Kelet-Magyarország, 1997. október (54. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-04 / 232. szám

TÁRLAT

Tirpák szőttesek

A Vajdabokori Népzenei Együttes a közelmúltban ünnepelte fennállása és működése húszesztendős jubileumát. E jeles alkalomra rendeztek a bokor közösségi házában a Sóstói Múzeumfalu gazdag anyagából tirpák- szőttes-kiállítást. A tárlaton a látogatók figyelemmel kísérhették a tirpák- ság mindennapjainak funkcionálisan és díszítőként használt kender szőtteseit. A tematikus elrendezésű bemutatón külön tablót kaptak a konyhai, a tisztálkodási, a kenyérsütéshez „alkalmazott”, valamint az ünneplő textíliák — közöttük díszes kötények, ünnepi asztalabroszok, ajándékozási kendők, egyéb viseletkiegészítők. A szőttesek ornamentikáját a növény- és állatmotívumok határozzák meg; a domináns szín a piros, illetve a piros-kék kombináció. A bemutatóhely mérete miatt mennyiségileg szerény, de tartalmában rendkívül értékes kiállítást Bodnár Zsuzsanna etnográfus-muzeológus rendezte.

Martyn Péter felvételei

ítélet az életről

• Személyiségjogok, orvosi titoktartás, Hippokratészi eskü.

• „Az orvostudomány a bizonytalanság tudománya, a valószínűség művészete”.

ÜM - WM MR ; , J» xül

Irma nénit jó sorsa Ausztráliába vitte, amikor szeretett hazája lángokban égett és haldokolt. Rossz sorsa hazahozta, amikor nyolcvanegy éves korában Sidney klinikáján közölték vele a megváltoztathatatlant, rákos betegsége miatt csak néhány hónapja van hátra. Irma néni döntött: élni lehet a világ másik oldalán, ám meghalni csak alföldi cívis városban tud, ahol még utoljára megláthatja szeretett szülőházát. Pénzzé tette minden vagyonát és felült arra a repülőgépre, amely utolsó hosszú utazására vitte. Repült haza, a debreceni kórház kis kórtermébe, amelynek ablakából életének utolsó pillanatáig láthatta a szeretett házat. Az idős asszony önmaga rendelkezett sorsáról.

Tehette, hiszen gyógyítója lehetővé tette számára a döntést. A történet a hatvanas évek végén játszódott, amikor még Magyarországon csak az 1958-as egészségügyi

^ A betegnek joga van megismerni egészségi állapotát, betegségének folyamatát. %%

törvény szabályozta a gyógyítást, a kórházak működését, az orvosok tevékenységét. A betegtájékoztatás kötelezettsége ugyan szerepelt ebben tételként, ám ez nem vált a nyugat-európaihoz vagy éppen ausztráliaihoz hasonlóan gyakorlattá. A törvénytárat az orvosok diplomájukkal együtt megkapták, s a Hippokratészi eskü mellett ez szabályozta tevékenységüket. 1972-ben több ponton megújult ez az alapszabály. Elődjével együtt ez már tartalmazott etikai

normatívákat, ám a betegek jogairól most, napjainkban születik először törvény. Érdekes, vitát kiváltó fejezete a törvénytervezetnek a betegek tájékoztatása. Ennek értelmében a betegnek joga van megismerni egészségi állapotát, betegségének folyamatát, betekinthet kórlapjaiba, orvosi dokumentációit megnézheti, s azokról másolatot kaphat. Az orvosnak tájékoztatni kell a beteget minden vizsgálat, műtét, kezelés szükségességéről, a lehetséges komplikációkról és az esetleges alternatívákról. Tehát a beteg mindent tudhat.

Személyiségjogok, orvosi titoktartás, Hippokratészi eskü. E fogalmak jutottak

^ Három nagy kérdésre nem ismerjük a választ.

Mikor? Hol? Ki? ü

eszembe az új törvény olvasásakor. Amikor megkérdeztem a környezetemben élőket, szeretnének-e élni új jogaikkal, ha ilyen szituációba kerülnek, érdekes válaszokat kaptam. Egy részük azt felelte, mivel hazánkban szabad orvosválasztás van és ahhoz a doktorhoz megy, akiben megbízik, nem érzi szükségesnek a mindent tudást. Orvosa biztosan a legjobbat akarja gyógyulása érdekében. Döntsön tehát a szakember helyette. A másik válasz ennek éppen az ellenkezője volt, igenis mindent tudni akar, hiszen ő rendelkezik sorsa felől. Többen kételkedtek a törvény gyakorlati megvalósításában.

Kíváncsi voltam ezután, mi a véleménye a gyakorló orvosnak, akinek nap mint szembe kell nézni a beteggel, a betegségekkel. Dr. Csinády Györggyel a mátészalkai területi kórház orvos-igazgatójával beszélgettünk.

— A gyógyító orvos számára nem újdonság a törvénytervezet e fejezete. A beteget

eddigi munkánk során is úgy kezelhettük eredményesen, ha vele együttműködve, legjobb tudásunk szerint dolgoztunk. Gyakorlat az is, hogy a betegnek írásban kell nyilatkoznia arról, beleegyezik-e a műtétbe, altatásba, beavatkozásba. Természetesen tájékoztatjuk arról is, mit, miért teszünk. Az új törvény azonban részletekbe menő tájékoztatást vár el tőlünk. Ehhez azonban megfelelő körülményekre van szükség.

— Három nagy kérdésre nem ismerjük a választ. Mikor? Hol? Ki? A nyugati mintát követő tervezet nem tartalmazza ugyanis, hogy amíg a másolt országokban 8-10 beteget lát el az orvos naponta, addig nálunk 80-100-at. Mikor van arra az orvosnak ideje, hogy a beteget részletekbe menően mindenről tájékoztassa ilyen beteg- forgalom mellett? Nem beszélve arról, hogy az orvos, amíg nem ismeri a beteg lelki állapotát, intellektusát, addig többet árthat őszinteségével, mint használ. S meddig tart megismerni a beteget, hogy valóban eldönt- hessük, hogyan beszéljünk betegségéről? Az empátia, a türelem önmagában kevés.

— A másik kérdés, hol tegyük mindezt? A magyar egészségügyre jellemző nyolc-tíz ágyas kórteremben, ahol az összes beteg hallja? A legjobb szándék mellett is megsértjük így az emberi jogokat és az orvosi

^ Néha még az orvosnak sem könnyű eldönteni, mi a legjobb a beteg számára. ^

titoktartást. Vagy abba a kezelőbe menjünk a mozgásképtelen beteggel, ahol amúgy is egymásnak adják a kilincset ke- zeltjeikkel a kollégák? S ki tájékoztassa a beteget egy kivizsgálás során? Minden orvos a maga szakterületén, aki látta? Vagy csak az osztályos orvos? S mi történik akkor, ha a beteg nem egyezik bele az orvos által javasolt kezelésbe, vizsgálatba? A törvény szerint fel kell ajánlanunk egy alterWILLIAM FAULKNER:

Míg fekszem kiterítve

(részlet)

Véletlenül épp ott voltam a méregszekrény háta mögött, valami csokoládébevonatot kikeverni, amikor Jody egyszer csak odajön hátra hozzám, és azt mondja, Te Skeet, egy nő van ott elöl, aki a doktorral akar beszélni, és amikor én azt mondtam rá, hogy Miféle doktorral, csak azt mondja, Hát avval a doktorral, aki itt lakik, és amikor én azt mondtam rá hogy Nem lakik itt semmiféle doktor, csak állt ott, és nézegetett erre hátrafelé.

— Miféle nő? — mondom. — Mondd meg neki, hogy menjen fel az emeletre, ott van az Alford rendelője.

— Valami falusi nő — azt mondja.

— Küldd át a törvényházba — mondom.

— Mondd azt, hogy a doktorok mind elmentek Memphisbe.

— Na jó — azt mondja, és indult kifelé. — Elég klasszul néz ki ahhoz képest, hogy falusi.

— Várj csak — mondom. Várt, amíg kilestem a résen. De nem láttam mást belőle, csak azt, hogy egész jó a lába, ahogy ott állt a fényben. — Fiatal, azt mondod?

— mondom.

— Belevaló kis csajnak látszik ahhoz képest, hogy falusi — azt mondja.

— Fogd csak — mondom, és odalöktem neki a csokoládét. Levettem a kötényt, mentem előre. Elég klasszul nézett ki. Az a fekete szemű fajta, aki egyből beléd vágja a kést, ha megpróbálod átejteni.

— Mi tetszik? — mondom.

— Maga a doktor? — azt mondja.

— Naná — mondom. Most másfele nézett, nem énrám, hanem inkább úgy kör- be-formán.

— Bemehetnénk tán amoda — azt mondja.

Még csak egynegyed egy volt, de azért odamentem Jodyhoz, és szóltam neki, hogy őrizze az ajtót, aztán füttyentsen, ha az öreg véletlenül bedobná magát.

— Jobb lesz, ha leszállsz róla — mondja Jody. — Az öreg úgy kirúg, hogy a lábad se éri a földet.

— Sose jön vissza egy előtt — mondom.

— Mit akarsz csinálni? — Azt mondja.

— Te csak mereszd a szemed. Aztán majd elmesélem.

— Nem szállhatnék be másodiknak? — azt mondja.

— Túró a füledbe — mondom. — Mit gondolsz, hol vagyunk? Tenyésztelepen? Csak őrizd szépen az ajtót. Én megyek konzultálni.

— Nos, hölgyem — mondom — mi a

baj? *

— Csak a női baj — azt mondja, közben figyeli az arcomat. — Megvan rá a pénzem — azt mondja.

— Hohó — mondom. — Aztán szabadulni kívánna a női bajtól, vagy tán magára szabadítani? Mert ha igen, úgy éppen a megfelelő specialistához fordult.

— Nem — azt mondja.

— Melyik nem? — mondom.

— Hogy nincsen — azt mondja. — Ez a baj. — Nézett rám. — Megvan rá a pénzem — azt mondja.

így aztán már tudtam miről beszél.

— Aha — mondom. — Szóval van valami a hasikájában, maga meg szeretné, ha nem volna. — Nézett rám. — Aztán mit szeretne jobban, ha meglenne, ami nincs, vagy ha nem lenen, ami van; na?

— Megvan rá a pénzem — azt mondja. — azt mondta, kapok rá valamit a patikában.

— Ki mondta? — mondom.

— Hát ő — azt mondja.

— Szóval nem óhajt neveket említeni — mondom. — Csak nem az az illető, aki elültette a magocskát a kegyed hasikájába?

— Megvan rá a pénzem — azt mondja. Azzal meg is mutatta, ott volt a zsebkendőjébe kötve: egy tízes.

— Semmi kétség — mondom. — Ő ad- ta?

— Ő — azt mondja.

— Melyik? — mondom. — Melyikük adta?

— Egy vót — azt mondja. Néz rám.

— Nana — mondom. De nem szól semmit. A pincével nem volna más baj, csak hogy egy kijárata van, az is ott hátul, a belső lépcsőnél. Az órán öt perccel múlt fél egy. — Egy ilyen csinos kislánynak, mint magácska — mondom.

Néz rám. Kezdi visszakötni a pénzt a zsebkendőjébe. — Megbocsát egy pillanatra — mondom. Átkerülök a méregszekrény elé. — Hallottad azt a mukit, akinek kificamodott a füle? — mondom. — Attól kezdve a saját fingját se hallotta.

— Jobb lesz, ha szépen kirakod onnan a hátsó helyiségből, még mielőtt az öreg visszajön — mondja Jody.

— Ha ott maradnál elöl a helyeden, és azt csinálnád, amiért a fizetésedet adja, téged biztosan nem kapna el — mondom.

Megindul lassan előre. — Mit fogsz vele csinálni, Skeet? — azt mondja.

— Nem mondhatom meg — mondom. — Tiltja az etika. Menj előre, őrizd az ajtót.

— Az még hagyján, ha itt talál az öreg azzal a nővel, de ha azon kap rajta, hogy a méregszekrényben kutaszkodsz, hát akkorát rúg a seggedbe, hogy leszánkázol a pinceléncsőn.

Napkelet • A KM hétvégi melléklete