Kelet-Magyarország, 1997. október (54. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-07 / 234. szám
1997. Oktober 7., kedd MEGYÉNKBŐL Rendet reptérügyben! Dr. Zilahi József és Csabai Lászlóné közös közleményt adott ki tegnap Nyíregyháza (KM) — Az utóbbi időben lapunk is többször foglalkozott a nyíregyházi repülőtér sorsával, félő ugyanis, hogy az APV Rt. egyszerűsített privatizációs törekvése jelentős hátrányt okoz térségünknek. Arról nem beszélve, hogy az eljárás a helybeliek szerint törvénysértő. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza megyei jogú város közgyűlése a nyíregyházi repülőtérrel kapcsolatban közös közleményt fogalmazott meg, Dr. Zilahi József, a megyei közgyűlés elnöke, és Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere aláírásával az alábbiak nyilvánosságra hozatalát kérve: „Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közismerten az ország legelmaradottabb megyéi között szerepel, súlyos foglalkoztatási nehézségek, munka- nélküliség és kiszolgáltatottság miatt. A korszerű közlekedési infrastruktúrák a vasút kivételével nem érintik. Csak hosszabb távú koncepció van rá, hogy az ezredfordulót követő évtizedekben az M3-as autópálya érinti térségünket. Kitüntetések Nyíregyháza (KM) — A város tudományos és művészeti életében végzett kiemelkedő tevékenység elismerésére Nyíregyháza közgyűlése kitüntetést alapított „Nyíregyháza város tudományos életéért” és „Nyíregyháza város művészeti életéért” elnevezéssel. A kitüntetésekben a városban hosszabb ideje eredményesen tevékenykedő tudományos kutatók, valamint alkotó- és előadó- művészek részesíthetők (évente egy-egy). Javaslataikat a városlakók ez év október 31-éig- juttathatják el a közgyűlés Kulturális, Sport és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága elnökéhez a következő címre: 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf. 83. Nyíregyháza (KM — B. I.) — Gazdag programot ígér a Könyvtári Hetek ’97 megyei rendezvénysorozata, amely hétfőn kezdődött. Ahogy a szervezők megfogalmazták: a könyvtár jelen kíván lenni mindennapi életünkben, a tanulásban, a képzés minden formájában, a vállalkozásban, a szakmaváltásban és az önművelésben. A megyei könyvNyíregyháza (KM - L. Gy.) — Ismeretlen tettes ellen indított eljárást a Nyíregyházi Rendőrkapitányság. Október 3-án a nappali órákban egy román állampolgár gépkocsiját ismeretlen módon kinyitották a Tokaji úti piacon, s abból ellopták az irattárcát a benne lévő iratokkal együtt. Ma már 5-10 évnek is rendkívülijelentősége van az európai felzárkózás, a korszerű termelési feltételek kialakítása, a működő tőke érdekeltsége szempontjából. Ahhoz, hogy rövid távon kapcsolódhassunk be a fejlett országrészekhez és Európához, a közlekedés javítása, a működő tőke beáramlása, az infrastruktúrában meglévő lemaradás ledolgozása szükséges. Most úgy tűnik, hogy ebből egy elem ismét nem a térség számára előnyös módon rendeződik. Az APV. Rt. egyszerűsített privatizációs eljárás keretében értékesíteni kívánja az AIR- Servise Rt. teljes részvénypakettjét, együtt kezelve ezzel három magyarországi repülőteret (Nyíregyháza, Kaposvár, Budaörs). Az első forduló eredménytelen volt, a második jelenleg folyamatban van. Önkormányzataink tiltakozásukat fejezték ki az APV. Rt. eljárása ellen, úgy az Rt., mint a privatizációs miniszter felé fordulva, de sajnos felvetéseink és a törvénysértés jelzése nem nyert meghallgatást. Ezért is került sor arra, hogy Nyíregyháza város pert indíNyíregyháza (KM - GB) — Megígért állami támogatás ide, viszonylag kevés termés oda, gondokkal terhes jelenleg is az almapiac. Érződik a feszültség a megyei Agrárkamaránál gyakorta megcsörrenő telefonokból, amelyek túlsó végén termelők, vagy az ő nevükben kereskedők jelentkeznek be az almafrontról, többnyire felháborodva. A tegnap telefonálók által a kamarával közölt információk szerint a megye azon vidékein, ahol a közelben nincs almafeldolgozó üzem, számos olyan felvásárló is ügyködik, aki 15 forintért veszi a léalmát. Az már jobb helynek számít, ahol 17-et kínálnak érte. Mindezt annak a kialakult helyzetnek ismeretében tehetik ezek a termelő és a feldolgozó közé ékelődő felvásárlók (a kamaránál egyszerűen csak nepperként emlegetik őket), hogy a feldolgozók csak több napos sorban állás után tudják „levenni” az almát, illetve van ahol diszpotárban tegnap délelőtt kezdődött rendezvény — amelyen elsősorban könyvtárosok vettek részt — A könyvtári és információs menedzsment címet kapta. A továbbképzésen részt vett, Baracskai Zoltán, a budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem professzora, aki a Profi döntések című, mostanában napvilágot látott kötetet mutatta be. Ezután a Könyvtár és marketing címmel tartott Ugyancsak a piacon elkövetett bűncselekmény adott munkát a rendőrségnek október 4-én, a reggeli órákban. Egy csaló férfi és ismeretlen társa ellen indult eljárás, akik pénzváltás ürügyén két szlovák állampolgártól mintegy 24 ezer forint értékű szlovák koronát csaltak ki. tott az AIR Service Rt-be való jogtalan vagyonbevitel és a törvénysértések miatt. Számunkra jelenleg úgy tűnik, hogy a vonatkozó törvények az állami eljárásokra korlátozottan érvényesek, amit megengedhetetlennek tartunk. A nyíregyházi repülőtér területe soha nem volt állami tulajdon. A város 1929-ben 50 évre adta bérbe az akkori repülőtéri szolgálatnak saját tulajdonát, ami az eltelt fél évszázad ellenére nem került vissza a képviselő-testülethez. A mintegy 140 hektáros területből 49 hektár, valamint a kifutópályából 400 méter ma is bejegyzett városi tulajdon. A törvény eleve tiltja a repülőtér elidegenítését, a részvénypakett eladása így nyilvánvalóan törvénysértő cselekedetnek minősül. A számunkra érthetetlen eljárások közé tartozott az is, hogy a repülőtér jó felszereltsége ellenére az előző kormányzati ciklusban, 1993-ban elveszítette nemzetközi jogosítványát. Nem nyugtat meg bennünket az a körülmény sem, hogy a nyíregyházi repülőtér az Országos Területfejlesztési Koncepcióban szerezíciót már csak decemberre adnak az almatermelőknek. Az előzőek fényében egy viszonylag még jól is járt termelő a kamarában dokumentummal bizonyította a rosszul tájékozottságból, vagy egyszerűen nyerészkedésből fakadó svindlit: nevezetesen, hogy miközben 19 forinttal fizette ki őt a felvásárló, a felvásárlójegyen már 21 forintot szerepeltetett és íratott vele alá. Egy biztos, hogy az almát 10-20 kilométerről, vagy még messzebbről saját költségén feldolgozó üzembe szállító felvásárló nem adhat annyit, mint amennyit ő kap majd érte. Ám egyes feltételezések szerint a 15 forintért felvásárolt alma is végül olyan őstermelői almaként, vagy olyan árat tartalmazó felvásárlói jeggyel kerül a léüzembe, hogy arra már kifizethető lesz a 21 forint. Az a feldolgozó telephelyén megszabott felvásárlási ár, amit a 2,50-es támogatás feltételéül szab meg a előadást Voit Pál. Délután a könyvtári információs szolgáltatásról volt szó. Hétfőn „amnesztiát” tartottak az intézményben. A késedelmes olvasók büntetlenül vihették vissza a kölcsönzött kiadványokat, dokumentumokat. Kedden 16 órakor a Városi Galériában Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei könyvritkaságokból nyílik kiállítás. pel, mert az említett beavatkozások meg fogják akadályozni a normális fejlesztéseket. Soha nem akartunk olyan repülőterekkel rivalizálni, mint pl. a debreceni, de azt továbbra is szeretnénk, hogy az üzletemberek ne a környező (Kassa, Szatmárnémeti) repülőterek használatára kényszerüljenek akkor, amikor középkategóriában rendelkezésre állnak a helyi feltételek. Lenne vállalkozó, aki az önkormányzatok segítségével a repülőteret üzemeltetné, de az elmúlt időszakban külső beavatkozásokra is keletkezett tulajdoni problémák akadályoznák a logikus és ésszerű működést. Az előbbiekre tekintettel elvárjuk, hogy a törvénytelen privatizációs eljárást szüntessék meg, a tendercsomagból a nyíregyházi repülőtér kerüljön ki, és az önkormányzatok kapjanak lehetőséget arra, hogy a térségfejlesztés érdekében korábbi jogaikat is visszakapva, a nyíregyházi repülőteret a megfelelően kiválasztott part- nerrel-partnerekkel üzemeltessék. E témában — mint már többször — ezúttal is felajánljuk az ÁPV. Rt-vel való együttműködést.” még mindig meg nem jelent végrehajtási rendelet. A kamara illetékes munkatársa szerint az Alma Termék- tanácsban a következő megállapodás született „kinti”, vagyis közbülső felvásárlás ügyben: aki 19 forintot fizet a termelőnek a léalmáért, 2 forintot visszakap a végén az állami támogatást felvevő feldolgozótól. Ám ha ettől kevesebbért veszi, nem jogosult a támogatásból történő részesülésre. A jelenlegi helyzetben tanácsként így egyelőre csak annyi adható: az embereken múlik mennyiért adják oda a termésüket. Tegnap jött egy jó hír is a kamarához: Panyolán és környékén például van felvásárló, aki 19-ért veszi meg a gyümölcsöt, így aztán — bár egy-két órát várakozni kell itt a gazdáknak a leadással — senki nem viszi azokhoz, akik ettől kevesebbet fizetve, nagyobb hasznot szerettek volna zsebrevágni a termelők kárára. Nyeremények Budapest (MTI) — A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 40. játékhét lottónyereményei a következők: 5/90 Lottó. Öttalálatos szelvény nem akadt, a 32 darab négyta- lálatosra egyenként 624 716, a 2797 darab hármasra egyenként 7147, a kettesekre egyenként 419 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt halmozódó nyereményösszeg: 24 988 637 forint. A 6/45 Lottó. Hattalálatos és öt plusz egy találatos szelvény nem akadt, a 24 darab öttalála- tosra egyenként 230 867, a 2174 darab négyesre egyenként 2549, a hármasokra 455 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt halmozódó nyereményösszeg: a hattalálatosra: 153 098 354 forint az 5 plusz l-esre: 5 540 820 forint. Joker telitalálatos szelvény nem volt, a következő hétre átvitt halmozódó nyereményösszeg: 11 029 233 forint. Kié lesz a támogatás? Amnesztia a könyvtárban Övtáska övön alul... A legjobb alakítás Nyíregyháza (KM) — Minden bizonnyal hosszú évekig emlékezetes marad A vágy villamosa című előadás Csorna Judit főszeplé- sével a Móricz Zsigmond Színházban. Szerencsére a kitűnő előadást nemcsak a közönség kedveli Nyíregyházán, hanem a szakma is felfigyelt az értékeire. így a szegedi Színházi Találkozó után, ahol az előadás elnyerte az évad legjobb előadása elismerést, Csorna Judit megkapta a színházkritikusok legjobb női alakításért járó díját. Mint azt elsőként, még szeptember 13-án megírtuk, a díjat A vágy villamosa Bárka Színházbeli előadása után tegnap este nyújtották át Budapesten a művésznőnek. Uj utak épülhetnek Mátészalka (KM — Sz. E.) — Több mint negyven- ötmillió forint sorsáról döntött tegnap rendkívüli ülésén a mátészalkai képviselői-testület. Mint dr. Szilágyi Dénes polgármester elmondta, a helyi adókból és a rövid lejáratú betétek kamataiból nem várt bevételekre tett szert a város, ezért lehetőség nyílik arra, hogy néhány halasztást nem tűrő beruházás megvalósuljon a városban. A polgármester hangsúlyozta azt is, hogy a pénzügyi terv módosítása nem kockáztathatja a következő év biztonságát. A központi szabályozók ismeretében ugyanis úgy tűnik, még a következő esztendő sem lesz az önkormányzatok „bőségévé”. A képviselők tegnap döntöttek arról, hogy támogatják az önkormányzat intézményeinek gépkocsi-beszerzését. Új gépkocsit vásárolhat a Városi Kórház, az Esze Tamás Gimnázium, a 138. sz. Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet és az önkormányzati Tűzoltóság. A január 1-től működő térségi feladatokat ellátó gyámügyi és építési igazgatási egység működéséhez szükség lesz gépkocsira, ennek megvásárlását is támogatja az önkormányzat. A negyvenötmillióból jut út- és járdaépítésre is. Megépülhet a Széchenyi közben, a Szőlőskert utcán, az Ady Endre és Kisfaludy utcában a rég áhított út. Aszfaltborítást kap a Toldi utca és Fellegvár utca. A Szal- kay László utcát a Kölcsey utcával összekötő szakaszra viacolor térburkolat kerül. Járda épül a Munkácsy utcában, és felújítják a rossz állapotban lévő Rácz- kerti járdákat. Megépül a Kórház utcát és az Eötvös utcát összekötő járda, kerítés és villanyhálózat. A Széchenyi István Általános Iskola előtt parkolókat alakítanak ki. A város épülését, szépülését segítő előterjesztést tizenegy igen, egy nem szavazattal és két tartózkodással fogadta el a testület. HIRDETÉS ŐSZI AKCIÓ! A Sprint Autósiskola 1997. október 10-én 16.00 órakor személygépkocsi-vezetői tanfolyamot indít 24 SOO Ft-ér». Érdeklődni lehet: Nyíregyháza, Hősök tere 9. fszt/16. Telefon: 42/407-489. VIRÁGKEp^&EBŐlCKOSEf^KÉSZÍTŐK! / Hazai és impow vágott virágok, \ f yá^|íg£eQ%észeti keUékek, \ I L / sgyeny é^naú^f^éok J j Izéles válaSzté^afvtóuk kedvesj^áfjóinkat,^ / ő^ak vállalkgfoi énguá>! l^Wicj|||$zőkltI Nyí«egyházi>, tJébreeéni út 042. fel: 42/490458 Nyitva tartás: Ö—P. 7.00—17.00 órá^M§zo/7.0Ö—12M#aig. □ Eleddig ismeretlen az a tettes is, aki szombaton délelőtt Nyíregyházán, a Szent István út egyik üzletének tulajdonosától ellopta az övtáskáját. Ez, mondhatni, övön aluli tett volt a tolvaj részéről, ugyanis jelentős összeggel, 110 ezer forinttal károsította meg a sértettet.