezés: november 27-ig TŰZMEGELŐZÉS BT. Tel.: 42/312-065 30/259-831 AKCIÓ! Viszonteladók, vállalkozók! 16,20,40,45-ös huzalszeg 40 Ft 60-tól 200-ig huzalszeg 100 Ft Hólapát 256 Ft 1,25 to raklapemelő 24 000 Ft Acéllemez garázs 80 000 Ft Mg.-i és szakipari szerszámok balták, fejszék, szerszámnyelek, fekete lágyhuzalok, csibehálók Az árak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák KABALA KFT. Nyíregyháza, Simái út 8. 42/313-036. '%2Z3Siie-iiz2e M ■ RDETM E NY A nyírcsaholyi Mg. Szövetkezet végelszámolói árverezés útján értékesítik a szövetkezet: 1. Nvírcsaholv, Sőrekúti telepét — 276/3. hrsz. 13,1 ha — akár megosztva is. (300 fh-es tehenészeti telep, Colmann típusú terményszárító 100 vág. magtár, szerelőcsarnok, magtár, egyéb mg. épületek). 2. Nvírcsaholv. Úitanvai telepét (540 fh-es hízómarha telep. 2 db 120 fh-es nov. marhaistálló, egyéb mg. épületek). 3. Irodaépületét Nvírcsaholv. Széchenyi út 35. sz. 343. hrsz. 4. Mezőgazdasági gépeit: — E-512-es gabonakombájnok — Crystal erőgépek — IFA W—50 LA/K billenős, fix tgk. — egyéb mg. és építőipari gépek Az árverezés időpontja: 1. Mezőgazdasági gépek: 1997. december 1-jén, de. 9 óra 2. Ingatlanok: 1997. december 2-án, de. 9 óra Az árverezés helye: Nvírcsaholv, Sőrekúti telep Az árverezésre kerülő ingó, ingatlanok megtekinthetők: 1997. november 27., 28. de. 9 órától, du. 15 óráig a szövetkezet Sőrekúti telepén. •262266/1 km 122/8 Szövetkezet végelszámolói Fordulat a Pándy-ügyben A legidősebb lányt is gyilkossággal gyanúsítják a belgák Brüsszel (MTI) — Letartóz­tatták csütörtökön Pándy And­rás magyar-belga állampolgár Belgiumban élő lányát, gyil­kosság és gyilkossági kísérlet vádjával, illetve ezekben való közreműködéssel. Pándy Ág­nest szombaton szembesítik apjával, akit legalább hat em­ber meggyilkolásával gyanú­sítanak. Első találgatások sze­rint a letartóztatással a Belgi­umban minden létező fórum által protestáns lelkésznek ne­vezett Pándyra akarnak nyo­mást gyakorolni, de az sem le­hetetlen, hogy a fordulat a 71 éves apa számára jelent halo- vány reménysugarat. A belga ügyészség közlése szerint Pándy Ágnest azután tartóztatták le, hogy csütörtöki vallomásában ellentmondások tűntek fel korábbi állításaihoz képest. Nem közölték azon­Budapest (MTI) — A Köz­ponti Bűnüldözési Igazgató­ság felmérése szerint az el­múlt év eleje óta Budapesten és az ország más területein hetven robbantásos bűncse­lekmény történt. A rendőrség­nek hét esetben sikerült felde­rítenie a tettest. Az ügyek egy részét még vizsgálják — kö­zölte Mikó István ezredes, a KBI vizsgálati főosztályának vezetője pénteken, sajtótájé­koztatón. Néhány esetet felelevenítve elmondta: az ügyészségnek küldött vádemelési javaslat­Budapest (MTI) — A BRFK rablási alosztálya keresi azt az ismeretlen tettest, aki szerdán kora délután a főváros VIII. kerületében a Luther utca 1/b szám alatti Úri Divat szolári­umüzletben pisztollyal a napi bevétel átadására kényszerí­tette az alkalmazottakat. A készpénzzel együtt egy Erics­son típusú rádiótelefont is má­ban, pontosan mely pontokon mondott ellent önmagának. A mindvégig Belgiumban tar­tózkodott asszony apjának le­tartóztatása után valósaggal bujkált az érdeklődőd elől, a hatóságok azonban rendszere­sen kihallgatták őt. A (segéd)lelkészt voltakép­pen lányának öt évvel ezelőtti feljelentése nyomán tartóztat­ták le egy hónappal ezelőtt. Ágnes akkor vádolta azzal ap­ját, hogy eltüntette két felesé­gét és négy gyermekét, vala­mint további fiatal magyar nő­ket is, akiket házassági hirde­téssel csábított Belgiumba. Pándy András mindeddig ta­gadta a vádakat — találgatá­sok szerint Ágnes letartóztatá­sa az apa nyelvének megoldá­sára tett kísérlet is lehet. A letartóztatás fordulatot je­lent az ügyben, amely úgy ban robbanóanyaggal való visszaélés, rongálás és zsaro­lás bűntettével gyanúsítják J. Jánost, aki az V. kerületben, az Erzsébet téren 1996. októ­ber 25-én éjjel kézigránáttal robbantott fel egy Mercedes gépkocsit. A nyomozás során kiderült, hogy a megbízó nem az autó tulajdonosának nevét, vagy a kocsi rendszámát adta meg, hanem a jármű külső tu­lajdonságait írta le. Mivel az adott időpontban egyetlen „púpos” Mercedes állt a par­kolóban, a merénylő, J. János az alá gurította a gránátot. A gával vitt. Személyleírása: 20- 22 év körüli, 180-185 centi­méter magas, vékony testalka­tú fehér bőrű férfi, aki szőkére festett haját felnyírva viseli, arca vékony, csontos és boros­tás. Ruházata: piros-fekete koc­kás szövet anyagú, úgyneve­zett favágó kabát, vüágoskék kopott farmernadrág, fekete tűnt, hogy kátyúba jutott az el­ső napok használhatónak tűnő leletei után. Akkor három holttesthez tartozó csontokat találtak Pándy egyik brüsszeli házában — máig nem bizonyí­tott, hogy azok a csontok vala­melyik családtaghoz tartoz­nak, bár a hatóság azt feltéte­lezi, hogy az eltűnt két fiú és az első feleség csontjairól van szó. Az azt követő házkutatá­sok nem vezettek újabb bizo­nyítékokhoz, és ezen felbáto­rodva Pándy András szabad­lábra helyezésért folyamodott. Ennek ellenkezőjére, előzetes letartóztatásban tartásának meghosszabbítására került sor, de sajtóvélemények sze­rint a csütörtöki letartóztatás éppen időben jött ahhoz, hogy ismét ráirányítsa a figyelmet a (segéd)lelkész feltételezett bű­nösségére. megbízó, T. György ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki gazdasági bűncselek­mények gyanújával. Már vádat is emelt az ügyészség T. István ellen, aki 19%. november 16-án este az I. kerületi Hegyalja és Sánc ut­ca kereszteződésében dobott robbanószerkezetet a Black Rouge Night Klub elé. A gya­núsítottat régi barátja kereste meg a feladattal egy másik ember megbízásából. A meg­bízó személyét a rendőrség­nek mindeddig nem sikerült kiderítenie. cipő, s a fején piros alapon fe­hér apró mintás fejkendőt hord. A rendőrség kéri, hogy aki a rablóról érdemleges informá­cióval rendelkezik, jelentkez­zen a 343-1034 telefonköz­pont 32-978-as mellékállo­másán, munkaidőn túl pedig hívja fel a 107-es telefonszá­mot. Ámokfutó, hat áldozat Bécs (MTI) — Legalább hat személyt lőtt le egy pisztollyal egy 36 éves osztrák szerelő péntek haj­nalban a Salzburg tarto­mányban található Mau- temdorfban. A kora délutá­nig azonosított áldozatok között van egy kisgyerek, az ámokfutó volt felesége és annak élettársa, valamint egy iskolaigazgató is. A csendőrség elől menekülő férfi végül önmagával is végzett. Szörnyű tettének okáról egyelőre csak talál­gatások vannak. Az osztrák hatóságok hallgatásba bur­kolóznak, de még a nap fo­lyamán további részletek nyilvánosságra hozatalát ígérik. ♦ ♦♦ Az ámok maláj eredetű szó. Az „amuk” azt jelenti, hogy „dühös, dühöngő”. Az első ilyen esetet ugyan­is a délkelet-ázsiai ország­ban jegyezték fel: egy ben- szülött a kardjával vadul csapkodni kezdett maga körül és néhány embert megölt. A híres német ér­telmező szótár, a Duden szerint az „ámokfutás” any- nyit jelent, mint „beteges háborodottság állapotában (fegyverrel) futkározni és vakon gyilkolni”. Az „amuk” szó azt az ál­lapotot is jelenti, amikor valakinek végső elkesere­désében akár az elméje is elborulhat. A nyugati világ­ban az ámok az öngyilkos- sági kísérlet különleges for­májának is tekinthető. Lel­kileg pszichogén, vagyis rendkívüli állapot követ­keztében, előre ki nem szá­mítható időpontban és kö­rülmények között kitör a felhalmozódott agresszivi­tás. Ennek kiváltó oka lehet a súlyos tudathasadás egy különleges formája, mint a túlzott társadalmi elvárás­sal szembeni önpusztító, il­letve közveszélyes reagá­lás, vagy egy lelkileg sérült egyén elszigeteltsége. Vád, robbantások miatt A megbízó személyét még mindig nem sikerült kideríteni Rablót keres a rendőrség Áz AVON cég gépkocsival rendel­kező ambiciózus személyt keres a megye területén képviseletre. Érd.: 30/553-790. -262327/1K*-l t .22/8 Hívja ingyen vonalunkat 06-80/409-306 Nálunk mindennap van akció! A mostani november 21.—november 28-ig A4 (12—14 lap/perc másológépek) már nettó: 124 900 Ft-tól. A4/A3+ZOOM (15—16 lap/perc másológépek) már nettó: 220 900 Ft-tól SHARP A MÁSOLHATATLAN MINŐSÉG EURO-PROm Nyírség Kit. Síi ARP Márkabolt és Szerviz 44W) Nyíregyháza, Dózsa Gy. u, 31. 'SífíW' Kelet-Magyarországon működő, külföldi tulajdonú, csomagoló­eszközöket gyártó cég pályáza­tot hirdet MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI VEZETŐ munkakör betöltésére. Feltételek: felsőfokú műszaki végzettség, középfokú angol- vagy németnyelv-tudás, jártasság a minőség- r biztosítás területén. Feladata: A központi irányelvek alapján a magyarországi gyártás minőségbiztosításának irányítása, szervezése. Pályázatát — eddigi működési területét tartalmazó részletes ön­életrajzát, diplomamásolatát, nyelvismeretét tanúsító igazolást — „ISO 98” jeligére a kiadóba kérjük november 30-ig leadni. *261978/1 K*-11.19. Ez a típus A különleges Sparkle Green színben Önt És pénztárcáját egyaránt védi: mert olyan biztonsági berendezések járnak hozzá, mint AZ ABS, A dupla amerikai légzsák, A légkondicionáló, A ködfényszóró, A FIMS, AZ életvé­delmi doboz, az oldalmerevítés És mindez 3 498 000 Ft- FWlSSQWia ért. Persze csak addig, amíg a készlet tart. haenma^ lennek NAGY AUTÓPARK KFT. 4400 Nyíregyháza, Debreceni út 318/A. Tel.: (42)490-380, Fax: (42)490-026 •262425/1H-11.22/8 Több mint testŐR már 3 498 000 Ft-ért: Mazda 323 F SE NE KESSE LEÍ LAKÁSTAKARÉK-INFO: tT (06-1) 2-66-22-12 Válassza az OTP Lakástakarékpénztárt! EíjflEIí!^^ HÁTTÉR-HIRDETÉSEK 1997. november 22., szombat i|i| V; life*. ÉP*« az állami támogatás,

Next

/
Thumbnails
Contents