Kelet-Magyarország, 1997. október (54. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-04 / 232. szám
MAGÁNVÉLEMÉNY Gyermekbarát Alaptanterv- és NATO-lázban ég az ország, habár a heveny testhőmérséklet-növekmény egyeseknél alig haladja meg a hőemelkedés szintjét, másoknál viszont a fehérjekicsapódással veszélyeztető negyvenkét fokhoz közelít. A jelenség hadászati, katonapolitikai vonatkozásait mellőzvén, maradjunk néhány gondolat erejéig a tanügyeknél! Merthogy a NAT — és ezen most már aligha érdemes vitatkozni — kétségtelenül az oktatásfolyamatok tartalmi szabályozásának pillanatnyilag legkorszerűbbnek, reformhatékonyságúnak tűnő eszköze. Éppen ezért a fogadására és alkalmazására érdemben kell készülődni az egész társadalomnak. Hogy aztán miként fog funkcionálni a hárombetűs tancsoda, ezt csak évek múlva mérhetjük, értékelhetjük. A keretjellegű szabályozórendszer egyik-másik eleme viszont már a jövő szeptemberi hatályba lépést megelőzően is szimpatikusnak tűnik. Nevezetesen az, hogy a tizenkét évfolyamos szisztémában a legkisebbek napi négy, a hatodikosok öt, a tizen- egyedikesek is maximum hat órát (hatszor negyvenöt percet) tölthetnek majd a sulipadokban. Ha most sokan azt vágják a fejemhez, hogy visszalépéspropagátor lettem, vállalom. Mert a nulladik (vagy hetedik, nyolcadik, netán kilencedik) órák tompult figyelmű semmittevésébe kényszerített gyerekeinknek ez a racionális mérséklés adhat egyáltalán sanszot, hogy ne váljon belőlük időnap előtt neurotikus korafelnőtt. Nem én találtam ki, szakemeberek állítják, felmérések adatai, statisztikák bizonyítják: napjainkban már a tízévesek körében sem ritkák a kórosan befelé forduló, a külvilág ingereire depresszív reakciókkal válaszoló nebulók. A letargikusak és agresszívek egyránt rombolják a közösséget, hátráltatják a normális munkamenetet, olykor méltatlan helyzetekbe kényszerítik az amúgy is frusztrált pedagógusokat. Hogy mindennek milyen okai vannak? Nyilván nem egykét, hanem sok-sok motívummal hozható összefüggésbe a lehangoló diagnózis. Pszichológusoknak, szociológusoknak, de leginkább az oktatás specialistáinak kell kiötleniük: mitől válhatnak emberszabásúbbá, harmonizál- tabbá, elfogadhatóbbá a felnövekvő generációk számára tanodáink. Azt már az élet, a gyakorlat fényesen bizonyította: nem a pluszórák, a kényszertanrendek, a délutáni kötelezők dömpingjétől, a drilltől. Az állandó versenyhelyzetbe kényszerítéstől pediglen még kevésbé. Lazábban és kevesebbet; kötetlenebbül és mégis intenízven; az igényességből nem engedve, de egyénhez igazítva. Valahogy úgy, mint hajdanán, amikor — bár ez kicsit viccesen hangzik — a „gyerekszag” miatt panaszkodó tanítónak a felügyelő azt tanácsolta: Nem szagolni, tanítani! Valami ilyesfajta egyszerűségről, gyermekbarát sulikról lenne szó. Mindannyiunk hasznára. |/fj|L U) ! 1/ A KM hétvégi melléklete '97. X. 4. AKTUÁLIS INTERJÚNK A gyümölcsösök generálisai „Fütyülök én az államra9 ha jó haszonnal adom el a termést” magyar termesztők is kialakítják a működtetéshez szükséges optimális területnagyságot, kiépítik a rendszert. A probléma csak az, hogy mennyire bíznak meg az emberek egymásban. Fontos hinni, tudni azt, hogy senki se csal, s remélem, hogy ez a társaság elég intelligens ahhoz, hogy ezt felismerje, s például egy közös tároló vezetője pontosan elszámol. Faust Miklós Nyíregyházán A szerző felvétele O Ennek működésére Magyarországon pillanatnyilag nem sokan vennének mérget... — Abban a pillanatban működni fog, amikor a termelő rájön arra, hogy neki jó, ha megtartja a törvényeket. Hallottam a rádióban, hogy két autó összetörte egymást, mert az egyik nem állt meg a piros lámpánál. Be kell látni: ha nem tartom meg a szabályokat, az engem is veszélyes helyzetbe hoz. Ugyanígy van ez a gyümölcstermesztésben: ha én is akkor permetezek, amikor a szomszédom, akkor ketten együtt legyőzhetjük a kártevőket és kórokozókat, de ha csak egyikünk védekezik, a másik kertjéből napokon belül visszatérnek a bajok. Tiszteletben kell tartsák egymást a termesztők. O Hivatkozhatunk-e a rendszerváltozásra lemaradásunkért? — Való igaz, minden változás rengeteg problémával jár, és sajnos Magyarország azon a határvonalon fekszik, amelyet örök változás jellemez. Szent Istvántól kezdve átvettük a nyugati kultúrát, de közvetlen szomszédságunkban a keleti szokások, hagyományok maradtak meg. A két kultúra összecsapásának vonalán ragadtunk, 1100 esztendő óta ez volt mindig a csatatér, mindegy hogy a tatárok, a törökök vagy éppen az oroszok jöttek. Én majdnem biztos voltam benne, hogy az orosz befolyásnak vége szakad, mert 1100 éve, aki elfoglalta Magyarországot, az előbb-utóbb mind eltűnt innen. Nem azért, mert Magyarország tüntette el, hanem mert a két kultúra ütközőzónájában próbálta megvetni a lábát, s ezt a másik oldal sosem hagyta. O Visszatérve a gyümölcstermesztésre: nekünk szívügy az alma, de a kínai, amerikai termésmennyiségek hallatán elbizonytalanodunk: van-e esélyünk nekünk a világpiacon? — Mindenképpen, csak előbb a piacot kell meghatározni. Itt van például a megyében megkezdett kísérlet, amely az angolok kezdeményezésére indult el. Angliában nagyon kedvelik az almaborhoz hasonló, alacsony alkoholtartalmú italt, amelyhez alapanyagot szeretnének ter- mesztetni többek között ebben a megyében is. Ha beválnak a fajták, akkor nagyobb területen és hosszabb távon elindulhat a termesztés. A folyamat a piac megismerésével, feltérképezésével indul, ezt követi a szerződés, s akkor tudok nyugodtan ültetni almafákat. Fordítva nem megy a dolog, úgy, hogy valaki eltelepíti mondjuk az Idaredet, s utána néz körbe, hogy mit csináljon vele. O Az elmúlt években visszatérő probléma a központi támogatás, súlyos százmilliók megszerzése az alma értékesítéséhez. Amerikában is mankóra szorul ez a gyümölcs? — Ha én el tudom adni a termésem legalább felét minőségi almaként, minek menjek az államhoz támogatásért? Ha olyan almát termesztek, amire csak 17-18 forintért van vevő, akkor viszont akár tüntetek két-három forintokért is. Fütyülök én az államra, ha annyi pénzt kapok a termésért, amennyi jó hasznot hoz nekem. O Mindez olyan egyszerűnek tűnik az Ön előadásában, nálunk mégsem működik. Miért? — A vállalkozói szellem, készség, rátermettség hiányzik még. Egy bolt tulajdonosa olyan árut szerez be és kínálja megvételre, amely jobban fogy a városban, vagyis követi a vevők igényeit. Miért nem tudják ezt az almatermesztők is megcsinálni? Hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy legkedvesebb gyümölcsünk, az alma sorsa inkább üzleti, mintsem érzelmi kérdés. Erre figyelmeztetett az Egyesült Államokból, a belts- ville-i kutatóból érkezett Faust Miklós professzor, aki szakmai mondanivalónál mélyebb szemléletbeli változásokra döbbentette rá előadásainak hallgatóságát. O Professzor úr, Ön a sikereket külföldön elérő magyar szakemberek táborát erősíti. Hogyan került új hazájába? — A Somogy megyei Nagyberényben születtem, s szinte gyerekfejjel, 17 évesen csöppentem a háborúba. Orosz fogságba estem, de szerencsém volt, rövid idő elteltével szabadultam. Hazakerülve a család földjén dolgoztam, mert nem volt ennivaló, de amikor a kollektivizálás erőszakos fordulatot vett, odahagytuk földjeinket. Budapesten beiratkoztam a Kertészeti Főiskolára, s a diplomát megszerezve 1952-től állami gazdaságba helyeztek ki. Az ’56-os eseményeket követő zavaros időszakban határoztam el, hogy elmegyek. Jugoszlávián keresztül hagytam el az országot, itt kaptuk meg az amerikai vízumot, és ’57 őszén érkeztem az Egyesült Államokba. O Maradt a szakmánál? — Kezdetben nem válogathattam, elfogadtam az első munkaajánlatot. Egy papírgyárban a szalagsor végére állítottak, dobozokat számoltam és kötözgettem, de elgondolkodtam: hol van az én helyem, az én jövőm itt? Nem messze volt egy agráregyetem, ahol kertészeti tanszék professzora éppen technikust keresett a gyümölcsnemesítő és a laboratóriumi munkára. Alkalmasnak talált a feladatra, de a papírgyárban megjegyezték: belőlem se lesz senki Ámerikában, ha odamegyek dolgozni, ahol kevesebbet keresek. Én mégis ragaszkodtam a szakmához, s az egyetemen két év alatt újabb diplomát, majd amerikai doktorátust szereztem. Később New York államban, a Cornell Egyetemen főleg a növényekben zajló kémiai folyamatokat kutattam, s ezután kerültem az Amerikai Föderális Kutató Intézet beltsville-i állomására. Több mint 30 éve dolgozom itt, s igen nagy hasznomra vált, hogy Magyarországon szerzett gyakorlati háttérrel és Amerikában tanult kémiai ismeretekkel rendelkeztem. Nyéki Zsolt «« ............................................................ ss A vállalkozói szellem, készség, rátermettség hiányzik még. ^ s* A többi termesztő még csak elkezdte a telepítést, és arról álmodozott, hogy nekik is lesz, O Mert azt mondják, mire a most eltelepített gyümölcsfa terem, megváltoznak a piaci igények. — Erre egy öreg washingtoni barátom példáját hoznám fel, aki pár évvel ezelőtt, amikor a Fuji fajtáért az amerikai árak három-négyszeresét adták Tajvanon, azt mondta: nekem ez az ár kell minél gyorsabban, mert 5-6 év múlva mindenkinek lesz Fuji. Leült, és papíron kiszámolta: mennyibe kerül neki, ha harminc centiméteres tőtávval adott területet betelepít, mibe kerül a szaporítóanyag, a művelési költség, mekkora terméssel és bevétellel, végső soron haszonnal számolhat két-három éven belül. Megtervezett mindent s elültette a fákat olyan sűrűn, hogy a kertje úgy nézett ki, mint egy faiskola. Két évre rá hatalmas termést produkált, ezt elküldte Tajvanra, amikor a többi termesztő még csak elkezdte a telepítést, és arról álmodozott, hogy nekik is lesz Fuji. Az öreg barátom ekkor már szállított, vagyis hozzá kell szokni, hogy nem várhatunk azzal, amit ma kell csinálni. «« ........................................................... ss A probléma csak az, hogy mennyire bíznak meg az emberek egymásban. «• ........................... O Előadásaiban Ön mindig hatalmas méretekről, arányokról beszél, így felvetődik a kérdés: milyen esélye lehet a magyar almának a világpiacon? — Amikor 8 vagy 10 ezer hektáros ültetvényekről beszélek, akkor én több darabból álló gyümölcsösökre utalok. Ke- let-Amerikában három-négy, egyenként kétezer hektáros termelő birtokában van egy ekkora terület, a tulajdonosok úgy dolgoznak, mint a hadsereget vezető generális: két permetező megy ide, öt fűnyíró oda, harminc ember ezt csinálja, negyven ember azt. Ha nyugatra megyek, 50 hektáros darabokból áll össze az említett méret, ott 150-200 termelő fog össze, de Kínában vagy Indiában negyedhektáros ültetvényekkel találkozhatunk. O Működik ez negyed hektáron is? — Működik, ha akarja az ember, hogy működjön. Ezért bízom én abban, hogy a
