Kelet-Magyarország, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-08 / 261. szám

□ TÁRLAT Bertalan Ferenc képei Görögországi emlék A z idén negyvenesztendős, hajdúnánási festőművész alkotásai immár nem is­meretlenek megyénkben sem. Az alapvetően realista ábrá­zolásmódban gyökerező műveit 1991-ben Tiszavasváriban láthatta a közönség, nemrég pedig Nyíregy­házán, majd ezt követően Tiszalö- kön volt önálló tárlata. A korán, ti­zennégy évesen magát a festészet­tel elkötelező Bertalan Ferenc szel­lemi mesterei között tartja számon Munkácsy Mihályt, Székely Berta­lant, Paál Lászlót, de nagy hatás­sal voltak rá a kortársak: Bíró La­jos, Topor András, Török Anna, Kapcsa János, Félegyházi László. Leggyakrabban tájképeket, úgyne­vezett természetrajzi pillanatképe­ket fest, megörökítve a számára oly kedves nánási utcákat, Tokaj-hegy- aljai vidéket, a Tisza-parti kör­nyezetet, a Hortobágy horizontig futó síkjait. Színekben gazdag kompozíciói „képeslappontosság­gal ” őrzik a jövőnek természeti szépségekben bővelkedő régiónk értékeit. Virágcsendélet Tisza-parti jelenet Tanya Balázs Attila felvételei Napkelet • A KM hétvégi melléklete Kastélyok, templomok, kúriák Megyénk múltja és történelme egyben Európa örökségének is számít Álmosítóan szép őszi idő. Az éjszakák már fagyosak, de a nap a reggeli borongós ködök után még legénykedik. Arcát — ha csak teheti — az ember a nap felé fordít­ja, legszívesebben a felöltőjét is levetné. Csönd van, mélabús csönd, a fák sokszín gyönyörűségben. Kellemes kirándulásnak ígérkezik utunk a műemlékfelügyelősök- kel; autónkkal Szatmár felé tartunk, az or­szág egyik legszebb vidékére. Régi, szép templomok fogadják a turis­tát megyénkben mindenfelé, mert tisztel­ték ezen a vidéken az Urat. Nagy szeren­cse, hogy a törökdúlás elkerülte ezt a tá­jat és a pompás épületek középkori egy­szerűségükben maradtak meg az utókor­nak. Talán kevésbé ismert, hogy kastélyok­ban és kúriákban is gazdag ez a vidék, igaz, ezek nem olyan régiek, mint a templomok, de ezek is műemlékek. Nagy szomorúság, hogy több közülük lakatlan, használhatat­lan, lepusztult. Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyében 342 védett műemlék és műemlék jellegű épület, környezet található. Ebből 205 egyházi épület, építmény (templom, harangtorony, sírkamra, szobor), 48 vár, kastély, kúria, 41 ipari intézményi műem­lék (malom, iskola, múzeum). De sok, na­gyon szép, népi lakóházzal, bérházzal is di­csekedhetünk, közel 50 van belőlük. ^ Szálloda és manager- központ lesz rövidesen a csengeri _____Szuhányi-kúriából. Ezen a szép novemberi napon meg is lá­togatunk néhányat. Mátészalka felé vesszük az irányt. Győrtelek. A szecesszi­ós Csizmadia-kúria még mindig rossz álla­potban, üresen áll. A pátyodi klasszicista stílusú Madarassy-kúria állagmegóvása már befejeződött. A csengeri volt Szuhá- nyi-kúria viszont gazdára talált, és így fo­lyamatos a rendebehozatal. Talán rövide­sen elkészül: valószínűleg szálloda és ma- negerközpont lesz belőle. Végre egy település, ahol nem kell lehor- gasztott fejjel járni: Cégénydányád. Az egy­kori Kende-kastélyban mintegy 60 fiatal lakik: ma nevelőotthon. A több mint 150 éves épületet még Kölcsey barátja, Kende Zsigmond építette 1830 körül. A két jó ba­rát, ha élne, bizonyára még most is szíve­sen sétálgatna errefelé, ha másért nem, a gyönyörű park miatt, amely ma is a me­gye egyik legszebbike. Ilyenkor ősszel mint­^ Színekben gazdag, népies, barokk világ elevenedik meg a sonkádi templomban. ha aranyfényben úszna minden. A kastély park felőli homlokzata csodálatos tiszta rit­musával nagy művészi élmény. Kölcsey er­ről írta a kettős disztichont: „Kende Zsig­mond úrilakára”. A kötetekben is megta­lálható versben a költő boldogságot kí­ván a ház minden lakójának. Hunyadi Fe- rencné igazgatóval beszélgetve aztán kide­rül, hogy korántsem ilyen nagy a boldog­ság. Az igaz ugyan, hogy a családias ne­velés érdekében komoly lépéseket tettek, a kastély is komfortosabb lett, ám egy nagy külső renoválás jól jönne. Ami pedig a par­kot illeti, nos, az is komoly, szakszerű ker­tészeti munkálatokat igényelne. Jó néhány idősebb, kipusztulóban levő fát pótolni kel­lene, a rendezés is szükséges. A baj csak az, hogy a „gazda” a Hortobágyi Nemze­ti Park, és úgy tűnik, Cégénydányád messze van Debrecentől. A munkálatok többnyi­re csak évi egy-két kaszálásra korlátozód­nak... Továbbmegyünk, vissza Fehérgyarmat­ra, majd Penyigén és Kölesén át Sonkádra tartunk, ahol nagy az öröm: hamarosan befejeződik a csodálatos református temp­lom renoválása. Szatmári Istvántól, a fel­ügyelőség területi vezetőjétől menet köz­ben megtudom: négy éve kezdték itt el a felújítást. E műemlék fontosságát jellem­zi, hogy Európa kulturális örökségei kö­zött számontartják, és az Európai Unió Kulturális Örökség Programjában is helyet kapott. Az EU nyolcmillió forintnyi összeg­gel támogatta a rendbehozatalt. Sonkádon csodálatos templom fogad. Az épület belső munkálatai már az utolsó stá­diumban vannak, talán csak a padok be­állítása hiányzik. Többen most is dolgoz­nak benne, néhányan pedig a kerítést ké­szítik. A szép őszi nap a fehér épület pom­páját szinte glóriába foglalja. Az egyhajós, gótikus stílusú templom a XV. században épült, amelyhez a múlt század elején épí­tették a háromszintes későbarokk tornyot. Különös értéke a XVIII. században fából készült népies barokk, festett berendezés, melynek legszebb darabjai a karzat, a szó­szék, és a felette levő díszes, fűrészelt tech­nikával kialakított korona, valamint a ka­zettás mennyezet. A kazettákat az eredeti minták alapján újrapingálták. Csodálatos növények, virágok tárháza. A festői fan­tázia merészet alkotott annak idején, ne­hezen ismerem fel a virágokat. Csak né­hány kazetta üres, nem találtak alatta min­tát. A karzat festése keletiesen eredeti. Le­nyűgözve nézegeti az ember. Mindenfelé a színekben gazdag, népies barokk világ elevenedik meg. Helyreállították a nyuga­^ Tavasszal megszépült vízimalom fogadja a látogatókat Túristvándiban. ti kaput is. Talán karácsonykor már is­tentiszteletet is tarthatnak ebben a keleti végeken levő templomban. Érdemes lesz a turisták úticéljai közé sorolni ezután Son- kádot, még ha oly messze is van a megye- székhelytől. Változatlanul látogatják viszont a turis­ták Túristvándit, és a vízimalmot, amelyet hazafelé szintén felkeresünk. Most is talá­lunk néhány diákot, akik Mátészalkáról jöttek, ám bemenni nem tudnak, hiszen a munkálatok folynak. Néhány hónap múl­SÜKÖSD MIHÁLY: A szerelem lépcsőfokai <D Huszonhat éves volt, amikor Budapesten először megjelent. A legszebb időkben jár­tunk, a hatvanas évek végén. Londonból érkezett, kulturális rádióriportot készíteni. Szót se tudott magyarul, jól ismerte ha­zánkat. Később mindig meghatott, amikor György Dózsa és Mihály Károlyi nevét ej­tette ki. A talponállóban megivott három cseresznyét, azt mondta, jobb a viszkinél. Elmentünk a filmklubba, G. Gy. dokumen­tumfilmjét vetítették, szakállas, egyentri- kós értelmiségijelöltek ültek a padlón, lóg­tak a csilláron. Azt mondta: O, csak erre­felé van szellemi izgalom. Nagynevű arisz­tokratacsaládból származott ükapjának ükapját Cromwell fejeztette le. Hazakí­sértem a szállodába, még négy cseresznyét ivott. A király angolságával beszélt, ha nem értettem valamit, tagoltan megismételte. Pi­ros lepkét viselt a bugyija szeméremdomb­ján, tarka lepkét a hálóinge szívkivágásán. Utána leveleztünk. Arról írtunk, hogy szeretjük egymást és kár, hogy elválaszt a távolság. A levelei sokra megtanítottak az angol nyelvből. A leveleimet igen hosszan, szótározva fogalmaztam. Aztán újból Pestre jött. Már meghitten itta a cseresznyét, már ismerte az alagsori tárlatokat, már tudta, kicsoda Pilinszky és Nyers Rezső, már örült a szerelemnek. Ó, nagyon megköszönöm, drágám, mond­ta királyi angolul, ó, ez igazán kedves volt tőled, biztosíthatlak, hogy jólesett. Nem várt választ, felhúzta lepkedíszes hálóingét, a falnak fordult, mindjárt elaludt. Utána megint leveleztünk. Azt írta, na­gyon boldog lesz, ha legközelebb én láto­gatom meg. Ó, olyan boldog vagyok, mondta a londoni telefonkagylóba, mind­járt megismertelek a kiejtésedről. Meghí­vott partira, azt mondta, ott lesz az or­vosnő nővére is, ő is örülni fog. Sokáig bo­lyongtam West Hampstead utcácskáin a számozatlan házak között, felbotladoztam a sötét lépcsőházban, mert nem találtam a villanygombot. A harmadik emeleten ki­nyílt egy világos ajtó. Ó, maga az a ma­gyar, mondta odafent az orvosnő nővére, biztos voltam benne, hogy maga érkezik. Arra gondoltam, mostantól számára az a magyar, aki nem találja a lépcsőházban a villanygombot. Ő kétoldalt arcon csókolt, örült, hogy megérkeztem. A két szobában nagyon so­kan ültek a földön, négerek, portugálok, két indus fotóművész, norvég rádióripor­terek. Disszidens albán is akadt, Magyar- országot én képviseltem egyedül, fehér ing­ben, nyakkendőben. Nagyon sokat beszél­tek és dohányoztak és ittak, a harmadik arab-izraeli háború napjaiban jártunk, V. három órája repült haza a Sínai-félsziget- ről. Gyorsabban beszéltek, mint én, hama­rosan a peremre kerültem. Szabályos időközönként odajött és italt töltött. Énni kínált. Megkérdezte, jól ér- zem-e magam, mondtam, hogy kitűnően. Mindig egy nyíratlan szakállú fiatalember mellé ült vissza, aki a derekát himbálta a széken és kerek, zöld szemét időnként kö­zömbösen rámszegezte. Három hónapja disszidált Bukarestből. Az orvosnő nővére elálmosodott, pokró­con elaludt a sarokban. A hírlapírók, fo­tóművészek, rádiósok, televízióriporterek elbúcsúztak, velem is kezet ráztak, távoz­tak. O kiszellőztetett, azt kérdezte, iszom- e még egy poháral. Ittam még egy pohár­ral, vártam, úgy képzeltem ez a dolgom. Már csak négyen voltunk, ő, az alvó nő­vére a sarokban, a nyíratlan szakállú ro­mán meg én. A tenyere mögött ásított • egyet. Erre a román felkelt, lustán hoz­zám lépett. Ösztönösen felálltam. Te men­jél haza, magyar jó barát, mondta tagol­tan, fonetikusan angolul. Az államig ért, de a tenyere élével keményen kalapálta a vállamat. Én téged nagyon szeretlek, ma­gyar jó barát, de most te menjél haza el­aludni. Őrá néztem, visszanézett, mosoly­gott, tapintatosan ásított. Kétoldalt arcon csókoltuk egymást, azt mondta, igazán na­gyon boldog volt, hogy látott, kedves tő­lem, hogy eljöttem a partijára. Keményen kezet ráztam a románnal, fertelmes an­golsággal ő is biztosított, örül az ismeret­ségnek. A világos ajtóból hosszan integet­tek utánam. Lebotorkáltam a sötét lépcsőkön. West Hampsteadre esőpára szitált, taxit nem ta­láltam. Az öngyújtóm lángjánál kerestem a térképen a legközelebbi metróállomást. ® Gyertek el mindannyian. A kádban ülök, egyedül vagyok, hiányoztok. Meghallották a hívásomat, közelednek, már mindet lá­tom. Egymástól távol gyalogolnak, együtt érkeznek a kádam köré. Legelöl Szvetka, szüzességem elrablója. Szüzességem? Elrablója? Esetleges ember­pár, két héttel a világháború vége után, a kisváros szétbombázott strandjának kabin­roncsában. A lógós gimnazista, még nem borotválkozik, zsákvászon rövidnadrágja térdig ér. A hadsereg alhadnagya, beton­mellén két ezüstmedália, útban Berlin fe­lé. Cserepes tenyerébe vett, magába irányí­tott. Mi történt, mi nem, ki emlékeznék az álmodás percében. Leporolta a szoknyáját, gombolkozni segített, torokhangon dorom­bolt, szavát se értettem. Nagyon szerettem,

Next

/
Thumbnails
Contents