Kelet-Magyarország, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-08 / 261. szám

□

TÁRLAT

Bertalan Ferenc képei

Görögországi emlék

A

z idén negyvenesztendős, hajdúnánási festőművész alkotásai immár nem ismeretlenek megyénkben sem. Az alapvetően realista ábrázolásmódban gyökerező műveit 1991-ben Tiszavasváriban láthatta a közönség, nemrég pedig Nyíregyházán, majd ezt követően Tiszalö- kön volt önálló tárlata. A korán, tizennégy évesen magát a festészettel elkötelező Bertalan Ferenc szellemi mesterei között tartja számon Munkácsy Mihályt, Székely Bertalant, Paál Lászlót, de nagy hatással voltak rá a kortársak: Bíró Lajos, Topor András, Török Anna, Kapcsa János, Félegyházi László. Leggyakrabban tájképeket, úgynevezett természetrajzi pillanatképeket fest, megörökítve a számára oly kedves nánási utcákat, Tokaj-hegy- aljai vidéket, a Tisza-parti környezetet, a Hortobágy horizontig futó síkjait. Színekben gazdag kompozíciói „képeslappontossággal ” őrzik a jövőnek természeti szépségekben bővelkedő régiónk értékeit.

Virágcsendélet

Tisza-parti jelenet

Tanya Balázs Attila felvételei

Napkelet • A KM hétvégi melléklete

Kastélyok, templomok, kúriák

Megyénk múltja és történelme egyben Európa örökségének is számít

Álmosítóan szép őszi idő. Az éjszakák már fagyosak, de a nap a reggeli borongós ködök után még legénykedik. Arcát — ha csak teheti — az ember a nap felé fordítja, legszívesebben a felöltőjét is levetné. Csönd van, mélabús csönd, a fák sokszín gyönyörűségben. Kellemes kirándulásnak ígérkezik utunk a műemlékfelügyelősök- kel; autónkkal Szatmár felé tartunk, az ország egyik legszebb vidékére.

Régi, szép templomok fogadják a turistát megyénkben mindenfelé, mert tisztelték ezen a vidéken az Urat. Nagy szerencse, hogy a törökdúlás elkerülte ezt a tájat és a pompás épületek középkori egyszerűségükben maradtak meg az utókornak. Talán kevésbé ismert, hogy kastélyokban és kúriákban is gazdag ez a vidék, igaz, ezek nem olyan régiek, mint a templomok, de ezek is műemlékek. Nagy szomorúság, hogy több közülük lakatlan, használhatatlan, lepusztult. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 342 védett műemlék és műemlék jellegű épület, környezet található. Ebből 205 egyházi épület, építmény (templom, harangtorony, sírkamra, szobor), 48 vár, kastély, kúria, 41 ipari intézményi műemlék (malom, iskola, múzeum). De sok, nagyon szép, népi lakóházzal, bérházzal is dicsekedhetünk, közel 50 van belőlük.

^ Szálloda és manager- központ lesz rövidesen a csengeri _____Szuhányi-kúriából.

Ezen a szép novemberi napon meg is látogatunk néhányat. Mátészalka felé vesszük az irányt. Győrtelek. A szecessziós Csizmadia-kúria még mindig rossz állapotban, üresen áll. A pátyodi klasszicista stílusú Madarassy-kúria állagmegóvása már befejeződött. A csengeri volt Szuhá- nyi-kúria viszont gazdára talált, és így folyamatos a rendebehozatal. Talán rövidesen elkészül: valószínűleg szálloda és ma- negerközpont lesz belőle.

Végre egy település, ahol nem kell lehor- gasztott fejjel járni: Cégénydányád. Az egykori Kende-kastélyban mintegy 60 fiatal lakik: ma nevelőotthon. A több mint 150 éves épületet még Kölcsey barátja, Kende Zsigmond építette 1830 körül. A két jó barát, ha élne, bizonyára még most is szívesen sétálgatna errefelé, ha másért nem, a gyönyörű park miatt, amely ma is a megye egyik legszebbike. Ilyenkor ősszel mint^ Színekben gazdag, népies, barokk világ elevenedik meg a sonkádi templomban.

ha aranyfényben úszna minden. A kastély park felőli homlokzata csodálatos tiszta ritmusával nagy művészi élmény. Kölcsey erről írta a kettős disztichont: „Kende Zsigmond úrilakára”. A kötetekben is megtalálható versben a költő boldogságot kíván a ház minden lakójának. Hunyadi Fe- rencné igazgatóval beszélgetve aztán kiderül, hogy korántsem ilyen nagy a boldogság. Az igaz ugyan, hogy a családias nevelés érdekében komoly lépéseket tettek, a kastély is komfortosabb lett, ám egy nagy külső renoválás jól jönne. Ami pedig a parkot illeti, nos, az is komoly, szakszerű kertészeti munkálatokat igényelne. Jó néhány idősebb, kipusztulóban levő fát pótolni kellene, a rendezés is szükséges. A baj csak az, hogy a „gazda” a Hortobágyi Nemzeti Park, és úgy tűnik, Cégénydányád messze van Debrecentől. A munkálatok többnyire csak évi egy-két kaszálásra korlátozódnak...

Továbbmegyünk, vissza Fehérgyarmatra, majd Penyigén és Kölesén át Sonkádra tartunk, ahol nagy az öröm: hamarosan befejeződik a csodálatos református templom renoválása. Szatmári Istvántól, a felügyelőség területi vezetőjétől menet közben megtudom: négy éve kezdték itt el a felújítást. E műemlék fontosságát jellemzi, hogy Európa kulturális örökségei között számontartják, és az Európai Unió Kulturális Örökség Programjában is helyet kapott. Az EU nyolcmillió forintnyi összeggel támogatta a rendbehozatalt.

Sonkádon csodálatos templom fogad. Az épület belső munkálatai már az utolsó stádiumban vannak, talán csak a padok beállítása hiányzik. Többen most is dolgoznak benne, néhányan pedig a kerítést készítik. A szép őszi nap a fehér épület pompáját szinte glóriába foglalja. Az egyhajós, gótikus stílusú templom a XV. században épült, amelyhez a múlt század elején építették a háromszintes későbarokk tornyot. Különös értéke a XVIII. században fából készült népies barokk, festett berendezés, melynek legszebb darabjai a karzat, a szószék, és a felette levő díszes, fűrészelt technikával kialakított korona, valamint a kazettás mennyezet. A kazettákat az eredeti minták alapján újrapingálták. Csodálatos növények, virágok tárháza. A festői fantázia merészet alkotott annak idején, nehezen ismerem fel a virágokat. Csak néhány kazetta üres, nem találtak alatta mintát. A karzat festése keletiesen eredeti. Lenyűgözve nézegeti az ember. Mindenfelé a színekben gazdag, népies barokk világ elevenedik meg. Helyreállították a nyuga^ Tavasszal megszépült vízimalom

fogadja a látogatókat Túristvándiban.

ti kaput is. Talán karácsonykor már istentiszteletet is tarthatnak ebben a keleti végeken levő templomban. Érdemes lesz a turisták úticéljai közé sorolni ezután Son- kádot, még ha oly messze is van a megye- székhelytől.

Változatlanul látogatják viszont a turisták Túristvándit, és a vízimalmot, amelyet hazafelé szintén felkeresünk. Most is találunk néhány diákot, akik Mátészalkáról jöttek, ám bemenni nem tudnak, hiszen a munkálatok folynak. Néhány hónap múlSÜKÖSD MIHÁLY:

A szerelem lépcsőfokai

<D

Huszonhat éves volt, amikor Budapesten először megjelent. A legszebb időkben jártunk, a hatvanas évek végén. Londonból érkezett, kulturális rádióriportot készíteni.

Szót se tudott magyarul, jól ismerte hazánkat. Később mindig meghatott, amikor György Dózsa és Mihály Károlyi nevét ejtette ki. A talponállóban megivott három cseresznyét, azt mondta, jobb a viszkinél. Elmentünk a filmklubba, G. Gy. dokumentumfilmjét vetítették, szakállas, egyentri- kós értelmiségijelöltek ültek a padlón, lógtak a csilláron. Azt mondta: O, csak errefelé van szellemi izgalom. Nagynevű arisztokratacsaládból származott ükapjának ükapját Cromwell fejeztette le. Hazakísértem a szállodába, még négy cseresznyét ivott. A király angolságával beszélt, ha nem értettem valamit, tagoltan megismételte. Piros lepkét viselt a bugyija szeméremdombján, tarka lepkét a hálóinge szívkivágásán.

Utána leveleztünk. Arról írtunk, hogy szeretjük egymást és kár, hogy elválaszt a távolság. A levelei sokra megtanítottak az angol nyelvből. A leveleimet igen hosszan, szótározva fogalmaztam.

Aztán újból Pestre jött. Már meghitten itta a cseresznyét, már ismerte az alagsori tárlatokat, már tudta, kicsoda Pilinszky és Nyers Rezső, már örült a szerelemnek. Ó, nagyon megköszönöm, drágám, mondta királyi angolul, ó, ez igazán kedves volt tőled, biztosíthatlak, hogy jólesett. Nem várt választ, felhúzta lepkedíszes hálóingét, a falnak fordult, mindjárt elaludt.

Utána megint leveleztünk. Azt írta, nagyon boldog lesz, ha legközelebb én látogatom meg. Ó, olyan boldog vagyok, mondta a londoni telefonkagylóba, mindjárt megismertelek a kiejtésedről. Meghívott partira, azt mondta, ott lesz az orvosnő nővére is, ő is örülni fog. Sokáig bolyongtam West Hampstead utcácskáin a számozatlan házak között, felbotladoztam a sötét lépcsőházban, mert nem találtam a villanygombot. A harmadik emeleten kinyílt egy világos ajtó. Ó, maga az a magyar, mondta odafent az orvosnő nővére, biztos voltam benne, hogy maga érkezik. Arra gondoltam, mostantól számára az a magyar, aki nem találja a lépcsőházban a villanygombot.

Ő kétoldalt arcon csókolt, örült, hogy megérkeztem. A két szobában nagyon sokan ültek a földön, négerek, portugálok, két indus fotóművész, norvég rádióriporterek. Disszidens albán is akadt, Magyar- országot én képviseltem egyedül, fehér ingben, nyakkendőben. Nagyon sokat beszéltek és dohányoztak és ittak, a harmadik arab-izraeli háború napjaiban jártunk, V. három órája repült haza a Sínai-félsziget- ről. Gyorsabban beszéltek, mint én, hamarosan a peremre kerültem.

Szabályos időközönként odajött és italt töltött. Énni kínált. Megkérdezte, jól ér- zem-e magam, mondtam, hogy kitűnően. Mindig egy nyíratlan szakállú fiatalember mellé ült vissza, aki a derekát himbálta a széken és kerek, zöld szemét időnként közömbösen rámszegezte. Három hónapja disszidált Bukarestből.

Az orvosnő nővére elálmosodott, pokrócon elaludt a sarokban. A hírlapírók, fotóművészek, rádiósok, televízióriporterek elbúcsúztak, velem is kezet ráztak, távoztak. O kiszellőztetett, azt kérdezte, iszom- e még egy poháral. Ittam még egy pohárral, vártam, úgy képzeltem ez a dolgom. Már csak négyen voltunk, ő, az alvó nővére a sarokban, a nyíratlan szakállú román meg én. A tenyere mögött ásított • egyet. Erre a román felkelt, lustán hozzám lépett. Ösztönösen felálltam. Te menjél haza, magyar jó barát, mondta tagoltan, fonetikusan angolul. Az államig ért, de a tenyere élével keményen kalapálta a vállamat. Én téged nagyon szeretlek, magyar jó barát, de most te menjél haza elaludni. Őrá néztem, visszanézett, mosolygott, tapintatosan ásított. Kétoldalt arcon csókoltuk egymást, azt mondta, igazán nagyon boldog volt, hogy látott, kedves tőlem, hogy eljöttem a partijára. Keményen kezet ráztam a románnal, fertelmes angolsággal ő is biztosított, örül az ismeretségnek. A világos ajtóból hosszan integettek utánam.

Lebotorkáltam a sötét lépcsőkön. West Hampsteadre esőpára szitált, taxit nem találtam. Az öngyújtóm lángjánál kerestem a térképen a legközelebbi metróállomást.

®

Gyertek el mindannyian. A kádban ülök, egyedül vagyok, hiányoztok. Meghallották a hívásomat, közelednek, már mindet látom. Egymástól távol gyalogolnak, együtt érkeznek a kádam köré.

Legelöl Szvetka, szüzességem elrablója. Szüzességem? Elrablója? Esetleges emberpár, két héttel a világháború vége után, a kisváros szétbombázott strandjának kabinroncsában. A lógós gimnazista, még nem borotválkozik, zsákvászon rövidnadrágja térdig ér. A hadsereg alhadnagya, betonmellén két ezüstmedália, útban Berlin felé. Cserepes tenyerébe vett, magába irányított. Mi történt, mi nem, ki emlékeznék az álmodás percében. Leporolta a szoknyáját, gombolkozni segített, torokhangon dorombolt, szavát se értettem. Nagyon szerettem,