Kelet-Magyarország, 1997. október (54. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-03 / 231. szám

HAZAI HOL-MI 1997. október 3., péntek-----—--------_ Nagy Kékség J ó üzlet volt! — gondoltam a KGST-piac forgatagá­ban, azt a darabonkénti százast megérte. Vettem is három csomaggal. A fürdőszobában, már habbal be­kent arccal felnyitottam a tasakot, s szinte elérzékenyül- tem a gyártó figyelmességétől. Good Morning! — volt olvasható rajta, vagyis jó reggelt kívánnak nekem, a behabosított arcú, borotválkozni szán­dékozó embernek. — Ez igen! — dudorásztam a tükör előtt, merthogy ilyennel még nem találkoztam. A termék neve is tetszett: Big Blue, azaz Nagy Kékség, amely segít majd a mindennapos szertartásban, a szakálltalanításban, s már szinte a Nagy Kékség mindent elöntő érzésével fog­tam a szokásos művelethez. A kaparok közül egyet kiemelve a nyakamhoz illesztet­tem — ám hirtelenjében afféle meglepetésben volt részem, mint faltörő kosnak a fotocellás ajtó előtt. Szinte áramütés ért, annyira húzta-tépte a bőröm, majd sorra vettem mind­egyiket, ám egy sem akadt, amelyik ne a bőröm követelte volna. így jártam mindhárom csomaggal: nagy kékség lett a képem! Le is beszélek mindenkit a piaci borotváról: var­ratos arcom meggyőző e veretes történethez. Lefler György |T-------------------------------------------------------------------—1 Bite'! , v 11 Mozi KRÚDY MOZI: Az elve­szett világ — Jurassic park. Előadások kezdete: 16, 18.15 és 20.30 óra. BÉKE MOZI: Susi és te­kergő. Előadás kezdete: 16 óra. Beavis and Butt-head lenyomja Amerikát. Elő­adások kezdete: 18 és 20 óra. MONTÁZS MOZI: Csi­nibaba. Előadások kezdete: 18,20,22 óra. Kiállítások A nyíregyházi Városi Galé­riában október 12-ig látható a Madarász Viktor műveit bemutató kiállítás. A nyíregyházi Jósa And­rás Múzeumban az Ősein­ket felhozád... című kiállí­tás november végéig láto­gatható. Ugyanitt tekinthe­tő meg a Barbárok a biroda­lom peremén című időszaki kiállítás. Madarassy György festő­művész jubileumi tárlata a nyíregyházi Benczúr Te­remben látható. A mátészalkai Szatmári Múzeumban a 2 Murvai Az ember és világa című fotó- kiállítás, valamint Radó György kőszobrász kiállítá­sa tekinthető meg október végéig. Színház A nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színházban a Senki sem tökéletes című darab látható október 3-án 19 órá­tól (bérletszünet). Szabolcs-Szatmái-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor Szerkesztők: Balogh József, Esik Sándor, Sipos Béla Rovatvezetők: Kováts Dénes (belpolitika), Galambos Béla (gazdaság), Kállai János (kultúra), Máthé Csaba (sport), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 47-4401. E-mail: kelet@kelnw.iscomp.hu . Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45) 415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel./fax: (44) 310-651. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Terjesztés és marketing vezető: Szabó Miklós A kiadó címe: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 25-4401. Hirdetés: (42)310-150. T" ~I Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzés Szövetség (MATESZ). Árusításban terjeszti a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001 -02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., és a Kelet Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 655 forint, negyedévre 1865 forint, fél évre 3630 forint, egy évre 7060 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 31 forint, pénteken a TV Plusszal 34 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. INDEXSZÁM 25059 HU ISSN 0133-2058. Terjesztési panaszaival hívja a 06-80/306-306-os telefonszámot, keresse Kertész Erzsébetet! A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES. “ Gyönyörű, talányos, többféle értelmezést kínáló a címe: A ! rózsa vére, A történet napja­inkban játszódik: részletei­ben „lefedi” a mai élet való­ságát, de a forgatókönyv (melyet Temesi Ferenc, Veér károly, Zsigmond Dezső és lapunk főmunkatársa, Ba­logh Géza együttesen ho­zott tető alá) összességében fikció. Az alapötlet szülő­atyja maga a film rendező­ije: Zsigmond Dezső, akinek egyébként már közel két év­tizedes, személyes kötődése van Csécséhez, Szatmárihoz. ; Ő kezdeményezte még ta­valy februárban — akkor ép­pen dokumentumfilmen dol­gozott megyénkben —, hogy végre nagy filmet kellene ké­szíteni egy pereratertlletre szorult kicsi falu (ez lehet akárhol, akármelyik telepü­lés Magyarországon) pró­bálkozásáról, törekvéseiről: miként akar, képes, tud felszínen maradni a rohamo­san változó, ezredvégi világ­ban. Az ötlet kipattanásától — Hétköznapok és ünnepek a történelemben Nyíregyháza (KM — B. I.) — A megyei levéltár két évvel ezelőtt indította el a Levéltári esték sorozatát Nyíregyházán. Mivel az érdeklődés korábban is élénk volt, az „estéket” az idén folytatják. Mint az intéz­mény szervezői elmondták: hasznos a sorozatot azoknak az amatőr kutatóknak is meg­hallgatniuk, akik módszertani útmutatót szeretnének kapni munkájukhoz. Érdemes a főis­kolára, egyetemre készülő diá­koknak is figyelemmel kísérni az érdekes előadásokat. Az idei sorozat a Hétközna­pok, ünnepnapok a történe­lemben címet viseli. Az elő­adók, — tanárok, régészek, le­véltárosok — azt igyekeznek körbejárni, hogyan élték meg az emberek az egymás közti viszonyokat, a mindennapo­kat, az ünnepeket. A nyolc előadásból álló sorozat kilenc évszázadot ölel át. Tudatosan mellőzve a politika! A Levéltári esték első elő­adását tegnap este tartották. Istvánovits Eszter Ünnepek vagy mindennapok a honfog­lalóknál címmel tartott érde­kes előadást, Henzsel Ágota pedig a XVII. századi életké­peket „festette le”. A minden hónap első csü­törtökjén tartandó sorozat kö­vetkező összejövetelén, no­vember 6-én Egy főrend min­dennapjai a reformkorban, meg a „Csavargósan jár a Ti­sza” címmel hangzik el érteke­zés. Tüdős Kláráról... ...tart előadást Dizseri Eszter írónő október 5-én, vasárnap délután 15 órától Nyíregyhá­zán a református egyház gyü­lekezeti épületének Kálvin- termében. A rendezvényt ab­ból az alkalomból szervezi meg a Lórántffy Zsuzsanna Nőszövetség, hogy öt évvel ezelőtt alakult meg újra a kö­zösség. Épp ezért ez egyszer nem munkára, hanem szeretet- vendégségre várja a tagjait családtagjaikkal együtt a nő­szövetség. (KM) Hagyomány... ...már a Kocsordon az ősszel megrendezésre kerülő szüreti bál. Erre kerül sor október 4- én szombaton, amikor a felvo­nulók Kocsordról indulva vé­gigvonulnak Mátészalka vasú­ti állomásáig, majd innen tér­nek vissza a faluba. A tizenkét lovas hintó és 5-6 szekér dél­ben indul el Kocsordról. A fel­vonulást és bált a helyi óvoda szervezi, bevételét játékok, felszerelések vásárlására for­dítják. (KM) Táncolni... ...vágyó fiatalokat keres a Street Jam nyíregyházi tánc­együttes. A magukban kedvet és tehetséget érzők viszonylag rövid időn belül elsajátíthatják a modem táncok és koreográ­fiák széles skáláját. Jelentkez­ni lehet hétfőn, szerdán és pén­teken 17 órától az Open Doors Music Clubban. (KM) Jelmezkölcsönző... ...nyílt Nyíregyházán, ahol szalagavató- és báliruhák nagy választékban kölcsönözhetők. Véradást... ...szervez a Magyar Vöröske­reszt megyei szervezete októ­ber 3-án 8-12 óra között Nyír­egyházán az Elit Ruhagyár or­vosi rendelőjében, ahova vár­ják az egészséges, vért adni szándékozó segítőket. (KM) A Móricz Zsigmond... ...Megyei és Városi Könyvtár október 8-án szerdán és októ­ber 25-én szombaton zárva tart. Az intézmény dolgozói kérik az olvasók és a látogatók megértését. (KM) A hodászi... ...Kölcsey Ferenc Általános és Szakiskola, a polgármesteri hivatal és a Hodász Hátrányos Helyzetű Gyermekeiért Ála­pítvány október 4-én tartja vi­dám, látványos szüreti bálját. A rendezvény bevétele az is­kola számítógépparkjának megalapozását segíti. (KM) Brainy Barnie... ...angol és Hugo Hund német országos nyelvi levelező ver­seny indul általános iskolások­nak 3-8 osztályos korig. Je­lentkezni lehet október köze­péig a Litterátum nyelvi verse­nyek 4401 Nyíregyháza, Pf. 125. tel.: (42) 433-835. (KM) Tehetségfejlesztő... ...program indult a Váci Mi­hály Művelődési Központ és Gyermekcentrumban. Az egé­szen újszerű kezdeményezést Feketéné Kun Ildikó balett­mester indította. A kiválasztott 4—7 éves gyermekek heti há­rom alkalommal ismerkednek a klasszikus tánccal. A legte­hetségesebbek közül kerülnek majd ki a Nívó és Kiváló együttes címmel rendelkező Primavera balettegyüttes tag­jai. Azok számára, akik nem kerültek be a csoportba, még van lehetőség táncolni, az Al- végesi Művelődési Ház balett­iskolájában. Érdeklődni a 462- 400-as telefonszámon lehet. A Báthori Alapítvány Sárkányfog Érdemrendet adományo­zott Petróczki Ferencnek Nyírbátor polgármesteré­nek, Báthori Gábor al­polgármesternek és Faze­kas Mihálynak, a Kon­cert Fúvószenekar vezető­jének. Sürgős esetekben Nyír­egyházán ügyeleti időben a Szent István u. 14. szám alatt látják el az ar­ra rászoruló páciense-; két. Akinek a héten halaszt­hatatlanul gyógyszerre van szüksége, annak Nyíregy­házán a Korona gyógy­szertárat kelt felkeresnie a Szabadság tér 1. szám alatt.-------------................ IT0Byi nm m be gm — Jr mnn on *»■ Filmforgatás a Tiszahaton A történet napjainkban játszódik; részleteiben Jefedi" a mai élet valóságát Kállai János ,, ^ V' * ' Tiszacsécse (KM) — A he­tedik forgatási napon ke­restük fel a stábot Tiszacsé- csén. Merthogy nagyjáték­film születik Szatmárban: az első — mintegy százper­ces időtartamú — teljes egészében itt, szőkébb pát­riánk talán legszebb részen felvett mozifilm. ... A film egyik főszerepét Nagy-Kátözy Eszter alakítja. További képes részletekért — kérjük — lapozzon a színes oldalra! m Elek Emil felévtele ez gyorsasági rekordnak te­kinthető — mintegy másfél év telt el, és immár a forgatás egynegyedét maguk mögött tudhatják a filmesek, a színé­szek. Tiszacsécse, Nagygéc, Kispalád, Sonkád, Tiszakó- ród — mind megannyi arc­haikus, turisztikai-idegenfor­galmi látványosság, ha úgy tetszik, de egyben élettér, az itt lakók hétköznapjainak „túlélési terepe”. A fiira főszereplői napja­ink figurái. Anita (Nagy- Kálózy Eszter alakítja) gyer­mekét egyedül nevelő, el­vált, koesmáros asszony; András (Gáspár Sándor), ag- ronómusból lett Vállalkozó- piacozd, Anita szeretője. Pa­pó (Barkó György), a nagy­apa, szílvaaszaló építésre ad­ja a fejét, hogy a fiatalokon segíthessen; Alex (Vlagyimir Juscsenko) ukrán „életmű­vész” — a sztori egyik moz- i gatója. A sokszereplős alkotás egyik legismertebb színmű­vészét kérdeztük a forgatás eddigi tapasztalairól egyál­talán arról: miért vállalta a női főszerepet, — Nagyon tetszik a for- j gatókönyv; minden nap új ra és újra elolvasom. Draraa- turgiailag igen jól építették f fel a szerzők, mintegy iga­zodva a „meséiéiben” az it­teni, szatmári életmenet las- súságához, nyugalmához, , ahogyan itt „leáll az idő”. Persze, és ez ad különös fe- ‘. szükséget a történetnek, a j környező világ felgyorsult :: impulzusai az e tájon élő em- j berek életét sem hagyják | érintetlenül. Sorsokról, sor- f sok drámai változásáról van J tehát szó. Rajtok keresztül ; tudjuk a vásznon megmutat­ni a szerzői, rendezői szándé- kot. — Nincs távol tőlem ez a j világ, de hasonló körűimé- nyék között élni —- mivel | Szatmári nem ismerem —- | inkább a Dunántúl valame- ; lyik érintetlenebb részén tud- 1 nék. ....Hogy érzem magamat? j A forgatáson remekül, a vá- ; sárosnaményi szállodában is. i ahol október 7-ig lakom. ’ Egyelőre a hideggel harco­lok, mert az éjszakai felvéte- ; lek idején már majdnem mi- 1 nusz van. Egyébként jó a: j hangulat, igazi csapatmunka J folyik, remélem a sikeres be- , j fejezésig. v

Next

/
Thumbnails
Contents