Kelet-Magyarország, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-01 / 255. szám
1997• NOVEMBER 1., SZOMBAT Napkelet • A KM hétvégi melléklete Exhibicio a galenaban Rangos bemutatóhelyünk immár alapfeladatának megfelelően funkQ jlfcÉ Mmii Nyíregyháza egyetlen közintézmény típusú galériájában igen szép és kvalitásos kiállítást láthat az érdeklődő. Nem értékelve az eddigi tevékenység pozitív és bírálandó oldalainak miértjeit, meg kell állapítanunk, hogy Z. Erdei Anna és Zagyva László alkotásainak bemutatása azt a koncepciót erősíti meg, hogy a Városi Galéria alapvető feladata a kortárs művészet figyelemre méltó vonulatainak bemutatása lenne. A művészházaspár majd egy évtizede él Nyíregyházán. A történelem sodorta őket városunkba Marosvásárhelyről 1990-ben. A tények magukért beszélnek. Csak remélni lehet, hogy leltek új hazát. Közös kiállításuk láttán a meghívó négyzete (a feleség) és köre (a férj) a nyilvánvalóan ellentétes világszemléletre is utal. Végignézve a bronzszobrokat és a szénrajzokat, állíthatjuk, nem feltétlenül kell két, erős egyéniségű, súlyos alkotónak együtt kiállítani csupán azért, mert egy- s z e r együtt mondtak egy bizonyos kérdésre igent. Zagyva László: A boldog A kiállítást Banner Zoltán művészet történész nyitotta meg akinek jóvoltából alapmű született a XX. századi erdélyi magyar képzőművészetről. A két igen formás katalógus általa írt kísérőszövegéből idézünk néhány súlyos sort: „... már régóta szinte egyetlen, kizárólagos eszköze a szénrúd, s a tónusokban, meg a villogó duktusban millió életet élő vonalrajz, amely egy sajátos grafikai-gravitációs térben születik. A Teremtés és az Utolsó ítélet tere ez, amelyet rég elhagyott az Úr, ezért a kényszerű önmagát örökké újrateremtő Ember válla- ira egyre elviselhetetlenebb teherként nehezedik a maga teremtette világ.” (Z. Erdei Anna) „Aforisztikus kisbronzai és egyre karakteresebb érmei bölcs mosollyal, vagy divatosabban szólva: groteszk fintorral emlékeztetnek arra, hogy noha a Mindenség viszonylatában valóban csupán játékszerek vagyunk — éppen a Játék avat emberekké.” (Zagyva László) A teljes szöveg megállapításához hozzátenni nem nagyon sokat lehet. Az illusztrációnak is helyet biztosítani akaró kritikus csupán a gratuláció néhány mondatára szorítkozhat. Z. Erdei Anna lát- hatóan nem érzi jól magát ebben a vi- lágban. „Grafikai ráncai” a claustrofó- biát megélt ember kiáltásai. Az eszköz és ábrázolás sokszínűsége, noha csak szénnel dolgozik fehér papíron talán az Ablak c. képen mutatkozik meg a legpregnánsabban. Az üveget elfelejteni próbáló figura dinamikus mozdulatának ujjvégződése, az utolsó, még megélhető nem képi megjelenítése. A négyzetbe menekülő kifejezésforma a bizZ. Erdei Anna: Fázisrajz I. tonság utáni vágy lenyomata, miközben átlépi a geometriai idom magától érthető tökéletességét. Fölső széle metszi a figura homlokát, jelezve az emberi corpus esen- dőségét. A frontális találkozás abba a helyzetbe hoz bennünket, hogy a mozgás irányaiból adódóan ellenségeivé válunk az ábrázolás tárgyának. Z. Erdei Anna — ő pontosan tudja miért — védekezik a környezetével szemben. Az önmagába mélyedő Nárcisszus és az új életet adó Genézis figurák mintha egymással polemizálva kérdeznék: érdemes? Zagyva László kívül mosolyog. Csak sohasem nyugvó szeme jelzi; kierkegaardi iróniával telítődött. Véleménye szobrászhoz méltóan precízen artikulált, noha a választott kiindulási pont, a Dudás, az életet bohóckodj a el nekünk, az érmeken és a plasztikákon. A boldog, Aki dudás akar lenni. A gömbölyded formákból kiálló dudanyúlványok, a lábak közé szorított tömlők, bukolikus felhangot rejtenek. Égnek álló fenékkel, „A szfinx el ső kérdése” utalnak arra, hogy mik is vagyunk tulajdonképpen. Az anatómiai arányok átlé- nyegítése, valóságtól független szabad látványba gyúrása jellemzi Zagyva László szobrait. A fölmondott kánonok helyett újakat teremt „Ad Libitum” úgy, hogy el- higgyük, lehet így is. Érmei nem verbálisán fogalmazottak. A mintázó kéz gondolatai, a műfaj szigorú keretei között reflektálnak kényszerű helyzetekre, úgy, hogy mégis kézbe akarjuk fogni őket. A Városi Galériában a szó tényleges" értelmében exhibíció látható. Két alkotó számadása — reméljük — egy majdani visszatekintés fontos állomásaként kerül az életükbe. A télbe fordult őszben november 16-ig érdemes elzarándokolni a kiállításra. Papp D. Tibor a km vendége a mazsorettek mestere M. Magyar László Európa szinte valamennyi országában megfordult már az elmúlt években, évtizedekben a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és Mazsorettcsoport. A művészeti együttes népszerűségét az is jelzi, hogy a megyénkben szinte nincs olyan ünnepség vagy rendezvény, amelyre ne kapna meghívást. Bármerre is szerepeljenek a fiatalok, mindenütt vastaps kíséri a zenészek és a csinos, táncos lányok magas színvonalú műsorát. Bár nincs ott a színpadon a „reflektor- fényben” szereplők között, azonban a rengeteg siker, az újabb és újabb felkérés nagymértékben köszönhető Kálvinná Babka Beátának, a mazsorettcsoport művészeti vezetőjének is. Öt évvel ezelőtt Kenyeres Imre, a nyíregyházi Váci Mihály Művelődési Központ akkori igazgatója kérte meg, nézze meg a csoportot, s vállalja el a leányok irányítását. Az első találkozáskor még nemet mondott, ám a második felkéréskor már úgy döntött, megpróbálja ezt a számára eddig még szokatlan műfajt. Egy fellépő mazsorettcsoport volt akkoriban, ám az érettségi, illetve a továbbtanulás miatt nem lehetett mindig a teljes létszámmal a szerepléseken kiállni, s így az idők során szervezett egy utánpótlás-csoportot is. Csakhogy ezt a csoportot is fel kellett néha tölteni, így vetődött fel az igény egy kiscsoportra is. Bár egymásra épül a három csoport, ez nem jelent alárendeltségi viszonyt, hiszen valamennyi csoport önálló programmal rendelkezik. Ä koreográfiákat szintén Beáta készítette, illetve ké szíti. A további munkáját jelentősen meghatározta a „dominóelv”, ugyanis az utánpótlás-csoportok utánpótlásáról is kellett gondoskodnia, így napjainkban már hat közösséget kell összefognia. Nagy lelkesedéssel végzi munkáját, mint mondja, nem érzi tehernek, ha szombaton vagy vasárnap is kísérnie kell a lányokat a fellépésekre. A sok elfog laltsá Kálvinná Babka Beáta mellett olykor bizony kevesebb idő jut a családra, ám szerencsére biztos hátteret jelent a megértő férj, aki örül, hogy művészeti vezetőként kibontakoztathatja képességeit a felesége. Egyedül kisfia, Ádám néz olykor-olykor haragosan, amikor egy-egy külföldi turné után csak egy hét eltelte után láthatja ismét az édesanyját. — Korábban nem volt kapcsolatom a mazsorett műfajjal — eleveníti fel a múltat Beáta. — Fokozta a kezdeti nehézségeket az is, semmilyen írásos anyagot nem lehetett kapni, csak arra tudtam támaszkodni, amit a balettozásom idején megtanultam. (Apropó, balett. Nyíregyházán hatéves korában kezdett el balettoz- ni Feketéné Kun Ildikó vezetésével, s az ott eltöltött 12 év oly szorossá fonta kapcsolatát a mozgással, hogy a továbbta- Balázs Attila felvétele nulás kérdésekor más szakma fel sem vetődött benne. Az érettségi után Budapesten megszerezte a klasszikus balett ős a dzsessz- tánc pedagógusi végzettséget, majd Szarvason az óvóképző főiskolán pedagógusi diplomával lett gazdagabb. Közben a nőiruha-készítő szakma titkait is kitanulta, s ez utóbbi képesítést jól tudja kamatoztatni a fellépési ruhák tervezésekor. A leányok jelenlegi ruháját a Móricz Zsigmond Színház: jelmeztervezőjével, Roma Máriával közösen álmodták meg.) — A mazsorett-tánc ötvözött műfaj, a vezetőktől függ, melyik mozgásforma lesz a meghatározó: ez lehet néptáncos vagy társastáncos. Mi a hagyományos, magyaros stílus hívei vagyunk, ám fokozatosan a konzervatívabb show-műsort is igyekszünk felvenni a repertoárba. Azt szerényen elhallgatja, nagy érdeme van abban, hogy a nyíregyházi mazsorettek két bottal dolgoznak, ami bizony még elég ritka ebben a műfajban. Az állandó megújulás megköveteli, hogy mindig nyitott legyen a legkisebb ötletek iránt is, amelyeket aztán továbbfejleszt a művészi produkció érdekében. Már most tervezi a hagyományos újévi koncertet, amelynek az eddigiektől még látványosabbnak kell lennie, hiszen a fúvószenekar megalakulásának a 60., a mazsorettcsoport pedig a 25. évfordulóját ünnepli. Csak sejtelmesen mosolyog, amikor a meglepetésekről kérdezem, ám biztosak lehetünk abban, nem lesz hiány a tetszetős megoldásokból, színpadi képekből.
