Kelet-Magyarország, 1997. október (54. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-22 / 247. szám

10

A KM ÜNNEPI MELLÉKLETE

1997. OKTÓBER 22., SZERDA

Sebesülten

Hajósi Mihály egykori ipari tanuló is megsebesült Nyíregyházán 1956-ban

Még 1996. január 11-én felkeresett Hajósi Mihály, 1956-ban 17 éves ipari tanuló, aki előadta megsebesülésének történetét. Ezóta tudjuk, hogy Nyíregyházán nemcsak a Kossuth téren, hanem a Bocskai utcában is sebesültek meg tüntetők október 27-én (szombaton) délben. A fogékony fiatalembert annyira érdekelték az elkezdődött 56-os események, hogy kifejezetten ezért jött be a városba Csepel motorkerékpárjával Nagykállói, Butyka sori lakásukról. Motorját egy osztálytársuknál hagyta az irodaház mellett.ntetni.

Sebesülése akkor történt, amikor a Kossuth tér és a Luther utca torkolatában egy teherautó fülkéjéből egy szovjet őrnagy Gabulya Mihályt lelőtte. Ekkor, 12 órakor a mögöttes járművek összetorlódtak. A római katolikus templom mögött, a Bocskai utcában egy szovjet teherautó felborult.

Mindenki maga szedte fel a templomot szegélyező járda kockaköveit, illetve a tankok által felszakított aszfaltdarabokat. A Bocskai utcán át a városközpont felé tartó harci járművek között a kődobálás és torlódás miatt felborult a rend. Volt olyan jármű amelyről egyszerűen leugráltak a szovjet katonák. De volt olyan is, amely tüzelésbe kezdett. így a kövek elhajítása után a templom mögötti épület (Vakok Szövetsége) kapubejáratába menekülő Hajósi Mihály az egyik álló teherautó platóján ülő szovjet katonáktól géppisztolylövést kapott. Ugyanakkor kapott az Állami Áruház bejáratánál gerinclövést M. P. 21 éves fiatal, s kb. fél órával korábban a templom főbejárata előtt súlyosan megsebesítettek három tüntetőt (G. J. 31 é; Sz. F. 28 é. nő és T. M. 14 é. fiú) a Korona Szálló padlásablakából tüzelő ávós orvlövészek. Megfigyelt ekkor Török János munkástanácsi tag egy elhagyott szovjet teherautót, amelyről két tüntető fiatal egy-egy géppisztolyt elemeit, s zsákmányukkal boldogan elfutottak a Dózsa utcába. A mi Hajósi Mi- hályunkat 1957 májusában elbocsátották a Vas- és Fémipari KTSZ-től, s két évig a megyében nem kapott munkát. Debrecenben a vagongyárban dolgozott ezen idő alatt. Majd a nyíregyházi Konzervgyárban sikerült elhelyezkednie, ott dolgozott 12 évig, s 1995- ben ment nyugdíjba.

\

Hallgattak rá a katonák

Tanúja voltam 1996-ban annak, hogy egy 56-os szervezet megyei vezetőinek halvány fogalma sem volt egyik tagjuk: Nádasy József fontos forradalmi szerepéről., Nádasy József most 74. évében jár. Emlékezete szerint jelentős súlya volt a nyíregyházi forradalomban Nagycserkesz lakóinak. Ő és barátai természetesen a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt (FKGP) tagjai voltak, amiért később kitartóan üldözte őket a politikai rendőrség. Együttműködött Rácz István tanár úrral is, a Nyíregyházi Városi Munkástanács elnökével. Kérésére ment ki Nyírtelekre a katonai lőszerraktár őrzésével megbízott alakulatnál rendet csinálni. Elérte, hogy az ottani katonák a forradalom mellé álltak, Fehér Géza alezredes vezetésével. A szellemi irányítójuk a forradalomban és a gazdálkodók között is dr. Lupkovics György, azaz Gyuri bácsi (65 éves), a kitűnő nemzetközi jogász volt. De közeli kapcsolatban állt Kosa Andrással, a FKGP volt országgyűlési képviselőjével és akkori megyei szervezőjével. Hogy mennyire a forNádasy József a Megyei Forradalmi Bizottság mezőgazdasági osztályát vezette

radalom legfőbb megyei vezetői közé tartozott Nádasy József, azt megőrizte az utókor számára a Sza- bolcs-Szatmár Népe c. újság 1956. november 2-i száma, amely ekként közölte a tizenhárom tagú Megyei Forradalmi Bizottság összetételét: Szilágyi László elnök, Hubicska Zoltán, Demeter János, Kábái Dezső, Vitéz Viktor, Izsák István, File György rendőrszázados, Toma- sovszky András, Kosa András, Nádasy József, dr. Lupkovics György, Rácz István, Várkonyi Elemér.

Utcakő volt a fegyverük

Ilyen kockakő volt a fegyverünk, mutatja Török János forradalmár az evangélikus templom előtt

Fazekas Árpád

Az 1956-os magyar felkelés, majd forradalom, illetve szabadságharc idején is fontos szerepük volt a nagy városokban az utcák köveinek. így Budapesten sok helyen felszedték az úttestek kőkockáit, s torlaszokat, barikádokat, tüzérségi fedezékeket alakítottak ki belőlük. A nyíregyházi tüntetők viszont fegyverként használták az utca köveit.

Ma már az egykori forradalmár Török János, munkástanácsi tag is csupán az evangélikus templom előtt tudta megmutatni a dobáláshoz használt kockaköveket. Akkor még ugyanilyen mészkő kockákból álló járda szegélyezte a római katolikus templomot (ma püspöki társszékesegyház) is. Ezek a kőkockák átlagosan 25x30 cm méretűek voltak, viszonylag nem súlyosak és könnyen fel lehetett szedni őket. Ugyanakkor a templom masszív és tagolt épülete fedezékül is szolgált.

Pusztán ezen adottságok és a nyíregyházi városközpont akkori forgalmi körülményei tették tehát lehetővé, illetve lélektanilag hatásossá a kődobá- lást. Senki sem gondolt komolyan arra, hogy a világ egyik vezető nagyhatalmának hadigépezetét fegyvertelen polgárok feltartóztathatják. Még akkor sem, ha Nyíregyháza központjában, a Kossuth téren 1956. október 26. és 27. napjain (pénteken és szombaton)

szinte állandóan sok ezer, olykor tízezer ember is tüntetett, egy tömegben összezsúfolódott. Ismeretes, hogy városunkban a lényegesebb mozgalmak háromnapos késéssel, csak október 26-án kezdődtek el. Az ideiglenes Városi Munkástanács frissen választott vezetői és tagjai kora délutántól kezdve rendre megjelentek

a városháza erkélyén, s bemutatkoztak, beszédeket mondtak, tájékoztatták a várakozókat. A tér volt a forradalom központja. Az elhangzott követelésekkel, beszédekkel teljesen ellentétes volt a távozásra felszólított Vörös Hadsereg tapasztalható állandó vonulása. A szovjet tankok és teherautók áradata a Bocskai utca

(Záhony) felől a Kossuth tér érintésével részben a Luther utca (Debrecen) felé, részben pedig akkor még egyenesen haladva a görög katolikus templom felé (Tiszavasvári) igyekezett. A térhez közelítő élcsapat mindig lelassult, megtorpant, sőt meg is állt. Ráadásul a diákok az útkereszteződésben elfordították az irányjelző táblákat, s így azok rossz irányba mutattak. A tanácstalanság miatt is a járművek és tankok olykor összetorlódtak, egymáshoz ütődtek. A magyar tüntetők nagy tömege és közelsége külön is zavaró volt. A nehéz tankok lánctalpa ugyanakkor felszántotta az úttestet és sok-sok aszfaltdarabot kidobott oldalra. E körülmények és a fegyvertelen tömeg félelmet nem ismerő bátorsága eredményezte a kődo- bálást. Tetszett, hogy az acél kolosszusokon a kődarabok nagyot toppantak, a szovjet katonák olykor kiugráltak a járművekből, meg voltak zavarodva. Erre fel a szovjetek hazatérését követelő tömeg a tankok és a teherautók közvetlen közelébe is merészkedett. Csupán a teherautók platóján ülő harcosok illetve a vezető fülkében utazó tisztek tudtak géppisztolysorozatokat vagy pisztolylövéseket leadni. Na, meg a Korona Szálló padlásán megbújt ávós orvlövészek. Mindezektől sokan megsebesültek és már 1956. október 27-én délben Gabulya Mihály, 28 éves tüntető meghalt egy szovjet tiszt golyójától.

Műtéti napló a kisvárdai kórházban

ZAfHOW

£falnzUrJ

í.í.OvJe'rwMt’^

T»V* esett Utód. •

< a

^ 2.SU«U< TÍSJÁ tBZtfdp

MfttíeK M tírésULtft

t$ÍLMMHAAKíATí

<♦ MvJpliJÍ Wt ha

%. MtfV V ' *■

**♦ /C

A záhonyi laktanya (L) ostromának magyar vesztesége: 5 halott, 29 súlyos sebesült és 350 hadifogoly

Fazekas Árpád

A kisvárdai járási kórház sebészeti osztályának kórlapjai és műtéti naplója 19 sérült adatait őrizték meg az 1956 október 30. és 1957. január 31. közötti időszakból. Ezeket kívánom a következőkben röviden elemezni; megjegyezve, hogy sajnálatosan a műtéti napló éppenséggel 1956. november 3-8. közötti része hiányzik, ugyanis ezen a hat napon keresztül semmi bejegyzés sincs. A hézagos kórházi dokumentációk is nagyon értékesek, minthogy tényeket örökítettek meg a záhonyi laktanya szovjet lerohanásáról és a megtorlás falusi körülményeiről.

A 19 beteg adatait a sebesülés napja (ez többnyire azonos a kórházi felvétel idejével) szerint áttekintve, nyomba látható, hogy három személy már október 30-án kedden megsérült. Mégpedig a következőképpen: a kezében kézigránát robbant fel (M. J., 38 é., fm., Tomyospálca), nemzetőr társa véletlenül meglőtte (M. J., 34 é., a kisvárdai Vulkán üzem géplakatosa), illetve szovjet teherautó elgázolta (Zs. K., 73 é., Tiszabezdéd; a teherautó szállította kórházba, másfél óra múlva meghalt.) Különös sérüléssel került kórházba még 1956. november 2-án G. L. 22 éves katona: géppisztollyal meglőtte a b. lábát és húgyhólyagját. A sebész főorvos megjegyzése: „aligha lehetett önlövésről szó.” Ugyanakkor került felvételre G. J.,

22 é. fogl.? és G. A. 23 é. gépszerelő lőtt sebekkel.

Hét beteg kórelőzményéből kétségtelenül kitűnik, hogy a záhonyi önálló légvédelmi tüzérezred laktanyájának 1956 november 4-i reggel 7 órától kezdődő szovjet ostroma kapcsán sérült meg. így B. J. 21 é. tisztviselő, K. I. 24 é. munkás, D. Z. 21. é. gyógyszerésztechnikus, B. S. 33 éves katona, K. K. 21 é. vasutas és Sz. Gy. 67 é. fűtő a kaszárnyában. Őket katonai autóval szállították Kisvárdára, s 12 óra 30 perckor kerültek felvételre. Két

nappal később november 6-án került a sebészeti osztályra P. Z. 21 éves katona, akinek az anamnézise az előzőekhez hasonló: orosz katona pisztollyal rálőtt. A kórházi sebészetre került még november 18-án K. K. 21 éves egyetemi hallgató, akire „ma este Ilk községben valaki rálőtt”. Továbbá december 9-én G. I. 24. é. és S. S. 35 éves mindkettő határőrkatona, akiket a kisvárdai kiegészítő parancsnokságon véletlenül meglőttek. Már 1957. január 10-én jelentkezett röntgenellenőrzésre K. F. 17 éves

tanuló, akit Miskolcon j. combjának lőtt sebe miatt medencei gipszkötéssel is elláttak. Ismételten műtétre került 1957. január 3-án és január 12- én (sutura renis és decapsula- tio renis műtétek; végezte dr. Kondrai Gerő főorvos) R. S. 24 é. rendőr, aki a felvétel napján a mándoki erdőben szenvedett haslövést. A kisvárdai kórházban ápolt sebesültek közül utolsóként 1957. január 21-én került felvételre M. G. 47. é. földműves, aki Szabolcsveresmartról autóbusszal ment a sebészetre, mert „ma délelőtt a határban meglőtték a rendőrök”.

Kitűnt az eddigiekből, hogy a kórházak sebészi kórlapjai és műtéti naplói 1956 helytörténetének megbízható forrásanyagát is jelentik. Már 1956. november 4. után a sebesült szabadságharcosok — ha csak egy mód volt rá — messze elkerülték az egészségügyi intézményeket, s a szükséges és szokásos utókezelések nem történhettek meg. Érthetően így nagyon gyakori lett az elhúzódó és rossz sebgyógyulás. Csupán írott malaszt lett a Magyar Forradalmi Munkás Paraszt Kormány programjának a 2. pontja, amely szerint „A kormány nem tűri meg, hogy a dolgozókat bármi ürügy alapján üldözzék azért, mert a legutóbbi idők eseményeiben részt vettek.

(Dr. Mezey Károly kisvárdai kórházi osztályvezető sebész főorvosnak hálával tartozom a kórlapok és a műtéti napló adatainak szíves rendelkezésre bocsátásáért.)