Kelet-Magyarország, 1997. október (54. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-07 / 234. szám
1997. október 7., kedd ORSZÁG, VILÁG Állásfoglalás léalmaügyben A kormányzat — mint ismeretes — hosszas lebegtetés után, teljesen diszkriminatív módon csak október elsejével léptette életbe a léalma felvásárlása kapcsán a 2,50 Ft/kg támogatást. A termelők az utóbbira várva csak most adják el a megtermelt gyümölcsöt, amelyet eddig otthon tároltak. Az eredmény, hogy most minden feldolgozó előtt hosszú sorok kígyóznak, és mára már elértük, hogy a többnapos sorban állás sem ritka. A tehergépkocsi-tulajdonosok viszont csak kb. 15000 forintért vállalják a 24 órás várakozást, melynek következménye, hogy a termelő az így felmerült költségek levonása után lényegesen kevesebb pénzt visz haza, mintha szeptemberben értékesítette volna termékeit. A kormánynak már a múlt évi tapasztalatok alapján tudnia kellett volna, hogy a kifogásolt eljárás hibás, a legkevésbé sem célravezető. Joggal feltételezzük tehát, hogy a döntés mögött szándékosság húzódik meg, amely a lehető legnagyobb mértékben rombolja az amúgy sem túl nagy termelői kedvet és bizalmat. A gazdáknak valódi támogatásra van szükségük, és nem üveggyöngyökre!!). Alulírottak ezért a kormány e vonatkozásban feltétlenül népellenes magatartása ellen a leghatározottabban tiltakozunk. Dr. Kávássy Sándor országgyűlési képviselő FKGP Dr. Szilágyiné Császár Terézia országgyűlési képviselő KDNP Mádi László országgyűlési képviselő FIDESZ Takács Péter országgvűlési képviselő MDF Más világ, nagy lehetőségek Nyíregyháza (KM — B. J.) — Tíznapos hivatalos ázsiai úton vett részt Mádi László, megyénk fideszes országgyűlési képviselője. Öt napot Mongóliában, ötöt Dél-Koreában töltött a parlamenti delegáció, melynek vezetője Kóródi Mária, a Ház szabaddemokrata alel- nöke volt. A delegáció tagja volt Molnár János szocialista képviselő is. A tapasztalatokról kérdeztük Mádi Lászlót. — Hivatalos magyarországi látogatások viszonzása volt a két országot érintő út. A távolság érzékeltetésére csupán annyit: Ulan- Bator és Szöul között a távolság nagyobb, mint ide Moszkva. A legszembetűnőbb az volt, hogy mennyire különbözik egymástól a két ország. Mongólia olyan, mint egy szegény volt szovjet köztársaság, egy tizenötször akkora országban, mint Magyarország két-két és fél millióan élnek, még ma is nomád pásztorkodás a jellemző. Ulan-Batorban, a 600-700 ezres városban már panelépületek vannak, vagy a szovjetek, vagy a kínaiak építették. Rendkívül kedvesek voltak, megmaradt bennük a rokonság érzete, s sokan ismerik is Magyarországot, hiszen több százan jártak itt egyetemre. Ha tehát fel kell mérni, hol van lehetőségünk jó kapcsolatok kiépítésére, Mongólia mindenképpen ide tartozik. Ma még végtelenül szegény ez az ország, de óriási lehetőségeket rejt magában elsősorban ásványkincsei révén. A mongol kormány felismerte, hogy nincs más lehetősége az előrelépésre, csak ha beengedik a külföldi tőkét a bányászatba. Arany, ezüst, bronz, wolfram, réz, nikkel, sokfajta kincs található, s Ázsián belül Mongólia olyan ország, ahol a magyar közép- és nagyvállalkozók jó eséllyel pályázhatnak és óriási extraprofitra tehetnek szert. Nagyon szeretik a magyarokat, jellemző, hogy magyar vállalkozó ingyen kapott koncessziót az arany kitermelésére. — Mintha egy teljesen más világba csöppentünk volna, amikor Dél-Koreá- ba, annak ellenére, hogy magyar szemmel alig különböztethető meg a mongol ember a dél-koreaitól. Dél-Korea iszonyatos ütemben fejlődik, immár harminc éve 8-10 százalékos gazdasági növekedést produkál, s most, hogy 5 százalékra csökkent, szinte válsághangulat érződik az országban. Nagyon zsúfolt ország, egy magyarország- nyi területen 44 millió ember él. Szöul egymagában 10 milliós város, óriási közlekedési dugókkal, s minden olyan betegséggel, amit a hirtelen fejlődés okozhat. Napi 12 órát dolgoznak, szombaton is, szinte nincs magánéletük. 14 ezer dollár egy főre jutó GDP-vel dicsekedhetnek. (A mi egy főre jutó nemzeti jövedelmünk 5-6000 dollár között van). Szöulban arról tárgyaltunk, milyen lehetőségek kínálkoznak számukra Magyarországon tőkebefektetésekre. Találkoztunk a Samsung, a Daewoo vezetésével. Óriási vállalatbirodalom mindkettő, vetekszik a magyar gazdaság egészével az a nagyságrend, ami a Daewoo tevékenységét jellemzi. Ezért adtunk át a Daewoo képviselőinek ott a záhonyi vállalkozási övezetről ismertető anyagokat, hiszen ők itt a debreceni gördülőcsapágyművek megvásárlásával ebben a régióban jelen vannak és gondolkodnak a terjeszkedésen. Megígértem, hogy küldök nekik ebből a megyéből is anyagokat, mert szeretném, ha egy ilyen gazdag, erős cég nálunk is jelen lenne. Míg Mongóliában mindenki fogadott bennünket, aki a politikai életben számít, itt már nem legfelsőbb szinten fogadtak, csak az amerikaiakat fogadják legfelső szinten, de komoly megbecsülést éreztünk. Ellátogattunk az észak-dél határára, Panmindzsonba, ahol több incidens történt már, s most is pattanásig feszült a helyzet. Keleti koszorúzott Aradon Fejet hajtott a miniszter a második világháborús román hősök emlékművénél is (Folytatás az 1. oldalról.) Bukarest (MTI) — Az aradi román hősi emlékműnél előbb Dán Zaharia koszorúzott Keleti György és a magyar hivatalosságok jelenlétében, majd — a házigazdák meglepetésére — Keleti György is elhelyezte a megemlékezés koszorúját a második világháborús román hősök emlékművénél. Dán Zaharia tábornok a két esemény után az MTI tudósítójának nyilatkozva úgy értékelte azok lefolyását, hogy az a kapcsolatok normális állapotát mutatja és azt, hogy a két ország közötti egyezmények működnek, amiben a két hadseregre fontos szerep hárul. Üdvözlés Előzőleg az aradi prefektúrán Ion Horhat prefektus és Dán Zaharia, valamint a megye és város különböző vezetői fogadták a magyar küldöttséget. A prefektus üdvözölte a vendégek jelenlétét a magyar nemzet és lélek számára oly fontos ünnepen, és annak fonEgyüttműködés Nyírbátor (T. J.) — Október 7-e és 9-e között Nyírbátorban Nováky Balázs határőr altábornagy, a .Határőrség országos parancsnoka, valamint Emil Talpa dandártábornok, a Román Határőrség országos parancsnokának helyettese vezetésével a magyar és a román határőrség szakmai delegációja soros együttműködési megbeszélését tartja. Vizit Nyíregyháza (KM) — Az amerikai buffalói kórház minőségügyi rendszere az egész USA-ban példaértékű, néhány elemét a Jósa András Megyei Kórház is bevezette. A két intézmény szeretné elmélyíteni az együttműködést. Ezt a célt szolgálja az a szakmai vizit, melyre ma kerül sor Nyíregyházán. A vendég C. J. Urlaub, a Buffalo Kórház alelnöke, egészségügyi minőségbiztosítási szakértő, aki október 810-e között Debrecenben vesz részt az említett témában egy országos koferencián mint vendégelőadó. NAT-napok Budapest (MTI) — A Művelődési és Közoktatási Minisztérium október 8-tól regionális Nat-napokat rendez az ország negyven iskolájában. Szülőknek, iskolafenntartóknak, pedagógusoknak biztosít ezáltal a tárca lehetőséget arra, hogy a nemzeti alaptanterv bevezetésének finisében a még felmerülő problémákat az érintettek közösen megvitathassák helyi és minisztériumi szakemberek segítségével. A rendezvényeken tankönyv-, taneszköz- és Internet-bemutató segít eligazodni az alaptantervvel kapcsolatos információk között — tájékoztatta az MTI-t a tárca sajtóirodája hétfőn. A regionális NAT-napok október 8- án a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban a művelődési és közoktatási miniszter megnyitójával kezdődnek, és december 11-ig tartanak. tosságát hangsúlyozta, hogy azokat a történelmi vonatkozásokat emeljék ki a megemlékezéseken, amelyek az összetartozást erősítik és nem azokat, amelyek szétválasztanak. Zaharia tábornok tolmácsolta a gyógykezelése miatt Párizsban tartózkodó Victor Babiuc nemzetvédelmi miniszter üdvözletét. Köszönet Keleti György köszönetét mondva a fogadtatásért kiemelte, hogy ez a nap Románia számára nagy lépést jelent az euroatlanti és európai integrációs erőfeszítések keretében és a magyar közvélemény számára is érzékelteti a román nép erőfeszítését a román-magyar barátság szorosabbra fűzésére. Megjegyezte, hogy a két ország hadseregei mindig élen jártak a közeledésben, ezt mutatják a nap rendezvényei is, és ebben az értelemben jelképesnek nevezte, hogy aradi látogatása a közös békefenntartó zászlóaljba kijelölt román katonák laktanyájában kezdődött. Mint, a házigazdák megjegyzésére is reagálva Nyíregyháza (KM — K. J.) — A nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumba a műit hét végén megyeszékhelyünk német testvérvárosából, Iseriohnbó) érkezett kisebb delegáció: huszonegy diák két tanár kíséretében. A vendégek látogatásukkal a kölcseysek augusztusi, németországbeli kiruccanását viszoBudapest (MTI) — Hetvenhat éves korában, hétfőn váratlanul elhunyt Hanák Péter történész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Temetését szűk családi körben tartják. A halálhírt a család közölte. Hanák Péter tudományos munkásságáért kétszer Ákadémiai Díjban részesült, 1986-ban Gindely-díjjal jutalmondta, ebben a térségben béke csak úgy lehetséges, ha megértik és figyelembe veszik a másik nép érzéseit és tiszteletben tartják a múltat. A magyar miniszter utalt a hadisírok ápolásáról szóló egyezmény megkötésének időszerűségére is, amivel Zaharia tábornok egyetértett. A prefektúrán Keleti Györgyöt köszöntő személyiségek között nem volt jelen Tokay György kisebbségvédelmi miniszter, aki az újságírók kérdésére elmondta, hogy nem volt hivatalos az eseményre, viszont a koszorúzást követően a Neu- mann-villában rendezett fogadáson a miniszter megjelent. Keleti György aradi tartózkodásának elején, Arad határában rövid látogatást tett a 191. gyalogos-zászlóalj laktanyájában, ahol Florin Mancu dandártábornok, az 5. román hadtest parancsnoka, valamint Moise Iercosan ezredes, a zázslóalj parancsnoka fogadta katonai tiszteletadással. A laktanya udvarán díszszázad sorakozott fel, pattogó katonazene hangjaira, a díszegység parancsnoka a látogatás elején és nozzák. A vendégdiákok tegnap tanítási órákon vettek részt, majd kora délután fogadta őket polgármesterünk a városházán. Az iserlohniak programját a házigazdák változatosan állították össze. Minden napra szerveztek kirándulást: megyénkben Máriapócsra, Nyírbátorba, Mátészalkára, megyén kívül pedig hazánk legmazták. A Lengyel Tudományos Akadémia 1993-ban tiszteletbeli tagjául választotta. Főbb munkái többek között: A magyar szabadságharc a Monarchiában, Magyarország a Monarchiában, Hogyan éltek elődeink, Polgári lakáskultúra és életmód a dualizmus kori Magyarországon, Ragaszkodás az utópiához. végén jelentést tett a miniszternek, aki románul üdvözölte a katonákat. A 191. gyalogos-zászlóalj a tervezett román-magyar békefenntartó zászlóalj román részlegét fogja adni, méghozzá Florin Mancu dandártábornok parancsnoksága alá tartozik majd. Keleti György elmondta, hogy magyar részről a kíséretében lévő Fodor Lajos altábornagy, a vezérkari főnök helyettese felügyeli majd a közös zászlóalj magyar oldalon történő előkészítését és később jelképesnek is nevezte azt, hogy látogatása éppen itt kezdődött, mivel ez is mutatja a két ország és a két hadsereg közötti közeledést. Gyászünnepség Délután négykor kezdődött az egykori vesztőhelyen az RMDSZ által rendezett gyászünnepség, amelyen beszédet mond Törzsök Erika, a határon túli magyarok hivatalának elnöke, Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke és Tokay György kisebbségvédelmi miniszter, Arad megye parlamenti képviselője. nevezetesebb — védett — tájaira, a Hortobágyra, Aggtelekre utazhatnak el majd a messziről jöttek. Mint megtudtuk: pénteken — a németek hazautazása előtti estén pedig — nagyszabású, verébavató discóval kívánja erősíteni a barátságot az iserlohni Märkisches Gymnasium és a Kölcsey gimi fiatalsága. Nem lesz avatás Géberjén (KM - Gy. L.) — Szeptember 27-ei számunkban az Emlékmű, vagy géptelep című cikkünkben arról írtunk, hogy Géberjénben háborús és árvízi emlékművet szeretnének avatni október 23- án, ám az erre kijelölt helyet az egyik helybeli gazdálkodó géptelepnek használja, annak ellenére, hogy a terület önkormányzati tulajdonban van. A gépek közül egy kombájn még mindig az emlékmű számára kijelölt, a falu által megszavazott helyen van, így, október 23-án nem lesz emlékműavatás. Határszéli könyvpremier Vásárosnamény (KM) — Egy napokban megjelent új könyv is színesíti a Könyvtári Hetek ’97 programját Vásá- rosnaményban. Miklós Elemér Határszéli beszélgetések című könyvének ünnepélyes bemutatását október 13-án 10.30-tól tartják a naményi II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban. Szintén e napon találkozhatnak az általános iskolások Udud István költővel a városi könyvtár gyermekrészlegében 15 órától; a nyugdíjasokat 17 órától várják olvasói beszélgetésre. Meghalt Hanák Péter Alkotmányellenes rendelkezés Budapest (MTI) — Az Alkotmánybírósághoz megérkezett az állampolgári jogok országgyűlési biztosának indítványa, amelyben a népszavazással kapcsolatban az alkotmány értelmezését kérte a testülettől. Az Alkotmánybíróság az ombudsman indítványát egyesítette a Magyar Demokrata Fórum képviselői által beterjesztett indítvánnyal, amely a nép- szavazási törvény utólagos alkotmányossági vizsgálatát, illetve törvényhozói mulasztás megállapítását kérte. Az Alkotmánybíróság az ügyben megindította eljárását. A teljes ülés a határozattervezet tárgyalását október 14-én, kedden kezdi meg, és azon a héten folyamatosan ülésezik. ▼ ♦ ▼ Alkotmányellenesek az Országgyűlés Házszabályának azon rendelkezései, amelyek nem teszik lehetővé a zárószavazás elhalasztását az előzetes normakontroll indítvány alapján induló alkotmánybírósági eljárás miatt — mondta ki hétfőn aláírt határozatában az Alkotmánybíróság. Az alkotmányellenes rendelkezéseket az Alkotmánybíróság 1997. november 30-i hatállyal megsemmisítette. A határozat rámutat arra, hogy az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága júniusban hozott határozatában ugyan javasolta, hogy ha a zárószavazás megkezdéséig az előzetes normakontroll iránti igényt bejelentik, a zárószavazásra csak az Alkotmánybí- rósg határozata után kerüljön sor, ez a bizottsági javaslat azonban nem pótolja az ügyrendből hiányzó garanciális szabályokat. Az Alkotmánybíróság a határozatában megállapított határidőig (november 30-ig) felfüggesztette eljárását abban az ügyben, amelyben 59 ország- gyűlési képviselő annak a törvényjavaslatnak az előzetes alkotmányossági vizsgálatát kérte, amely az országgyűlési képviselők előzetes normakontroll kezdeményezési lehetőségét kívánja megszüntetni. Iserlohniak a Kölcseyben w>i|